Hírek

Heti lapszemle 2020. április 9.

Heti lapszemle 2020. április 9.

A PSZ ismét kérte a szakképzési törvény és a végrehajtási rendelet visszavonását, hiszen a járvánnyal együtt járó gazdasági válság alapvetően befolyásolja a szakképzés, a tanulók helyzetét. Szakszervezetünk nem ért egyet azzal, hogy megszüntetnék a tanárszakra jelentkezők alkalmassági vizsgáját, nem az alkalmassági vizsga eltörlése tenné vonzóbbá a pályát, hanem az értékálló bérezés. A PSZ üdvözli, hogy elfogadták javaslatát az egyféle érettségire.

 

április 3.

 

Még mindig nem tudni, elkezdődik-e május 4-én az érettségi

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az érettségik körüli bizonytalanságról nyilatkozott a Nők Lapja Café portálnak. Szerinte önmagában már az megnyugvást adna és némileg oldaná a bizonytalanságot, ha időpont megjelenése nélkül kiderülnének a mérlegelés alatt álló elképzelések, továbbá a kormány az egyeztetésbe bevonná a szakmai szervezeteket és az érdekképviseleteket is.

https://nlc.hu/ezvan/20200403/erettsegi-koronavirus-2020/

 

Sok gyermekhez el sem jut a távoktatás

A diákok ötödéhez el sem jut a távoktatás, tömeges bukások lehetnek, ha nem találnak ki valamit - mondta Hermann Zoltán kutató, aki a kompetenciamérés adataiból számolta ki, hányan lehetnek, akiknek eszköze sincs otthon a digitális oktatáshoz. Szabolcsban és Borsodban a diákok harmada eleve kiesik a távoktatásból.

https://index.hu/techtud/2020/04/03/digitalis_online_tavoktatas_nincs_szamitogep_eszkozhiany_hatranyos_krtki_hermann_zoltan/

Itt lehet elolvasni a grafikonokkal szemléltetett elemzést:

https://www.mtakti.hu/koronavirus/hany-diakhoz-nem-jut-el-az-online-tavoktatas/?fbclid=IwAR1B5m3hdgyAoGu7jerEe5qdJTaOCWHsrR8oRrJIuyhPG6gwof4serbIPDA

 

Éheznek a járvány miatt a munka és iskola nélkül maradtak Borsodan

A legnagyobb kihívást a gyermekek oktatásának otthonra költöztetésében az jelenti, hogy az eddig iskola által biztosított napi háromszori étkezést egyszerűen nem tudják pótolni a hátrányos helyzetű, illetve szegregált településeken.

https://merce.hu/2020/04/03/eheznek-a-virus-miatt-munka-es-iskola-nelkul-maradtak-borsodban/

 

A digitális átállás nem a tanulóknak, inkább a pedagógusoknak kihívás

Egy csapat hallgató összefogott, hogy digitalizált tananyagokkal és oktatási segédletekkel segítse az átállást. A kezdeményezésből országos megmozdulás lett: az Oktondi - Egyetemisták az Online Közoktatásért - mozgalomban már több mint 4700 egyetemista dolgozik azon, hogy a digitális oktatás mindenkinek könnyebb legyen.

https://forbes.hu/legyel-jobb/mire-a-keletibe-ertem-mar-megvolt-a-nevunk-orszagos-mozgalom-lett-a-tanarokat-segito-onkentes-egyetemista-korbol/

 

ITM: idén több mint 91 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba

A szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre 91 460-an nyújtottak be érvényes jelentkezést - közölte az ITM. A jelentkezők többsége állami ösztöndíjas formában szeretne továbbtanulni, a legnépszerűbb továbbra is az ELTE. A kormány célja, hogy a fiatalok versenyképes tudásra tegyenek szert, jobb egyetemeken tanulva értékesebb diplomát kapjanak. A hatékonyabb és korszerűbb felsőoktatás érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium újabb hat egyetem működési és finanszírozási modellváltásához kéri az Országgyűlés támogatását.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200403-iden-tobb-mint-91-ezren-jelentkeztek-a-felsooktatasba

