Hírek

Heti lapszemle 2019. május 10.

Heti lapszemle 2019. május 10.

PSZ - Heti lapszemle

2019. május 10.

 

A PSZ szerint az Oktatási Hivatal jó döntést hozott, így nem kell megismételni a történelem érettségi kiszivárgott feladatai miatt a középszintű írásbeli vizsgát. A matematika szakos alelnök szerint volt már könnyebb is a matek érettségi, nagyon meg kellett küzdeni az ötösért. A diákok nemcsak panaszkodnak, hanem petíciót indítottak és az Oktatási Hivatal elé vonulnak hétvégén. További részletek a lapszemlében.

 

május 2.

 

Ösztöndíj a lemaradásért

Az állam úgy tesz, mintha a hiánypótló, szegény gyerekeket fölkaroló sajókazai gimnázium saját maga miatt kerülne válságos gazdasági helyzetbe. Ez nem igaz - írta a 168ora.hu portál, jelezve: a tárca félretájékoztatja a közvéleményt. Azt a téves képzetet kelti, mintha az Dr. Ámbédkar Iskola valami rossz (hanyag, felelőtlen) gazdálkodás miatt került volna válságos helyzetbe. Pedig az Emmiben pontosan tudják a válság okát: az, hogy a kormány ugyanazon társadalmi helyzetű gyerekeknek ösztöndíjat ad, ha a szakképzésben hiányszakmát tanulnak, de akkor már nem ad, ha gimnáziumban tanulnak.

https://168ora.hu/itthon/osztondij-a-lemaradasert-az-allam-ellehetetleniti-a-dr-ambedkar-iskolat-167508

 

május 3.

 

Jövőre bevezetik a nevelőszülői gyermekgondozási díjat

Jövő év január elsejétől a nevelőszülőknek is elérhetővé válik a gyermekgondozási díj, a gyed - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára Szombathelyen. Emlékeztetett, 2014-től foglalkoztatási jogviszonynak számít a nevelőszülői státusz.

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/szocialis-ugyekert-es-tarsadalmi-felzarkozasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/jovo-ev-januar-elsejetol-bevezetik-a-neveloszuloi-gyermekgondozasi-dijat

 

május 4.

 

Egyre népszerűbbek a szakgimnáziumok

Bár a szakképzési reform csak jövőre indul, a szakgimnáziumok tovább növelték előnyüket a hagyományos gimnáziumokhoz képest. Az idei középiskolai felvételin csaknem 79 ezer nyolcadikos, vagyis a jelentkezők 96,5 százaléka nyert felvételt. Közülük legtöbben az érettségit és szakképesítést is adó szakgimnáziumokba kerültek be. A hagyományos gimnáziumba felvettek száma 29 ezer fő alatt maradt, miközben a szakgimnáziumokban több mint 31 ezer fiatal tanulhat tovább. A 2020-ban induló, ötéves technikumi rendszer bevezetésével még vonzóbbá válik a szakképzés a szaktárca szerint.

https://magyarnemzet.hu/belfold/egyre-nepszerubbek-a-szakgimnaziumok-6891620/

 

Megbukott Hoffmann Rózsa oktatási reformja, már a kormány is az oktatás átalakításán dolgozik

Nagy lehet a baj az oktatásban, ha már kormányzati szinten is javítani akarnak rajta - így összegezték a Népszavának tanárok azt a nemrégiben megjelent két tanulmányt, amelyet a Matolcsy György irányította Magyar Nemzeti Bank, valamint a Varga Mihály pénzügyminiszter vezette Nemzeti Versenyképességi Tanács készített. Ezekben lehangoló képet festenek az oktatásról, mindez komoly kritika a szakpolitikának. A szakképzésben talán még nagyobb a baj, mint a gimnáziumokban. Egy miskolci szakképző iskola tanára szerint hozzájuk főként azok érkeznek, akiket máshová nem vettek fel.

https://nepszava.hu/3034845_akkora-a-baj-hogy-mar-a-kormany-is-az-oktatasi-rendszer-ujabb-atalakitasan-gondolkodik

 

A net nem felejt

A(z) UNICEF magyarországi felmérése azt mutatja, hogy a 10-18 évesek 88 százalékának van profilja közösségi oldalon, és minden harmadik fiatalt zaklattak már a neten. Húsz százalékuk tapasztalt online bántalmazást, tíz százalékuk pedig maga vált zaklatóvá. Egyre több a figyelemfelhívó és prevenciós kampány is. Három évvel ezelőtt a virtuális térben kevésbé aktív szülők és pedagógusok szinte nem is hallottak a problémáról, hiába futott a Médiaunió Neked 8?, a Disney Magyarország Add Friend vagy a Hop12 információs kampánya.

https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/a-net-nem-felejt-6882023/

 

