Hírek

Heti lapszemle 2020. december 4.

Heti lapszemle 2020. december 4.

Több ezer pedagógus, oktatásban dolgozó koronavírus-tesztje lett pozitív, ezért a PSZ indokoltnak látja, hogy a kormány teljesítette a korábbi követelést, bár az intézkedés megkésett. Az FDSZ és a PSZ közös közleményben tiltakozott az ellen, hogy hírek szerint az óvodapedagógus- és a tanítóképzés egyházi intézményekhez kerülne.

 

november 27.

PSZ: az oktatásra óriási teher nehezedik

Az összeomlás szélén van az oktatás, sok a beteg, a karanténban lévő tanár, így óriási teher nehezedik azokra, akik még tanítanak. A PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa a Szeged TV-nek nyilatkozott.

http://vtvszeged.hu/

 

Általános iskola után az egyetem előszobájába is mehetnek a diákok

Februárig lehet jelentkezni a jövő tanévben induló okleveles technikusképzésekre. Az ITM közleménye szerint az „új képzési forma lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy a legmagasabb szintű szaktudást az előre meghatározott kreditek beszámításával akár rövidebb idő alatt is megszerezhessék”. Az új oktatási programban mind a közép- és felsőfokú oktatási tartalmakat, mind a duális képzést összehangolják, utóbbi azért lehet szerencsés, mert a tanulók a felsőfokú duális képzést is automatikusan annál a vállalatnál folytathatják, amelyiknél szakképzési munkaszerződéssel dolgoztak.

https://hvg.hu/elet/20201127_Uj_iskolatipus_altalanos_iskola_utan_rogton_az_egyetem_eloszobajaba_mehetnek_a_gerekek?s=hk

 

november 28.

Szlávik János: először az időseket, majd az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat kell beoltani a koronavírus ellen

A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa emlékeztetett: világszerte egyetértés van abban, hogy elsők között az idős, beteg emberek kapják meg az oltást, majd az ország működéséért felelősek: például az egészségügyi dolgozók, pedagógusok és rendőrök.

https://168ora.hu/itthon/szlavik-eloszor-az-idoseket-aztan-az-egeszsegugyi-dolgozokat-pedagogusokat-kell-beoltani-195894

 

A tanárok elöregedése rossz hatással van a diákok teljesítményére

Olaszországban évek óta csökken az oktatásra fordított közkiadások aránya a nemzeti össztermékhez képest, ami csökkenti a tanári kezdő fizetéseket is. Emiatt kevesebb fiatal választja a pályát, a tanárok elöregedése pedig egy új kutatás szerint negatív hatással van a diákok teljesítményére. A cikk felidézte: folyamatosan nő az idős tanárok aránya a magyar oktatási rendszerben is.

https://g7.hu/adat/20201128/a-tanarok-eloregedese-rossz-hatassal-van-a-diakok-teljesitmenyere/

 

Gránitszabályok az egyetemeken

Több pontban kiegészítené a nemzeti felsőoktatási törvényt az a javaslatcsomag, amelyet a parlamentnek nyújtott be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A javaslat egyebek mellett az egyetemeket fenntartó alapítványok jogainak törvényi megerősítésével igyekszik bebetonozni a közelmúltban lezajlott fenntartóváltásokat.

https://nepszava.hu/3100891_granitszabalyok-az-egyetemeken

 

november 29.

A szakszervezetek és a lakhatási mozgalmak együttműködése adhat választ egy lakhatási válságra

A Periféria Központ (PK) gondozásában, a Szolidáris Gazdaság Központ (SZGK), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közreműködésével jelent meg a Szakszervezetek és lakhatás: nemzetközi példák, hazai lehetőségek című kiadvány, amelyet november 27-én mutattak be. A beszélgetésen a PK részéről Pósfai Zsuzsanna ismertette kutatásukat és a kiadványt, majd Jelinek Csaba, szintén a kutatóközpont munkatársa moderálta a kerekasztal-beszélgetést, melyen Szabó Natasa (SZGK), Gosztonyi Gábor (PSZ alelnök), Dvorácskó Balázs (SZEF szervezési titkár), és Neubauer Tamás (PSZ, Győr-Moson-Sopron megyei elnök) vett részt. A  bemutatóról készült videó a Mérce oldalán nézhető meg.