 

Az elmúlt 20 évben egyszer sem volt olyan alacsony a felsőoktatásba jelentkezők aránya, mint idén

A Népszava megírta, amire az ITM közleménye nem tért ki, hogy a 91 ezres szám jelentős csökkenés az elmúlt évek adataihoz képest. Tavaly több mint 112 ezren adták be jelentkezésüket, 2018-ban pedig 107,7 ezren. 2001-ig visszamenőleg egyszer sem volt olyan alacsony a felsőoktatásba jelentkezők száma, mint idén.

https://nepszava.hu/3073385_csak-91-ezren-jelentkeztek-felsooktatasi-kepzesre-iden

 

április 4.

 

Egyre több szakképző segíti kreatív megoldásokkal a védekezést

A járvány lassítása érdekében a szakképző intézmények oktatói, tanulói segítik a koronavírus terjedése elleni védekezést - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az ország 34 szakképzési centrumában eddig már csaknem 37 ezer textil szájmaszk készült el, amelyet kórházakba, szociális intézményekbe, idősotthonokba juttatnak el.

https://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/tudas-es-innovacio-menedzsmentert-felelos-allamtitkarsag/hirek/koronavirus-egyre-tobb-szakkepzo-segiti-kreativ-megoldasokkal-a-vedekezest

 

Digitális platformon a gyermekirodalom

Áprilisban teljes üzemmódban működnek az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum digitális platformjai. Honlap, blog és YouTube-csatorna egymásra hangolt tartalmai népszerűsítik a magyar nyelvű minőségi gyerek- és ifjúsági irodalom szerzőit és kiadványait, segítik a pedagógusokat munkájukban. Cél az is, hogy a különböző programokon résztvevőket összekapcsolják egymással, hogy pl. az egyetemi kutatások átáramolhassanak az akkreditált tanárképző workshopba.

https://nepszava.hu/3073164_tobbfele-megkozelites-hosszu-tavon--harmath-artemisz-a-gyerekirodalmi-centrum-digitalis-platformjairol

 

FDSZ: Veszélyben az autonómia

Eddig az egyetem saját döntéshozó testületének, a szenátusnak kellett kidolgoznia és elfogadnia az SZMSZ-t, amely egy felsőoktatási intézmény legfontosabb alapdokumentuma. A felsőoktatási törvény átírásával a szenátus legfeljebb csak véleményezhet majd, ha egyáltalán kikérik a véleményét - mondta a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, Toronyai Gábor.

https://nepszava.hu/3073467_szakszervezet-veszelyben-az-alapitvanyi-fenntartasba-kerulo-egyetemek-autonomiaja

 

Tiltakozás Kaposváron

Közös közleményben tiltakoztak a kaposvári ellenzéki pártok, mert a beterjesztett törvényjavaslat szerint a helyi egyetemet augusztustól beolvasztják a gödöllői székhelyű Szent István Egyetembe. A felsőoktatás módosítása egyedül Kaposvár egyetemének önállóságát venné el, ami azért is érthetetlen, mert vannak jóval kisebb egyetemek is - olvasható a közleményben.

https://nepszava.hu/3073474_a-modositas-egyedul-varosunk-egyetemenek-onallosagat-venne-el--tiltakoznak-a-kaposvari-ellenzeki-partok

 

április 5.

 

Befullad a távoktatás ott, ahol hó végén eladják az okostelefont

A távoktatás eredménye az lesz, hogy még inkább szétnyílik a meglévő társadalmi olló - véli L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Szerinte a pedagógusok is frusztráltabbak lesznek, nincs visszacsatolás a munkájukról, ráadásul a szegregált településeken élő diákok a feladatoknak csak 20-30 százalékát küldik vissza.

https://hvg.hu/itthon/20200405_koronavirus_tavoktatas_ritok_oktatas_diak

 

