Események

PSZ ÜT

PSZ ÜT

Kedves Kollégák!
 

Az Ügyvivő Testület következő ülésére

2019. augusztus 21-én, (szerda) 14 órai kezdettel kerül sor.

Helye: Balaton Hotel Siófok (8600 Siófok, Petőfi sétány 9.)

 

Napirend:

  1. A Dákai-jelentés (belső ellenőri vizsgálat) részletes tárgyalása. A végrehajtás ütemezésének közös megbeszélése. (A 2019. május 6-án megkezdett napirendi pont folytatása.)
  2. Tájékoztatás a PSZ kezelésében lévő ingatlanok állapotáról, a hasznosítás lehetőségének feltárása
  3. Konzultáció a PSZ őszi akciósorozatáról (munkateher mérés, karikatúra pályázat, kongresszus előkészítése, egyéb javaslatokat várunk)

 

Kedves Kollégák!

2019. augusztus 21-én 12 órakor ebéddel várunk Benneteket.

 

A testületi ülésen való részvételetekre feltétlenül számítok! Részvételi szándékotokról, nemleges válasz esetén is, 2019. augusztus 8. (csütörtök), 16 óráig várom visszajelzéseteket.

Felhívom a figyelmeteket, hogy a jelentkezést továbbra is csak az űrlap kitöltésével lehet megtenni!

Kérlek Benneteket, csak és kizárólag ezen a felületen jelezzetek vissza, mert a szállást és az étkezést is ez alapján tudjuk megrendelni, és útiköltség térítést is csak így fizetünk!

https://urlap.pedagogusok.hu/form/psz-ut-2019-08-21-jelentkezesi-u

 

Budapest, 2019. augusztus 1.

Üdvözlettel:

Szabó Zsuzsa s.k.

PSZ elnök