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/24634-a-szakszervezetek-es-a-lakhatasi-mozgalmak-egyuttmukodese-adhat-egy-valaszt-a-lakhatasi-valsagra

 

november 30.

Hajnal Gabriella büszke a pedagógusok helytállására

A Klebelsberg Központ elnöke szerint a járvány ellenére sincs veszélyben az oktatás a tankerületi iskolákban, nem kaptak jelzést arról, hogy a vírus miatt bárki is felmondott volna, ráadásul most több pedagógus dolgozik, mint tavaly ilyenkor. Sokat fejlődött a KRÉTA is: a platform már egy teljes, személyes részvételt biztosító online tanóra megtartására is alkalmas. Ha egy tanár karanténba kerül, maga döntheti el, vállalja-e az otthoni munkavégzést. Ha igen, teljes fizetés jár neki. A tankerületek által szolgáltatott eddigi információk alapján nagyjából 87 ezer pedagógusból mintegy 3500 jogosult arra, hogy krónikus egészségi állapota miatt speciális körülmények között végezhesse munkáját. Interjú a Magyar Nemzetben.

https://magyarnemzet.hu/belfold/hajnal-gabriella-buszke-vagyok-a-pedagogusaink-helytallasara-9028382/

 

Csak a tanárok kétharmada kért tesztelést Szekszárdon

A tankerület által fenntartott szekszárdi intézményeknél (4 általános iskola és 2 gimnázium) 267 fő pedagógust érint az önkéntes teszt lehetősége, ebből eddig 186 fő igényelte a mintavételt – tette közzé közösségi oldalán a minap Ács Rezső fideszes polgármester. Tehát alig több mint a tanárok kétharmada (69 százaléka) járult hozzá, hogy mintát vegyenek tőle. A lap információi szerint az első mintavételen több tanár tesztje is pozitív lett, ismét kerültek pedagógusok és osztályok karanténba.

https://hang.hu/belfold/2020/11/30/csak-a-tanarok-ketharmada-kert-tesztelest-szekszardon/

 

Rendszerhibát mutat a teszt a szociális ágazatban

A házi gondozók és a gyermekvédelemben dolgozók nagy része kimarad az ágazat egyébként is szervezetlen szűréséből - állítják a terület érdekvédői. A rendelet értelmében csak az oktatási intézményekbe mentek ki szervezetten a diákcsapatok, az egészségügyi és szociális rendszer munkahelyein házilag kellett kitalálni a megoldást.

https://nepszava.hu/3101033_szocialis-agazat-rendszerhibat-mutat-a-teszt

 

Nem mondjuk ki hangosan: ég a ház

Életszagú és tanulságos történetek pedagógusokról, félelmekről, igazodási kényszerről - egy diák véleménye.

https://diakparlament.hu/blog/2020/11/30/nem-mondjuk-ki-hangosan-eg-a-haz-egy-diak-velemenye-az-oktatasrol/?fbclid=IwAR2lNbVDYhIJm4qNylhpZxjzjOTKo97RiwRBycV9dbxAPOd3rNMryLWoG7k

 

Pedagógus köszöni az iskolaőr munkáját

Egy alsózsolcai pedagógus írt levelet a rendőrségnek, melyben elismerte az iskolaőr munkáját. Az őr korábban a település könyvtárában dolgozott, sokan ismerték. Megjelenése új színfoltot jelentett a közösség életében. Az iskolaőr nagy türelemmel szólítja meg a hangoskodó, rendetlenkedő, futkározó diákokat, sokszor baleseteket előz meg figyelmeztetésével.