A tanároknak új szerepet kell megtanulniuk

A tananyag leadása helyett arra kell megtanítani a gyerekeket, hogy otthon önállóan legyenek képesek tanulni - mondta Farczádi-Bencze Tamás, a józsefvárosi Deák Diák Általános Iskola igazgatója. Legnehezebb az alsós tanítók helyzete, egyetlen pedagógus sincs felkészülve arra, hogy személyes jelenlét nélkül tanítson írni-olvasni. Vidéki, szegregált példákat ismertet ez a portál is.

https://444.hu/2020/04/05/el-kell-felejteni-az-igekotoket-es-nem-most-fogjuk-megtanitani-a-kaliumot-sem?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=el-kell-felejteni-az-igekotoket-es-nem-most-fogjuk-megtanitani-a-kaliumot-sem

 

ITM: több mint kétszeresére nőtt a Digitális összefogásban beérkezett felajánlások száma

Több mint kétszeresére nőtt a Digitális összefogásban beérkezett felajánlások száma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A kezdeményezés célja, hogy szektor szereplői által felajánlott digitális megoldások, eszközök, szolgáltatások és önkéntes segítségnyújtás minden érintetthez eljusson.

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/egyre-tobb-a-digitalis-segitseg-a-tanaroknak-idoseknek-vallalkozoknak-7970942/

 

Iskolatévé, netiskola

Jegyzet a házi karanténról, a távoktatásról: „Ki vette eddig komolyan az M5 produktumait? Az OFI projektjeinek innovatív elemeit? Talán maguk a fenntartó intézmények sem. Ki figyelt oda a civil oktatási portálokra, lelkes tanárok vlogóráira? Talán a reformokat követelő szakmai csoportok sem. De most, sajnos, épp most, végre fény vetült erre a kincsre.”

https://nepszava.hu/3073339_iskolateve-netiskola

 

április 6.

 

PSZ: pótcselekvés, hogy megszüntetnék a tanárszakra jelentkezők alkalmassági vizsgáját

A kormány szándéka szerint a jövőben nem kellene előzetes alkalmassági vizsgán részt venniük azoknak, akik tanárszakon szeretnének továbbtanulni. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvénymódosítás törölné azt a rendelkezést, miszerint: „A pedagóguspályára jelentkezőknek a felvételi eljárás keretében alkalmassági vizsgán kell részt venniük”. Az indoklás szerint ez is segíthet a „nyugdíjazási korfából várható” pedagógushiány pótlásában. A pályaalkalmasságot a képzési folyamatba ágyazzák be. A PSZ alelnöke, Totyik Tamás szerint ez „pótcselekvés”, nem az alkalmassági vizsga eltörlése tenné vonzóbbá a pályát, hanem az értékálló bérezés. Egy ilyen döntéssel lényegében bárki jelentkezhet bármilyen tanárszakra, akkor is, ha nincsenek meg a szükséges képességei.

https://nepszava.hu/3073645_komoly-baj-van-megszuntetnek-a-tanarszakra-jelentkezok-alkalmassagi-vizsgajat

 

Polgármester vagy pedellus viszi házhoz a tananyagot

A legtöbb tarnabodi családban nincs számítógép, de ha lenne, internetet akkor is csak nagyon kevesen tudnának fizetni. Így a tanárok otthon állítják össze a feladatlapokat, amelyeket az intézményben kinyomtatnak, majd hetente kétszer, a meleg ebéddel együtt kivisznek a diákoknak. A drávamenti Heresznye polgármestere, Rengel László is jelezte: a családok nagy részénél nemhogy informatikai eszköz, de internet sincs, s bár a teleházban akad wifi és gép is, az intézményt nem nyithatják ki, így papíralapon zajlik az oktatás. Sajnos a szülők egy részét nem is érdekli, tanul-e a gyerekük.

https://nepszava.hu/3073551_polgarmester-vagy-pedellus-viszi-hazhoz-a-tananyagot

 

