Hírek

Heti lapszemle 2019. január 18.

Heti lapszemle 2019. január 18.

A Pedagógusok Szakszervezetének Heti lapszemléje

 

2019. január 18.

A PSZ azt szorgalmazza: a köznevelésben dolgozók már 2019 szeptemberétől kapjanak béremelést. A szakszervezet részt vesz az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság munkájában, de az ágazati sztrájkról csak később hoz döntést, az oktatási kormányzattal hónapok óta folyó tárgyalások eredményétől függően. A béremelés sürgető, hiszen egy gyakornok pedagógus és egy szakmunkás nettó bére között csak ötezer forint a különbség. A KK elnöke, Hajnal Gabriella miniszteri biztos lett, a kerettantervek elkészítését is irányítja - ez is kiderül a lapszemléből.

 

január 11.

 

Kis fizetés, nagy felelősség

2018-ban és előtte jó fél évtizedig a kormány egyik legfőbb törekvése az volt, hogy bizonygassa, az oktatásban minden a legnagyobb rendben van. A pedagógusok bére rendezve, az oktatásba folynak a fejlődést segítő állami százmilliárdok, a pedagógusi hivatás ismételten kezdi visszanyerni társadalmi megbecsülését, és egyre népszerűbb a pályát választó fiatalok körében - szól a kormányzati érvelés. A fentiekkel csak egy a baj, hogy egyszerűen nem igaz - írta B. Molnár László a Magyar hang portálon.

https://magyarhang.org/publicisztika/2019/01/11/kis-fizetes-nagy-felelosseg/

 

január 12.

 

Sztrájkbizottságot hozott létre a PDSZ

Megalakult a PDSZ sztrájkbizottsága, hogy a sztrájktörvény keretei között kényszeríthessék egyeztetésre a kormányt - értesült a Népszava. Szűcs Tamás elnök úgy nyilatkozott: a cél továbbra is az, hogy közös szakszervezeti sztrájkbizottság jöjjön létre, várják a többi érdekvédelmi szervezet sztrájkbizottságainak megalakulását. A portál ismertette az általános és ágazati követeléseket, utóbbiak között pl. a kötelező óraszám visszaállítását, a bérek minimálbérhez igazítását.

https://nepszava.hu/3021480_sztrajkbizottsagot-hozott-letre-a-pdsz

 

Dühös diákok akcióztak az Educatio kiállításon

Az Educatio kiállításon több diák akciózott, háromperces üzenetben mondták el, hogy elegük van a felsőoktatás tönkretételéből. A Hallgatói Szakszervezet tagjai lepték meg Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárt.

https://hvg.hu/itthon/20190112_Duhos_diakok_trollkodtak_meg_a_helyettes_allamtitkar_oktatasrol_szolo_eloadasat?s=hk

 

Több figyelem jut a lemorzsolódással fenyegetett gyerekeknek

A lemorzsolódással veszélyeztetett diákokat figyelő jelzőrendszer adatai a 2017/2018-as tanév második félévében csökkenést mutatnak. Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár szerint ennek egyik oka, hogy a kötelező adatszolgáltatás „érzékenyítette” az iskolákat. A 2017/2018-as tanév első félévében a köznevelési intézmények 746 277 tanulója közül 82 017 volt veszélyeztetett (10,99%). Továbbra is Nógrádban volt legrosszabb a helyzet, ott a 2355 diák a tanulók 18,48 százalékát jelentette.

http://magyarhirlap.hu/cikk/137930/Tobb_figyelem_jut_a_lemorzsolodassal_fenyegetetteknek

 

január 14. (15.)

 

PSZ: kapjanak béremelést szeptembertől a köznevelésben dolgozók

A Pedagógusok Szakszervezete azt képviseli: a köznevelésben dolgozók - anyagi és erkölcsi megbecsülésük javítására - 2019 szeptemberétől kapjanak béremelést. A PSZ Országos Vezetősége (2019. január 14-én) úgy döntött, hogy részt vesz a SZEF-en belül megalakuló Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság munkájában, de az ágazati sztrájkról csak később hoz döntést, az oktatási kormányzattal hónapok óta folyó tárgyalások eredményétől függően. Ezeken a tárgyalásokon szerepel egyebek mellett a heti 22-26 órából adódó feszültség, a többletmunka után járó díjazás, a tanulók és a pedagógusok terheinek csökkentése is.

https://pedagogusok.hu/hir/3671/psz-kapjanak-beremelest-szeptembertol-a-koeznevelesben-dolgozok