https://borsodihir.hu/borsod-abauj-zemplen/2020/11/egy-alsozsolcai-pedagogus-megkoszonte-az-iskolaor-munkajat

 

Önkéntes online mentorálás

A diákok az online környezetben sokkal könnyebben elveszhetnek, lemaradhatnak. Ennek megakadályozására jött létre az onkentesmentoralas.hu webes alkalmazás, ahol az önkéntes mentorok és a segítségre szoruló diákok egymásra találhatnak, egy erre kifejlesztett platformra irányítva folytathatják a közös tanulást. Az intelligens platformot közgazdász kutatók tervezték meg a Magyar Református Szeretetszolgálat és a #school munkatársaival közösen, együtt is üzemeltetik. Az online mentorálás azoknak az érettségiző diákoknak is lehetőséget nyújt, akik a járvány miatt nem tudják teljesíteni az 50 órás közösségi szolgálatot.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201130/onkentes-online-mentoralas-optimalis-osszekotessel-459180?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Ámen

A köznevelés területén már lassan egy évtizede egyre nagyobb teret kapnak az egyházak: a felekezeti óvodák, általános iskolák, gimnáziumok száma 2010 óta majdhogynem megduplázódott. A képbe nagyon is beleillik, hogy a felsőoktatásból is nagyobbat haraphassanak. Az sem véletlen, hogy most épp a tanítóképzés van terítéken, hiszen az egyházi felsőoktatási intézmények egyik fő profilja a pedagógiai és szociális képzés. Ráadásul ez az egyik olyan terület, ahol egyre halmozódnak a problémák, a megoldáskeresést pedig szívesen rábízná másra a jelenlegi politikai garnitúra - írta Juhász Dániel.

https://nepszava.hu/3101078_amen

 

FDSZ: a kormány újból súlyosan megsérti az egyébként is erősen megnyirbált egyetemi autonómiát

A kormány rendelete a veszélyhelyzet idején a felsőoktatást érintő egyes szabályok kapcsán kimondja: „a fenntartó megállapíthatja, hogy a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei nem állnak fenn vagy nem biztosíthatóak, illetve azok nem ellenőrizhetőek általa”. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöksége felhívja a kormány figyelmét, hogy a tanulmányi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos kérdések megítélése nem az egyetemek fenntartóinak, hanem vezetőinek és oktatóinak kompetenciája. A szakszervezet kéri a rendelet alkotóit, ne éljenek vissza a nehéz helyzettel, és ne teremtsenek bizonytalanságot a hallgatók és oktatók körében.

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/24646-fdsz-a-kormanyzat-rendeletevel-ujbol-sulyosan-megserti-a-mar-egyebkent-is-erosen-megnyirbalt-egyetemi-autonomiat

 

december 1.

Az FDSZ és a PSZ közös közleményt adott ki a felsőoktatás újabb tervezett átalakításáról

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik az ellen, hogy a tanító- és óvodapedagógus-képzés fenntartóváltásait kizárólag politikai, hatalmi szempontok vezéreljék. Közös közleményünk kiadását nem az egyházi intézményfenntartás támadása, végképp nem egyházellenesség motiválja, hanem a világnézetileg semleges oktatás iránti aggodalom.

https://pedagogusok.hu/hir/4168/az-fdsz-es-a-psz-koezoes-koezlemenye-a-tanito-es-ovodapedagogus-kepzes-stabilitasanak-megorzese-erdekeben

 

Miniszterelnökség: a vártnál alacsonyabb részvételi arány mellett alacsony fertőzöttség