30-50 ezer gyereknek komoly kihívás lesz teljesíteni a félévet

Sajnos még annál is jelentősebb lesz a lemorzsolódás és nő a korai iskolaelhagyás veszélye, mint ahogyan eddig jellemző volt: nagyon sok cigány és hátrányos helyzetű gyermeknek lesz komoly nehézség a felsőbb osztályba lépés. Azok a leginkább veszélyeztetettek, akiknek a következő hónapokban be kellene fejezniük az általános iskolát vagy a szakközépiskolát. Mindenképpen jó lenne tisztább és átfogó képet kapni májusban, addig csak feltételezések, illetve saját személyes tapasztalatok vannak - mondta Forgács István romaügyi szakértő.

https://mandiner.hu/cikk/20200531_forgacs_istvan_leokezasra_var

 

A túlhaladott konzervatív oktatás válságba jutott

„Egy sikeres digitális átállásnak ma sem a humán, sem a technikai, sem a tartalmi feltételei nincsenek meg” - mondta a Narancs.hu-nak Köteles Lajos nyugalmazott főiskolai tanár, a Békéscsabai Tanítóképző Főiskola volt főigazgatója, egyben ismert felsőoktatási innovációs szakember. 2008-ban Gyulán, az általa vezetett intézetben indult el az országban az egyik első távoktatási képzés. „A legfontosabb tanulság, hogy az oktatási rendszer jövőjéről a pártok megegyezésén alapuló nemzeti stratégiai program létrehozására van szükség, hiszen egy ilyen átalakítás legalább egy évtizedig tartó, komoly anyagi és szellemi erőforrásokat igénylő folyamat” - mondta az interjúban.

https://magyarnarancs.hu/belpol/az-oktatasi-rendszer-gyokeres-modernizalasa-elkerulhetetlen-mondja-koteles-lajos-felsooktatasi-innovacios-szakember-128503

 

A diákokat összetartóvá tette a távoktatás

Nem mindig könnyű egy lusta reggelen nekiállni tanulni…Ez a helyzet negatív oldala, de van pozitív is: a baráti és osztályközösségek kicsit sem gyengültek meg! Segítjük egymást, nemcsak az osztályban és az évfolyamon, hanem az egész iskolában, sőt az egész országon belül - mondta egy diák. Egy másik jelezte: a testnevelést választotta ötödik érettségi tárgynak, de otthon elég nehéz gyakorolni gerendán és kötélen.

https://www.kisalfold.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-erettsegi-elott-allo-licistakat-diakokat-osszetartova-tette-a-helyzet-6956532/?utm_source=rssfeed

 

Oktatóvideókkal segíti a végzősöket a Magyarságkutató Intézet

A legnagyobb segítség az érettségi előtt álló diákoknak kell. A Magyarságkutató Intézet támogatásukra hozta létre Érettségi Plusz előadás-sorozatát a történelem, a magyar nyelv és irodalom tantárgyakból történő hatékony felkészüléshez. Bár az előadások az érettségi tételeken alapulnak, nem csupán a végzős diákoknak érhetők el.

https://magyarnemzet.hu/belfold/oktatovideokkal-segiti-a-vegzosoket-a-magyarsagkutato-intezet-7973063/

 

Nincs ballagás, nincs közös sírás…

Balatoni József tanár írásából kitűnik: mindenkit megvisel lelkileg is a bezártság, különösen akkor, ha most négy évet ballagás és szerenád nélkül kell lezárni.

https://wmn.hu/wmn-life/52563-negy-evet-ugy-kell-lezarnunk-hogy-nincs-utolso-ora-nincs-ballagas-nincs-kozos-siras-nincs-szerenad--joco-bacsi-es-a-digitalis-oktatas-keservei

 

Levelet küldött egy iskolapszichológus a gyerekeknek

A szakember a koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetre, a tanulásra és a napirend fontosságára tért ki, valamint arra, hogy a feszültség természetes ebben a helyzetben.

https://civishir.hu/belfold/2020/04/levelet-irtak-az-iskolapszichologusok-a-gyerekeknek

 

Mi lesz a szakmai vizsgákkal?

