Hírek

Heti lapszemle 2019. március 14.

Heti lapszemle 2019. március 14.

A PSZ kezdeményezte ősztől az államtitkárságnál a béremelést! - erről közleményt adtunk ki, ugyanis előzőleg az államtitkár egy nyilatkozatban azt említette, hogy kétszámjegyű, attraktív béremelést szeretnének jövőre a pedagógusoknál. A Magyar Nemzet pedig azt írta: 30 százalékos emelés szerepel az államtitkárság tervei között. Erről, továbbá a szakképzés átalakításának újabb tervéről, a jegybank oktatási javaslatairól is olvashatnak a lapszemlében.

 

március 8.

 

Bódis József: nem ideológiai elvárás a nemzeti identitás

Az államtitkár az Echo TV-nek elmondta: 2013-ban kezdődött a folyamat, amelynek eredményeként a 2020 szeptemberében induló tanévtől minden köznevelésben részt vevő diák, illetve az első szakképesítését megszerző tanuló ingyen kapja a tankönyvet - közölte Bódis József. 

https://www.echotv.hu/hirek/2019/03/08/bodis-jozsef-nem-ideologiai-elvaras-a-nemzeti-identitas

 

Digitális oktatás: egynapos képzések pedagógusoknak

A Zachor Alapítvány  egynapos képzéseket szervez általános iskola felső tagozatán és középiskolában tanító kollégák, tananyagfejlesztők, oktatási szakemberek, kollégiumi tanárok, tehetséggondozó programokban dolgozók, ifjúságvédelmi felelősök számára. Egy márciusi és egy április időpontot tüntettek fel. A téma: multimédiás és digitális oktatási anyagok tanórai és iskolán kívüli felhasználási lehetőségei stb.

http://tantrend.hu/hir/videointerjuk-felhasznalasa-pedagogiai-munkaban-egynapos-kepzesek

 

március 9.

 

Végkimerülésig túlórázik a magyar

A Népszava készített összeállítást a túlórákról. Nyilatkozott Totyik Tamás, a PSZ alelnöke is. Csak a nyomtatott változatban (március 9.) jelent meg a nyilatkozat:

„Ha egy pedagógus tisztességesen felkészül az óráira, legalább heti 50 órát dolgozik - jelentette ki a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke. Totyik Tamás emlékeztetett rá, hogy az életpálya 2013. szeptemberi bevezetése előtt 18 órát kellett tanítani kötelezően, ma 22-26 órát. Mivel pedig nagyjából ugyanennyi időt igényel a dolgozatok javítása, a kirándulások, egyéb programok szervezése, az iskolai megbeszélések és a felkészülés, nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a pedagógusok jóval a heti 40 óra fölött járnak munkavégzésben még akkor is, ha nem kell helyettesíteniük. Márpedig a legtöbb tantestületben kell. A PSZ egy belső felmérése szerint 2013-2017 között 28 százalékkal nőtt meg a táppénzes napok száma, ami egyértelműen jelzi, hogy a tanárok sem bírják a túlterhelést. Még rosszabb helyzetben vannak az utazó pedagógusok, jellemzően a gyógypedagógusok, közöttük van, aki a 60 órás munkahetet is túllépi.”

https://nepszava.hu/3028345_vegkimerulesig-tulorazik-a-magyar

 

Megjelent a kormányhatározat az ingyenes tankönyvellátás kiterjesztéséről

A 2020/2021-es tanévtől a 10-12. évfolyamosok és a 13-16. szakképzési évfolyamok tanulói is ingyen kapják a tankönyveket - derült ki a Magyar Közlönyből. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is jelezte: 2020-ra minden alap- és középfokú képzésben részt vevő diák, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyen kap tankönyvet.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190309_ingyenes_tankonyv_a_kozepiskolasoknak#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-03-10

 

március 10.

