Hírek

Heti lapszemle 2020. január 31.

Heti lapszemle 2020. január 31.

Frissítettük a Bérnyomásmérőt a honlapunkon! Már az idei évre is ki lehet számolni, mennyit veszítenek a pedagógusok, hogy nem a minimálbérhez igazítják a fizetésüket. A PSZ attól tart, hogy a kormány státusztörvényt szeretne előkészíteni a pedagógusoknak, továbbá levegőben lóg az is, hogy az óvodák szintén elkerülnek az önkormányzatoktól. Elkezdődött a PSZ vidéki fórumsorozata, az első helyszín Székesfehérvár volt. További hírek a lapszemlében.

 

január 24.

 

További túlórázásra kényszerítenék a tanárokat: kieshetnek a közalkalmazotti státuszból?

Az Emmi 2019 tavaszán jelentette be, hogy készül a pedagógus státusztörvény: többen úgy vélik, ennek része lehet a jogviszony átalakítása. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke jelezte: nincs érdemi információnk erről. Szerinte módosíthatják a köznevelési törvényt, de az is lehet, hogy áthelyezik a pedagógusokat a Munka törvénykönyve hatálya alá. A lap által megkeresett tanárok szerint - akik úgy hallották, meg fog szűnni a közalkalmazotti státuszuk  - kevés a pedagógus, így nem tudják a helyettesítést az iskolák megoldani, viszont egy új szabályozással többet dolgoztathatnák őket.

https://magyarnarancs.hu/belpol/ki-lehet-vezetni-a-pedagogusokat-a-kozalkalmazotti-statusz-alol-126314

 

január 25.

 

Depresszióig hajtják magukat a kisiskolások

Rosszabbul érzik magukat a diákok, egyre kevesebben étkeznek egészségesen, fáradtak és ingerlékenyebbek - ez olvasható ki az ELTE kutatásból. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke szerint a fáradékonyságnak élettani okai vannak, de az iskola is túlterheli őket. Egy ötödikesnek 26 órája van egy héten, ehhez jönnek a különböző szakkörök, magánórák, a házi feladatokról nem is beszélve. A középiskolásoknak 35-37 órája van, az egyetemi előkészítőkkel, korrepetálásokkal együtt heti 50-60 órából áll a „munkaidejük”, ami félelmetes. Nem csoda, ha fáradtak a diákok - nyilatkozta az alelnök a Blikknek.

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/depresszioig-hajtjak-magukat-a-kisiskolasok/0zzt048

 

Nat: közelebb kerül a tananyag a diákokhoz

A matematika szempontjából a módosított Nemzeti alaptanterv lényege, hogy az eddigiekhez képest is gyakorlatorientáltabb lett. Sok absztrakt tananyag felsőbb osztályokba, illetve a középiskolákba kerül át. A kémiánál határozott cél, hogy a médiában szereplő aktuális, a tantárgyhoz szorosan kötődő híreket is minél jobban megismerjék a tanulók.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200125-felsobb-osztalyba-lep-az-absztrakt-matematikakepzes

 

A PDSZ szerint sokkal többet kellene az iskolákra költeni

Hitelből épít 8 iskolát, tizenhatot pedig felújít, illetve kibővít az állam. Emellett 60 sportlétesítmény is épül a fiataloknak – tudósított az RTL Híradó. A PDSZ elnöke, Szűcs Tamás szerint az 50 milliárdnyi hitel csepp a tengerben, mert Magyarországon sok a rossz állapotban lévő iskola. A látványos változáshoz ezermilliárdos fejlesztésekre lenne szükség.

https://hvg.hu/gazdasag/20200125_europai_beruhazasi_bank_iskolaepites_felujitas_szucs_tamas_pdsz_oktatas

 

január 26.

 

A kormány a gyöngyöspataiakat győzködi, ne pénzben kérjék a kártérítést

Közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai ügy érintettjeivel: a település önkormányzata és a tankerület a felpereseket levélben keresi meg, amelyben szervezett képzések széles választékát kínálják nekik - jelentette be az Emmi parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200126-kozvetlen-egyeztetes-lehet-a-gyongyospatai-iskolaugy-erintettjeivel

 

Többször megverték a gyöngyöspatai tanárokat

Verbálisan és fizikailag is bántalmazták a gyöngyöspatai tanárokat - mondta a Hír TV-nek a szegregáció miatt elmarasztalt iskola egykori igazgatója. Volt olyan roma diák, akinek a nagymamája ütötte meg a tanárt. A térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a helyiek igazságérzetét bántja: olyan család is kap kártérítést, ahol a nagymama két évet kapott tanárbántalmazás miatt.

https://www.origo.hu/itthon/20200126-verbalisan-es-fizikalisan-is-bantalmaztak-a-gyongyospatai-tanarokat.html?utm_source=hirkereso