A közleményt átvette:

http://eduline.hu/kozoktatas/20190115_PSZ_sztrajk#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-01-15

https://alfahir.hu/2019/01/14/pedagogus_altalanos_sztrajk_beremeles

https://hvg.hu/itthon/20190114_A_beremelest_akar_kiharcolni_a_Pedagogusok_Szakszervezete?s=hk

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/akciok/16845-psz-kapjanak-beremelest-szeptembertol-a-koznevelesben-dolgozok

https://www.hrportal.hu/hr/psz-kapjanak-beremelest-a-koznevelesben-dolgozok-20190115.html

http://propeller.hu/itthon/3395448-ma-eldolhet-lesz-orszagos-sztrajk?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

https://nepszava.hu/3021737_ma-eldol-lesz-e-orszagos-sztrajk

 

Mennyit ér a tanári diploma? Több mint ötezret?

A garantált bérminimum nettó 129 675 forint. „Tanári kezdő fizetés 6 év egyetem után: nettó 134 995 forint. A diploma értéke: 5320 forint” - a számítás egyre több Facebook-oldalon tűnt fel az elmúlt napokban. A pedagógusok béréről a minap Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár a Magyar Hírlapnak azt mondta: a vetítési alap (vagyis a pedagógusok bértáblájának alapja) emelését a 2019-es költségvetés nem tartalmazza, „de a 2020-as büdzsébe bekerülhet, erről már egyeztetünk.”

http://eduline.hu/kozoktatas/20190114_a_diploma_erteke_otezer_forint#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-01-14

 

Egyre több a problémás gyerek, pedig van megoldás

Nőtt a sajátos nevelési igényű tanulók száma a szeptemberben kezdődött tanévben. Brassainé Balogh Judit gyógypedagógus-logopédus az InfoRádióban elmondta: ennek oka az, hogy egyre kevesebb figyelem jut a gyermekekre, pedig nem mindegyiküknek van valós problémája. Ezekkel a gyerekekkel 3 éves korukig nem foglalkoznak kellő módon a családjukban, már hátránnyal kerülnek az óvodába, és mire az iskolába jutnak, többnyire képtelenek lépést tartani a többi gyerekkel.

https://infostart.hu/belfold/2019/01/14/egyre-tobb-a-problemas-gyerek-a-magyar-iskolakban-pedig-volna-megoldas

 

Rossz gyerekek nincsenek, legfeljebb kezeletlen problémák

A kétezres évek elején még valószínűleg kevesen bólogattak értőn az alábbi szavak hallatán: szenzomotoros terápia, mozgásfejlesztés, gyógyúszás. Idén 20 éve annak, hogy ezek a szavak - Magyar Annának köszönhetően - a komáromi megyeszékhelyen dolgozó pedagógusok számára is ismertté váltak. A tatabányai szakemberrel a Modern Iskola munkatársa beszélgetett.

https://moderniskola.hu/2019/01/rossz-gyerekek-marpedig-nincsenek-legfeljebb-kezeletlen-problemak-interju-magyar-annaval-a-manna-gyogyuszas-megalmodojaval/

 

Jobb lenne a roma gyerekeknek a nem szegregált városi iskolában?

Adva van egy, szinte csak roma gyerekeket oktató, kis létszámú, összevont évfolyamokkal, törvénysértő módon működő iskola, míg néhány kilométerrel távolabb ott a városi, nem szegregált intézmény. Egyértelműnek tűnik, mi a megoldás: a helyzetet föl kell számolni, ráadásul a bírósági gyakorlat alapján erre lenne is esély. Mégis föl kell tenni a kérdést: ettől vajon jobb lenne a roma gyerekeknek? Tiszaladány példája megmutatja, milyen súlyos dilemmákkal kell szembesülnünk a szegregáció kapcsán.

https://168ora.hu/itthon/vajon-jobb-lenne-e-a-roma-gyerekeknek-a-nem-szegregalt-varosi-iskolaban-162045

 

Kulturális-köznevelési programot indít iskolásoknak az Emmi

Az iskolák 1-8. évfolyamán tanulók évenként egyszer ingyenes színházi, cirkuszi és táncelőadásra, valamint komolyzenei koncertre juthatnak el az Emmi által kidolgozott kulturális-köznevelési programban - közölte a minisztérium.

http://magyarhirlap.hu/cikk/138087/Kulturaliskoznevelesi_programot_indit_iskolasoknak_az_Emmi

 

Akár 900 ezer ember is sztrájkolhat?