 

A gyakorlatban is használható tudást kell átadni

Fontos lenne, hogy az oktatási intézmények teljesítményének és a diá­kok elégedettségének mérése, az eredmények publikálása megtörténjen - olvasható a Magyar Nemzeti Bank 2019-es Versenyképességi programjában. Eszerint a készségfejlesztés a megújulás útja, a gyakorlati életben is használható tudás középpontba állítása. Javasolják a nulladik évfolyam bevezetését, a nyolcadik osztály végére a tanulmányokat lezáró alapvizsgát, a természettudományos tantárgyak tanításának kezdetén a kísérletcentrikus élménypedagógiát.

https://magyarnemzet.hu/belfold/a-gyakorlatban-is-hasznalhato-tudast-kell-atadni-5301716/

 

Új szemlélet az oktatásban: van, ahol az osztályátlag is javult

Figyelemzavar, tanulási problémák, agresszív viselkedés, klikkesedés, bullying - nincs olyan iskola Magyarországon, mely ne találkozna ezekkel a problémákkal. Kutatások is készültek, a legújabbak értékelése év végére várható. A legfrissebb adatok az UNICEF szeptemberben nyilvánosságra hozott nemzetközi jelentéséből olvashatók ki: minden 4. gyereket bántalmaztak az iskolában vagy szóval, vagy tettel.

http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/oktatas-uj-szemlelet-coaching-technika/hexjxyw?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

 

Bemutatkozik egy díjnyertes digitális jó gyakorlat

A Tempus Közalapítvány Digitális Módszertára hat éve nyújt lehetőséget, hogy az IKT eszközöket és digitális pedagógiai módszereket kreatív és innovatív módon alkalmazó tanárok bemutathassák, hozzáférhetővé tegyék saját ötleteiket. A 2018-as év egyik díjazott ötletét, Tusorné Fekete Éva jó gyakorlatát lehet a portálon megismerni.

https://moderniskola.hu/2019/03/bemutatkozik-egy-dijnyertes-digitalis-jo-gyakorlat/

 

március 11.

 

Akár 30 százalékkal nőhet a tanárok bére

Újabb béremelésre számíthatnak jövőre a pedagógusok, ha megvalósulnak az oktatási államtitkárság szándékai - tudta meg a Magyar Nemzet. Az elképzelések szerint az életpályamodell fejlesztésével párhuzamosan mintegy harminc százalékkal nőne a tanárok keresete 2020-tól. Újragondolják a pedagógus-életpályamodell egyes elemeit is. A további bérrendezésre egyebek között azért van szükség, mert 2022-2023-ra komoly létszámgondok lehetnek az oktatásban, hiszen a tanárok jelentős hányada nyugdíjba megy. A Karc FM Álláspont című műsorában Bódis József államtitkár egyelőre csak annyit tudott megerősíteni, hogy kétszámjegyű, attraktív béremelést szeretnének jövőre.

https://magyarnemzet.hu/belfold/harminc-szazalekkal-nohet-a-tanarok-bere-5546216/

 

Béremelés bérnyomásra

Miután a Pedagógusok Szakszervezete már "bérnyomásmérőt" is készített, hogy megmutassa, mennyi pénztől estek el a tanárok az elmúlt években és mekkora emelésre lenne szükség, a kormány most azt ígéri, akár 30 százalékkal is nőhet a tanárok bére.

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/pedagogus-beremeles-2019-fizetes-emmi-oktatas.680260.html

 

A PSZ közleményben tette egyértelművé: hónapok óta, tárgyalásokon küzd a béremelésért, az nem az államtitkárság ötlete volt

A Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezte tavaly ősztől az államtitkárságnál a béremelést! A PSZ hónapok óta tartó kemény tárgyalásainak eredményeként jutottunk el oda, hogy a kormány végre felismerte: tarthatatlan a közoktatásban dolgozók bére. A közleményt azért adtuk ki, mert a kormánypárti Magyar Nemzet nem szólt a PSZ követeléseiről, tárgyalásairól, a béremelésről viszont úgy írt, hogy az az államtitkárság tervei között szerepel.

https://pedagogusok.hu/hir/3702/a-pedagogusok-szakszervezete-psz-honapok-ota-kuezd-a-beremelesert

 

Idén 606 milliárddal több jut oktatásra - sikeres az életpálya

Sikeres a 2013-ban bevezetett pedagógus életpályamodell, mivel már több mint 55 ezer tanár lépett előre Pedagógus I. fokozatból a Pedagógus II. fokozatba - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

https://magyarnemzet.hu/belfold/iden-606-milliarddal-tobb-jut-oktatasra-mint-2010-ben-5546117/

Rétvári Bence államtitkárral interjú is készült, amelyben a szerinte sikeres életpályáról is szó volt:

