Hírek

Heti lapszemle 2019. április 12.

Heti lapszemle 2019. április 12.

PSZ – Heti lapszemle
2019.április 12.

 

Április 8.

 

PSZ a sajtóban

 

A Magyar Nemzet (2019. április 5-én megjelent cikkét, melyben nyilatkozott az elnök – más portál is átvette)

Még a tanév vége előtt eredményeket vár bérkérdésben a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Szabó Zsuzsa elnök azt mondta a lapnak, mindent megtesznek, hogy a vágyott módosításokat ez év őszére ki tudják harcolni.

https://szakszervezetek.hu/hirek/17964-szolgalati-lakast-ruhapenzt-es-szakkonyvtamogatast-is-szeretne-a-pedagoguskar

 

SZAKMAI

 

Cáfolják a számok az Oktatási Hivatal elnökét

Szakmai érvekkel nem indokolható, hogy ugyanazok a magánkiadós tankönyvek, amelyek a jelenlegi tanévben megfeleltek a tantervi követelményeknek, a most megjelent tankönyvjegyzéken már nem szerepelnek, tehát a következő tanévre már nem lehet belőlük rendelni – nyilatkozta a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének alelnöke, Romankovics András. Hozzátette: a tankönyvkínálat szűkülése azért is érthetetlen, mert az új Nemzeti alaptanterv is késik, a jövő tanévben is ugyanazok a kerettantervek lesznek érvényben, mint most. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke azt mondta: nem igazak azok a hírek, amelyek a kínálat jelentős szűküléséről szólnak.

https://nepszava.hu/3031833_cafoljak-a-szamok-az-oktatasi-hivatal-elnoket-pedagogiai-abszurd-az-uj-tankonyvjegyzek

 

SZAKKÉPZÉS

 

Technikusi képzés: négy tárgyból kell érettségizni és lesz szakmai vizsga is

„Mi mindig is technikumpártiak voltunk. A gazdasági szereplők ugyanis ezt tudják értelmezni. Egy technikumot végzett több, mint egy szakmunkás és kevesebb, mint egy mérnök” – mondta a hvg.hu-nakParragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190408_Parragh_Laszlo_technikum

 

ÉRDEKVÉDELEM

 

Az OKSZ ismét levelet írt a kormányfőnek

Ebben tájékozatták a kormányfőt, hogy csatlakozott az OKSZ-hez a PDSZ is, és jelezték: nem fogadják el a megosztásukra tett kísérletet. „Tudomásom van arról, hogy időközben az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság több tagszervezete meghívást kapott különböző minisztériumi egyeztetésekre, a 2019. március 20-i levelemre való hivatkozással. Hadd hívjam fel figyelmét arra, hogy az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság egységes, a közszféra több területét érintő sztrájkköveteléseket fogalmazott meg. Ez még a pedagógus-bértáblát érintő, 2. pont alatt megfogalmazott sztrájkkövetelés esetében is igaz” – írta Földiák András ügyvivőként.

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/17962-az-oksz-ismet-levelet-intezett-orban-viktor-miniszterelnokhoz

 

A szakszervezetekkel is célba vette a munkavállalókat a baloldal

Résen kell lenniük a munkavállalóknak, hogy olyan szakszervezethez forduljanak érdekképviseletért, amely valóban a dolgozói igényt szolgálja. Az elmúlt hónapok Európa-szerte igazolták: a baloldalhoz köthető képviseletek mindinkább a politika szolgálatába állnak. Nálunk sincs ez másképp, a globalista törekvések helytartója — úgy tűnik — a Magyar Szakszervezeti Szövetség lehet. Jó hír a dolgozóknak, hogy az alternatíva itthon is létezik, világszerte pedig erősödik. Földi László titkosszolgálati szakértő szerint az már nem fér bele a szakszervezetiség kereteibe, hogy az Európai Szakszervezeti Szövetség nyíltan támogatja a bevándorlást. Cikk a Magyar Nemzetben.

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/a-szakszervezetekkel-is-celba-vette-a-munkavallalokat-a-baloldal-6614132/

 

2019. április 9.

 

ÉRDEKVÉDELEM
 

Budaörsi tanárok nyílt levele Orbán Viktornak

A miniszterelnök szerintük megszegte ígéretét. Az egész országban aláírást gyűjtenek a pedagógusok között.