A vártnál alacsonyabb részvételi arány mellett alacsony fertőzöttséget mutatnak a bölcsődei, óvodai, iskolai és szociális dolgozóknál az első héten végzett tesztelés eredményei - mondta György István államtitkár az operatív törzs sajtótájékoztatóján. Összesen 181 506-an teszteltették magukat, a megjelentek 2,44 százalékának, 4436 embernek lett pozitív a mintája. Az óvodai dolgozóknál 74 százalékos volt a részvétel, 34 964-en teszteltették magukat, 811 embernek lett pozitív a mintája, ami 2,3 százalék. Az általános iskolai pedagógusoknál, az oktató-nevelő munkában résztvevőknél 73 százalék volt a részvétel, 95 102 dolgozóból 2170 tesztje lett pozitív, ez 2,3 százalék. A szakképző intézményekben 64 százalékos volt a részvételi arány, 5753-an teszteltették magukat, 146-nak lett pozitív a mintája, amely 2,6 százalék (a szakképző intézményekben online oktatás folyik, a tesztelés a gyakorlati héten oktatókat érintette).

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/miniszterelnokseg-vartnal-alacsonyabb-reszveteli-arany-mellett-alacsony-fertozottseg

 

A vártnál kevesebb pedagógus kérte az ingyenes tesztet

Több ezer koronavírus-fertőzöttet találtak az oktatásban a tesztelés első hetén, tehát szükség volt a szakszervezet követelésének teljesítésére. Ezért kéri továbbra is a PSZ, hogy mindenki éljen az ingyenes tesztelés lehetőségével - mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az RTL híradónak.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/pedagogus-koronavirus-teszt-kevesen-kerik

 

Folytatódik az intézmények fertőtlenítése

A héten újabb 16 oktatási intézményt fertőtlenít a honvédség - közölte a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljának parancsnoka, amikor a katonák a kőbányai Aprók Háza Óvoda „biológiai mentesítését” végezték.

https://infostart.hu/belfold/2020/12/01/folytatodik-az-oktatasi-intezmenyek-fertotlenitese

 

Mi áll a pedagógusképzés egyházi kézbe való átjátszása mögött?

Bár a tanárképzés az egyetemeken maradna, a sajtóban nyilvánosságot látott hírek szerint a tanító- és óvodapedagógusokat képző helyek közül több is egyházi fenntartásba kerülhet. Arról, hogy mit jelenthet ez az oktatásban, Trencsényi Lászlóval, a Magyar Pedagógiai Társaság elnökével beszélgetett a Hírklikk munkatársa.

https://hirklikk.hu/kozelet/mi-all-a-pedagoguskepzes-egyhazi-kezbe-valo-atjatszasa-mogott/373393

 

A közigazgatási dolgozók egészsége érdekében szólaltak fel szakszervezeti konföderációk

A közigazgatási dolgozók is fokozott fertőzésveszélynek vannak kitéve a koronavírus-járvány második hullámában - hívta fel a figyelmet közös nyilatkozatában öt szakszervezeti konföderáció vezetője; egyúttal a közigazgatásban dolgozó munkavállalókat védő sürgős intézkedések bevezetésére kérve a kormányt.

https://szakszervezetek.hu/hirek/24648-a-teruleti-kozigazgatasban-dolgozok-szureset-es-a-home-office-bevezeteset-kerik-a-szakszervezetek

 

december 2.

Több ezer fertőzöttet találtak a köznevelési intézményekben

Továbbra sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az iskolák ne lennének a koronavírus-járvány gócpontjai - mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás, miután az operatív törzs ismertette a pedagógusok országos tesztelésének első heti eredményeit. Noha a pozitív tesztek aránya első pillantásra alacsonynak tűnhet, a több mint háromezer – jellemzően tünetmentes – fertőzött bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kiszűrése nem jelentéktelen. Szerinte az oktatási intézményekben ezeknél jóval magasabbak lehetnek a fertőzöttségi arányok, hiszen sokan nem vállalták a szűrést, ráadásul nincsenek nyilvános adatok arról, mennyi olyan pedagógus és más dolgozó van, aki a tesztelés időpontjában karanténban volt. Az elmúlt egy hétben jelentősen nőtt azoknak az intézményeknek a száma, ahol rendkívüli szünetet vagy digitális munkarendet kellett elrendelni, ez is azt igazolja, hogy komoly a helyzet az alelnök szerint.