Földiák András arra számít, hogy akár 8-900 ezren is sztrájkolhatnak. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke szerint ugyanakkor minimum egy hónap, mire megszervezik a munkabeszüntetést. Hivatalosan január 15-én, kedden döntenek arról, hogy szervezzék-e a munkabeszüntetést. A DK szerint rendkívül fontos, hogy a szakszervezetek ebben a helyzetben erőt mutassanak.

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/akciok/16834-akar-900-ezer-ember-is-sztrajkba-lephet-magyarorszagon

 

Hivatalos fórumokon tárgyal a kormány

A munkaadói és a szakszervezeti oldalnak kell egyezségre jutnia az ellenzékhez köthető szakszervezetek javaslatairól, ehhez a kormány már 2011-ben létrehozta azokat az érdekegyeztető fórumokat, amelyeken lehetőség nyílik a szociális párbeszédre - olvasható a Magyar Idők birtokába jutott kormányzati válaszlevélből, amelyet a pénzügyminiszter jegyzett. Korábban a MASZSZ elnöke 4 pontban foglalta össze a követeléseket. Ebben a Munka törvénykönyvének túlórára vonatkozó új szabályainak visszavonását, a sztrájkjog felülvizsgálatát, a bérekkel és nyugdíjakkal kapcsolatos kérdéseket emelték ki. Kordás a január 5-i tüntetésen ultimátumot adott a kormánynak: ha nem tárgyalnak, országszerte blokádok, általános sztrájkok jöhetnek. Azóta kiderült, a munkavállalók nem tartják indokoltnak ezeket az akciókat, nincs rájuk igény sem.

https://magyaridok.hu/gazdasag/hivatalos-forumokon-targyal-a-kormany-3842849/

 

január 15.

 

Országos sztrájkba lépnek a közszolgálati dolgozók

Országos sztrájkot hirdettek a közszféra dolgozóinak szervezetei „az önkormányzati köztisztviselők, és a kormányzati igazgatásban dolgozó kormánytisztviselők érdekében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete egyedül, míg a szociális ágazatban dolgozó közalkalmazottak érdekében a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetével közösen csaknem 200 ezer munkavállaló érdekében”. A szakszervezetek háromszor 12 pontos követelést fogalmaznak meg, ezt a csütörtöki sajtótájékoztatón jelentik be.

https://merce.hu/2019/01/15/a-kozszolgalati-dolgozok-orszagos-sztrajkba-lepnek/

 

Horn Gábor: a pedagógusok fele hajlandó lehet a sztrájkra

Egy tízes skálán ötösre teszi annak szükségességét Horn Gábor, hogy a pedagógusok is sztrájkra készülnek. A korábbi oktatási politikus az ATV Startban úgy vélekedett: miként a magyar társadalom is megosztott volt a választásokon, ez látszódik a pedagógusok körében is. A szakmának - amely az érdekérvényesítés szempontjából nem a „legjobb szakmai csoport” szerinte - nagyjából a felében lehet hajlandóság erre, miközben a másik fele inkább örül a központosításnak.

http://www.atv.hu/belfold/20190115-horn-a-pedagogusok-fele-hajlando-lehet-a-sztrajkra/hirkereso

 

Elérhetők a 2019-től érvényes tanfelügyeleti és önértékelési kézikönyvek

Az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők a januártól megvalósuló országos pedagógiai-szakmai ellenőrzések (tanfelügyeleti látogatások) és önértékelések eljárásrendjét, elvárásrendszerét, eszközeit és módszereit tartalmazó, intézménytípusok szerinti kézikönyvek. A kézikönyvek módosítása nem érintette a vizsgálandó területek, szempontok, elvárások számát, azokban semmilyen módosítás nem történt. Csupán az elmúlt években megvalósult tanfelügyeleti látogatások és önértékelések tapasztalatai, az érintettektől érkezett visszajelzések indokolták több helyen a kézikönyvek megfogalmazásainak pontosítását - olvasható a hivatal honlapján.

https://www.oktatas.hu/kozneveles/onertekeles/elerhetok_2019tol_ervenyes_tanfelugyeleti_onertekelesi_kezikonyvek/

 

Mire készít fel a gimnázium?

„Minél hamarabb, már a kilencedik évfolyamban el kell kezdeni fejleszteni a kritikai forrásértelmezési készséget. Ez a legnagyobb kihívást jelentő tanári feladat” - mondta a történelem érettségiről és a gimnazisták felkészítéséről Szabó Roland, a Szent István Gimnázium magyar és történelem szakos tanára.