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/az-ellenzeki-kritikak-ellenere-oriasi-siker-a-pedagogus-eletpalya-2478087?utm_source=feed&utm_medium=rss

 

PSZ: sokkal hosszabb idő kell a szakképzés átalakításához

Palotás József, a PSZ szakértője az Inforádiónak nyilatkozott 2019. március 11-én. Szerinte a szakképzés rendszerét nem lehet néhány évente átszervezni és átnevezni az iskolatípusokat. Mint ismert: a legújabb elképzelés szerint bevezetnék a technikum fogalmát.

https://www.youtube.com/watch?v=fUT9zBYpHWU&feature=youtu.be

 

Ismét előkerült a 9 évfolyamos iskola terve

Érdemes lenne lehetővé tenni a nulladik évfolyam bevezetését az általános iskolákban - olvasható a Magyar Nemzeti Bank néhány napja nyilvánosságra hozott 330 pontos javaslatcsomagjában. A plusz évfolyam bevezetése ellen korábban több szakmai szervezet is tiltakozott, a Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete szerint az előkészítő évfolyam bevezetésével megkérdőjelezik az óvodák munkáját.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190311_kilenc_evfolyamos_altalanos_iskola_Magyar_Nemzeti_Bank

 

Szülői Hang nyílt levele: ne vegyék el az esélyegyenlőség egyik alapvető feltételét

Több mint ötezer szülő csatlakozott a Szülői Hang kiáltványához. Az ellen tiltakoznak, hogy a következő tanév tankönyvlistájára már nem kerülhetnek fel a nem állami kiadványok. A közösség nyílt levélben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190311_Szuloi_Hang_nyilt_level

 

Törvényen kívüli helyzetben a menekült gyerekek

Két éve a kormány úgy módosította a jogszabályokat, hogy a kísérő nélküli kiskorú menekültekre ne vonatkozzanak a gyermekvédelmi törvény előírásai. Sok gyereket érdemi vizsgálat nélkül visszaküldenek Szerbiába. Ezeknek a gyerekeknek szociális munkára, hatékony jogi segítségre van szükségük - mondta a szakember. Ezeket Fóton mind megkaphatták. Félő, hogy a gyermekotthon átgondolatlan bezárásával olyan folyamatot rombol le a kormány, amely évek munkájának törékeny eredménye. A Fóton élő, szüleiktől elszakított gyerekek iskolába járnak, magyarul tanulnak és igyekeznek beilleszkedni a társadalomba.

https://nepszava.hu/3028444_torvenyen-kivuli-helyzetben-a-menekult-gyerekek

 

Sarokba szorítják a dolgozókat - a humántárca tárgyal, a kormány nem

Csak azokban a tankerületekben és szakképzési centrumokban kezdjenek március 14-én reggel szolidaritási sztrájkot a pedagógusok, ahol van írásos megállapodás a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a központ között a még elégséges szolgáltatásokról, különben utólag könnyen jogellenesnek minősíthetik az akciót - figyelmeztette kollégáit a szervezet elnöke. Szűcs Tamás szerint központi elhatározásból húzzák az időt a tankerületek, hogy minél kevesebb helyen lehessen jogszerű akciót tartani.

https://nepszava.hu/3028563_a-humantarca-targyal-a-kormany-nem

 

március 12.

 

Béremelés: a PSZ már hónapok óta tárgyal

Az ATV Start műsorának Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke adott interjút 2019. március 12-én. Egyértelművé tette: a PSZ hónapok óta tárgyal a béremelésről és azt követeli: már idén szeptembertől adják meg a béremelést, ne csak 2020-tól. Előzőleg a Magyar Nemzet írt arról, hogy „az oktatási államtitkárság tervei szerint a jövő évtől további 30 százalékos béremelést szeretnének adni.” A PSZ ezzel kapcsolatban közleményt is kiadott, hangsúlyozva: mit tett az elmúlt időszakban, hogy felhívja a kormány figyelmét a köznevelésben kialakult tarthatatlan helyzetre, a bérek emelésének és az óraszámok csökkentésének fontosságára.

 http://www.atv.hu/videok/video-20190312-30-szazalekkal-nohet-a-pedagogusok-bere

 

Béremelés - Klubrádió, Reggeli gyors

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Klubrádióban is ismertette a PSZ követeléseit a 2019. március 12-én adott interjúban. Ezen a linken lehet meghallgatni.