Az Eduline ismertette az Emmi válaszát: „Kértük a vizsgaszervezőktől, hogy személyes jelenlétet igénylő vizsgát ne tartsanak, helyezzék előtérbe az interaktív megoldási lehetőségeket”. Ha mégis vizsgára kerül sor, kiemelt jelentőségű, hogy a vizsgázók és a vizsgaszervezők fokozottan tartsák be a központi rendelkezésekben meghatározott higiénés viselkedési szabályokat. A vizsgahelyszínen gondoskodni kell arról, hogy a vizsgázók egymástól elkülönítve használják a helyiségeket, étkezőt, büfét.

http://eduline.hu/kozoktatas/20200406_Az_iskolarendszeren_kivuli_tanfolyamok_es_szakmai_vizsgak

 

FDSZ: Határozott intézkedéseket a munkahelyek és a munkavállalói jogok védelmére!

A köz- és felsőoktatás munkavállalói is fokozódó terhelésben, új és rendkívüli családi, társadalmi, gazdasági változásokkal szembesülve, a digitális oktatás kihívásaival megküzdve állnak helyt - írta közleményében a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete. Növekszik a bizonytalanság, a megélhetést, az egészséget fenyegető élethelyzetek kialakulásának veszélye, ezért az FDSZ egyebek között azt kéri, függessze fel a kormány az elbocsátásokat a felsőoktatásban, kompenzálja a kieső jövedelmeket, döntsön (a szakmai és érdekvédelmi szervezetek, a diákság bevonásával) az érettségi vizsgák rendjéről, a továbbtanulásról, a felvételi eljárásról.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/kiakadtak-a-felsooktatasi-dolgozok-ilyen-ovintezkedeseket-varnak-a-kormanytol.1092254.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator'.&r=melleklet.'

 

Az ÉSZT nyílt levelet írt a kormánynak és a parlamentnek

A szakszervezet javasolja, hogy a parlamenti döntés előtt készüljön hatástanulmány a felsőoktatási modellváltással kapcsolatos folyamatokról, az átalakítás munkavállalói jogokat érintő elemeiről. Egyetértve tagszervezeteikkel, kezdeményezik a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács haladéktalan összehívását, és csak azt követően tárgyalja a parlament a felsőoktatási törvény módosítását.

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/22042-eszt-nyilt-level-magyarorszag-kormanyahoz-es-parlamentjehez

 

április 7.

 

PSZ: Most indokolt igazán a szakképzési törvény visszavonása

A gazdaság válsága alapvetően befolyásolja az ahhoz szorosan kapcsolódó szakképzés helyzetét. Ezért a PSZ szerint indokolt a szakképzési törvény és a végrehajtási rendelet visszavonása. A szakképzési centrumok egyes feladatainak kiszervezését le kell állítani, helyre kell állítani a szakképzés és a köznevelés természetes egységét. Közlemény a honlapunkon.

https://pedagogusok.hu/hir/4013/a-pedagogusok-szakszervezetenek-koezlemenye-a-virusjarvany-szakkepzessel-oesszefueggo-koevetkezmenyeirol

 

Vonják vissza a szakképzési törvényt

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Klubrádió Esti gyors c. műsorában azt hangsúlyozta: vonják vissza az új szakképzési törvényt és annak a végrehajtási rendeletét. Gondolják át még egyszer megfelelő hatástanulmányokkal, hogyan lehet megoldani a gazdasági szereplők bevonását és a szakképzési intézményekben a tanműhelyek megfelelő kihasználtságát. Felvetette: ki foglalkozik majd a tanulókkal, hiszen a kkv-szektort is érinti a járvány miatt kialakult gazdasági helyzet. Csak a szakképzési centrum intézményeinek tanműhelyei maradnak, a PSZ azt javasolja, ezeket fejlesszék.

https://www.klubradio.hu/adasok/pedagogusok-vonjak-vissza-az-uj-szakkepzesi-torvenyt-111950

 

Palkovics László: nyelvvizsga nélkül is megkapják a hallgatók a diplomájukat
75 ezer, nyelvvizsga hiányában középfokú végzettséget igénylő munkakörben elhelyezkedett munkavállaló van Magyarországon. A gazdaságvédelmi akcióterv munkahelyteremtési programjának részeként ezt a 75 ezer diákot mentesítik a nyelvvizsga-kötelezettség alól, hiszen a gazdaságnak szüksége lesz a diplomás munkavállalókra - mondta az ITM vezetője.

