Hírek

Az ETUCE sok szakszervezeti akciót kívánt az új évre!

Az ETUCE sok szakszervezeti akciót kívánt az új évre!

Az ETUCE (Európai Oktatási Szakszervezetek Tanácsa) titkársága nevében sok szakszervezeti akciót, konstruktív tárgyalásokat kívánt mindenkinek 2020-ra Susan Flocken, az ETUCE európai igazgatója.

Szerinte 2020 munkára serkentő év lesz a klímaváltozás miatt, amelynek megoldása világszerte a legsürgetőbb feladat. Ebben az oktatásban dolgozókra és a szakszervezetekre is fontos szerep hárul.  A szociális partnerekkel együtt a kormányoknak és a civil szervezeteknek együtt kell meghozniuk a szükséges döntéseket, hogy az ENSZ 2030-ig szóló célkitűzéseit elérjük.  

Az Európai Unióra kitérve emlékeztetett: az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság most kezd működni. Az ETUCE idén sokkal erősebben vállalja elkötelezettségét az uniós intézmények mellett annak érdekében, hogy a pedagógusok és oktatási szakemberek véleményére még inkább odafigyeljenek. Ez azt is jelenti: ahhoz, hogy az Európai Tanácsot alkotó tagországok kormányaira nyomást tudjunk gyakorolni, akcióinkat még jobban össze kell hangolni.

„Nem szabad egy percig sem szem elől tévesztenünk, hogy az oktatás szakemberei mi vagyunk, és pozitív jövőt akarunk az oktatás számára. Mi, pedagógus szakszervezetek azt követeljük világ- és európai szinten, hogy erősítsék a demokráciát, a szociális párbeszédet, a kollektív tárgyalások rendszerét (…). A társadalmaknak vállalniuk kell azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesül a munka világa, az egyes ágazatok munkavállalói, de főleg az oktatásban dolgozók. Nekünk alkalmazkodnunk kell egy új feltételrendszerhez, és egyben fel kell készítenünk diákjainkat arra, hogy az új környezetben boldoguljanak. Felszólítjuk kormányainkat és az európai döntéshozókat, hogy figyeljenek jobban a közoktatásra, a minőségi oktatásra, és arra is, hogy az iskolákban, az egyetemeken, és más oktatási intézményekben tisztességes munkahelyeket tudjanak biztosítani.   

A jövő generációk érdekében közösen kell vállalnunk, hogy ez az oktatás a társadalmak számára hasznos lesz” - írta Susan Flocken.

Kitért arra is, hogy erős, dinamikus szakszervezetekre van szükség: küzdeni kell a szakmai autonómiáért, a tisztességes munkakörülményekért, fel kell lépni az antidemokratikus megnyilvánulások, a szólásszabadság megsértése, az idegengyűlölet erősödése ellen. Hallatni kell hangunkat az egyre fenyegetőbb privatizáció miatt. Számunkra fontos a mindenkinek elérhető minőségi oktatás, hiszen az közjó és nem olyan árucikk, amelyet csak a gazdag emberek tudnak megfizetni.  Az Európában tapasztalható pedagógushiány miatt vonzóvá kell tenni a pályát, a munkakörülményeket. „Új módszereket kell találnunk azok meggyőzésére, akik nem értik a szakszervezetben való aktív részvétel értékét, és azok számára, akik kiszorítottnak érzik magukat. Ez azt jelenti, hogy fokozni kell a tagok toborzására és mozgósítására irányuló erőfeszítéseinket, mivel minden tag számít, hiszen a tagok jelentik az erőt” - utalt az érdekvédelmi munka más országokban is tapasztalt nehézségeire.
 

Jelezte az ETUCE következő eseményeit is:

23/01/2020  OAJ-ETUCE közös szeminárium a munkahelyi egészségvédelemről és biztonságról, Helsinki  

26-29/01/2020 Holokauszt konferencia, Krakkó

4-5/02/2020 Felsőoktatási Állandó Bizottság ülése, Brüsszel

12/02/2020 Európai Szociális Párbeszéd Felsőoktatási Albizottsága, Brüsszel

13-14/02/2020  Rajtad a sor! Pedagógusok a szakszervezetek megújításáért, 2. képzési műhely, Utrecht

25/02/2020  ETUCE oktatási tanácsadó testület, panel, Brüsszel

27-28/02/2020 ETUCE Esélyegyenlőségi Állandó Bizottság ülése, Brüsszel

25-26/03/2020 Rajtad a sor! Pedagógusok a szakszervezetek megújításáért, 2. képzési műhely, Berlin

30-31/03/2020 ETUCE VB, Brüsszel