https://www.youtube.com/watch?v=hCBeggIt4fk&feature=youtu.be

 

PSZ-fórum Szegeden

A PSZ Szegedi Járási szervezete 2019. március 12-én, Szegeden fórumot tartott, melyen részt vett a két alelnök. Nyilatkoztak a helyi televíziónak. Gosztonyi Gábor elmondta: a Magyar Nemzet által írt, pedagógusoknak ígért 30 %-os béremelés a PSZ szerint csak az első lépés lehet, a szakszervezet azt szeretné, ha ismét a mindenkori minimálbérhez kötnék a pedagógusok bérét. Totyik Tamás a nevelést-oktatást segítők bére emelésének szükségességét említette. Az összeállítás 7 perc 15 mp-nél kezdődik.

http://vtvszeged.hu/

 

Nagyon fontos a pedagógusok anyagi megbecsülése - a PSZ véleménye is

Elképzelhető, hogy a tanári életpályában előbb-utóbb egy új fokozat is megjelenik, legalábbis ezt szeretné a Nemzeti Pedagógus Kar - mondta a Magyar Nemzetnek a szervezet elnöke annak kapcsán, hogy az oktatási államtitkár újabb béremelésről és az életpályamodell megreformálásáról beszélt. A lap ismertette a PSZ közleményét is, utalva a béremelés kezdeményezésére, a KÖÉT összehívására. (Mint ismert, a PSZ kezdeményezte, hogy hívják össze a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács ülését - kieg.)

https://magyarnemzet.hu/belfold/nagyon-fontos-a-pedagogusok-anyagi-megbecsulese-5669831/

 

Az államtitkárság béremelési elképzeléseiről még nem tárgyalt a kormány - A PSZ közleményben ismertette álláspontját

Még nem döntött a béremelésről a kormány - ezt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya az RTL Híradóval, amely arra volt kíváncsi, döntöttek-e már a pedagógusok béremeléséről. A híradóban elhangzottakat ismertette az Eduline, kitérve a PSZ követeléseire, közleményére is.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190312_pedagogus_beremeles_30_szazalek_nincs_kormanydontes#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-03-12

 

A PSZ szolidáris az MKKSZ-szel és a SZÁD-dal

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szolidaritásáról biztosította a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetét (MKKSZ), valamint a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetét (SZÁD), a szakszervezetek vezetőit. Támogatja a dolgozók munkabeszüntetését. A Pedagógusok Szakszervezete - mint a szociális ágazatban (gyermekvédelemben) érintett szakszervezet - pontosan érzékeli a problémákat, ezért a tárgyalások sürgős megkezdését kéri a minisztériumtól, illetve a szociális államtitkárságtól.

https://pedagogusok.hu/hir/3704/szolidaritasi-nyilatkozat

Átvette:

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/17671-a-psz-szolidaritasarol-biztositja-az-mkksz-t

 

Kirúgták a pszichológust, mert megírta, milyen borzalmasak a körülmények egy gyermekotthonban

Közösségi portálon kért segítséget Hárs György Péter pszichológus, miután egy cikke miatt elveszítette állását.  „Elkövettem egy nagy hibát. Megírtam a Narancsban a gyermekotthonok állapotait. Ezért most elveszítettem a munkahelyem” - olvasható a bejegyzésben. A Magyar Narancsban (még januárban) egy budapesti gyermekotthonban szerzett tapasztalatairól írt, ahol három hónapig dolgozott pszichológusként. Szerinte a nevelők legtöbbször behunyják a szemüket.

https://nepszava.hu/3028585_kirugtak-mert-megirta-milyen-borzalmasak-a-korulmenyek-egy-gyermekotthonban

 

 „Nem mondhatjuk, hogy az életpálya sikeres”

„Az életpályamodell tantestületeket vert szét, pedig ha jó oktatást akarunk, akkor a legfontosabb a csapatmunka lenne. Együtt, egymással a gyerekekért" - reagált egy pedagógus a Civil Közoktatási Platform oldalán Rétvári Bence nyilatkozatára. A parlamenti államtitkár szerint sikeres a pedagógus-életpályamodell. Bódis József oktatási államtitkár a Karc FM-nek egyébként úgy nyilatkozott, hogy a pedagógus-életpályamodell bevezetése az előző választási ciklusban nagy előrelépés volt, de ennek megújítására van szükség.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190312_pedagoguseletpalyamodell_sikeres_vagy_nem#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-03-12