 

A gyűlölet iskolapéldája

A gyöngyöspatai eset jelzi: az iskolai szegregáció a szegények, közte a cigányok gettósodásának egyenes következménye, és ez többe kerül az országnak, mint amennyit a szégyenletes nyomor elviselésének a felszámolása igényelne. De a Fidesz a szegény- és cigányellenes utat választja, egyebek között a magyar rasszizmusindex miatt. Havas Gábor szociológus úgy látja: a társadalomban meglévő cigányellenesség motiválhatja a kormányt.

https://nepszava.hu/3064671_a-gyulolet-iskolapeldaja

 

Ilyen lesz a hazafias nevelés

Az iskolákban nem katonákat akarnak nevelni, leginkább a hazaszeretet fontosságára próbálják felhívni a figyelmet. A honvédelmi sportok elsajátításához Honvédelmi Sportközpontok épülnek minden járásban, ahol bárki kipróbálhatja majd a sportlövészetet vagy a küzdősportokat - erről beszélt Simicskó István kormánybiztos.

https://www.hellovidek.hu/csalad/2020/01/26/lerantjuk-a-leplet-ilyen-lesz-a-hazafias-es-honvedelmi-neveles-az-iskolakban

 

január 27.

 

Nőtt az állás nélküli fiatalok száma

A KSH szerint a 15-24 éves munkanélküliek száma tavaly szeptember-novemberben 8300 fővel nőtt 2018 azonos időszakához képest, ami 13,2 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A fiatalkori munkanélküliség hosszú távú hatásait a Munkaerőpiaci tükörben közreadott kutatás is elemezte. Elképzelhető, hogy a lassuló gazdasági növekedésre reagálnak így a munkaadók, ugyanis a válságot elsőként mindig a fiatalabb korosztály sínyli meg, hiszen őket könnyebb és olcsóbb elküldeni.

https://nepszava.hu/3064918_megugrott-az-allas-nelkuli-fiatalok-szama

 

Ki fog derülni, mennyire káros volt leépíteni az oktatást

A Munkaerőpiaci Tükörben megjelent tanulmányok szerint a rövidebb tankötelezettséggel jelentősen nőtt a közfoglalkoztatásba kerülő 16-17 évesek száma. A határozott idejű munkaszerződések a fiatalok körében különösen gyakoriak. Tehát akik hamar befejezték tanulmányaikat, gyakran kevésbé stabil állásokban helyezkedtek el. Mivel kevesebb időt töltenek az oktatási rendszerben a diákok, képességeik, készségeik színvonala is csökken.

https://g7.hu/kozelet/20200127/ki-fog-derulni-mennyire-karos-volt-leepiteni-az-oktatast/

 

Előkelő helyen a budapesti elitképző Milestone Intézet

Az elitképzést adó Milestone Intézet a legjobbak között van azon a listán, amelyet a Telegraph angol lap készített az Oxfordba és Cambridge-be diákokat küldő intézményekről. A Milestone-ban tanuló diákok közül 2017-2019 között hatan felvételiztek sikerrel a Churchill College-ba, ezzel a budapesti intézmény az első a listán, holtversenyben két angliai elitgimnáziummal.

https://index.hu/gazdasag/2020/01/27/a_budapesti_milestone_intezet_az_elso_helyen_a_legsikeresebb_iskolak_nemzetkozi_rangsoraban/

 

Megszűnik az oktatás a Bács-Kiskun megyei foktői iskolában

Az önkormányzat éveken át mindent megtett, hogy megtartsa legalább az alsó tagozatot. A váltást most az indokolta, hogy a tagintézmény-vezető felmondott, december 31-ével megszűnt a munkaviszonya. A környékbeli kis falvakban is hasonló a helyzet. Kivételt képeznek azok a települések, ahol a katolikus egyház fenntartásába került az iskola.

https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/januar-vegetol-megszunik-az-oktatas-a-foktoi-iskolaban-2426631/

 

Túlterheltek a gyerekek: miért van házi feladat?

Néhány éve Rétvári Bence államtitkár arról beszélt: azok a diákok, akik a napközis időt is az iskolában töltik, mentesülhetnek a házi feladat alól. Ezt viszont nem követték intézkedések, így a helyzet nem változott. A magyar 15 éves diákok jóval többet töltenek házi feladattal, mint külföldi társaik: átlagosan heti 6,2 órát, ez jóval magasabb a 4,9 órás OECD-átlagnál - derült ki egy felmérésből.

https://www.hellovidek.hu/eletmod/2020/01/27/egyre-tobb-es-egyre-nehezebb-tenyleg-nincs-ertelme-a-hazi-feladatnak

 

január 28.