https://hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2020/04/07/nyelvvizsga-nelkul-is-megkapjak-a-hallgatok-a-diplomajukat?source=hirkereso

 

Az ITM utóbb közölte, kikre vonatkozik a bejelentés

Minden hallgatóra vonatkozik a nyelvvizsga alóli mentesség, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesz vagy tett - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Ezzel Palkovics László miniszter bejelentését egészítették ki.

https://hvg.hu/itthon/20200407_Palkovics_diploma_nyelvvizsga_koronavirus

 

HÖOK: Több tízezer végzősről lehet szó

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kommunikációs vezetője szerint a miniszter bejelentése nagyjából 60 ezer idén végző hallgatónak könnyíti meg a diplomaszerzés feltételeit, hiszen a járvány miatt a legtöbb nyelvvizsga-központ bezárt. Bár szerinte a hallgatók többsége még idejében megszerezte a kötelező nyelvvizsgát, idén is több tízezer végzősről lehet szó, aki még nem tett ennek eleget.

https://magyarhang.org/belfold/2020/04/07/eltorlik-a-diplomahoz-szukseges-nyelvvizsga-kotelezettseget/

 

Arra készülnek a tanárok, hogy az idei tanévben már marad a digitális oktatás

Balatoni József tanár az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy a digitális oktatás miatt napi 12-14 órákat dolgoznak a pedagógusok, emellett a Nat-ról szóló dokumentumokat átnézni nagyon nagy munka. Tankönyvrendeléseiket a következő hetekben le kell adniuk, mindezt úgy, hogy az új tankönyvek még nem készültek el, ezért úgy gondolja, hogy a rendkívüli helyzet miatt a bevezetést el kellene halasztani. Az ő osztálya idén fog érettségizni, mint mondta: teljes a bizonytalanság. Próbálja diákjait megnyugtatni, ami azért is nehéz, mert ő maga sem nyugodt. Nem gondolja, hogy Magyarország felkészült az online érettségire, ezért szerinte az egyik opció az érettségi későbbre halasztása lehet.

http://www.atv.hu/belfold/20200407-arra-keszulnek-a-tanarok-hogy-az-idei-tanevben-mar-marad-a-digitalis-oktatas/hirkereso

Balatoni József a Pénzcentrumnak is nyilatkozott - ebben is szó volt a távoktatásról, az érettségi körüli bizonytalanságról, a végzősök lelkileg is nehéz helyzetéről.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/aggodik-az-orszag-tanara-igy-biztos-nem-fognak-leerettsegizni-a-magyar-diakok.1092320.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator'.&r=melleklet.'

 

Kilencedikes fejlesztett egy matekos alkalmazást

Horváth Milán kilencedikes pécsi középiskolás fejlesztett egy, a teljes általános iskolai matematikát lefedő alkalmazást okostelefonokra. A Matinno névre keresztelt applikációt a járvány miatt ingyenesen elérhetővé tette, hogy minél több gyerek használhassa a digitális munkarendben.

https://magyarnemzet.hu/belfold/kilencedikes-fejlesztette-a-matekos-alkalmazast-7977215/

 

Újabb hat állami egyetem kerül vagyonkezelői alapítványhoz

A felsőoktatásban is lehetőség nyílik a teljesítményalapú, differenciált javadalmazásra, ami jelentős motiváló erő, azaz egyértelműen hozzá fog járulni az eredményesebb működéshez - mondta a Magyar Nemzetnek Schanda Tamás az egyetemeket érintő finanszírozási és működési átalakításról. Az államtitkár jelezte: az intézményeknek a jövőben jobban kell támaszkodniuk saját bevételeikre, és fontos, hogy fogjanak össze a vállalatokkal. Szerinte a szereplőkkel folyamatos az egyeztetés, mindenkinek megnyugtató lehet a Budapesti Corvinus Egyetem példája.

https://magyarnemzet.hu/belfold/ujabb-hat-allami-egyetem-kerul-vagyonkezeloi-alapitvanyhoz-7977170/

 

április 8.