https://nepszava.hu/3101280_tobb-ezer-fertozott-pedagogust-talaltak-a-koznevelesi-intezmenyekben

 

Pedagógusok tesztelése: nem látszik a számok mögött a valóság

A PSZ nagyon kíváncsi lenne arra, hogy a tanévkezdés óta hány pedagógus, oktatásban dolgozó volt táppénzen koronavírus-fertőzés miatt, és közülük hányan kapták meg a 100 százalékot. További kérdés, hogy ha olyan alacsony volt a fertőzöttségi arány a múlt heti első tesztelésen, miért ugrott meg a karanténba küldött vagy rendkívüli szünetre rendelt osztályok, iskolák száma majdnem ötven százalékkal? A kérdéseket Totyik Tamás, a PSZ alelnöke tette fel a Hírklikknek nyilatkozva, amikor reagált az operatív törzs sajtótájékoztatóján ismertetett tesztelési eredményekre.

https://hirklikk.hu/kozelet/pedagogusok-tesztelese-nem-latszik-a-szamok-mogott-a-valosag/373429

 

Maruzsa Zoltán arra kér mindenkit, teszteltesse magát

A vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes koronavírus-tesztelésen: az óvodai dolgozók 74 százaléka, a tanárok és tanítók 73 százaléka - közölte az operatív törzs sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős államtitkár. Maruzsa Zoltán elmondta: az oktatók múlt heti tesztelésén a részt vevő pedagógusok 2,3 százaléka, 811 óvodai és 2170 iskolai dolgozó bizonyult fertőzöttnek, miközben ezeknek az intézményeknek mintegy 200 ezer alkalmazottja van. Mindez azt jelenti, hogy alacsonynak tekinthető a fertőzöttség mértéke, elmarad az előzetes várakozásoktól, és ennek alapján a járványhelyzet stabilizálódása látszik. Ugyanakkor minden kollégáját arra biztatja, hogy vegyen részt az ingyenes tesztelés második körében. Országszerte 696 óvodában és iskolában kellett elrendelni a járvány miatt egy-egy csoportot vagy a teljes intézményt érintő oktatási szünetet. 383 óvodában egy-egy csoportot érintő, 191 óvodában és 122 általános iskolában a teljes intézményre kiterjedő oktatási szünet van. Utóbbi intézkedés az óvodák 6,5, illetve az általános iskolák 4,7 százalékát érinti, a szünet általában egy hétig tart.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/maruzsa-vartnal-kevesebb-pedagogus-vett-reszt-az-ingyenes-tesztelesen

 

Halasztják a tanfelügyeleti ellenőrzéseket

A járvány miatt az emberi erőforrások minisztere a 2021. évi országos pedagógiai-szakmai ellenőrzések (tanfelügyeletek) legkorábbi időpontjának és az időpontok nyilvánosságra hozásának halasztásáról döntött.

http://eduline.hu/kozoktatas/20201202_kozepiskolai_felveteli_maruzsa_zoltan

 

A PDSZ azonnali téli szünetet akar

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra szólítja fel a kormányt, hogy haladéktalanul rendelje el a téli szünetet mostantól annak eredetileg tervezett végéig, azaz 2021. január 4-ig. A kiesett napokat - nagyjából két hetet - június 16-ától 30-áig lehetne pótolni. A szünet átszervezésével azonnal csökkenthető a mostani, egyre kockázatosabb téli időszakban a kontaktusok száma, ezzel hatékonyan csökkenthető a vírus terjedése is. A két hét nem vész el a nemzetgazdaságnak sem, mivel júniusban biztonságosan pótolható, továbbá a nehézkesen működő online oktatás helyett akkor már nagy eséllyel lehet biztonságosan közösségben oktatni - érvelt a szakszervezet.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201202/koronavirus-a-szakszervezet-a-teli-szunet-azonnali-elrendeleset-keri-az-iskolakban-a-kormanytol-460028