Corvinus: elkerülhetetlen a tandíjemelés

Előbb-utóbb többet kell majd fizetni a Budapesti Corvinus Egyetemen az átalakítások miatt - vélte Mészáros Tamás, az intézmény volt rektora, aki a Népszavának adott interjút. Szerinte a tandíjemelés csak akkor kerülhet szóba, ha már kialakult egy jó ösztöndíjrendszer és a tandíj nem kontraszelekciót jelent majd.

https://nepszava.hu/3034654_elkerulhetetlen-a-tandijemeles-interju-meszaros-tamassal-a-corvinus-korabbi-rektoraval

 

Cigányként alulról indult, most mesterszakos hallgató

Imre Rolandot örökös kudarc és kirekesztés érte a tanulmányai alatt, ám a kitartása megvolt, szerencsében sem szűkölködött. Most a Corvinus mesterszakos hallgatója, vezetésszervezést tanul. A 168 óra mutatta be őt.

https://168ora.hu/itthon/cigany-gyerekkent-legalulrol-indult-most-a-corvinus-mesterszakos-hallgatoja-167601

 

május 5.

 

„Szomorú, hogy az állam szerint ennyit érünk” - tanárjelöltek a tanárok helyzetéről

„Ennyi pénzért úgy robotolni, szomorú, hogy az állam szerint ennyit érünk” - ilyen és ehhez hasonló véleményük van a tanárokról azoknak, akik éppen erre a pályára készülnek. A kérdőívet 243 tanárszakos hallgató töltötte ki: vidéki és budapesti képzésekről, első- és hatodévről egyaránt érkeztek válaszok. Pozitív vélemény alig van, lesújtó annál inkább.

https://20on.hu/szomoru-hogy-az-allam-szerint-ennyit-erunk-tanarjeloltek-a-tanarok-helyzeterol/?fbclid=IwAR2br8vlc0_ODad4RTazX6QR7--EHvK8uE0-dJu2cz9wIca3sxLS5CTnM6g

 

május 6.

 

Felmondanak a pedagógusok a kecskeméti Mihály Kertje Waldorf Iskolában

Minden pedagógus felmond a Mihály Kertje Kecskeméti Waldorf Óvoda és Iskolában a tanév végén - ezt jelentették be a kinevezett intézményvezetőnek. Így szeptemberre egyetlen Waldorf képesítéssel rendelkező tanító sem marad az iskolában. Előzmény: március végén leváltották az intézményvezetőt. Két pedagógust is felmentettek, másnap pedig beteget jelentett a legtöbb tanár, így oktatás sem volt.

https://hiros.hu/hirek/minden-pedagogus-felmond-a-mihaly-kertje-waldorf-iskolaban

 

Kezdődik érettségi szezon, jövőre jön a szigorítás

Május 8-án magyar nyelv és irodalomból bizonyíthattak a diákok. Idén még nem minden továbbtanulónak kötelező emelt szinten is vizsgázni, jövőre viszont szigorodnak a szabályok. Aki 2020-tól a felsőoktatásban szeretne továbbtanulni érettségi után, annak nemcsak középfokú nyelvvizsgát kell tennie, hanem legalább egy tárgyból emelt szinten kell érettségiznie. Ám nem mindegy, hogy miből: csak olyan tárgyból lehet emelt szinten vizsgázni, amely az adott képzési területen figyelembe vehető. Ezeket a követelményeket központilag írják elő.

https://magyarnemzet.hu/belfold/julius-vegeig-tart-az-erettsegi-szezon-6894272/

További az érettségiről:

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20190506_magyar_erettsegi_2019_reszletes_szaktanari_velemeny

 

Iskolává válhat a Budapest School

Elfogadta az Emmi a Budapest School kerettantervét, de a hivatalos iskolává válás folyamata még nem zárult le. Beadják a kormányhivatalhoz a működési engedély iránti kérelmüket, benyújtják pedagógiai programjukat. A folyamat végén, a tervek szerint szeptember elsején megkezdődik a tanév a Budapest School Általános Iskola és Gimnáziumban. A Budapest School 2015-ben alakult, alapítója Halácsy Péter, a Prezi egyik társalapítója.

https://forbes.hu/uzlet/budapest-school-prezi-emmi/

 

Összesen 3 tantárgycsoport lesz a Prezi-alapító iskolájában

A STEM nevű tárgy a világ megértését és leírását segíti. A KULT tantárgyon keresztül az emberi kultúrák nyelveiről, művészi kifejezési módjairól, múltjáról és jelenéről tanulnak. A Harmónia tantárgy a diákokat az önmagukhoz, társaikhoz és a környezetükhöz való kapcsolódás útján kíséri, hogy testi lelki-egyensúlyban éljenek a világban. A gyerekek a tantárgyakhoz kapcsolódóan portfóliót építenek. A tanulást három szinten értékelik: a megszerzett tudás, a tanultakhoz kapcsolódó kritikus gondolatok és a létrehozott alkotások mentén.  Az iskolában 12 éven át nem lesznek osztályzatok.