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20190111_Szabo_Roland_tortenelemerettsegi#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-01-15

 

A feleltetés a hatalomgyakorlás módszere?

Tanárként fontos eldönteni, mi a cél: "megfélemlítéssel tanulásra kényszeríteni a diákokat, vagy megpróbálni felkelteni az érdeklődésüket bizonyos témák iránt" - véli Pievara Tibor, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának angoltanára, aki a Tanárblogon megjelent írásában a feleltetést járta körül.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190114_szobeli_feleltetes_Prievara#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-01-14

Az eredeti:

http://tanarblog.hu/cikk/a-szobeli-feleltetesrol?fbclid=IwAR3pGkllUegcYFWlwQkmGwO28dvkhvPJ_6auSKLG8TdjvCUy1m89JiOCfTQ

 

Kezdődik a középiskolai felvételi

Január 19-én, szombaton 10 órakor kezdődnek a központi írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, valamint a kilencedik évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára. A pótfelvételi január 24-én lesz, az eredményeket február 7-én hirdetik ki.

https://magyaridok.hu/belfold/het-vegen-kezdodnek-a-kozponti-irasbeli-felveteli-eljarasok-a-hazai-gimnaziumokban-3845363/

 

Oktatási vezetők saját jövedelmükből vásároltak eszközöket

Az ország hatvan tankerületének igazgatója, Bódis József államtitkár és a Klebelsberg Központ elnöke, elnökhelyettese és főosztályvezetői úgy döntöttek, hogy a saját jövedelmükből tableteket vásárolnak Szabolcs megyei iskoláknak. Mintegy kétmillió forintból negyvennégy tabletet vásároltak, amelyek kiosztása a hat iskolában a napokban történik majd meg.

https://magyaridok.hu/belfold/paszabon-mar-az-ovodaban-oktatjak-a-robotikat-3845000/

 

Rekordok az Educatio kiállításon

A 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításra idén több mint 53 ezer látogató érkezett, akik a helyszínen csaknem 50 hazai intézményről érdeklődhettek. A Hungexpo területén csaknem 200 kiállító várta a középiskolásokat a továbbtanuláshoz kapcsolódó információkkal.

https://www.hrportal.hu/hr/a-munkaltatoi-oldal-is-hangsulyosabban-megjelent-az-educatio-kiallitason-20190114.html

 

Tankerteket hoznak létre a nagyvárosi iskolákban

Országos iskolakert-fejlesztési programot indít januárban az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara saját kezdeményezéseik összehangolásaként. Az országos iskolakert-fejlesztési program első részeként 2019 januárjában indul az Iskolakerti Alapozó Alprogram, amely külön kategóriában támogatja a 2018 őszén útjára indított "Földforgatók" pilot programba bevont iskolákat is.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190115_iskolakertfejlesztesi_program

 

Online bántalmazás a neten - Kik az érintettek?

Alig 12 hónap alatt több mint 6000 alkalommal beszélgettek a magyarok bántalmazásról, csúfolásról vagy zaklatásról az online térben. Az internetes anonimitás teret ad az őszinte párbeszédnek, a téma iránti érzékenység azonban csökkenhet a kérdés népszerűsödésével. A SentiOne és a Budapesti Metropolitan Egyetem közös kutatásban vizsgálta, hányszor, hol és hogyan jelenik meg a magyar weben a bullying és a cyberbullying, azaz a bántalmazás témaköre.

http://tantrend.hu/hir/online-bantalmazas-magyar-neten-kik-az-erintettek

 

Elment az alkalmazottak kedve a munkaügyi perektől

A legutolsó bírósági statisztikai jelentés szerint látványosan, felére csökkent az elindított munkaügyi perek száma 2018 első félévében: összesen 3536 per indult a bíróságokon, az egy évvel korábbinak mindössze 50,3 százaléka. Erre többféle magyarázattal szolgál a bírósági beszámoló. 2018 januárjától új közigazgatási perrendtartást vezettek be, ami kihatott a hatásköri és az illetékességi szabályokra. A megelőző években folyt egy nagy munkaügyi per, amely csaknem 3000 rendőrt érintett, akik a garantált illetménykülönbözetük elmaradt megtérítése miatt álltak perben a főkapitányságokkal. Ezzel összefüggésben 2017 első felében 1403 per indult, 2018 első hat hónapjában viszont már csak 54.

https://mfor.hu/cikkek/befektetes/elment-az-alkalmazottak-kedve-a-munkaugyi-perektol.html

 

január 16.