 

Dobbantóprogram lemorzsolódóknak

Az idei tanévben indult új képzéstípusok egyéni tanulási utakat kínálnak azoknak, akik „kilógnak a rendszerből”, illetve akiknek általános iskolai végzettségük sincs. Míg Közép-Magyarországon a diákok 6,9 százaléka morzsolódik le, az északi és keleti megyékben ez 17-18 százalék fölé kúszik. A bukdácsoló, leszakadó tanulók előtt szeptembertől új lehetőségek nyíltak a felzárkózásra. Pölöskei Gáborné, az ITM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kiemelte: ezeket a programokat ma még az általános iskolák is kevéssé ismerik, pedig fontos lenne, hogy a veszélyeztetett diákjaikat az újfajta karrierutak felé is tudják orientálni.

https://magyarnemzet.hu/belfold/a-felnottkepzesben-is-elerheto-az-ugynevezett-dobbantoprogram-9040271/

 

ENSZ: az iskoláskorúak kétharmadának nincs otthon internete

Az iskoláskorban lévő gyerekek kétharmadának világszerte nincs otthon internete - állapította meg az ENSZ jelentése, holott a járványban az iskolabezárások miatt ez létfontosságú lenne az online oktatáshoz. Mintegy 1,3 milliárd 3 és 17 év közötti gyermeknek nincs az otthonában internet, de a 15 és 24 év közötti korosztályba tartozók 63 százalékának otthonában szintén hiányzik - emelte ki az UNICEF és a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) közös jelentése.

http://www.atv.hu/kulfold/20201202-ez-mar-tobb-mint-digitalis-szakadek-ez-mar-inkabb-digitalis-kanyon-az-iskolas-koru-gyerekek-ketharmadanak-nincs-otthon-internete-az-ensz-szerint/hirkereso

 

Az EU legalább 7 napos karantént javasol az ünnepekre családi találkozók előtt és után, továbbá a téli szünet meghosszabbítását

Az Európai Bizottság koordinált fellépésre, egészségügyi rendszereik megerősítésére szólította fel az EU-tagállamokat, hogy elkerüljék a koronavírus-járvány terjedésének gyorsulását a karácsonyi és újévi ünnepek alkalmával. Arra is felkérte tagországokat, fokozottabban ellenőrizzék a fizikai távolságtartásra és a maszkviselésre vonatkozó rendeletek betartását, és legalább hétnapos karanténkötelezettséget írjanak elő az ünnepi családi találkozók előtt és után. Arra ösztönözte a tagállamok kormányait, hogy hosszabbítsák meg az iskolások téli szünetét, vagy az ünnepek után írjanak elő online tanulást, lassítva a járvány terjedését az iskolákban. Az unió szerint az egészségügyi intézményeket fel kell készíteni az ünnepek utáni időszakra.

http://medicalonline.hu/kitekinto/cikk/az_eu_koordinalt_fellepest_var_a_tagallamoktol_az_unnepek_alkalmaval

 

december 3.

Nem életpálya ez a fiatal pedagógusoknak

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az óvodapedagógus- és tanítóképzés egyházi kézbe adásáról szóló hírek kapcsán, az FDSZ-szel közösen kiadott közleményünkről is nyilatkozott a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorának. Beszélt arról, hogy a szakképzést a béremelés ígéretével szakították ki a köznevelésből, megosztva a pedagógustársadalmat. Jelezte: a pedagógusok bére jelentősen elszakadt a versenyszférában hasonló végzettséggel kínált bérektől, a fiatalok elhagyják a szakmát, hiszen kevés fizetésért nem vonzó az életpálya, miközben egyre idősebbek a pedagógusok. Rövidesen nem lesz, aki tanítsa a gyerekeket.

https://www.youtube.com/watch?v=HEfXVEv1rho&feature=youtu.be

 