https://index.hu/belfold/2019/05/06/budapest_school_prezi_emmi_kerettanterv_mikroiskola_integralt_tantargy/

 

Évente nyolc-tízezer gyerek kerül Magyarországon állami gondozásba

A gyerekkiemelések egy része elkerülhetetlen, de sokszor megelőzhető lenne. Ehhez az kellene, hogy az állam ne büntetni, hanem segíteni akarja a rászoruló szülőket intenzív családgondozással, pszichológusokkal és pedagógusokkal. Ez nehezebb feladatnak tűnik, mint nagy intézmények helyett kisebbeket nyitni, de hosszú távon még pénzben is jobban megérné. Bár a rendszerváltás után sokáig csökkent a szakellátásban élők száma, mostanra nagyjából megint ott tartunk, ahol a 90-es évek közepén.

https://abcug.hu/olcsobb-lenne-segiteni-a-csaladoknak-megis-inkabb-elveszik-toluk-a-gyerekeket/?_ga=2.90137693.714000473.1557123672-1866381458.1557123672

 

Életveszélyesen beázott egy kaposvári iskola

Az álmennyezet annyira megszívta magát, hogy bármikor leszakadhat. Egyelőre két napig szünetet rendeltek el. „Mindenki tudta, hogy jön a nagy eső és viharos szél, csak a vállalkozó nem - jegyezte meg pikírten egy gumicsizmás férfi”.

https://nepszava.hu/3034906_eletveszelyesen-beazott-egy-kaposvari-iskola-rendkivuli-szunetet-rendeltek-el

 

„Kérj segítséget!”: az iskolai bántalmazásokra hívják fel a figyelmet

Nem árulkodás, ha segítséget kér egy bántalmazott gyerek. Egy felnőttnek ez talán magától értetődő, de egy gyereknek el kell mondani. Ebben is segít a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a(z) Unicef Magyarország "Kérj segítséget!" kampánya. Csak a filmet több mint nyolcszázezren töltötték le.

http://www.atv.hu/belfold/20190506-brutalis-iskolai-bantalmazasokra-hivjak-fel-a-figyelmet/hirkereso

 

Budapesti gimnazisták nyertek Dublinban

A feleslegessé vált élelmiszerek újrahasznosítását és egyszerű elosztását segítő interaktív közösségi alkalmazásukkal, a FoodOverflow-val két díjat is elnyert a hétvégén Dublinban rendezett nemzetközi ifjúsági programozó versenyen a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulóiból álló háromfős csapat.

https://hvg.hu/elet/20190506_Oriasi_siker_Magyar_diakok_hoztak_el_a_nagydijat_a_dublini_programozoversenyrol?s=hk

 

Legyen divat múzeumba járni!

Idén harmadik alkalommal indul útjára a nagy sikernek örvendő Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja. A kezdeményezést 2017-ben azért hívták életre, hogy a múzeumokat népszerűsítse a 10-14 éves gyerekek és tanáraik körében. Az azóta eltelt időszakban 15 iskola diákjaihoz jutott el a múzeumtúra, a 2019-es tanév tavaszán pedig újabb fővárosi és vidéki iskolákba érkezik a programsorozat. Így már 5000 diák vehet részt a roadshow-n.

http://tantrend.hu/hir/legyen-divat-muzeumba-jarni

 

Gyerekek a kampányzivatarban

Hiába tiltakoznak a civil és az állami jogvédők, a népszerűséget hajhászó kormánypárti politikusok egyre-másra biodíszletté silányítják a gyerekeket.

https://nepszava.hu/3034932_orban-es-a-kisfiu-a-politikai-pedofilia-tobzodasa-miatt-az-ombudsmanhoz-fordul-toth-bertalan

 

A Taigetosz-törvény a gyerekek és a tanárok életét is megkeseríti

Egy III. kerületi iskolánál közösen tartott sajtótájékoztatót több ellenzéki képviselő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekeket hátrányosan érintő szabályozás, a Taigetosz-törvény ellen. Mint elhangzott: a jelenlegi köznevelés nem tudja biztosítani a feltételeket az SNI-s gyerekek fejlesztéséhez.

https://merce.hu/2019/05/06/ellenzek-a-taigetosz-torveny-a-gyerekek-es-a-tanarok-eletet-is-megkeseriti/

 

május 7.