 

Meghalt Szüdi János, a PSZ korábbi szakértője

Az oktatás ügyének elkötelezettje 71 éves korában halt meg. Szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen volt, ezt kollégái, partnerei is tiszteletben tartották még akkor is, ha a tárgyalóasztal másik oldalán ültek. A Pedagógusok Szakszervezete több évig támaszkodhatott felkészültségére, segítőkészségére. Reá emlékezünk a honlapunkon.

https://pedagogusok.hu/hir/4014/szuedi-janos-emlekere

 

Még nem tudni, mi lesz a szakvizsgákkal, szakmai érettségikkel

A centrumokban hozott intézkedések alapvetően nem rosszak, a szakképzés tervezett reformjával azonban lehetnek bajok - mondta a PSZ szakképzési szakértője, Palotás József. Az új szakképzési törvény ugyanis nagyobb arányban terelné a diákokat szakmai gyakorlatra külső vállalkozókhoz, a tanulói státuszukat is munkavállalói státuszra alakítanák. A gazdaság egyre válságosabbá váló helyzete azonban a PSZ szerint lehetetlenné teszi, hogy a tanulók leszerződjenek a vállalatokkal, valamint részben azt is, hogy teljesüljenek a már eddig megkötött megállapodások. Ezért is lenne indokolt a szakképzési törvény és végrehajtási rendeletének visszavonása.

https://nepszava.hu/3073823_tortasutes-digitalis-munkarendben-meg-nem-tudni-mi-lesz-a-szakvizsgakkal-szakmai-erettsegikkel

 

Mi lesz a nyelvvizsga jövője?

Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért - Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke felvettette, a miniszteri bejelentés után mi lesz a folytatás. Arról ugyanis Palkovics László nem beszélt, hogy az oktatáspolitika egyik több évtizedes alaptételét - legalább egy idegen nyelv B2-es szintű ismerete elvárás az egyetemre belépők többségével és minden onnan kilépővel szemben - is megkérdőjelezik vagy sem. „Erre pedig nem mentség a járványhelyzet, mert a most megmentettek zöménél a mai döntésnek semmi köze a járványhoz. Ők nem fognak ettől hirtelen munkát találni” - mondta. Az idén végzők között bizonyára van 2-3 ezer olyan hallgató, akinek még nincs nyelvvizsgája, viszont lenne reális esélye arra, hogy a következő pár hónapban megszerezze azt.

http://eduline.hu/nyelvtanulas/20200407_nyelvvizsgakovetelmeny_diplomaszerzeshez

 

Digitális oktatás: folytatjuk, ahol abbahagytuk?

A cikk a digitális oktatás nehézségeivel foglalkozik, de kitért a Nemzeti alaptantervre is. Nahalka István oktatáskutató hangsúlyozta: jól látszik, hogy a minisztérium ragaszkodik bevezetéséhez, de elképzelni sem tudja, mikor lesz idejük felkészülni erre a pedagógusoknak. „Azok a tanárok, akik most a hátukon viszik az iskolát, jobb esetben napi tíz órát dolgoznak. Egyszerűen nem lehet megoldani, hogy megírják még emellett a helyi tanterveket. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy milyen súlyos tartalmi problémák vannak az új NAT-tal. Vagyis a legjobb az lenne, ha egyáltalán nem vezetnék be, de ha nagyon muszáj, akkor is legkorábban egy év múlva lehet reális” - tette hozzá.

https://168ora.hu/itthon/ott-folytatjuk-ahol-abbahagytuk-kenyszerhelyzet-szulte-kivalo-megoldasok-az-otthoni-kozoktatasban-183962

 