 

Klubrádió: a PSZ kongresszusi döntés alapján elsősorban tárgyalni kíván

A Klubrádió Megbeszéljük c. műsorának nyilatkozott Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke 2019. január 16-án. Jelezte, hogy a PSZ több tüntetésen is részt vett az utóbbi időszakban, jelen lesz a 19-ére tervezett megyei akciókon is, bekapcsolódik az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság munkájába. A megyei vezetőktől kapott információk szerint azonban a PSZ tagjai között jelenleg nincs országos sztrájkhangulat, de később a PSZ is élhet a nyomásgyakorlás eszközeivel. A szakszervezet érzékeli a pedagógustársadalomban lévő problémákat, amelyekről tárgyalásokon kíván eredményeket elérni. Miután reprezentatív szakszervezetről van szó, törvényes keretek között lehetősége van a tárgyalásokra.

https://www.youtube.com/watch?v=INcPBVl53HQ&feature=youtu.be

 

Emmi: a túlóra szabályozása nem vonatkozik a tanárokra

Az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma a PDSZ sztrájkbizottságáról a Magyar Időknek elmondta: a sajtóból értesült a PDSZ azon döntéséről, hogy sztrájkbizottságot állít fel. Hozzátették: egyelőre nincs tudomásuk arról, hogy a követeléseiket hivatalosan benyújtották-e, így a tárgyalásokról sem tudnak még semmit elmondani. Ismertetésük szerint a PDSZ döntése azért meglepő, mert a szakszervezetek által december óta kifogásolt túlóra-szabályozás a pedagógusokra nem vonatkozik, ahogy az általános követelések között leírtak sem. A minisztérium szerint a PDSZ csupán a kormányellenes általános sztrájkot sürgető ellenzékiek sorát igyekszik gyarapítani.

https://magyaridok.hu/belfold/a-tulora-szabalyozas-nem-vonatkozik-a-tanarokra-3853028/

 

Nő a sztrájkhajlandóság

Egy jobban nő a sztrájk, illetve a demonstrációs hajlandóság, miután kiderült, hogy a kormány nem hajlandó tárgyalni a szakszervezetekkel - jelentette ki a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában.

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=216829

 

Csak kevesen lelkesednek a nagy tüntetés ötletéért

A Magyar Idők cikke szerint az ellenzék eredeti terve - hogy a szakszervezetekre rátelepedve szombattól országos sztrájkot indítanak – elbukott. Péntek-szombaton országos sztrájk nem, de félpályás útlezárás, „metrófoglalás”, belvárosi séta, étterem előtti tüntetés is lehet; az ezeken való részvételt eddig csak néhány százan jelezték. A sztrájkbizottságok közben az ellenzéktől eltávolodva dolgoznak a tervezett munkabeszüntetésen. Január 15-én a SZEF ügyvivői testületi ülésén megalakult az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság. A közszféra szakszervezeteinek sztrájkbizottsága ezen a héten kezdi meg a munkát, követeléseiket pedig a jövő héten fogják megfogalmazni.

https://magyaridok.hu/belfold/csak-kevesen-lelkesednek-a-nagy-tuntetes-otleteert-3853439/

 

Kucsák László a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal új elnöke

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter január 1-jétől határozatlan időre Kucsák Lászlót nevezte ki a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnökének. Tevékenységének elsődleges célja a szakképzés és a felnőttképzés további fejlesztése, a 21. századi szakképzés megvalósítása. Kucsák László 2006-tól a Fővárosi Közgyűlés Oktatási Bizottságának alelnöke, parlamenti képviselőként az Oktatási Bizottság tagja, majd a Kulturális Bizottság alelnöke volt.

http://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/hirek/kucsak-laszlo-a-nemzeti-szakkepzesi-es-felnottkepzesi-hivatal-uj-vezetoje

 

Nagy Blanka szülei tartják magukat, mert látják, hogy a lányuk nyugodt

A gimnazista lány nem bánta meg indulatos beszédeit, pedig lejárató kampányt indított ellene a kormánypárti sajtó.

https://168ora.hu/itthon/nagy-blanka-a-szuleim-tartjak-magukat-mert-az-latjak-rajtam-hogy-nyugodt-vagyok-162235

 