 

Érvelés vagy rizsa: ilyen volt a magyar érettségi

Kreatív, gondolkodást, érvelni tudást és akarást igénylő, ugyanakkor száraznak ítélt feladatokkal találkoztak a magyar nyelv és irodalom érettségin a vizsgázók. Bengi László, az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének egyetemi docense azt mondta: „A diákok évről évre változnak, a felkészültségük és érdeklődésük is más lesz. A nehézséget inkább abban látom, hogy a diákok nem mindig vannak tisztában azzal, mire számíthatnak az egyes szakokon. Az egyetemen a nyitottság, a szorgalom és az érdeklődés megléte a döntő. Ha ez megvan egy hallgatóban, akkor be fogja tudni pótolni az esetleges hiányosságait.”

https://nepszava.hu/3034914_erveles-vagy-rizsa--ilyen-volt-a-magyar-erettsegi

 

Matek érettségi: nem mindenki önhibájából fog megbukni

Amikor leülnek a végzősök, hogy megírják az érettségit matematikából, lesznek olyanok, akiknek ez nem sikerül. Ezt a legtöbb család katasztrófaként éli meg, és azonnal elindul a bűnbakkeresés. Mert valaki mindig hibás: vagy a gyerek, vagy a tanár, vagy az egész társadalom. De mi van akkor, ha a diák diszkalkuliával küzd, amely súlyosan érinti matematikai képességeit, de a legtöbb esetben még a szakemberek sem ismerik fel? Egy Észak-Írországban kutató magyar pszichológus, a diszkalkulia ismert szaktekintélye szerint e mentális zavar gyakoribb, mint gondolnánk, és az érintett egész életére rányomja a bélyegét.

https://index.hu/techtud/2019/05/07/matek_erettsegi_nem_mindenki_onhibajabol_fog_megbukni/

 

Így látták a matematika érettségit a diákok: könnyű is volt meg nehéz is

A kommentek mindegyike arról számolt be, hogy az első rész - amely alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét vizsgálta - kifejezetten egyszerű, míg a második - hosszabb, megoldandó feladatokból álló rész - viszont már kimondottan elgondolkodtató volt.

https://hvg.hu/kultura/20190507_Az_elso_resz_tul_konnyu_volt_a_masodik_tul_nehez__Igy_lattak_a_diakok_a_matekerettsegit#rss

 

Tanárok véleménye: megoldható volt a matematika, bár nem könnyű

Megoldhatónak, de vegyes nehézségűnek találták a matematika érettségi írásbeli feladatait intézményvezetők és szaktanárok.

https://www.hirado.hu/belfold/cikk/2019/05/07/vegyes-nehezsegueknek-talaltak-a-diakok-a-matematika-feladatokat?source=hirkereso

 

ITM: informatikai program a korai iskolaelhagyás megelőzésére

A szakképző iskolákban május 1-je óta használják a korai iskolaelhagyás megelőzésére kidolgozott informatikai programot, az úgynevezett Early School Leaving (ESL) rendszert - mondta az ITM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára egy budapesti sajtótájékoztatón. Bár a 2017-2018-as tanévben a korai iskolaelhagyók száma Magyarországon az előző tanévhez képest csökkent, a tanulók 12 százaléka még mindig végzettség nélkül lép ki az iskolarendszerű képzésekből.

https://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/tudas-es-innovacio-menedzsmentert-felelos-allamtitkarsag/hirek/informatikai-program-a-korai-iskolaelhagyas-megelozesere

 

A Szakma Sztár Fesztivál helyezettjeit köszöntötték a Parlamentben

A Parlamentben emléklapot adtak át az 52 szakmában márciusban tartott döntő szakmánkénti első három helyezettjének, valamint tanáraiknak. Parragh László, a Szakma Sztár Fesztivált szervező MKIK elnöke elmondta: a szakképzés fejlesztésében a kamara folyamatosan halad, a Szakképzés 4.0 stratégia magasabb szintre emeli a szakoktatást.

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2019/05/07/a-szakma-sztar-fesztival-idei-helyezettjeit-koszontottek-a-parlamentben?source=hirkereso

 

Légszennyezettség: rossz a helyzet a fővárosi iskolák környékén

A Greenpeace Magyarország március végén két hétig mérte a légszennyezettséget 17 budapesti iskola közelében. A megdöbbentő eredményeket sajtótájékoztatón mutatták be a Budapest Schoolban. Mint kiderült: nem egy iskolánál magasabb eredményt mértek, mint a legközelebbi mérőállomáson. Ez egyebek között azért is probléma, mert egy új tanulmány szerint az asztma gyerekeknél már akkor is kialakulhat, ha olyan környéken laknak, ahol a nitrogén-dioxid mértéke nem éri el a határértéket.

https://forbes.hu/a-jo-elet/iskolak-legszennyezettseg/

 