Mint emlékeztetnek, a változtatások legvonzóbb ígérete az egyösszegű béremelés és a bérek minimálbérhez kötése volt.  „Mint mindannyian tudjuk, Ön ezt az ígéretét nem teljesítette.”

https://hvg.hu/elet/20190408_Nyilt_levelet_irtak_a_budaorsi_tanarok_Orban_Viktornak#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019_4_8

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/akciok/17996-duhos-nyilt-levelet-irtak-a-budaorsi-tanarok-orban-viktornak

https://varosikurir.hu/oriasi-pofont-kapott-orban-es-oktataspolitikaja-a-gaz-az-hogy-az-on-meg-az-on-es-az-on-gyereke-szivja-meg/

 

SZAKMAI

 

Keresztes hadjárat az oktatásban – iskolák egyházi fenntartásban

Az elmúlt években tovább nőtt az egyházi iskolák száma. Lassan már ugyanannyian tanulnak egyházi fenntartású intézményben, mint a szakképzésben. Míg 2010-ben 572 helyen oktattak az egyházak, ez a szám a 2016/2017-es tanévben 1308-ra emelkedett, az idei tanévre pedig már 1536-ra nőtt.

https://nepszava.hu/3031969_nem-allt-le-a-keresztes-hadjarat-az-oktatasban

 

FELSŐOKTATÁS

 

Friss adatok a felsőoktatásba jelentkezőkről.

Diagramok, melyek az alap- és az osztatlan mesterképzésre jelentkezők számát mutatja.

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20190408_felvetelizok_2019_korosztaly#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-04-09

 

Pénzügyi oktatóközpont a BGE-n

A magyar gazdaságnak szüksége van a jól képzett pénzügyi szakemberekre, ezért a felsőoktatásban is külön hangsúlyt kell fektetni az új pénzügyi megoldások oktatására, gyakorlati megismerésére.

http://kamaraonline.hu/cikk/uj-penzugyi-oktatokozpont-nyilt-a-budapesti-gazdasagi-egyetemen

 

2019. április 10.

 

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE

 

Budaörsi pedagógusokat támogató nyilatkozat

PSZ támogatja a budaörsi pedagógusok kezdeményezését és a nyílt levél aláírását, továbbá a PSZ fenntartja sokszor kinyilvánított igényét az oktatást érintő kérdések érdemi, szakmai megvitatására, egyben felajánlja konstruktív együttműködését is ehhez a folyamathoz a jövőben is.

https://pedagogusok.hu/hir/3725/tamogato-nyilatkoza

 

A PSZ támogatja a diákok április végére tervezett tüntetését

A Pedagógusok Szakszervezet Országos Vezetősége – 2019. április 8-án tartott ülésén – egyhangúlag döntött úgy, hogy részt vesz a diákok újabb fővárosi tüntetésén, támogatja céljaikat.

https://pedagogusok.hu/hir/3724/a-psz-tamogatja-a-diakok-aprilis-vegere-tervezett-tuenteteset

 

A PSZ szolidáris a lengyel szakszervezettel

A Pedagógusok Szakszervezete egyetért és támogatja a Zwiazek Nauczycielstwa Polskiego céljait, szolidáris azzal a küzdelemmel, amelyet a jobb oktatásért, a jobb munkakörülményekért és jövedelmi helyzetük javításáért folytat.

https://pedagogusok.hu/hir/3723/a-psz-szolidaris-a-lengyel-szakszervezettel-tamogatja-celj

 

TANKÖNYV

 

Szintet lépett a tankönyvszigor

Levélben próbálja rávenni az oktatási államtitkárság az iskolákat: olyan kiadványokat rendeljenek, amelyek szerepelnek a tankönyvjegyzéken. Azt is jelzik, ellenőrzést kaphatnak a nyakukba.

https://nepszava.hu/3032094_szintet-lepett-a-tankonyvszigor-kifejezetten-kerjuk-hogy-az-engedelyekkel-mar-nem-rendelkezo-kiadoktol-ne-vasaroljanak

 

ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS

 

Nem félnek – budaörsi háttér

Nem félnek a budaörsi pedagógusok attól, hogy aláírták az Orbán Viktornak szóló nyílt levelüket, amelyben a miniszterelnököt az ígéretének megszegésére figyelmeztették. Mint mondják, nincs hova hátrálniuk, viszont a gyerekeknek példát kell mutatniuk.

https://hvg.hu/elet/20190410_Ha_a_gyerekek_latjak_hogy_mindezt_turom_hogy_alljak_elejuk__lesze_ujabb_tanarlazadas#rss

 

2019. április 11.

