Hírek

Az óvodásokért aggódnak

Az óvodásokért aggódnak

Főként az Óvodai nevelés országos alapprogramjának változásairól tartana országos szakmai értekezletet a PSZ Óvodapedagógiai Tagozata. Erről az intéző bizottság 2018. december 13-án tartott ülésén volt szó.

Mint ismert, 2018 nyarán a Magyar Közlönyben jelent meg az alapprogram módosításáról szóló kormányrendelet. A változások szeptembertől léptek életbe, az óvodának ezek szerint kell átdolgozniuk nevelési programjukat. A tagozat elnöke, Verba Magdolna azt javasolta az intéző bizottság tagjainak, hogy a jövő év tavaszára tervezett országos szakmai konferenciára olyan előadót hívjanak meg, aki a részletekről tájékoztatja az óvodapedagógusokat.

Az ülésen felvetődött a pályaelhagyás, a lemorzsolódás, illetve a pályaalkalmasság, az óvodapedagógusok elméleti és gyakorlati képzésének anomáliája is. Sok végzős nem is akar óvónőként dolgozni, nem vállalja a megterhelő munkát az alacsony fizetésért, aki pedig mégis munkába áll, megretten a reá váró feladatoktól. Már csak azért is, mert nem kap kellő módszertani felkészítést a kisgyermekekkel való foglalkozáshoz. Mindez alapvetően befolyásolja, illetve meghatározza az óvodások jövőjét.

Az intéző bizottság felhatalmazta a PSZ elnökségét, hogy a kormány képviselőivel folytatandó tárgyalásokon vesse fel az óvodapedagógiai képzés átalakításának szükségességét.

Az ülésen megjelent a PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás, aki az óvónők kérdéseire válaszolt.

Karácsony közeledtével - a hagyományoknak megfelelően - az intéző bizottság tagjai megajándékoztak egymást.

 

Tekintsék meg képgalériánkat!