Kompetenciamérés helyett inkább sztrájkolna a PDSZ

Május 29-ére, az országos kompetenciamérés napjára hirdetett sztrájkot a PDSZ. A Magyar Hírlap azt írta: még a PDSZ közösségi oldalán hozzászólók is kétségbe vonták a sztrájk időpontjának helyességét. Erre a PDSZ úgy reagált: „a gyerekek nem fogják bánni”. A lap arra is kitért, hogy „a PDSZ munkabeszüntetési kompetenciája amúgy meglehetősen gyenge, legutóbbi akciójuk során mindössze negyvenheten nem vették fel a munkát.” A cikk emlékeztetett: a pedagógusbérek rendezését szorgalmazza a Nemzeti Pedagógus Kar is a kezdő fizetés 44,7 százalékos emelésével, majd évről évre a garantált bérminimumhoz igazításával.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20190507-kompetenciameres-helyett-inkabb-sztrajkolnanak

 

május 8.

 

A PSZ aggodalmának adott hangot, hogy van-e elég idő a PDSZ által május végére meghirdetett sztrájk jogszerű megszervezésére - A PDSZ kifogásolta a „jogellenes” szóhasználatot

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a Népszavának és a Klubrádiónak nyilatkozott, mert a PDSZ közleményt adott ki, kifogásolva azt a belső tájékoztató anyagot, amelyet a PSZ küldött ki saját tagjainak. Ez eljutott a PDSZ-hez is, amely kiadott egy közleményt: „Ezúton vagyunk kénytelenek reagálni egy PSZ által terjesztett 'tájékoztatásra', amely a PDSZ jó hírnevét aláásó tényállítást is tartalmaz, 'jogellenes megmozdulás'-nak nevezve a május 29-ére szervezendő sztrájkot”.

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a nyilatkozatban jelezte: a PSZ csak annak az aggodalmának adott hangot egy belső, szakszervezeti tagjainak szóló tájékoztatóban, hogy a május 1-én elhangzott PDSZ-es, sztrájkot hirdető bejelentéshez képest május 29-én meglehetősen nehéz jogszerű munkabeszüntetést szervezni az idő rövidsége miatt. További részletek a cikkekben.

https://nepszava.hu/3035184_pdsz-elnok-jogszeru-lesz-a-sztrajk

https://hvg.hu/elet/20190508_Egymasnak_esett_a_ket_legnagyobb_pedagogusszakszervezet

 

Totyik Tamás: voltak nehéz feladatok a matematikai érettségin, de nem volt lehetetlen megoldani

A PSZ matematika szakos alelnöke az ATV Híradójának nyilatkozott a feladatokról, azok nehézségéről, miután a diákok panaszkodtak. Az Oktatási Hivatal úgy reagált: a tételkészítő bizottság álláspontja alapján a feladatsor nehézsége megfelelő, a megoldásához nem kellett több tudás a középszinten elvárhatónál.

http://www.atv.hu/videok/video-20190508-tul-neheznek-tartotta-a-matek-erettsegit-itt-az-oktatasi-hivatal-valasza

 

Petíció a nehéz matematikai érettségi miatt

Több mint 28 ezer diák tiltakozik a matematika érettségi nehézsége miatt és kéri a ponthatárok csökkentését. Nemcsak petíciót indítottak, hanem több közös programot is: a szervezők a csalódott érettségizőket május 11-én, délután 5 órára az Oktatási Hivatal elé hívják.

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20190508_kozos_siras_a_matekerettsegi_miatt

 

Kiszivárogtak a történelem érettségi tételei

Állítólag május 7-én, kedden az országban sok helyen tudták a diákok a szerdai középszintű történelem érettségi esszéfeladatainak témáit. Egy fotó terjed erről a Facebookon, de más információk is megerősítik.

https://hvg.hu/kultura/20190508_Ugy_tunik_kiszivarogtak_a_tortenelem_erettsegi_tetelei#rss

 

Az OH feljelentést tett

Az Oktatási Hivatal közölte: „2019. május 8-án, a történelem írásbeli érettségi vizsga megkezdését követően az Oktatási Hivatalhoz bejelentés érkezett arról, hogy egy közösségi oldal zárt csoportjában a középszintű történelem érettségi feladatsor esszétémáit a vizsga kezdete előtt közzétehették. A Hivatal ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést tett.”

https://nepszava.hu/3035203_feljelentest-tett-az-oktatasi-hivatal-mert-kiszivaroghattak-a-tortenelemerettsegi-feladatai-a-rendorseg-nyomoz

 

Nem kell megismételni a történelem érettségit - ezt utóbb közölte az OH

„A megjelent híresztelésekkel ellentétben az Oktatási Hivatal nem íratja újra a történelem írásbeli érettségit. Az esszékérdések esetleges kiszivárogtatása ügyében az Oktatási Hivatal a rendőrségi feljelentést megtette, a tények feltárása a nyomozó hatóságok feladata” - tudatta a hivatal.