 

Rendezvényekkel ünneplik a tanítók napját

Országszerte több rendezvényen idézik fel a 150 éves állami magyar nyelvű tanítóképzést. Jászberényben, az Eszterházy Károly Egyetem kampuszán szakmai fórumot tartanak, a sárospataki kampuszon Örökség és megújulás mottóval szerveznek rendezvényt, Kecskeméten a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karán A tanítóképzés és a társadalmi mobilitás kérdései a 20. században címmel tartanak előadást és kerekasztal-beszélgetést.

http://magyarhirlap.hu/cikk/143031/Ma_unneplik_a_tanitok_napjat

 

Kötelező alapvizsga nyolcadikosoknak - ezt javasolja az MNB

Általános iskolai alapvizsga bevezetését javasolja a Magyar Nemzeti Bank. 330 pontos versenyképességi programjának oktatási részében az is szerepel, hogy a 8. évfolyam végén tett vizsga a középiskolai felvételit is kiválthatná. Az MNB ugyanakkor azt is jónak tartaná, ha a középiskolai felvételin a matematikán kívül legalább egy természettudományos tárgy vagy az informatika kötelező lenne. Az MNB felülvizsgálná a középiskolai (főleg a gimnáziumi) kötelező tananyagot és a fakultációk szerepét. A javaslatokról ezúttal az Eduline írt.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190311_altalanos_iskolai_alapvizsga_MNB_javaslatok#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-03-13

 

Megalakultak az ágazati készségtanácsok

A szakképzés teljes megújításának részeként megkezdik működésüket az ágazati készségtanácsok. A 18 készségtanács elnöke Palkovics László minisztertől vette át megbízólevelét. Az ágazati készségtanácsok tagjait és elnökét első alkalommal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára a miniszter jelölte ki két évre. A készségtanácsok legfőbb feladata a következő 3-5 évben szükséges munkakörök szakképzési elvárásainak meghatározása, javaslattétel az új tartalmak tananyagokba emelésére.

http://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/hirek/megalakultak-az-agazati-keszsegtanacsok

 

Munkaerőpiaci jelzőrendszer a kamarától

A szakképzést a munkaerőpiaci kereslethez kell igazítani - jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Budapesten, a 12. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján. Parragh László azt javasolta, hogy a rendszerbe vonják be a vállalatokat és a szakmai kamarákat, a szakoktatók átvándorlását a versenyszférába magasabb fizetésekkel mérsékeljék, az oktatásban pedig a gazdasági szereplők is vegyenek részt.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/munkaeropiaci-elorejelzo-rendszert-epitene-az-iparkamara.317205.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Orbán Viktor üzent a tanároknak: neveljenek hazaszerető fiatalokat, itthon várja őket a technikum

A miniszterelnök Budapesten, a Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján azt mondta: Magyarországon a fiatalok versenyképes szakmát kaphatnak. Szólt a technikumi rendszer visszatéréséről, amely megnyithatja az egyetemek kapuit a fiatalok előtt, ha a szakma megszerzése után még akarnak tanulni. A kormányfő végül a tanárokhoz szólt, elismerését fejezte ki a fiatalokért végzett áldozatos munkájukért, arra kérte őket, neveljenek újabb és újabb hazaszerető és tettre kész fiatalokat Magyarországnak.

https://hvg.hu/itthon/20190312_Orban_uzent_a_tanaroknak_Neveljenek_hazaszereto_fiatalokat?s=hk

 

Munkába álltak a kancellárok a szakképzésben

A szakképzés teljes megújításának részeként március elsején munkába álltak a szakképzési centrumok kancellárjai. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint a kancellári rendszer bevezetése a szakképzésben is a felelős, átlátható és professzionális gazdálkodást szolgálja.

http://magyarhirlap.hu/cikk/143024/Munkaba_alltak_a_kancellarok_a_szakkepzesben

 

„Úgy teszünk, mintha ez iskola lenne, pedig nem az”

