Sikereink

Sikereink

A Pedagógusok Szakszervezetével évek óta folyamatosan tárgyal a kormány.


Az oktatás tarthatatlan helyzetére már 2015 novemberében felhívtuk a figyelmet a „Hogy érzed magad?” c. fórumon. 2016 februárjában Miskolcon a helyi PSZ szervezte a tüntetést. Februárban, a budapesti Kossuth térre hirdetett országos „esernyős” tüntetést is a PSZ szervezte és finanszírozta, amelyen már több tízezren vettek részt. A fenyegetések ellenére tavaly áprilisban egynapos országos sztrájkot hirdettünk.
 

Alkotmánybírósághoz fordultunk (2016 szeptemberében) a nyugdíj előtt álló pedagógusok méltánytalan minősítési rendszere miatt.

2013-ban megállapodást kötöttünk a kormánnyal, ennek köszönhetően:

  • 22 ezer álláshelyet mentettünk meg azzal, hogy jogszabályban rögzítették a finanszírozott álláshelyek kiszámításának módját.
  • A pedagógus életpálya-modellt kiterjesztették a gyermekvédelmi intézményekben és a szakszolgálatoknál dolgozó pedagógusokra, valamint a szakmai szolgáltatók szakembereire is.
  • Nem csupán a pedagóguspályán eltöltött éveket számítják be a pedagógus életpálya szerinti besorolásnál.
  • Megmentettük a napközis és tanulószobai státuszokat.
  • Kollektív szerződést kötöttünk a Klikkel. Ez az átszervezés után egy évig (2017. december 31-ig) érvényes marad.
  • Munkaidő-kedvezményt harcoltunk ki az osztályfőnököknek, a szakmai munkaközösség-vezetőknek, a diákönkormányzatot segítő pedagógusoknak

Kezdeményezésünkre a pedagógusoknak nem kötelező az iskolában tartózkodniuk késő délutánig.
Elértük: a Kormány egyértelművé tette, hogy minimálbér helyett garantált bérminimum jár azoknak, akiket a Kjt. szerint B-, C-, D fizetési osztályba kell besorolni.
A pedagógusok, majd a nevelést és oktatást közvetlenül segítők (noks), akiknek középfokú pedagógus szakképesítésük van, szintén bekerültek az életpálya-modellbe.
2015-ben 50 ezer, 2016-ban már 70 ezer forint béren kívüli juttatást harcoltunk ki azoknak a Klik és a szakképzési centrumok alkalmazásában álló noksos és egyéb munkakörben dolgozóknak, akik kimaradtak az életpálya-modellből.
Kiharcoltuk, hogy béremelést kapjanak azok a noksos dolgozók, akiknek nincs pedagógus képesítésük (pl. dajkák, óvoda- és iskolatitkárok, szabadidő-szervezők). Ha közalkalmazottak, 2017 januárjától 7+3 százalékos illetményemelés jár nekik fenntartótól függetlenül.

Folyamatosan tárgyalunk:

  • Az órakedvezmények egységes értelmezéséhez szükséges jogszabálymódosításról.
  • A mesterpedagógusok helyzetének rendezéséről.
  • A pedagógusok kötelező óraszámának visszaállításáról.
  • A pótlékrendszer differenciálásáról, annak anyagi fedezetéről.
  • Arról, hogy köznevelési intézményben jogszabály tiltsa közfoglalkoztatottak alkalmazását.
  • Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban küzdünk a Kjt. illetménytábla átalakításáért, hogy a keresetek ismerjék el a végzettséget és a munkában eltöltött éveket.