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2019/05/08/nem-kell-megismetelni-a-tortenelem-irasbeli-erettsegit?source=hirkereso

 

Szakmai vélemény: jó volt a feladatsor történelemből

„A rövid feladatok megoldásához kellett tárgyi tudás, de jó logikai készséggel és szövegértési képességekkel elég magas pontszámot lehet szerezni” - mondta az Eduline-nak Edényi László történelemtanár, a fővárosi Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója.

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20190508_tortenelem_erettsegi_szaktanari_velemeny#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-05-08

További a témában - Szabó Roland, a budapesti Szent István Gimnázium tanárának véleménye:

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20190508_tortenelemerettsegi_szaktanari_velemeny

 

Pölöskeiné: népszerűek a szakgimnáziumok

Egyre több fiatal lát lehetőséget a szakképzésben, az elindult pozitív változásokat már a társadalom is érzi - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Pölöskei Gáborné arra reagálva, hogy idén több diákot vettek fel szakgimnáziumba, mint hagyományos gimnáziumba.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20190508-nepszeruek-a-szakgimnaziumok

 

Jobban odafigyelnének a lemorzsolódó diákokra

A korábbinál jobban odafigyelnek a lemorzsolódó diákokra egy újonnan kifejlesztett jelzőrendszerrel - ezt is közölte Pölöskei Gáborné, az ITM helyettes államtitkára. A Kréta új modulja lehetővé teszi, hogy nyomon kövessék a gyerekek tanulmányi eredményeit, igazolt és igazolatlan ­hiányzásait. A szoftver havi bontásban feltünteti a mulasztásokat, az átlagokat, azt, hogy ki melyik tárgyból áll bukásra.

https://magyarnemzet.hu/belfold/jobban-odafigyelnenek-a-lemorzsolodo-diakokra-6901511/?_ga=2.85787420.486017977.1557306855-942495378.1557306855

 

Több mint 4 milliárd forintért szállíthat interaktív táblákat iskoláknak a 4iG

Több mint 2000 iskolába szállíthat interaktív táblákat a 4iG Nyrt. Uniós támogatással a társaság 3000 interaktív tábla beszerzését és beüzemelését végzi, biztosítja a pedagógusoknak a képzést is a 2019/2020-as tanév kezdetéig. Távoktatásban minimum 30 órás akkreditált képzésben vehetnek részt az eszközöket használó pedagógusok.

http://www.ma.hu/itmania.hu/329451/Tobb_mint_4_milliard_forintert_szallithat_interaktiv_tablakat_iskolaknak_a_4iG?place=srss

 

Négyszer többet költ a kormány egyházi iskolákban tanulókra, mint az állami diákokra

Az elmúlt években nőtt a távolság az egyházi iskolába járó diákok és az állami iskolába járók támogatása között, a 2017/2018-as tanévben már majdnem négyszeres volt a különbség. Miközben egy egyházi iskolába járó diák után 200 ezer forint működési költségekre fordítható támogatás jutott, az állami iskolák tanulóinak ennek csak a 27 százaléka, 55 ezer forint járt fejenként.

https://index.hu/gazdasag/2019/05/08/negyszer_tobb_penz_forras_egyhazi_iskolak_allami_koltsegvetes_tanulok_diak_roma_cigany_szegregacio_elkulonites/

 

Alternatív oktatás: van olyan vidéki iskola, ahol kutyus is besegít a tanításba

2018 ősze óta Kiskunhalason, a Felsővárosi Általános Iskolában Horváth Eszter fejlesztőpedagógus kutyájával színesíti az oktatást. A kutya azonnal belopta magát a gyerekek szívébe, ösztönzi őket a minél jobb teljesítésre. „Egyszerűen a kutyának van egy olyan kisugárzása, ami az ember érzékeire, szociális képességeire hatással van, így teljesen máshogy képesek viselkedni a gyerekek, mint a hétköznapokban” - mondta tapasztalatairól a pedagógus.

https://www.hellovidek.hu/csalad/2019/05/08/oktatasi-reform-a-videki-altalanos-iskola-ahol-kutyak-tanitjak-a-gyerekeket

 

május 9.