 

Frissítettük a Bérnyomásmérőt!

Már az idei év fizetési adatait is be lehet írni a honlapunkon található Bérnyomásmérőbe, így a pedagógusok megtudhatják, mekkora összeget vesz ki a kormány a zsebükből azzal, hogy 2014-ben befagyasztották a vetítési alapot, az még mindig 101 500 forint! Mindenki győződjön meg, mennyit veszített és még mennyit fog idén. A Bérnyomásmérő számol, nem téved!

https://pedagogusok.hu/hir/3955/frissitettuek-a-bernyomasmerot

 

Országjáró körútra indul a helyettes államtitkár - 50, de 5 százalék is lehet a béremelés a szakképzésben

Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár személyesen egyeztet az igazgatókkal. Várhatóan februárban nyilvánosságra hozzák az új szakképzési törvény végrehajtási rendeletét, amely pl. a foglalkoztatási feltételeket is rögzíti. A béremelésnél fontos a teljesítményalapú differenciálás. Lesznek olyanok, akiknek a fizetése akár ötven százalékkal is nő, míg másnak tizenöt vagy csupán öt százalékkal változik.

https://magyarnemzet.hu/belfold/kedvezobb-munkafeltetelek-a-szakkepzesben-7716194/

 

Postást játszik az Oktatási Hivatal

Az esetek többségében nem tud önálló szakmai döntést hozni az Oktatási Hivatal a gyermekek iskolahalasztására vonatkozó szülői kérelmek elbírálásánál - derült ki a Szülői Hang Közösség felméréséből. Így az OH csak a postás szerepét tölti be, lényegében elismerve az új szabályozás értelmetlenségét. A szülők maguk is el tudnának menni a szakszolgálatokhoz, ha a törvény engedné - mondta Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője. Nem csoda, hogy a felmérésben részt vevő szülők 98 százaléka határozottan elutasítja az iskolaérettség eldöntésének új rendszerét. 93 százalékuk azt is sérelmezte, hogy a kormány nem adott megfelelő tájékoztatást a kérvények elbírálásának szempontjairól.

https://nepszava.hu/3065094_postast-jatszik-az-oktatasi-hivatal

 

Sok szülőnek fogalma sincs, mit csináljon

 „Ha valaki függő hatályú végzést kap, az még a szerencsés, hiszen ez azt jelenti, hogy a gyermeket szakértő fogja megvizsgálni” - mondta a hvg.hu-nak egy, a pedagógiai szakszolgálat munkájára rálátó forrás. Ő jelenlegi formájában nem is engedte volna bevezetni az új rendszert, hiszen egy íróasztal mögül, kizárólag írásos vélemények alapján képtelenség a gyermek iskolaérettségéről dönteni. Ezért még mindig azt tartja legjobb megoldásnak, ha az OH elküldi a gyereket a pedagógiai szakszolgálathoz. Ugyanakkor „az ismétlődő, felesleges vizsgálatok már szinte kimerítik a gyerek zaklatásának a fogalmát”.

https://hvg.hu/itthon/20200128_oktatasi_hivatal_emmi_altalanos_iskola_reform?s=hk

 

Az elitgimnáziumok igazgatóinak sem válaszolt az Emmi

15 elitgimnázium vezetője kérte a kormánytól: leghamarabb 2021 szeptemberében lépjen hatályba az új Nemzeti alaptanterv. Az Emmi nem foglalkozik az iskolák kérésével, pedig egyre nagyobb a pánik az idén szeptemberre ígért bevezetés miatt. Számos káros következménye lehet a kapkodásnak, a káosz legnagyobb vesztesei pedig a pedagógusok és a diákok.

https://24.hu/belfold/2020/01/28/nat-uj-nemzeti-alaptanterv-bevezetese-emmi-igazgatok-aggodnak/

 

Már általános iskolában eldől a diák sorsa?

A közoktatás egyik legveszélyesebb részére világított rá egy kutatás: az általános iskolában kialakult nagy különbségek tovább nőnek a középiskola első két évében a diákok között a különféle iskolatípusokban.

http://eduline.hu/kozoktatas/20200127_altalanos_iskolaba_zart_kulonbsegek#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2020-01-28

 

3 gyerekből 2 szerint haszontalan az, amit az iskolában tanul

Jobb tananyagot, több időt a családdal és kevesebb iskolai zaklatást - ezt szeretnék a magyar gyerekek. Összehasonlító kutatás készült az európai gyerekek terveiről.

http://eduline.hu/kozoktatas/20200127_Hintalovon_Alapitvany__Mire_vagyik_egy_magyar_gyerek#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2020-01-28

 

