Hírek

Sikeresnek értékelte az egész napos országos pedagógussztrájkot a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke

Sikeresnek értékelte az egész napos országos pedagógussztrájkot a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke

Galló Istvánné a tiltakozást meghirdető szervezetekkel közösen tartott sajtótájékoztatón (április 20-án) elmondta: a megyei szervezetektől délig beérkezett adatok szerint 24 960-an vettek részt a sztrájkban, de ez néhány száz fővel még nőhet. Egyelőre a fővárosi adatok sem véglegesek.

                                                                                                                                                                                                                                      

Munkabeszüntetés 1185 intézményben volt a 4970-ból - tette hozzá. Kitért arra is, volt olyan intézmény, ahol minden pedagógus, technikai dolgozó sztrájkolt, és volt olyan, ahol csak egy részük. Jelezte: az Emmi adatai ezzel nem fognak egyezni, a tárcának csak a Klebelsberg Intézményfentartó Központ (Klik) által fenntartott intézményekből vannak számai, illetve az önkormányzati óvodákról sem tudnak információt szolgáltatni. Emlékeztetett: a szociális ágazat szintén sztrájkot hirdetett szerdára, de az ebben résztvevők számáról nincsenek adatai.
    Az érdekvédő szerint az, hogy eredményes volt-e vagy sem, a munkabeszüntetés a tárgyalások döntik el, amelyek folytatódnak majd. A sztrájk ugyanakkor sikeres volt, annak ellenére, hogy rendkívül nagy "ellenszélben" kellett megszervezniük - értékelt Galló Istvánné. Rámutatott: 21 éve nem volt ilyen sztrájk, 1995-ben tartottak utoljára ekkora nagyságrendű munkabeszüntetést. A szerdai nap üzenete az összetartozás és a szolidaritás volt - mutatott rá a szakszervezeti vezető, hozzátéve: a munkabeszüntetést négy konföderáció és 26 ágazati szakszervezet támogatta, és számos civil szervezet fejezte ki szolidaritását.
    A követeléseikkel összefüggésben jelezte: az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslatát a nevelési-oktatási dolgozóknak a kétszer 35 ezer forintos juttatásról nem fogadták el, ők legalább 100 ezer forintban gondolkodnak. Nem elfogadható azért sem, mert kizárólag a Klik-nél foglalkoztatottakra vonatkozna - közölte.
    Kérdésre közölte: valószínű már jövő héten tárgyalóasztalhoz ülnek az oktatási államtitkársággal. Egyelőre új akciót nem szerveznek, nagyon erősen a tárgyalásokra szeretnének koncentrálni - jegyezte meg. Hozzátette: bár az ország nem állt le öt percre, de több társszervezet tartott szolidaritási akciót. A Dunaferrnél öt percre beszüntették a munkát és sok helyen kitűzték a kék szalagot a szolidaritás jeleként - mondta.
    További felvetésre kitért arra is, hogy a PSZ-nek van akcióalapja, de ezt a februári tüntetésre gyakorlatilag teljesen felhasználták. Ebből azok részesülhetnének, akik szakszervezeti tagok. Ugyanakkor a pedagógusok nem ezt az egynapi kieső bért számolgatták - jegyezte meg.
    Hajnal Gabriella, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke kiemelte: törekvéseik teljesen politikamentesek, egyedül az a cél vezérli őket, hogy jobb oktatást hozzanak létre. Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke rámutatott: a még elégséges szolgáltatásokat az iskolák maradéktalanul teljesítették.(MTI)

Képgaléria

 

Az április 20-ára meghirdetett sztrájkkal, a sajtótájékoztatóval a következő hírműsorok, lapok, portálok foglalkoztak a teljesség igénye nélkül:

 

TV-s hírműsorok:

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/25-ezer-tanar-sztrajkolt-egesz-nap

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-diakok-is-kialltak-a-tanaraik-mellett-1338495

http://www.atv.hu/videok/video-20160420-esti-hirado-2016-04-20

 

Országos lapok beszámolói:

http://magyaridok.hu/belfold/tanarok-otode-sztrajkolt-599602/

http://nol.hu/belfold/egy-onkormanyzat-meghajolt-a-tanarok-elott-1612131

http://magyarhirlap.hu/cikk/53183/Csak_a_pedagogusok_otode_vett_reszt_a_tegnapi_munkabeszuntetesben

http://mno.hu/belfold/ha-igy-folytatjuk-lemegyunk-kutyaba-1338489

 

Egyéb portálok:

http://eduline.hu/kozoktatas/2016/4/21/Erre_futja_a_sztajk_soran_UGRUVO#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2016_4_21

http://estiujsag.hu/kultura/sikeres-volt-a-tanarok-demonstracioja

http://hvg.hu/itthon/20160420_tanarsztrajk_oktatasi_kerekasztal?s=hk

http://24.hu/belfold/2016/04/20/gallone-elmondta-ki-volt-a-mai-nap-legszerencsetlenebb-diakja/

http://index.hu/belfold/2016/04/20/minden_otodik_tanar_sztrajkolt_az_orszagban/

http://pestisracok.hu/ongolt-rugtak-tanarok-eltapsoltak-sztrajkkasszat-nem-tudjak-kifizetni-tuntetoket/

http://14.kerulet.ittlakunk.hu/suli-ovi/160420/tanarok-fele-sztrajkolt-ma-zugloban

http://www.metropol.hu/itthon/cikk/1438871

http://444.hu/2016/04/20/volt-olyan-iskola-az-orszagban-ahol-mindenki-sztrajkolt-csak-a-polgarmester-kuldte-be-a-gyereket

http://www.munkajog.hu/rovatok/hirek/eltero-a-pedagogussztrajk-megitelese

http://hvg.hu/video/yc7cMpgoVCA

 

Vidéki lapok, portálok beszámolói:

http://www.teol.hu/tolna/kozelet/megallt-az-elet-az-iskolakban-661335

http://www.pecsistop.hu/regio/nekik-jelent-meg-valamit-a-szolidaritas/1411661/

http://duol.hu/hirek/sztrajk-tobb-helyszinen-a-megyeben-kozel-1500-pedagogus-csatlakozott-az-orszagos-felhivashoz-1764340

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/husz_eve_nem_volt_ekkora_sztrajk_az_iskolakban_szombathelyen

http://minap.hu/cikkek/sztrajkoltak-pedagogusok

http://zaol.hu/hirek/a-sztrajk-az-egyetlen-lehetoseg-1764313

http://www.mon.hu/sztrajkolnak-a-tanarok-de-ha-lehet-titokban/3049465?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+mon%2Forszagos+%28Magyar+Online+Orsz%C3%A1gos%29

http://www.civishir.hu/kozelet/a-szakszervezet-szerint-sikeres-volt-a-sztrajk/0420163157

http://www.dehir.hu/debrecen/nem-engedtek-be-a-sajtot-az-iskolakba-nem-tudni-hanyan-sztrajkoltak-debrecenben/2016/04/20/

http://www.szabolcsihir.hu/kozelet/a-szakszervezet-szerint-sikeres-volt-a-sztrajk/0420163157

 

Külföldi lapok:

http://eduline.hu/kozoktatas/2016/4/21/Igy_szamoltak_be_a_sztrajkrol_a_kulfoldi_la_CZ47DI#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2016_4_21