Nem kell személyesen megjelenni, hogy beirassák az általános iskolába a gyereket

Az általános iskolai beiratkozás megkezdődött, de ehhez nem kell személyesen bemenni az intézménybe. Az Oktatási Hivatal már értesítette a kötelező felvételt biztosító iskolák fenntartóit, és elérhetővé tette azoknak a gyermekeknek az adatait, akik szeptembertől tankötelesek. A tanulói jogviszony létesítéséhez szükséges dokumentumokat elegendő lesz a tanév első napján bemutatni - tájékoztatta a lapot a Klebelsberg Központ. A középfokú felvételik már lezajlottak, a beiratkozás június második felében esedékes. Mivel a nyárra várható járványügyi helyzet egyelőre kiszámíthatatlan, ezzel kapcsolatban az Emmi csak később fogja meghozni a döntést.

https://magyarnemzet.hu/belfold/altalanos-iskolai-beiratkozas-nem-kotelezo-szemelyesen-7981316/

 

Egy kutatás szerint az iskolák bezárása nem elég hatékony fegyver

Az iskolákat világszerte bezárták, hogy ezzel is gátolják a koronavírus terjedését, de most egy új kutatás, amelyet a CNN ismertetett, megkérdőjelezi az óvintézkedés hatékonyságát, mondván, jóval kisebb a hatása a járványra, mint ahogyan előzetesen gondolták. Mások óva intenek a következtetésektől, arra figyelmeztetnek, hogy a többi óvintézkedéssel együtt erre is szükség van. Az UNESCO adatai szerint 188 országban szünetel az oktatás, diákok 91 százaléka nem jár most iskolába, nagyjából 1,6 milliárd fiatal.

https://infostart.hu/tudomany/2020/04/08/egy-uj-kutatas-szerint-az-iskolak-bezarasa-nem-eleg-hatekony-fegyver

 

április 9.

 

Senki se maradjon jövedelem nélkül az oktatásban

A tantermen kívüli, digitális munkarenddel valóban elindult egy hullám, hogy az iskolákból elküldjék a nem főállású dolgozókat. Nagyon helyes, szakszervezeti szempontból is elismerendő lépés volt, hogy a Klebelsberg Központ elnöke közbelépett és körlevélben kérte: a tankerületek hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal - mondta a Magyar Nemzetnek a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Totyik Tamás szerint a továbbiakban is szükség van mindenki munkájára, és van is ellátandó feladat.

Kitért arra is: a szakképzésben megfontolandó lenne, hogy jelen helyzetben a duális képzések, vagyis a vállalati környezetben történő gyakorlatozás előtérbe helyezése helyett inkább az iskolai tanműhelyeket erősítsék meg, legalább addig, amíg a járvány után újra talpra áll és megerősödik a gazdaság.

https://magyarnemzet.hu/belfold/senki-se-maradjon-jovedelem-nelkul-az-oktatasban-7986062/

 

Javaslat: nem lesznek szóbeli érettségik

Az oktatási akciócsoport azt javasolja, hogy a szóbeli és gyakorlati vizsgákat ne szervezzék meg, hanem csak írásbeli vizsgák legyenek az érettségin - jelentette be Maruzsa Zoltán államtitkár az Operatív törzs sajtótájékoztatóján. Szerinte 14 nap alatt valamennyi vizsga lebonyolítható. A kormány dönt majd.

https://index.hu/belfold/2020/04/09/operativ_torzs_maruzsa_diploma_nyelvvizsga/

https://merce.hu/2020/04/09/maruzsa-nem-tartjuk-meg-a-szobeli-vizsgakat-az-erettsegin-a-jarvanyhelyzet-miatt/

 

A PSZ üdvözli, hogy elfogadták javaslatát az egyféle érettségire

A Pedagógusok Szakszervezete üdvözli, hogy az Emmi, illetve az oktatásért felelős akciócsoport elfogadta a PSZ korábbi javaslatát, miszerint csak egyféle vizsgát tartsanak. Ezek alapján a PSZ örömét fejezi ki, hogy csak írásbeli érettségi lesz, ha ezt a kormány is elfogadja, továbbá bízik benne, hogy a szakmai érettségik és a szakmai vizsgák is megszervezhetők lesznek.

https://pedagogusok.hu/hir/4015/a-psz-koezlemenye-az-erettsegirol

 

A válogatás nem teljes körű!

Mindenkinek szép ünnepet, jó egészséget kívánunk!