Csökkenő pontszámokkal nő a diákok továbbtanulási esélye

Február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, a felsőoktatási szakképzésekre - közölte az ITM. Jövő hónaptól harmadával nő a hallgatói normatíva. A minimális ponthatár csökkenésével számos kiemelt szakon javulnak a továbbtanulók esélyei.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200128-csokkeno-pontszamokkal-no-a-diakok-tovabbtanulasi-eselye

 

Jelentés a magyar oktatásról: nőtt az elégedetlenség

11 év alatt Magyarországon kisebb lett azok aránya, akik elégedettek az oktatás színvonalával. 2018-ra a 35 OECD-tagországból a harmadik legelégedetlenebb nemzet lettünk.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/sulyos-jelentes-a-hazai-oktatas-minosegerol-maguk-a-magyarok-mondtak-iteletet.1087953.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator%27..%27

 

Egy tanulságos ábra a nem létező tanárhiányról

Nahalka István oktatáskutató az Országos Kompetenciamérés 8. évfolyamos iskolai kérdőíveinek adataiból számolta ki az oktatási intézményeket egyre jobban sújtó tanárhiányt. Ez némileg ellentmond Kásler Miklós miniszter októberi nyilatkozatának, hogy nincs pedagógushiány. Gyakorlatilag minden szak esetében folyamatosan nő a hiány.

https://hvg.hu/elet/20200128_Egy_tanulsagos_abra_a_nem_letezo_tanarhianyrol

 

Háttal Európának

Budapesten és Brüsszelben egyszerre rendezett sajtótájékoztatón mutatták be az Oktatói Hálózat kezdeményezésére és összefogásával létrejött Háttal Európának – A kultúra, az oktatás, a tudomány és a média leépítése Magyarországon 2010-2019c. jelentést. A kötet szerzői között van akadémikus, tanszékvezető, illetve volt kulturális miniszter is. A jelentéssel a demokratikus deficitre és annak káros hatására szeretnék felhívni a figyelmet.

https://merce.hu/2020/01/28/az-elmult-evtized-a-felsooktatasban-a-nemzet-szellemi-es-lelki-megujulasanak-szolgalataban/

 

Azok is kapnak kártérítést, akik nem jártak iskolába

Több olyan gyöngyöspatai tanuló kapott kártérítést, aki több száz órát hiányozott - derült ki Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének bejegyzéséből. Igazságos-e, hogy most azok kapnak milliós kártérítéseket, akik nem járatták rendesen iskolába gyermekeiket? - tette fel a kérdést. 

https://www.origo.hu/itthon/20200128-gyongyospata-azok-is-kaptak-karteritest-akik-1000-orat-hianyoztak.html?utm_source=hirkereso

 

A csörögi roma fiatalok megkapták a kártérítésüket

Bár az ország Gyöngyöspatától hangos, egy kis falu, Csörög egykori cigány diákjai már megkapták a nekik megítélt pénzt. Habár a jobb élet lehetőségét elvették tőlük azzal, hogy nem kaptak rendes oktatást, így írni, olvasni, számolni sem tudnak, megható igyekezettel próbálják a kártérítésből kiteljesíteni azt, ami nekik jutott, ezáltal elősegíteni azt is, hogy az ő gyerekeik sorsa másképp alakulhasson.

https://168ora.hu/itthon/misi-bacsi-naploja-a-csorogi-roma-fiatalok-megkaptak-a-karteritesuket-180838

 

Romáknak nem jár okos tanterem?

A IX. kerületi önkormányzat tavaly nyáron úgy döntött: 39 millió forintot ajánl fel, hogy okostantermet alakítsanak ki a Szent-Györgyi Albert, a Kosztolányi és a József Attila Általános Iskolában. Valami útközben félresiklott: a tankerület a listáról éppen azt az iskolát húzta ki, ahová köztudottan nagyon sok ferencvárosi roma diák jár.

https://444.hu/2020/01/28/ferencvaros-harom-iskolanak-ajanlott-fel-tamogatast-okos-tanterem-kialakitasara-de-a-tankeruleti-igazgato-kivette-a-programbol-azt-a-sulit-ahova-a-keruleti-romak-jarnak

 

Aggódnak a Magyar-Kínai Általános Iskolába járó diákok szülei

A kínai holdújév miatt tanítási szünet volt, és sok kínai tanulónál és tanárnál járhattak vendégek, sokan pedig hazautaztak. Az Index információ szerint az a döntés született, hogy január 29-től lesz tanítás, a különórákat is megtartják. Ha azonban bármely szülő úgy dönt, hogy gyermekét nem engedi iskolába, a hiányzást maga is igazolhatja. Az iskolát teljesen fertőtlenítették.

https://index.hu/gazdasag/2020/01/28/a_kinai_kettannyelvu_suliban_javasolt_a_maszk_minden_hianyzas_igazoltnak_szamit/

 

január 29.