A kabinetre várnak a tanárok a táppénz ügyében - egy tankerület szerint nem életszerű, hogy az iskolában kapják el a vírust

A szakszervezetek hónapok óta kérik: a koronavírussal fertőzött pedagógusok betegségét automatikusan kezeljék munkahelyi megbetegedésként, s bár több ígéretet is kaptak a kormány képviselőitől a jogi háttér kidolgozására, eddig nem történt semmi. Sőt, egy tankerület leveléből arra lehet következtetni, hogy a pedagógusok esetében nem is tartják „életszerűnek”, hogy a munkahelyükön kaphatják el a vírust. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Gosztonyi Gábor viszont vérlázítónak nevezte a tankerület levelét. Az egészségügyi dolgozók mellett a szociális szférában és az oktatásban dolgozók esetében teljesen életszerű, hogy az esetek legalább 90 százalékában a munkahelyükön betegszenek meg - mondta a Népszavának. Hangsúlyozta, továbbra is arra várnak, hogy a kormány betartsa ígéretét és rendezze a táppénzek ügyét.

https://nepszava.hu/3101399_a-kabinetre-varnak-a-tanarok

 

Örülnek a tanárok a tömeges tesztelésnek

Rendkívül kedvesek, felkészültek, segítőkészek voltak az orvostanhallgatók - mondták iskolaigazgatók a tesztelésről. A tesztelés nemcsak a pedagógusok számára megnyugtató, hanem a szülők, az intézmények vezetői és a gyerekek számára is.

https://www.origo.hu/itthon/20201202-nemcsak-a-tanarok-hanem-a-szulok-szamara-is-megnyugtato-a-tomeges-teszteles.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Egyházakon keresztül szerzett iskolák

Az FDSZ és a PSZ tiltakozik az ellen, hogy a tanító- és óvodapedagógus-képzés fenntartóváltásait „kizárólag politikai, hatalmi szempontok vezéreljék” - idézte a közleményt a Pesti Hírlap, amely jelezte: a kormány kezdeményezte az egri érseknél az Eszterházy Károly Egyetem fenntartásának átadását. A váltás országos jelentőségű lesz, mivel a kormány Egert pedagógusképzési centrumnak álmodta meg. „A kormány szándéka szerint csak az ELTE tanítóképzése maradna semleges felekezetileg, ki tudja, meddig” - mondta Gosztonyi Gábor. A PSZ alelnöke szerint a tanítóképzés csaknem 40 százaléka eddig is egyházi intézményekben folyt, de úgy látszik, ez nem elég. Szerinte a lelkiismereti és vallásszabadság, valamint a felekezeti szempontból semleges oktatás alapvető állampolgári jog, amit az államnak kell biztosítania.

https://pestihirlap.hu/2020/12/03/egyhazakon-keresztul-szerzett-iskolak/

 

Jövőre katolikus tankönyveket is rendelhetnek az állami iskolák

A jövő évtől katolikus kiadású történelem-, irodalom- és magyarnyelv-tankönyvek is szerepelek a tankönyvlistán – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.  „A 2017-ben kezdett tananyagfejlesztés szakmai felelőse a Katolikus Pedagógiai Intézet, az elsőként elkészítendő könyvekről a püspökök testülete döntött; 2021-ben a 9-től 12-ik évfolyam számára összeállított irodalom-, magyarnyelv- és történelemtankönyvek, irodalom szöveggyűjtemény és tanári módszertani segédanyag jelenik meg. A koncepciót egyházi emberek, szerkesztők és szerzők dolgozták ki”.

https://hang.hu/belfold/2020/12/03/jovore-katolikus-tankonyveket-is-rendelhetnek-az-allami-iskolak/

 

Online nyílt napok segítik az iskolaválasztást

Az iskolaválasztás előtt álló diákokat szeretnék segíteni a középiskolai felvételi expón és nyílt napokon. A Felelős Szülők Iskolája által életre hívott online platformon december 14-éig bemutatják az iskolákat, a szakmákat. December 4-ig jelentkezhetnek a központi írásbeli felvételire az általános iskolások - közölte korábban az Oktatási Hivatal.