 

Totyik Tamás: Nagyon meg kellett küzdeni az ötösért a matematika érettségin

A PSZ alelnöke az ATV Start c. műsorának matematika szakos tanárként elemezte a tételeket, amelyek között könnyűek és nehezek egyaránt voltak. Szó volt a történelem érettségi kiszivárgott feladatairól is. Ennek kapcsán azt mondta az alelnök: a körülményekhez képest jó döntés született, miszerint nem kell megismételniük a középszinten érettségizőknek az írásbeli vizsgát. A PSZ és PDSZ nincs egységes állásponton a PDSZ által meghirdetett sztrájkról - ez is kiderül a beszélgetésből.

http://www.atv.hu/videok/video-20190509-tul-nehez-volt-a-matekerettsegi-peticiot-inditottak-a-diakok

Az interjú írott, rövidített változata:

http://www.atv.hu/belfold/20190509-nehez-matek-kiszivargott-torierettsegi-robbanni-latszik-a-feszultseg-az-oktatasban/hirkereso

 

Nem a diákokat kell büntetni

A 24.hu is közölte a PSZ véleményét, miszerint nem szabad a diákokat büntetni az érettségi feladat egy részének kiszivárogtatása miatt. A cikk részletesen elemezte az esetet, a PSZ véleménye a cikk végén található.

https://24.hu/belfold/2019/05/09/tortenelemerettsegi-szivarogtatas-minositett-adattal-visszaeles-buntetes/

 

Lehet-e tüntetni egy matematika érettségi miatt?

Több mint 30 ezren írták alá azt a petíciót, amelyben diákok kérik, csökkentsék a ponthatárokat. Ezt egy fővárosi szakgimnazista indította, aki maga is írásbelizett matekból. Szerinte gyakoroltak, ismerték a korábbi évek tesztsorait, sokan jártak közülük különórákra. Sok diáknak már az első feladat is komoly gondot okozott, az utolsó feladatok pedig nagyon nehezek voltak. A petíció elindításában szerepet játszott, hogy Németországban élő nővére mesélt neki az ottani tüntetésekről a túlságosan nehéz érettségi miatt.

https://index.hu/belfold/2019/05/09/matematika_kozepszintu_erettsegi_nehezseg_peticio_tuntetes_atlageredmeny/

 

OH: nem lesz változás a matematika érettségi pontszámításában

„Egyelőre nem rendelkezünk információval arról, hogy az eredmények gyengébbek lettek-e. A vizsga folyamatába való beavatkozásra csak akkor van lehetőség, ha a vizsga biztonságos, jogszerű lebonyolítását veszélyeztető körülmény merül fel, ilyenre azonban nem került sor”- írta az Oktatási Hivatal.

https://hvg.hu/kultura/20190509_OH_nem_lesz_valtozas_a_matekerettsegi_pontszamitasaban?s=hk

 

Vélemények az angol írásbeli érettségiről

Jó témákat kaptak a diákok a középszintű angol érettségi íráskészséget mérő részében, ahogy az olvasott szöveg értését tesztelő feladatsor szövegei is megfelelőek voltak - mondták az Eduline-nak az Euroexam Vizsgaközpont szakemberei. Ugyanakkor volt néhány részfeladat, ahol több válasz is elfogadható.

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20190509_angol_erettsegi_2019_szakerto_velemenye

További - Berta Anikó középiskolai nyelvtanár véleménye:

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20190509_ujabb_szaktanari_velemeny_angol_erettsegi_2019

Egy diáké:

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20190509_diakok_az_emelt_szintu_angolerettsegirol

 

Felnőttképzés: érettségi botrány Békéscsabán

Egy érettségiztető magániskola a minap jött rá, hogy már október elején megszűnt az az oktatási intézmény, ahonnan ők még januárban felnőtt tanulókat vettek át, emiatt huszonnyolcan nem is érettségizhetnek most. A visszavont engedélyű iskola korábban biztonsági őrök és vadászvizsgára készülők képzésével foglalkozott. Rászálltak a magániskolákra, csak senki nem meri kimondani - védekezett Petró András, annak az Operando magániskolának a fenntartója, amelyiknek az engedélyét tavaly októberben visszavonta a Békés Megyei Kormányhivatal.

https://hvg.hu/kkv/20190509_Erettsegi_botrany_Bekescsaban_az_utolso_pillanatban_tudtak_meg_hogy_nem_irhatjak_a_matekot

 

Ombudsman: súlyos jogsértés a gyermekek intézményi, iskolai-óvodai bántalmazása
A gyermekek iskolai-óvodai bántalmazása súlyos jogsértés, alapjaiban kell megváltoztatni azt a gyakorlatot, amely az ilyen magatartást eltűri - írta jelentésében az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala. Székely Lászlóhoz szülők fordultak, mert az óvónők egy budapesti, XVI. kerületi óvodában megalázták, lelkileg bántalmazták gyereküket, rendszeresen kiabáltak vele, butának nevezték. Egy igazságügyi pszichológus véleménye szerint ettől a gyermeknek székletürítési problémái lettek, és mindez oda vezetett, hogy már nem is beszélt az óvónőkkel.

https://444.hu/2019/05/09/az-ovonok-megalaztak-es-rendszeresen-kiabaltak-a-gyerekkel-az-ovodaban-megis-a-szulok-ellen-indult-eljaras