Nem adatvédelmi kérdés, ha a tüntető diák tanulmányairól ír a pártsajtó

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nem indít eljárást Nagy Blanka ügyben, annak ellenére sem, hogy a kormánypárti sajtóban lejáratni próbált gimnazistának sérültek a személyiségi jogai, hiszen nyilvánosságra kerültek a jegyei. Péterfalvi Attila elnök magánvéleménye szerint viszont "az egész úgy, ahogy van, elfogadhatatlan".

https://hvg.hu/itthon/20190116_Peterfalvi_Nem_tartozik_az_adatvedelmi_hatosagra_ha_a_tunteto_diaklany_tanulmanyi_eredmenyeirol_ad_ki_adatokat_a_partsajto

 

Jön a felvételizők hétvégéje

Idén is megrendezi a Diákhitel Központ a felvételizők hétvégéjét. Január 19-én és 20-án az érdeklődő diákok, szülők és tanárok a www.felvetelizz.hu oldalon a felvételi eljárás folyamatáról vagy a pályaválasztás dilemmáiról faggathatják a téma szakértőit, illetve hallgathatják meg előadásaikat számítógépen vagy mobiltelefonon. 

http://magyarhirlap.hu/cikk/138243/Iden_is_megrendezik_a_felvetelizok_hetvegejet

 

Áttörés a sajátos nevelési igényű gyerekek fittségfelmérésében

Kétéves kutatási program után, amelyet csaknem ezerkétszáz sajátos nevelési igényű diákkal végeztek, a Magyar Diáksportszövetség kidolgozta az alternatív fittségmérési teszteket. Tóthné Kälbli Katalin, a szövetség fejlesztési szakértője elmondta: nemcsak a testnevelő tanárnak szólnak ezek az adatok, hanem a szülőnek és a gyereknek is egészségszem­pontú visszajelzést adnak.

https://magyaridok.hu/belfold/attores-a-sajatos-nevelesi-igenyu-gyerekek-fittsegmereseben-3852872/

 

Bemutatkozott a megújult Múzeumi Iránytű kiadványsorozat

A Magyar Nemzeti Múzeumban mutatták be a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ Múzeumi iránytű című kiadványsorozatának legújabb, megújult arculattal készült négy kötetét. Eddig 15 kötete jelent meg a múzeumok és az oktatás kapcsolatát, illetve a múzeumok társadalmasítását feltáró tudományos kutatásokat, korszerű módszertanokat, hazai és külföldi múzeumpedagógia jó gyakorlatokat, szakmai konferenciákon elhangzott előadásokat közkinccsé tevő sorozatnak.

http://orientpress.hu/cikk/2019-01-16_bemutatkozott-a-megujult-muzeumi-iranytu-kiadvanysorozat

 

január 17.

 

Miniszteri biztos lett Hajnal Gabriella

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke az alaptanterv megújításával foglalkozhat, egészen az új tanév indításáig. A Magyar Közlönyre a Népszava hivatkozott. A kinevezésről Kásler Miklós miniszter döntött, eszerint Hajnal Gabriella a kerettantervek elkészítését irányítja, előkészíti 2019. szeptember elsejéig az új nemzeti alaptantervet, illetve felügyeli a NAT megvalósítását is a gyakorlatban. Mindezért külön fizetést és titkárságot nem kap.

https://nepszava.hu/3022191_miniszteri-biztossa-neveztek-ki-a-klik-vezeret

 

Magyar Hírlap: Nem törődnek a tüntetők a felvételiző diákokkal

Az Álljon le az ország! akcióban a fővárosban és a megyeszékhelyeken is terveznek tüntetést, útlezárást január 19-én. Az események Facebook-oldalai szerint eddig 500-1500 ember jelezte részvételi szándékát. A cikk kitért arra is, hogy aznap tartják a középiskolai írásbeli felvételiket, ezért a vizsgára való el-, illetve a hazajutást akadályozhatják az akciók. Ezt a PDSZ nem tartja problémának, az ágazat dolgozóinak fél százalékát képviselő szakszervezet lelkes támogatója a tiltakozásoknak, bár a túlóratörvény a pedagógusokra nem is vonatkozik. Az ágazatban reprezentatív Pedagógusok Szakszervezete viszont nemrég közleményében jelezte: inkább a tárgyalások híve - olvasható a cikkben.

http://magyarhirlap.hu/cikk/138348/Nem_torodnek_a_tuntetok_a_felvetelizo_diakokkal

 