 

SZAKMA

Fotelforradalmárok kora ( A PSZ-ről is írnak a cikkben)

A pedagógusok szerint önmagában a bérezés még nem okozna sztrájkhangulatot, de most sok minden van együtt, a tankönyvmizéria, a túlórák, a hatalmas munkateher. Ám a tanárok továbbra is félnek a sztrájktól.
A napokban két, pedagógusokkal összefüggő hír jelent meg szinte egy időben. Az egyik a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar pedagógusbérekkel kapcsolatos részletes szakmai anyaga volt. A másik: a százéves évfordulóját ünneplő Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Emberi Erőforrások Minisztériumával. A két hír közös kiindulópontja, hogy a pedagógusbérek – minden korábbi, az életpályamodellhez kötött emelés ellenére – elértéktelenedtek. A PSZ ötpontos követeléseinek egyike – az óraszámok csökkentésén túl –, hogy a pedagógusbérek úgynevezett vetítési alapját kösse a kormány minimálbérhez.

https://168ora.hu/itthon/fotelforradalmarok-kora-166431

 

SZAKSZERVEZET

 

Az Európai Szakszervezeti Szövetség programja a 2019. évi európai parlamenti választásokra

Igazságosabb Európát a munkavállalóknak!

2. Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) – amely 38 ország 90 szakszervezetének körülbelül 45 millió dolgozóját képviseli – hisz benne, hogy lehetséges a dolgozók számára az igazságosabb Európa megvalósítása, ami a demokrácián, a szociális igazságosságon, a minőségi munkahelyeken és a magasabb béreken alapul, s átmenetet biztosít az alacsony szénkibocsátású technológiákhoz és a digitális gazdasághoz. Ennek kellene képeznie egy új szociális szerződés alapját.

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/18025-az-europai-szakszervezeti-szovetseg-programja-a-2019-evi-europai-parlamenti-valasztasokra

 

Ezrek sokallnak be a kormányhivatalokban, sorra mondanak fel

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a központi és a területi közigazgatásban összesen 2500-an kérték felmentésüket, de ez szerintük nem jelent gondot az ügyintézésben. Az Index ezzel szemben úgy értesült, elsősorban a megyei és járási, kerületi kormányhivatalokban májusra kaotikus helyzet alakulhat ki.

https://index.hu/belfold/2019/04/10/kormanyhivatalok_tomeges_felmondas_koztisztviselok/

 

EGYÉB

 

Dolgoznak vagy kallódnak a magántanulóságba kényszerített gyerekek

Mint kés a vajon, olyan könnyen megy át a szülőkön az iskola akarata, ha egy kezelhetetlennek mondott, problémás tanuló magántanulósításáról van szó. Az iskola azért kezdeményezi, hogy a többi diákot és a tanárokat mentse, a szülő pedig azért egyezik bele, mert úgy érzi, nincs más választása. Az egészet a gyerek szívja meg a leginkább, akinek segítség nélkül esélye sem lesz felkészülni az osztályozó vizsgákra, és egyről a kettőre jutni az oktatásban. A kötelező iskolai konzultáció fikarcnyit sem ér, egyedül a tanodák és a nem-formális oktatási programok vihetnek némi rendszert az életükbe. Sok magántanulónak azonban még ez sem jut: marad a munka a szülőkkel, vagy a flangálás és a neten lógás.

https://index.hu/belfold/2019/04/10/dolgoznak_vagy_kallodnak_a_magantanulosagba_kenyszeritett_gyerekek/

 

2019. április 12.

