A PSZ közleménye az érdekvédelem aktuális helyzetérõl, feladatairól
A Pedagógusnap elõtt áttekinjük a Kormány és a Pedagógusok Sztrájkbizottsága között megkötött Megállapodás eredményeit. A Pedagógusok Szakszervezete a jelenlegi helyzetben még mindig úgy ítéli meg, hogy csak a tárgyalások vezethetnek eredményre.
A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETÉNEK KÖZLEMÉNYE
az érdekvédelem aktuális feladatairól
A Pedagógusok Szakszervezete a közoktatásban kialakult helyzetet úgy értékelte, a legcélravezetõbb tárgyalások útján megoldásokat keresni arra, hogy érvényesíteni tudja tagságának, a pedagógus társadalomnak, végsõ soron az ország valamennyi polgárának az érdekeit. Ezek megvalósításáért alakult meg a Pedagógusok Sztrájkbizottsága, amely tárgyalásokra kényszerítette a Kormányt. A tárgyalások eredményeként született meg a Megállapodás, amelynek célja a köznevelésrõl szóló törvény azon rendelkezéseinek a megváltoztatása volt, amelyek bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetbe hozták az intézményvezetõket, a pedagógusokat és a gyerekeket. A másik igen fontos célkitűzése az volt, hogy a szakszervezetek figyelemmel tudják kísérni az intézményrendszer állami átvételét, és folyamatosan ellenõrizzék és korrigáltassák az átalakítás hibáit. Kiemelten fontos volt a lehetõ legtöbb pedagógus álláshely megõrzése, a meglevõ intézményrendszer megtartása.
A Pedagógusok Szakszervezete – a Pedagógusok Sztrájkbizottsága tagjaként – a pedagógus álláshelyek megvédése, a közoktatási intézményrendszer megõrzése érdekében:
- részt vett a megyei fejlesztési tervek elkészítéséhez szükséges szempontrendszer kidolgozásában,
- javaslatokat dolgozott ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) Szervezeti és Működési Szabályzatának elkészítéséhez,
- javaslatokat dolgozott ki a köznevelési törvény módosításához,
- javaslatokat dolgozott ki a foglalkoztatásról szóló kormányrendelet elkészítéséhez,
- elérte, hogy a pedagógus álláshelyek intézményi szintű kiszámításánál az állami intézményfenntartó központ heti huszonkét tanórával – azaz a legalacsonyabb mértékkel – számol,
- folyamatosan dolgozik a július 31-ig megkötendõ kollektív szerzõdés elõkészítésén.
Lehet, mindez nem tűnik soknak, hiszen a pedagógus kollégákat az átalakítás során felszínre került számtalan más probléma is foglalkoztatja - mint például a Nat, a Magyar Pedagógus Kar létrehozása, a cafetéria körül kialakult igazságtalanság -, de az, hogy 2013 tavaszán nagyarányú pedagógus elbocsátásra és intézmények bezárására nem került sor, az annak is köszönhetõ, hogy a Pedagógusok Szakszervezete arra fordította az energiáját, hogy az álláshelyeket és az intézményeket megmentse.
A Pedagógusok Szakszervezete kezdettõl fogva nem támogatta a közoktatás átalakításának kormányzati elképzeléseit. Ezzel kapcsolatos álláspontját, véleményét a köznevelésrõl szóló törvény elõkészítésének szakaszában több alkalommal eljuttatta az illetékes állami vezetõkhöz. A törvény parlamenti elfogadása elõtt felhívta az országgyűlési képviselõk figyelmét a törvényjavaslat hibáira. Élt a szakszervezeti nyomásgyakorlás törvényes eszközeivel is: több alkalommal szervezett tüntetést, parlamenti vitanap megtartását kezdeményezte az oktatásról. Felhívással fordult valamennyi polgármesterhez, kérve, hogy vitassák meg a település lakosságával a köznevelés átalakításának kormányzati elképzeléseit, véleményüket a parlamenti vitanapot megelõzõen juttassák el az országgyűlési képviselõknek. A Pedagógusok Szakszervezete a köznevelésrõl szóló, a parlamenthez benyújtott törvényhez több, mint negyven módosító javaslatot készített, amelyek közül az Országgyűlés több, mint egy tucatot el is fogadott.
A Kormány és a Pedagógusok Sztrájkbizottsága között megkötött Megállapodás teljesüléséhez a köznevelési törvény módosítására van szükség. Ezért a Pedagógusok Sztrájkbizottságában részt vevõ szakszervezetek jelentõs sikerként könyvelhetik el, hogy az oktatásért felelõs miniszterhez eljuttatott módosító javaslataikat az Országgyűlés Oktatási Bizottsága támogatta, és bizottsági javaslatként benyújtotta a döntéshozók elé. Parlamenti elfogadása esetén a Megállapodásban foglaltak jelentõs része teljesülni fog.
A Megállapodás másik fontos részét képezõ, a pedagógusok foglalkoztatását szabályozó kormányrendelet elkészítésében a Pedagógusok Sztrájkbizottsága szakértõi folyamatosan részt vesznek, a kormányrendelet hamarosan elkészül.
A Megállapodás része az is, hogy ez év július 31-ig megszületik a kollektív szerzõdés.
A Pedagógusok Szakszervezete a törvényes nyomásgyakorlás legerõsebb eszközérõl nem mond le, de a jelenlegi helyzetben még mindig úgy ítéli meg, hogy csak a tárgyalások vezethetnek eredményre.
Fájdalmas, hogy a Pedagógusnap ismét nem az örömé, talán az elmúlt évtizedek legnehezebb tanévét tudhatjuk magunk mögött. Csak a pedagógusok lelkiismeretes munkájának, helytállásának köszönhetõ, hogy a közoktatás elõkészítetlen átalakításának következményeibõl a gyerekek, a tanulók alig vettek észre valamit. Köszönjük!
Budapest, 2013. május 31.
Pedagógusok Szakszervezete