Egy budapesti iskolában dolgozó tanárnő fakadt ki a közösségi oldalon, mert nem hiszi, hogy bárhová is vezetne az a deszegregációs ítélet, amely másodfokon arra kötelezi az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy a szegregáltan működő iskolákkal készíttessen deszegregációs tervet. A tanárnő elmondta, miért érzi teljesen tehetetlennek magát abban a szegregált iskolában, ahol több mint egy éve tanít.

https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/ugy_teszunk_mintha_ez_iskola_lenne_pedig_nem_az

 

A PDSZ szerint adminisztratív eszközökkel próbálják megakadályozni a szolidaritási sztrájkot

Több tankerület sem írta alá az utolsó pillanatban az elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatos együttműködést a PDSZ-el, amely március 14-én kétórás szolidaritási sztrájkot tart a közszférában dolgozók mellett. Szűcs Tamás úgy nyilatkozott: a 60 tankerületből mindössze négyben született megállapodás, amely annak köszönhető, hogy a tankerületek és a centrumok egyszerre küldték vissza a PDSZ ajánlatát. A probléma az volt, hogy mind a 104 helyen (60 tankerület, 44 centrum) azonos időpontban várták személyesen a PDSZ delegált tagjait. Ám a szakszervezetnek nincs elég képviselője, hogy országszerte 104 helyen, ráadásul azonos időben mindenhol meg tudjon személyesen állapodni a tankerületekkel és a centrumokkal.

https://alfahir.hu/2019/03/12/pdsz_sztrajk_pedagogusok_oktatas

 

március 13.

 

Zűrzavaros (PDSZ-es) szolidaritási sztrájk + PSZ közleménye

Szolidaritási sztrájkot hirdetett a közszféra munkabeszüntetéséhez csatlakozva a PDSZ. A Magyar Hírlap azt írta: akciójuk plakátján „kétórás” munkabeszüntetés szerepel, Facebook-oldalukon viszont arról tájékoztatnak: „nem az a lényeg, mennyi időre állunk le, hanem az, hogy minél többen vegyünk benne részt”. Pedagógusként nem tartják ideálisnak a március 15. előtti napot, hiszen ilyenkor az iskolákban amúgy is leginkább csak ünnepségek zajlanak, ezért javasolják „az esetleg kétórásnál is rövidebb munkabeszüntetést”.

A Magyar Hírlap kitért a PSZ béremeléssel kapcsolatos közleményére is:

„Az oktatási szféra nagyobb tagszámú érdekvédője, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is a tárgyalásokban bízik, hétfői közleményükben rámutattak: Bódis József államtitkár egy rádióműsorban megerősítette, hogy két számjegyű, attraktív béremelést szeretnének jövőre a pedagógusoknál. A PSZ hónapok óta tartó kemény tárgyalásainak eredményeként jutottunk el oda, hogy a kormány végre felismerte: tarthatatlan a közoktatásban dolgozók bére – hangsúlyozták.”

http://magyarhirlap.hu/cikk/143137/Zurzavaros_szolidaritasi_sztrajk

 

Szeptembertől megújulhat a szakképzés: ösztöndíjat kap, aki technikusi minősítést is szerez

A Magyar Nemzet arról írt: tanulmányi eredmények alapján elérhető ösztöndíjat adhatnak a szakképzésben. A pénzbeli juttatással az érettségit adót szakközépiskolák tanulói élhetnek, összege 30 ezer forint lenne. A diákoknak vállalniuk kell, hogy érettségi után technikusi képesítést is szereznek.

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/versenykepes-bert-nyujt-a-szakmunka-5745044/

 

Nem minden felsőoktatási képzésre vonatkozik a felvételi szigor

Vannak olyan felsőoktatási képzések, ahol alacsonyabb a minimum ponthatár, 2020-tól sem kell nyelvvizsga és emelt szintű érettségi a bekerüléshez. A felsőoktatási szakképzés a menekülőút a 2020-as felvételi szigorítások elől? - tette fel a kérdést az Eduline.

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20190311_Felveteli_2020_felsooktatasi_szakkepzes#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-03-13

 

március 14.

