Hírek

A Pedagógusok Szakszervezetének közleménye a Klik intézményvezetők és helyetteseik vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségeiről

A Pedagógusok Szakszervezetének közleménye a Klik intézményvezetők és helyetteseik vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségeiről

Több helyről jelezték azt a problémát, hogy a KLIK vezetése 2016. június 27–28. között vagyonnyilatkozat kitöltésére kötelezte az intézményvezetőket és a helyetteseiket június 30-ai határidővel.

                                      

Önmagában az a körülmény, hogy az intézményvezetőket és helyetteseiket vagyonnyilatkozat tételére hívták fel, nem rendellenes, hiszen a KLIK SZMSZ-e [44/2015. (IX. 10.) EMMI utasítás 1. sz. melléklet 2. sz. függeléke II. része] 2015. szeptember 10-e óta tartalmazza azt, hogy az intézményvezetők és helyetteseik vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek. 

                               

Az egyes vagyonnyilatkozat-tételről szóló 2007. évi CLII. törvény (továbbiakban: Vnyt.). 8. § (4)–(5) bekezdése azonban úgy rendelkezik, hogy a nyilatkozattétel esedékességére való felhívást a nyilatkozatot bekérő (őrzésért felelős) az esedékességet megelőző 30 nappal köteles a nyilatkozattevőhöz eljuttatni és a felhíváshoz az alábbiakat mellékelni:
• a törvény melléklete szerinti nyomtatványt,
• a nyomtatvány kitöltéséhez szükséges írásbeli útmutatást,
• a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség megszegésének jogkövetkezményeire való figyelmeztetést.

                     

A KLIK a vagyonnyilatkozat tételéről szóló eljárásrendet csak 2016. június 10-én [9/2016. (VI. 10.) számú KLIK -szabályzat] alkotta meg és hirdette ki. A vagyonnyilatkozat tételére szóló felhívást pedig június 27-én küldte meg az érintetteknek. A június 30-ai benyújtási határidő meghatározása tehát törvényellenes.

                                      

Szakmai véleményünk szerint, mivel az intézménynek nincs költségvetése, az intézményvezetőnek és az intézményvezető-helyettesnek nincs utalványozási joga, ezért nem tartoznak vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség alá.

                                                  

A Pedagógusok Szakszervezete a jogsértést észlelve írásban hívta fel a KLIK vezetőjének, Pölöskei Gábornénak a figyelmét a szabályzat törvénnyel ellentétes rendelkezésére, az annak alapján lefolytatott eljárás jogellenességére és kezdeményezte a rendelkezés visszavonását.

                                           

Az végleg értelmezhetetlen, miért kötelezik az intézményvezető-helyetteseket is vagyonnyilatkozat tételére, hiszen munkáltatói jogot szintén nem gyakorolnak, pénzeszközöket nem kezelnek, nem utalványoznak, hogy a legfontosabb tevékenységeket említsük, következésképpen nem tartoznak a Vnyt.-ben felsoroltak közé. Ráadásul az ő esetükben a munkáltató az intézmény vezetője és nem a KLIK osztályvezetője, aki nyilatkozattételt kérhetne.

                                                     

Ennek ellenére a PSZ nem tanácsolhatja az intézményvezetőknek és helyetteseiknek a nyilatkozattétel megtagadását, mert ahhoz a törvény súlyos munkajogi következményeket fűz.

                                                       

A Pedagógusok Szakszervezete mindezek mellett kifejezi azt a véleményét, hogy érthetetlen és értelmetlen a rövid idő múlva megszűnő intézményben egy ilyen mértékű adminisztratív terhet jelentő intézkedés végrehajtása.

                                           

Budapest, 2016. július 4.