 

A gyermekvédelem a közösség ügye

Fülöp Attila a Befogadlak - egy nap a nevelőszülőkért elnevezésű program utolsó vidéki állomásán, Lakitelken kiemelte: a kormány, ahogy eddig, a továbbiakban is igyekszik minden támogatást megadni a nevelőszülői hivatást választóknak. Az államtitkár átadta a Lehetetlen nincs elnevezésű, a gyermekvédelmi ellátásban részesülő fiatalok részére kiírt pályázat Bács-Kiskun megyei díjait.

https://magyarnemzet.hu/belfold/fulop-attila-a-gyermekvedelem-a-kozosseg-ugye-6910172/

 

Tankönyvválasztás és tanári felelősség

A rendszerváltoztatás utáni két évtizedben a tanárok megszokták, hogy meglehetősen sok tankönyv közül választhatnak. Hogyan jutottunk el oda, hogy mára a tankönyvválasztás szabadsága erősen korlátozottá vált? Egy angolt tanító pedagógus írása.

https://hvg.hu/kultura/20190509_Tankonyvvalasztas_es_tanari_felelosseg

 

Magyar siker a Microsoft programjában: tanárokat támogatnak

Több mint 1400 magyar pedagógus digitális tudásának továbbfejlesztésére vállalkozott egy magyar alapítvány a Microsoft 'Digital Skills for Youth' nemzetközi program CashGrant pályázatán kapott támogatással. Az elmúlt időszakban már második alkalommal nyert magyarországi civil szervezet: a HTTP Alapítvány azért dolgozik, hogy a tanárok közvetítésével minél versenyképesebb tudással láthassák el a fiatalokat.

https://www.origo.hu/techbazis/20190509-microsoft-http-alapitvany-tanar-informatikai-tovabbkepzes.html?utm_source=hirkereso

 

Mivel motiválhatók a magyar diákok?

Sokszor a hétvégét is iskolában töltik azok a diákok, akik 3D-s társasjátékot terveznek egy magyar cég felhívására. A feladat teljesítéséhez a CraftBot nyomtatókat a CraftUnique Kft. biztosítja. A legjobbak meg is tarthatják a magyar mérnökök által fejlesztett és Magyarországon gyártott nyomtatókat. A CraftUnique által idén második alkalommal megszervezett verseny kapcsolódik a Digitális Oktatási Stratégiához is.

https://www.blikk.hu/eletmod/tippek/mivel-motivalhatok-a-magyar-diakok/9th7vjk?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

 

A magyar egyetemisták fele külföldre menne

A hallgatók harmada azt tervezi, hogy tartósan külföldön telepszik le, néhány éves külföldi munkavállalásban ennél is többen gondolkodnak. Körükben a Momentum már megelőzte a Fideszt, a hagyományos baloldali pártokat viszont kiejtenék a parlamentből. A politizálás lényegében lájkokban merül ki. Politikai érdeklődést, de passzivitást jeleznek az Aktív Fiatalok 2019 felmérés számai.

https://index.hu/techtud/2019/05/09/a_magyar_egyetemistak_fele_kulfoldre_menne/

 

május 10.

 

Uniós milliárdok kétes minőségű állami tankönyvekre

Az idei tankönyvrendelésen a korábbi évhez képest kevesebb mint felére csökkent a magánkiadós tankönyvek megrendelési aránya - derült ki az állami KELLO előzetes adataiból, amelyeket a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének küldtek meg. Míg tavaly a rendelések mintegy 32 százalékát tették ki a magánkiadók kötetei, idén ez már csak 14 százalék. Az állami kiadású tankönyvek megrendelési aránya tehát 86 százalékra emelkedett.

https://nepszava.hu/3035343_unios-milliardokat-koltott-a-ketes-minosegu-allami-tankonyvek-fejlesztesere-a-kormany-a-magankiadokat-meg-elsorvasztjak

 

Álhírek a gyermekközpontról?

Komoly szakmai viták folynak arról, hová kerüljenek Fótról a fiatalok. „Egy fát viszonylag könnyen át lehet ültetni egy másik helyre, egy erdőt nem” - mondta Szarka Attila gyermekvédelmi szakértő.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20190510-alhireket-terjeszt-szel-a-gyermekkozpontrol

 

Boldogságórákat tartanak egy zugligeti iskolában

A gyermekek érzelmi intelligenciáját kívánják fejleszteni a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában is azzal az új pedagógiai módszerrel, amelyet hét évvel ezelőtt Bagdi Bella dolgozott ki, és amelynek eddigi eredményeit az ELTE Pozitív Pszichológia tanszéke által végzett vizsgálatok is igazolták.

https://magyarhang.org/belfold/2019/05/10/boldogsagorakat-tartanak-a-zugligeti-iskolaban/