Március 14-én sztrájkolhatnak a közszolgálati dolgozók

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a szervezet sajtótájékoztatóján elmondta: tájékoztatta Orbán Viktor arról, hogy a jogszabályoknak megfelelően előkészítették a munkabeszüntetést, és kérte a miniszterelnököt, hogy jelölje ki azokat, akik tárgyalnak majd az érdekképviseletekkel. A követelések 200 ezer embert érintenek.

https://hvg.hu/gazdasag/20190117_marcius_14_kozszolgati_dolgozok_sztrajk?s=hk

 

Kásler: az óvoda az oktatás egyik legfontosabb eleme

Az óvoda a magyar oktatási rendszer egyik legjobban kifejlődött, legfontosabb eleme - mondta az emberi erőforrások minisztere budapesti sajtótájékoztatóján, miután látogatást tett egy XVII. kerületi intézményben. Jelezte: az óvodai helyek száma 9200-zal nőtt 2010 óta. Ezzel párhuzamosan emelkedett az óvodapedagógusok száma: 1200-zal többen foglalkoznak a gyermekekkel, mint hét éve. Az ő bérük 2010-2017 között átlagosan 50 százalékkal nőtt, ez a tendencia a jövőben is folytatódik. A kormány döntése alapján a következő években száz új óvoda épül, legalább nyolcvanat pedig felújítanak.

https://magyaridok.hu/belfold/kasler-miklos-az-ovoda-az-oktatas-egyik-legfontosabb-eleme-3859745/

További ugyanerről, másképpen:

https://168ora.hu/itthon/kasler-miklos-bement-egy-ovodaba-elmondani-a-gyerekeknek-hogy-milyen-jo-helyre-jarnak-162263

 

Iskolapadban a Z-generáció: hogyan kell bánni velük, mire van szükségük?

A Z-generáció az 1996 és 2007 között születettek korosztálya. Szakemberek szerint a Z-generáció tagjainak nehézséget okoz az ismeretek lineáris feldolgozása és az egyirányú koncentráció. Tari Annamária pszichológus szerint  figyelmük több pályán mozog, de rövidebb ideig tart, nehezebben követik a nagyobb lélegzetű, elméleti levezetéseket és igen fontosak számukra a kézzelfogható, gyakorlati példák. A gyorsan megszerezhető információt részesítik előnyben. Hatékony oktatásuk kulcsszavai közé tartozik az edutainment (szórakoztatva tanítás) és a gamifikáció (játékosítás).

http://tantrend.hu/hir/z-generacio-az-iskolapadban

 

Videót készítettek a miskolci diákok és tanárok

A miskolci Herman Ottó Gimnázium diákjai és tanárai énekelnek abban a klipben, amelyben Micheal Jackson és Lionel Richie az afrikai éhezők megsegítésére 1985-ben írt dalát dolgozzák fel. Az összetartó csapatszellem tagadhatatlanul a védjegyüké vált, ezt szerették volna egy videóklipben megmutatni.

https://borsodihir.hu/helyben-jaro/2019/01/szivbemarkolo-videot-keszitett-egy-miskolci-gimnazium

 

Különleges zenepedagógiai kutatás indul

Zenepedagógiai kutatást indít az Észak-Alföld régióban a Debreceni Egyetem kutatócsoportja a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával - jelentették be a debreceni sajtótájékoztatón. Magyarországon ilyen jellegű, átfogó kutatás még nem készült. A kutatásban Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye tíz-tíz általános iskolájának mintegy 1500 diákja vesz részt, és felmérést végeznek a pedagógusok, valamint a szülők körében is. Az eredmények publikálása 2020-ban várható.

https://szabolcsihir.hu/helyben-jaro/2019/01/hajdu-bihari-gyerekeket-is-kerdeznek-a-zenerol

 

Helyzetértékelés, jövőkép - beszélgetés a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozatának elnökségi tagjaival

1867, 1956, 2017. Három évszám, amely fontos a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozatának életében: az első a Társulat alapítása, a második a Tagozat életre hívása, a harmadik pedig az újjáalakulás éve. Utóbbi apropóján Kaposi Józsefet, Katona Andrást és Dárdai Ágnest az ujkor.hu portál kérdezte a tagozat múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

http://ujkor.hu/content/tanari-tagozat-interju

 

január 18.