https://www.origo.hu/itthon/20201203-ingyenes-online-nyilt-napok-a-kozepfoku-iskolavalasztasrol.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

A Vodafone meghosszabbította az ingyenes hozzáférést az internethez

Egy hónappal meghosszabbította a Vodafone Magyarország az ingyenes internet-hozzáférést, amelyet a november végi kormányrendelet értelmében minden, digitális oktatásban érintett ügyfelük számára biztosítanak. 

https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/koronavirus-jarvany-iskola-oktatas-tanar-diak-ingyenes-internet-vodafone-magyarorszag.718861.html

 

Könnyítést kapnak a félév teljesítéséhez a tesztelésben részt vevő hallgatók

„Kezdeményezésemre azon hallgatóknak, akik szolgálatot vállalnak a koronavírussal szembeni küzdelemben, biztosítjuk a szemeszter könnyebb teljesítésének feltételeit” – írta a Facebook-oldalán Kásler Miklós miniszter. A kormány támogatja a javaslatot, melynek részleteiről tájékoztatják majd az érintetteket.

http://eduline.hu/felsooktatas/20201203_Kasler_Miklos_konnyebb_szemeszter_a_teszteloknek

 

december 4.

Ezer sebből vérzik a pedagógusok tesztelése

„Több oka is van, hogy a vártnál kevesebb pedagógus teszteltette magát. Igaz, hogy a megfertőződött pedagógusoknak általában csak a negyede-ötöde kap 100 százalékos táppénzt” - mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke a Szabad Európa portálnak. A többiek sem azért nem kérik a 100 százalékos táppénzt, mert nincs rá szükségük, a háziorvosok túlterheltsége vagy ismerethiánya is lehet ok, hiszen ez „egy rendkívül bürokratikus folyamat”. A PSZ olyan vidéki esetekről is tud, ahol a tankerület vezetője levélben kiküldte: a tanárok ne is próbáljanak teljes táppénzt kérni, mert „nem életszerű”, hogy a munkájuk során kapták volna el a koronavírust.

https://www.szabadeuropa.hu/a/koronavirus-teszteles-pedagogusok-szakszervezetek/30982419.html

 

Pedagógusok: kevés a fertőzött

A múlt héten 181 506 embert tesztelek. Ebből 4 436 bizonyult pozitívnak, ez 2,44 százalékot jelent - mondta a Magyar Hírlapnak György István, a Miniszterelnökség államtitkára. A megjegyzésre (nem kevesen tagadták meg a tesztelést) jelezte: ez nagyon sajnálatos, mert tény, hogy a tesztelés nem volt kötelező, de a járvány elleni harcból mindenkinek ki kell vennie a részét. „Fontos leszögezni, semmiféle negatív következménnyel nem jár az, ha valaki nem vetette-veti alá magát a tesztelésnek. Ez mindenkinek saját döntése, indokra sincs szükség az elutasításhoz”.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20201204-pedagogusok-keves-a-fertozott

 

Megilleti az elérhetetlenség joga az otthonról dolgozót

Az állami szintű távmunka-szabályozás egyelőre a veszélyhelyzet idejére terjed ki, de vélhetően a rendkívüli intézkedések után a Munka törvénykönyvének módosítása is várható. A nem megfelelően szabályozott home office ugyanakkor számos kihívást jelent.  A right to disconnect (R2D), vagyis az elérhetetlenség joga a gyakorlatban azt jelenti, nem lenne számon kérhető a beosztott akkor, ha lejár a munkaideje, ezért nem válaszol e-mailekre vagy kikapcsolja a telefonját.

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/megilletheti-az-elerhetetlenseg-joga-az-otthonrol-dolgozot-9051737/

 

A válogatás nem teljes körű!