 

Frissítettük a Bérnyomásmérőt!

Már az idei év fizetési adatait is be lehet írni a PSZ által kifejlesztett Bérnyomásmérőbe, így a pedagógusok megtudhatják, mekkora összeget vesz ki a kormány a zsebükből azzal, hogy 2014-ben befagyasztották a vetítési alapot, az még mindig 101 500 forint. Mindenki győződjön meg, mennyit veszített és még mennyit fog idén. A Bérnyomásmérő számol, nem téved!

https://pedagogusok.hu/hir/3955/frissitettuek-a-bernyomasmerot

 

Nahalka István: van jövőre az iskolának?

„Sokan gondolják ma úgy, köztük számos szakember is, hogy az iskolának vége. Megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyi ideje van még hátra a végső elmúlásig. Talán még sok, akár sok évtized is lehet, míg mások véleménye az, hogy a vég sokkal közelebb van” - írta Nahalka István oktatáskutató, aki szerint itt az ideje, hogy elkezdődjön a párbeszéd. Becslése szerint 10-20 ezer pedagógus, szakember lehet, aki csak a megfelelő szabadságra és támogatásra vár, hogy elindítson egy folyamatot. Az ő fejükben ott van az a tudás, amely szükséges, csak meg kell mozgatni.

http://nahalkaistvan.blogspot.com/2020/01/van-e-jovoje-az-iskolanak.html

 

OH: nincsenek fennakadások az iskolaérettségi vizsgálatoknál

Több mint 7200 beadvány érkezett a hivatalhoz, több mint kétezer esetben már döntés is született. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a legfőbb cél az, hogy kiszűrjék a gyermek szempontjából hátrányos és indokolatlan felmentéseket. Azok a szülők, akiknek gyermeke tanköteles korú, de szeretnének egy év halasztást kérni a beiskolázás alól, január 31-ig adhatják be kérelmüket. A szakszolgálatok minden kérelmet elbírálnak 60 napon belül.

http://eduline.hu/kozoktatas/20200129_iskolaerettsegi_viszgalatok#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2020-01-29

 

Tudnivalók a pedagógusképzésre jelentkezőknek

A kisgyermeknevelő, valamint a tanító, óvodapedagógus és konduktor képzésre jelentkezőknek pályaalkalmassági vizsgán kell részt venniük. A szaktól függően háromféle alkalmassági vizsga van.

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20200129_Pedagogus_kepzesre_jelentkeztek_Ime_minden_tudnivalo_az_alkalmassagi_vizsgarol

 

Külföldi nyelvtanulás: sok diák már megkapta a befogadó nyilatkozatot

Bartos Mónika, a külföldi nyelvi kurzusokért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy 1390 tanulói csoport felvette a kapcsolatot a számára szimpatikus külföldi partnerekkel, így 32 300 diáknak már van a jelentkezéshez szükséges befogadó nyilatkozata. Pedig az online jelentkezési felület csak februárban nyílik meg, ahol a csoportos pályázóknak egy hónapig, az egyéni pályázóknak pedig hatvan napig lesz lehetőségük benyújtani a pályázatot.

https://magyarnemzet.hu/belfold/kulfoldi-nyelvtanulas-sok-diak-mar-megkapta-a-befogado-nyilatkozatot-7719893/

 

Levélben írták le a tanárok, mi folyik a gyöngyöspatai iskolában

Verbálisan és fizikailag is bántalmazták a roma diákok a gyöngyöspatai pedagógusokat - ez derült ki abból a levélből, amelyet az iskola tanári kara juttatott el a Hír TV-hez. A tanárokat verbálisan bántalmazták, folyamatosan provokálták, hogy olyan kifejezéseket mondjanak - idegesen -, amelyeket nem lehetne. Mindezt a roma gyerekek telefonjukkal fel is vették, hogy felhasználják ellenük. Több tanárt fizikailag is bántalmaztak, egyikük otthonába kétszer is betörtek. A pedagógus leírta, hogy ő a betörés után nem kapott kártérítést, miközben a szegregáltan oktatott diákoknak csaknem 100 millió forintot ítéltek meg.

