A második Orbán-kormány több területen tervez reformokat. Ezek közül az oktatás-nevelés – vagy ahogyan a KDNP-s Hoffmann Rózsa által beterjesztett törvényjavaslat nevezi: köznevelés – területén végrehajtott intézkedések váltották ki talán a legegységesebb ellenállást az adott szakterületen dolgozók (pedagógusok, oktatási szakértõk) részérõl. A Méltányosság Politikaelemzõ Központ oktatáspolitikai munkacsoportja a köznevelési törvény koncepciójával, illetve javaslatával kapcsolatos érvek és ellenérvek méltányos, de éles bemutatására vállalkozott. Korábban is írtunk a köznevelési törvény tervezetével kapcsolatos egyes szakmai részkérdésekrõl, illetve a kormány köznevelési koncepciójának eszmei gyökereirõl. Ezúttal a köznevelési törvény koncepcióját abból a szempontból is megvizsgáltuk, hogy az melyik oktatási rendszerrel mutat rokonságot. Az alábbiakban az elemzés fõbb állításainak rövid összefoglalóját adjuk.

Reformok Nagy-Britanniától Magyarországig

Nem csupán Magyarországon zajlik az oktatási rendszer egészének az átalakítása. A brit kormány is jelentõs változásokat tervez a rendszerben. Míg azonban Nagy-Britanniában az esélyegyenlõség biztosítása központi szerepet játszik a kormány oktatási programjában, addig Magyarországon éppen ellenkezõ folyamat történik: a köznevelési törvényjavaslat számos eleme (a buktatás visszaállítása, a tankötelezettség 16 éves korra történõ leszállítása, a Híd-program, a felsõoktatási képzésbe való bejutás megnehezítése) a szelekciós folyamatokat erõsíti fel az iskolarendszerben. Annyiban hasonlít a jelenlegi brit és magyar folyamat, hogy a kormány erõs kontrollt kíván gyakorolni az iskolák minõsége, valamint az ún. „nemzeti műveltség” tartalmának meghatározása felett.

 A brit oktatáspolitikai kormányzat nagyobb hangsúlyt helyez az esélyegyenlõségre – nem véletlenül, hiszen a brit társadalomban hagyományosan erõsebb a felsõ és alsó társadalmi rétegek elkülönülése, mint a kontinensen, és a brit oktatási rendszer inkább az elkülönülést támogatja. A Cameron-kormány a nagyszabású „társadalom-átalakítás” során éppen ezen kíván változtatni. Mindeközben éppúgy beleütközik a pedagógustársadalom ellenállásába, mint a magyar kormány. A brit rendszerben a kormány arra törekedett, hogy a régi struktúrákat fokozatosan vonja ki a rendszerbõl. Ennek eredményeként napjainkban három struktúra fut párhuzamosan a brit oktatási rendszerben. A magyar kormány nem követi a fokozatosság elvét, hanem hirtelen kívánja megváltoztatni a rendszert, nélkülözve a szakmai szervezetekkel való egyeztetés mechanizmusait.

 Konklúziók

 Az iskolák fenntartása kapcsán az állam szerepének az újraértékelése is zajlik Magyarországon. A Fidesz-KDNP abból a tételbõl indul ki, hogy az államnak különleges szerepe van a közoktatásban, hiszen Magyarország számára a tudásalapú társadalom a jövõ útja. Nem vitatható nyugati példák alapján, hogy bizonyos lépésekhez – például a szegregáció megszüntetéséhez – állami akarat és döntés szükséges, mert az önkormányzatok gyakran túl lassúak, a helyi választott vezetõk túlságosan függenek a provinciális érdekektõl, és anyagi eszközeik is korlátosabbak.

 A szubszidiaritás elve – amelyet a KDNP magáénak vall – azt is jelenti, hogy a döntéseket az optimális szinteken kell meghozni. Az olyan ügyekben, mint a szegregáció megszüntetése, nyilván az állam, nem pedig az önkormányzatok összessége rendelkezik szükséges belátással, felelõsséggel és anyagi erõvel a döntés meghozatalához és végrehajtásához. Jogos, hogy ilyen ügyekben az állam lépjen fel kezdeményezõként és döntéshozóként, és eszközöket bocsásson az alsóbb szintek rendelkezésére. De másként áll a helyzet az oktatás tartalmával, az alkalmazott eszközökkel kapcsolatban! Éppen e ponton merül fel az államosítás kockázata. Ha mindent állami szinten határoznak meg – a tantervet, a tankönyvet –, és egységes minõségellenõrzésnek vetik alá az intézményeket, azzal szűk térre szorítják a tanárok döntési szabadságát. Ráadásul a jövõben a kormány nevezhetné ki az iskolaigazgatót az intézmény élére. Ne is legyen kétségünk, hogy a tanári kar bizalma csekély lesz az intézményre oktrojált igazgató iránt – különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a magasabb fizetési osztályba lépés az iskolaigazgató döntésén múlik.

 A jelenlegi törvénytervezet éppen a fokozatosságot nélkülözi. Ráadásul a közoktatás megváltoztatása a társadalom legifjabb, legkiszolgáltatottabb rétegét érinti, ezért minden változtatás különös érzékenységet és tervezést igényel. A kormánypártok gyorsan akartak váltani a közoktatásban. Megállapításunk szerint több idõ, több szakmai egyeztetés szükségeltett volna a törvénytervezet kidolgozásához. A brit modell lett volna megfelelõ, ahol fokozatosan váltja fel az új oktatási struktúra a régit. Ehhez azonban már késõ, így csak reménykedni lehet, hogy tartós törvény születik, nem olyan, amelyet egy következõ kormány megint elölrõl megváltoztat.

 Az elemzés teljes szövegét itt olvashatja.