 

Mire megérkezik a béremelés, nem lesz, aki átvegye

Óriási a lemorzsolódás a fiatal tanárok körében. A nyugdíjba vonulás fenyegető réme miatt is nagy bajban van a pedagógusszakma. A kormány fizetésemeléssel, óraszámcsökkentéssel, a felső tagozatok összevonásának tervével próbál megoldást találni - írta a hvg.hu. A tanári korfa drámai: a 30 év alatti pedagógusok aránya a 2003-as 15 százalékról 2016-ra 6 százalékra esett, az 50-60 éveseké 34 százalékról 37 százalékra nőtt. Évente 500 fővel nő a nyugdíjba vonulók száma. 2017-ben 3970 pedagógusi jogviszony szűnt meg (1405 nyugdíjazás miatt) és csak 835 keletkezett.

https://hvg.hu/itthon/201903014_miremegerkezik_beremeles_nem_atvegye?s=hk

 

Sok diákot veszélyeztet a lemorzsolódás

Minden harmadik szakközépiskolás a lemorzsolódás határán billeg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - derült ki az Oktatási Hivatal friss, a 2018/2019-es tanév első félévére vonatkozó adataiból. A gimnazistákat kevésbé érinti ez a folyamat.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190311_lemorzsolodassal_veszelyeztetett_diakok_friss_adatok#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-03-14

 

Roma tinikből képeznék bentlakásos iskolákban a jövő gazdálkodóit

Roma felzárkóztatási programon gondolkodnak az Agrárminisztériumban, amivel megoldanák a vidéki munkaerőhiányt, egyben a cigányságnak is kitörési lehetőséget teremtenének. A hvg.hu birtokába került munkaanyag szerint az Agroma-program jövőre indulhatna, feltéve, hogy az Emmi és a többi tárca támogatja, a kormány pedig pénzt is ad. Nincs szó arról, hogy a tervben szereplő bentlakásos szakközépiskolákkal kiszakítanák a résztvevőket a családjukból.

https://hvg.hu/itthon/20190314_agroma_program_agrarminiszterium

 

Az országnak rossz, ha a középosztály kimenekíti gyermekeit az állami oktatásból

Magyarországon  a magasabb társadalmi státuszú szülők kimenekítik gyerekeiket az állami iskolákból. A jelenség korábban is létezett, a szülők elkülönítési vágyaiban és az ezt lehetővé tevő iskolarendszerben semmi új nincs, de az oktatási intézmények államosítása felerősítette, a korábbinál szembetűnőbbé tette a folyamatot. A cikk elemzi az állami, az egyházi és a magániskolákat is.

https://qubit.hu/2019/03/14/a-kozeposztaly-kimenekiti-gyerekeit-az-allami-oktatasbol-es-ez-az-egesz-orszagnak-rosszat-tesz

 

Klebelsberg Központ: jogellenes a szolidaritási sztrájk

Március 14-én, csütörtökön háromnegyed nyolckor, a szolidaritási sztrájk megkezdése előtt kaptak e-mailt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete munkatársai a Klebelsberg Központtól, hogy jogellenesnek tartják az eredetileg délelőttre szervezett szolidaritási sztrájkjukat. A KK szerint a tankerületi igazgatók által aláírt megegyezések is jogellenesek. A szakképző intézményekben viszont megtarthatták a szolidaritási munkabeszüntetést.

https://nepszava.hu/3028978_elmeszelte-a-tanarsztrajkot-a-klebelsberg-kozpont

Előzmények:

https://nepszava.hu/3028932_duhos-tanarok-a-sztrajkgyilkos-tankeruletnel

http://eduline.hu/kozoktatas/20190313_PDSZ_sztrajk_nyilt_level_tankeruletek#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-03-13

 

Félsztrájk: a szociális ágazattal kiegyezett a kormány

A sztrájkkészültség megmarad a szociális területen, de nem tartják meg a március 14-ére meghirdetett munkabeszüntetést - jelentette be az Emmi szociális államtitkárságának vezetőivel tartott tárgyalás után a szakszervezeti oldal. A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete vezetői úgy döntöttek, a tárca által vállalt határidőkig nem szüntetik meg a sztrájkkészültséget, de felfüggesztik a munkabeszüntetés megtartását. A lépés nem érinti az MKKSZ által másik két területen, az önkormányzati igazgatásban és központi igazgatásban dolgozók körében szintén március 14-re meghirdetett sztrájkot, azt jogszerűen megtartják a felhíváshoz csatlakozott munkahelyeken. 

https://nepszava.hu/3028906_felsztrajk-a-szocialis-agazattal-kiegyezett-a-kormany-a-masik-ketto-odacsap