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/levelben-irtak-le-a-gyongyospatai-tanarok-hogy-mi-is-zajlik-az-iskolaban-2494341?utm_source=feed&utm_medium=rss

 

Palkovics László a Natról, a szakképzésről, a felsőoktatásról is nyilatkozott

A gimnáziumokat és az általános iskolákat nem veszi át az ITM, a szakképzés tárcához kerülése logikus volt - mondta a miniszter a Népszavának. Azt nem tartja valószínűnek, hogy a Nemzeti alaptantervből hat verzió készült volna. A kormány végül úgy döntött, ne új alaptanterv, hanem csak egy átfogó módosítás legyen. A Corvinus Egyetem konstrukciója lényegében fenntartói váltást jelentett. A négy orvosi egyetem közül a Semmelweis Egyetem készül az új működési modellre.

https://nepszava.hu/3065163_eleri-a-semmelweis-egyetemet-is-a-corvinus-modell--interju-palkovics-laszloval

 

PDSZ: aggodalomra ad okot a szakképzés átalakítása

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja a szakképzés jelenlegi helyzetét és őszinte aggodalommal figyeli - az egyébként reformokra szoruló ágazatban - a hibás döntések sorozatát. A szakképzés átalakításának folyamata az ágazat minden szereplőjét bizonytalanságban tartja.

http://eduline.hu/kozoktatas/20200129_A_PDSZ_novekvo_aggodalommal_figyeli_a_szakkepzes_atalakitasanak_folyamatat#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2020-01-29

 

Polgármestert lejárató nyilatkozatot írattak alá óvónőkkel

Ki kellett jelenteniük a józsefvárosi óvodákban dolgozó óvónőknek és minden más alkalmazottnak, hogy nem tagjai semmilyen civil szervezetnek - tudta meg a hvg.hu. Ez nemcsak törvénytelen, hanem a civil támogatással megválasztott kerületi polgármester, Pikó András miatt teljesen érthetetlennek is tűnt, ám állásukat féltve nyilatkoztak. A polgármester közölte: tudomása nélkül zajlott az akció. Józsefváros vizsgálatot indít.

https://hvg.hu/itthon/20200129_Piko_Andrast_lejarato_nyilatkozatot_irattak_ala_ovonokkel_a_sajat_keruleteben?fbclid=IwAR3sfm5hmiyZXioUZSrFPUIal36Oh2oiLEpzADLlLa8N2S0XosQwA8lfJMo

 

Az akadémia is ellenzi, hogy a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözzön

A gyűjtemény többszöri költöztetése nemzetközi tapasztalatok alapján jelentős károsodással járna,  a költözés nehezebben megközelíthetővé tenné a múzeumot, a látogatottság nagyságrenddel csökkenne, a múzeumban dolgozó tudományos közösségek kutatási feltételei nehezednének, illetve részben ellehetetlenülnének - érvelt az MTA elnöksége a költözés ellen.

https://444.hu/2020/01/29/a-mta-is-ellenzi-a-termeszettudomanyi-muzeum-debrecenbe-koltozeset

 

január 30.

 

Elvehetik az óvodákat is az önkormányzatoktól

A helyhatósági választások előtt már felmerült, hogy a kormány elvenné az önkormányzatoktól az óvodákat, de később elült az ügy. A Narancs.hu viszont úgy értesült: a kabinet továbbra sem tett le erről. „Ehhez csak a jogalkotói akarat kell, minden további nélkül megvalósítható” - mondta a portálnak Totyik Tamás. Felmerül a kérdés, hogy milyen intézményes rendszerben működhetnének tovább az óvodák? Az PSZ alelnöke szerint meglenne a helyük: értesülései szerint a Belügyminisztérium oktatási osztályát kibővítették. „Egyszer már fordultunk az Emberi Erőforrások Minisztériumához, akkor cáfolták, hogy ilyen terveik lennének” - tette hozzá.

https://magyarnarancs.hu/belpol/elvehetik-az-onkormanyzatoktol-az-ovodakat-126393

Az alelnök, Totyik Tamás a Klubrádió déli hírműsorának azt mondta: elhibázott döntés lenne az óvodákat is kiszakítani a köznevelés rendszeréből.

https://www.youtube.com/watch?v=cpAe9C7xS1Y&feature=youtu.be

 

A PSZ országjárásba kezdett: válságban a közoktatás

Még inkább válságba kerül a közoktatás, ha nincsenek érdemi tárgyalások és megállapodások (a kormánnyal és helyi szinteken is), illetve nincsenek eredmények - erről beszélt a televízió híradójának a PSZ Fejér Megyei Szervezetének elnöke, Jámbor Ferencné azon a fórumon, amelyet az országjárás első helyszíneként Székesfehérváron tartottak 2020. január 29-én. Totyik Tamás alelnök képviselte az országos elnökséget.

https://www.fehervartv.hu/video/index/30021

Készült egy hosszabb összeállítás is a Székesfehérvári TV Esti mérleg c. műsorának:

https://youtu.be/UJ-doC2TihQ

A helyi lap beszámolója:

A közoktatásról tartott vitafórumot a Pedagógusok Szakszervezete

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a szakszervezet „A magyar közoktatási rendszer válsága” című vitairatáról beszélt. Székesfehérváron elmondta: a szakszervezet szeretné a pedagógusok, az óvoda- és gyógypedagógusok, az oktatásban dolgozók véleményét kérni arról, hogy számukra melyek a legégetőbb kérdések. A szakszervezet sztrájkbizottságot is alakított, sztrájkköveteléseit pedig ismertette a miniszterelnökkel.