 

Nem hívták meg a PDSZ-t a KÖÉT ülésére

Nyílt levelet küldött a köznevelési helyettes államtitkárnak a PDSZ. Arra kíváncsiak, miért nem kaptak semmilyen tájékoztatást a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács decemberi üléséről. A nyílt levél a PSZ közleményére hivatkozik, miszerint 2018 decemberében összeült a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács. „Ki és mikor hívta össze a fent nevezett fórumot? Kik a tagjai az ún. Köznevelési Érdekegyeztető Tanácsnak, és milyen szempontok alapján döntöttek az összetételről? Milyen témákat tárgyalt eddig ez a fórum, és mire jutottak?” - sorolta a kérdéseit a PDSZ. (Emlékeztetőül: a KÖÉT összehívását a PSZ kezdeményezte…)

http://eduline.hu/kozoktatas/20190118_PDSZ_nyilt_level#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-01-18

 

Iskolaelhagyás: 11 éves mélyponton Magyarország

Tovább romlott a statisztika a korai iskolaelhagyók arányát tekintve 2017-ben - derül ki az Eurostat nemrég frissített adataiból. A 2016-os 12,4 százalék után 2017-ben a 18-24 év közöttieknek a 12,5 százaléka hagyta félbe tanulmányait. Legutóbb 2006-ban volt ennyire rossz a helyzet, vagyis a friss statisztika 11 éves mélypontot jelent. A portál részletes, összehasonlító uniós adatokat is közölt.

https://mfor.hu/cikkek/makro/ezt-igy-egyre-nehezebb-lesz-teljesiteniuk-orbaneknak.html

 

„Nem hiszek a tantervekben, nem ezek vezérlik az iskolát”

Bár a legtöbben érzik, hogy nem jó a magyar iskola, mégsem borul fel a rendszer, mert mindenki teszi a dolgát. És mivel ez nem egy atomreaktor, nem tud akkora katasztrófa lenni - mondta a hvg.hu-nak adott interjúban a nemrég a pécs-somogyi iskolától elköszönt Csovcsics Erika. Szerinte most a közeg (ellentétben a 90-es évek elejeivel) nem fogékony az innovációkra. A meglévő módszerek - elsősorban az alapítványi, magán- és a jól megtámogatott egyházi iskolában - mennek, de az állami iskolák leginkább a bürokratikus módszerekben bíznak.

https://hvg.hu/elet/20190118_Akkor_hiszik_el_valamirol_hogy_megtortent_ha_papir_is_van_rola#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019_1_18

 

Még jelentkezhetnek középiskolások a Mathias Corvinus Collegium képzéseire

Január 31-ig várják a társadalomtudományok iránt érdeklődő magyarországi és a külhoni magyar középiskolások jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium iskola mellett végezhető, ingyenes kurzusaira, amelyekről szombaton nyílt napon tájékozódhatnak az érdeklődő diákok Budapesten.

http://magyarhirlap.hu/cikk/138470/Varjak_a_kozepiskolasok_jelentkezeset_a_Mathias_Corvinus_Collegium_kepzeseire

 

Együtt mozdul a vidék a fővárossal, folytatódnak a tüntetések

Magyarországon több mint húsz, Nyugat-Európában tizenkét városban tartanak kormányellenes demonstrációt hétvégén. Az események szervezői mindenhol szakszervezetek. Országosan ismert politikusok a tatabányai demonstráción beszélnek majd: a szocialista Kunhalmi Ágnes, a párbeszédes Szabó Tímea, a DK-s Vadai Ágnes, a jobbikos Varga-Damm Andrea, az LMP-s Demeter Márta, illetve beszédet mond Kordás László, a MASZSZ, valamint Boross Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete vezetője. A fővárosban is lesz tiltakozás "Budapest Blokád" címmel.

https://nepszava.hu/3022154_egyutt-mozdul-a-videk-a-fovarossal-folytatodik-a-tunteteshullam

 

Az emberek 51 százaléka támogatja a tiltakozásokat

Mintegy 1,4 millió ember (a választók 17 százaléka) hajlandó valamilyen formában (sztrájk, tüntetés stb.) tiltakozni a rabszolgatörvény ellen, illetve 34 százalék (2,8 millió fő) egyetért a jogszabály eltörlésével, szolidáris a protestálókkal - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Publicus Intézet készített. Mindezek alapján az emberek 51 százaléka támogatja a tiltakozásokat, harmaduk hajlandó is tenni érte. Van 8 százalék, amely szintén azt akarja, hogy a kormány semmisítse meg a rabszolgatörvényt, de a demonstrációt és a munkabeszüntetést nem tartja hatékony eszköznek.

https://nepszava.hu/3022179_az-emberek-51-szazaleka-tamogatja-a-tiltakozasokat