 

SZAKMA

 

A Pedagógusok Szakszervezete is csatlakozik a kötelező nyelvvizsga bevezetése elleni tüntetéshez

Az egyhangú döntést azért hozta meg a szakszervezet, mert szerintük „a pedagógus- és óvodapedagógus hallgatókat hátrányosan érinti az az új követelmény, hogy 2020-tól csak nyelvvizsgával lehet bekerülni egyetemekre.”

https://merce.hu/2019/04/12/a-pedagogusok-szakszervezete-is-csatlakozik-a-kotelezo-nyelvvizsga-bevezetese-elleni-tunteteshez/

 

Megfenyegették a tiltakozást szervező budaörsi pedagógusokat

A hét elején közzétett, Orbán Viktornak címzett nyílt levelükre máris rengeteg támogatás és gratuláció érkezett, de kaptak egy komolynak tűnő, fenyegető levelet is.

https://hvg.hu/elet/20190411_Megfenyegettek_a_tiltakozast_szervezo_budaorsi_pedagogusokat?s=hk

 

A tanulást ajánlotta a romáknak kitörési lehetőségként az oktatási államtitkár

Tanulással a reménytelennek tűnő helyzetekből és környezetből is ki lehet törni – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára a pécsi Gandhi Gimnázium indulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett csütörtöki ünnepségen.

A Gandhi 25 – Újra együtt! című, hétfőn indult ünnepi eseménysorozat csütörtöki fő eseményén a középiskola diákjai zenei és irodalmi műsorokat adtak elő. Az eseményen felszólalt Vörös István, a Gandhi Gimnázium alapító tanára, volt megbízott igazgatója és az intézmény jelenlegi vezetője, Ignácz István.

Az igazgató a jubileumi programok hétfői indulásakor az MTI-nek elmondta, hogy az idei tanévben vizsgázókkal együtt mintegy nyolcszázan szereztek érettségit a gimnáziumban. Az intézményben mindkét magyarországi cigány nyelvet – a beást és a lovárit is – oktatják, azokból érettségizni és nyelvvizsgázni is lehet – ismertette. Hozzátette: az intézmény művészeti iskolája kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy a cigány táncokat és zenét, valamint a klasszikus művészeti ágakat tanítsa. Tájékoztatása szerint tanulóik elsősorban Baranya, Tolna és Somogy megyéből érkeznek, de debreceni, egri és zalaegerszegi diákjuk is van.

http://propeller.hu/itthon/3411516-tanulast-ajanlotta-kitoresi-lehetosegkent-oktatasi-allamtitkar?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

 

Kelet-magyarországi Tehetséggondozó Konferencia

Szerencs – A kormány által elfogadott, a vállalatok és a kamarák kezdeményezésére elindított Szakképzés 4.0 stratégia elsősorban a vonzó tanulási környezet, az infrastruktúra megteremtésére, a karrierlehetőségek biztosítására és a naprakész tudású oktatók szakmai munkájára épít – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára egy szakmai konferencián csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen.

“A szakképzésnek nem az a célja, hogy felzárkóztasson, nem az a célja, hogy a hátrányos helyzetet megoldja, hanem mesterembereket faragjon” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

http://www.boon.hu/poloskei-gaborne-a-szakkepzesi-strategia-a-naprakesz-tudasu-oktatok-szakmai-munkajara-is-epit/4202611

 

SZAKSZERVEZET

 

Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság harmadik levele a miniszterelnökhöz

A tíz szakszervezetet, 42 ezer tagot, több százezer munkavállalót képviselő Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság 
-ismételten kéri, hogy a kormány jelölje ki a tárgyalásokra a képviselőjét;
-megkezdi annak a bírósági keresetnek az előkészítését, melyet - a Kormányt képviselő személy kijelölésének elmaradása esetén - kénytelenek leszünk benyújtani, és
-folytatjuk a sztrájk előkészítését, a pontos (optimális)  időpont meghatározását.
Ez immár harmadik levelünk. 

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/18035-az-orszagos-kozszolgalati-sztrajkbizottsag-harmadik-levele-a-miniszterelnokhoz

 

Három bérsávban történik alapbérfejlesztés. Megvan a bérmegállapodás a Sanofinál.

Mindkét fél számára elfogadható megoldás született a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) valamint a Chinoin Zrt. és a Sanofi-Aventis Zrt. vezetősége között.

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/18037-a-chinoinnal-meg-nincs-bermegallapodas-de-kozeledtek-az-allaspontok