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-kozoktatasrol-tartott-szerdan-nyilt-vitaforumot-a-pedagogusok-szakszervezete-3521826/

 

Megint minősítik a tanárokat: béremelésre nem mindenki számíthat egyformán

A Népszavához eljutott egy levél, amely a Nemzeti Pedagógus Kar tárgyalódelegációja és Pölöskei Gáborné közötti egyeztetésen elhangzottakat összegzi. A helyettes államtitkár leszögezte: az új szakképzési törvény végrehajtási rendelete február elején jelenhet meg.  Átlagosan 30 százalékos béremelésre számíthatnak a szakképzésben dolgozó pedagógusok. A minősítés alapján lesz, aki kevesebb, és lesz, aki több pénzre számíthat. Az NPK tájékoztatója szerint a januári egyeztetésen az is elhangzott: a későbbiekben (a minőség függvényében) elképzelhető, hogy lesznek olyan dolgozók, akiknek akár 20 százalékkal is csökkenhet a bérük. A bérről az iskola igazgatója dönthet. „Senki nem fog rosszabbul járni, senki sem kereshet kevesebbet korábbi bérénél” - ezt már az ITM írta a lap megkeresésére.

https://nepszava.hu/3065356_megint-minositik-a-tanarokat-beremelesre-nem-mindenki-szamithat-egyforman

 

Gulyás Gergely: természetes iskolai szegregáció alakult ki Magyarországon

A kormány beszámolót hallgatott meg a gyöngyöspatai romák elszigetelt oktatása miatt. Nem vitatják, hogy a kormánynak van kárpótlási kötelessége, ezért a jogerős ítéletben foglaltakkal egyenértékű, vagy azt meghaladó segítséget nyújtanak a szegregációt elszenvedetteknek. A pénzbeli kártérítés a kormány szerint nem segíti a romákat, mert ezzel nem tudják behozni a szegregáció okozta lemaradást, ezen csak oktatási program segíthet. Az a szomorú tapasztalat: egyes megyékben úgy alakulnak ki teljes cigány osztályok az iskolákban, hogy a nem cigány szülők elviszik onnan a gyermekeiket. Ez szerinte a természetes szegregáció. Ennek megszüntetésére az a megoldás, hogy a felsős évfolyamokat elviszik az iskolából, iskolaközpontokat hoznak létre a felső tagozatosoknak.

https://168ora.hu/itthon/gulyas-gergely-kormanyinfo-koronavirus-bortonok-karterites-gyongyospata-181135

 

Felmérés Gyöngyöspatán a többségi társadalmat ért sérelmek miatt

Felhívásban kezdeményezte az Együtt Gyöngyöspatáért Baráti Kör Egyesület és a Patai Gyermekekért Alapítvány az elmúlt két évtizedben megélt iskolai sérelmek, atrocitások összegyűjtését, amelyek miatt már csaknem minden magyar szülő máshová járatja iskolába a gyermekét, illetve amelyek miatt pedagógusok sokasága távozott. A 2500-as lélekszámú Heves megyei kisvárosban mintegy 400 fős a roma kisebbség. Az általános iskolás korban lévő magyar gyermekek mindeddig többségben vannak. Szerintük nem járja, hogy az egyetlen helyi, kitűnően felszerelt iskola már nem tudja szolgálni a többségi etnikum és a törekvőbb romák gyermekeinek oktatását.

https://mandiner.hu/cikk/20200130_gyongyospata_jogvedok

 

A reform eredménye: a cigány kamasz fiúkat kilökték a közoktatásból

A 2012-es oktatási reform hatása leginkább a roma fiúknál látszik, akik 10-13 százalékkal kisebb eséllyel tanultak 2011-ben, mint a nem romák. 2016-ra viszont 25-31 százalékra növekedett ez az arány. A roma lányoknál ilyen hatást nem találtak, mert ők korábban is inkább gyereket neveltek fizetett munka helyett. A közgazdászok becslése szerint 2011-ben egy, a legrosszabb helyzetű lakóhelyen élő 17 éves roma fiú esélye arra, hogy ne tanuljon és ne is dolgozzon, 14,8 százalék volt. A reform hatására 2016-ban ez az esély 38,7 százalékra nőtt. Azok, akik kikerülnek az iskolából, leginkább semmit sem csinálnak, vagyis a kormány várakozásával ellentétben nem kerültek a munkaerőpiacra.

https://index.hu/gazdasag/2020/01/30/otthagyjak_roma_cigany_16_eves_fiatalok_iskolai_lemorzsolodas_nem_dolgozo_nem_tanulo_oktatasi_reform_2012/

 

Egy ferencvárosi döntés utóélete: hová került a támogatás?

Először megszavazta a ferencvárosi önkormányzat, mely iskolákat támogatnak kerületi forrásból, majd a tankerület igazgatója ezt önkényesen megváltoztatta. Az eredetileg megszavazott iskola egy roma szegregációval küzdő intézmény.

https://hvg.hu/itthon/20200130_BelsoPesti_Tankeruleti_Kozpont_Tolnai_Marianna_Ferencvaros_Jozsef_Attila_Altalanos_Iskola_Leovey_Klara?s=hk

 

Ezért baj a kompetenciatesztek rossz eredménye: befolyásolja a későbbi fizetést

A kompetenciamérések elterjedésével pontosabban képet kaphatunk arról, milyen hatást gyakorol az emberek későbbi lehetőségeire a képzés. A Munkaerőpiaci Tükör egyik tanulmányában ezt ki is számolták az MTA kutatói. A matematika és a szövegértés is erősen befolyásolja a munkaerőpiaci lehetőségeket, gyakorlatilag lineáris az összefüggés. A kutatók megállapították: azok, akik jobb pontszámokat érnek el 10. évfolyamon (a matematika teszten), várhatóan 8,5 százalékkal magasabb bért kapnak fiatal munkavállalóként.

https://index.hu/gazdasag/2020/01/30/keszsegek_hatasa_a_fizetesre_es_a_munkanelkulisegre_munkaeropiaci_tukor/

 

Új fejlesztések a lemorzsolódás csökkentésére

A lemorzsolódás alapvetően az első két félévben jellemző a felsőoktatásban - derült ki a friss adatokból. Ennek aránya átlagosan 30 százalékos, ezért az Oktatási Hivatal országos programot indított, amellyel csökkentené a felsőoktatást elhagyók számát.

http://eduline.hu/felsooktatas/20200130_Uj_fejlesztesek_valosultak_meg_a_felosoktatasi_lemorzsolodas_csokkentese_erdekeben#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2020-01-30

 

Figyelmeztet a rendőrség: mindenki figyeljen a szorongó tanulókra a félévi értesítők átadásának időszakában

Sajnos időről időre akadnak olyan fiatalok, akik az értékelések és bizonyítványok átvétele után nem mernek hazamenni, mert tartanak a szülők negatív visszajelzésétől, a dorgálástól. Ezek a gyerekek az utcán csellengenek, olyan szituációba kerülhetnek, amelyre koruknál fogva nincsenek felkészülve. A fizikailag és lelkileg magukra maradt fiatalok áldozattá, szélsőséges esetben akár elkövetővé is válhatnak.

https://24.hu/belfold/2020/01/30/rendorseg-figyelmeztetes-iskola-bizonyitvanyosztas/

 

január 31.

 

Orbán Viktor Gyöngyöspatáról is nyilatkozott: tanárokat vádoltak rasszizmussal

A kormányfő az állami rádióban azt mondta: „az áldatlan állapotokra úgy reagáltak a nem roma magyarok, hogy elkezdték kivenni a gyerekeket az iskolából.” „Mikor a tanárok próbáltak normális állapotokat létrehozni, akkor megvádolták őket, hogy rasszisták” - mondta a miniszterelnök.

https://444.hu/2020/01/31/orban-gyongyospatarol-azoknak-kell-milliokat-fizetni-akik-ellehetetlenitettek-hogy-a-magyarok-tanulhassanak

 

Elképesztő pusztítást végzett a kormány reformja a szakképzésben

A magyar tanulók összességében 2-3 évvel kevesebb időt töltenek közismereti tárgyak tanulásával, mint német társaik - ezt olvassák ki kutatók az adatokból. Holott a kormány azt kommunikálta, hogy az átalakítás mintája a német duális szakképzés.

https://index.hu/gazdasag/2020/01/31/szakkozepiskola_szakgimnazium_kompetencia_romlasa_oktatasi_reform_munkaeropiaci_tukor/

 

Túl okos gyerekek, akik nem találják helyüket

Sokkal ritkábban, de előfordul, hogy a szülők hamarabb küldenék iskolába a gyereküket, mint ahogy azt a törvény előírja. A portál 3 olyan családdal beszélgetett, ahol az egyik gyerek hamarabb kezdte az iskolát, mint a kortársai. Minden család véleménye megegyezett abban, hogy általában jobb minél később kezdeni az iskolát. Az is kiderült: nincs tökéletes megoldás, és ha már vállalták az iskolát, nincs visszaút az óvodába.

https://nlc.hu/csalad/20200131/ovoda-iskola-tehetseges-gyerek/

 

A válogatás nem teljes körű!