Biró Mariann-Molnár Richárd cikke a Népszava online oldaláról átvéve.

Az iskolák államosítása vagy a tantervek központosítása mind egy irányba mutatnak: elõkészítik a terepet az óriási mértékű pedagógus-elbocsátások elõtt. A pedagógus napon azonban nem csak a tanárokért, de a közszféra összes dolgozójáért, valamint a szülõk és a diákok érdekeiért is tüntetnek az oktatási szakszervezetek.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint két oka is van a demonstrációnak: 20 százalékos béremelést követelnek a teljes közszférának, illetve kérik a köznevelési és szakképzési törvény hatályba lépésének egyéves elhalasztását.

- Hoffmann Rózsa sok sikert kívánt a mai tüntetéshez, ugyanakkor a közelmúltban kijelentette, hogy a pedagógustársadalomnak semmi oka sincs tüntetni. Ön szerint mégis van?

- Két fontos okunk is van rá, ezeket május közepén el is mondtuk, amikor az öt ágazati szakszervezet bejelentette pedagógusnapi tüntetését. Az egyik a köznevelési és a szakképzési törvény hatályba lépésének egy évvel történõ elhalasztása, hogy ezalatt az idõ alatt az Emberi Erõforrás Minisztérium képviselõivel együtt áttekintsük a jogszabályok kardinális pontjait - az érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel folytatott érdemi tárgyalás során. A másik pedig egy 20 százalékos közalkalmazotti - tehát nem csak pedagógusoknak járó - béremelés. Hoffmann Rózsa államtitkár asszony a követeléseinkre úgy reagált, hogy nem tud velük mit kezdeni. Én úgy gondolom, hogy nem a mi követeléseinkkel, hanem az egész problémával nem tud mit kezdeni, amit az említett két oktatási törvény okoz. Egyszerű és pragmatikus indokok miatt követeljük a jogszabályok elhalasztását: nem készültek el a hozzájuk tartozó végrehajtási kormányrendeletek. Emiatt nincs forgatókönyv arról sem, hogy az intézmények "államosítása" hogyan és milyen ütemben fog történni, mi lesz az önkormányzatok feladata és felelõssége. Hiszen például a tavaly elfogadott köznevelési törvény szerint az óvodák kivételével minden közoktatási intézmény állami fenntartásba kerül. A második Széll Kálmán Terv azonban mást tartalmaz: az épületek fenntartásának minden feladata az önkormányzatoknál marad. Ehhez pedig újabb törvénymódosításokra van szükség, amiket be sem nyújtottak. A helyhatóságok nem tudják, hogy az intézmények működéséhez szükséges forrásokat honnan fogják elõteremteni, hiszen a terv szerint bizonyos önkormányzati bevételeket át fognak csoportosítani az állami költségvetéshez. Nem látjuk, hogy ennek a hatalmas rendszernek az átadás-átvétele hogyan fog lezajlani. Itt több mint 4000 közoktatási intézményrõl van szó, egymillió-négyszázezer tanulót és 121 ezer pedagógust érint, nem is beszélve az iskolákban dolgozó technikai-adminisztratív közalkalmazottakról, akik szerves részei a közoktatás működésének.

- Milyen elõjelek utalnak arra, hogy problémák adódhatnak az átadás-átvétel során?

- Az idén januárban a megyei kormányhivatalok fenntartásába került 214 közoktatási intézmény igazgatói pályázatainak több mint a felét például egy kiírási hiba miatt kell megismételni. Ha egy egyszerű rutinfeladatot nem tudnak jól elvégezni az állami szervek, akkor mi a garancia arra, hogy a teljes közoktatás átadás-átvételét zökkenõmentesen végre tudják hajtani? Az már csak "szépséghiba", hogy az alaptörvénybõl következõen a törvényeket és a végrehajtásához szükséges jogszabályokat úgy kell megalkotni, hogy azokat a használói kellõ idõben megismerhessék. Ezért a jelenlegi helyzet sérti a jogállamiság követelményeit, hiszen kormányrendeletek és miniszteri rendeletek hiányában az érintettek nem tudnak felkészülni a jogszabályok alkalmazására. Ráadásul sem a köznevelési törvény elõterjesztõ részében, sem indoklásában nem tárták a döntéshozó országgyűlési képviselõk elé, hogy az általuk elfogadott törvénynek mik lesznek a következményei, azaz mennyibe fog kerülni és milyen társadalmi hatásai lesznek. Mindaddig hiába beszélünk nemzeti alaptantervrõl, egésznapos iskoláról vagy éppen mindennapos testnevelésrõl, ha még azt sem tudjuk, hogy egyáltalán lesz-e iskola és az hogyan fog működni.

- Az oktatási államtitkárság szerint minden döntés elõtt egyeztettek a szakszervezetekkel, a szakmai szervezetekkel és minden egyéb érintettel.

- Nem szívesen üzengetek a sajtón keresztül, de tény, hogy a köznevelési törvény koncepcióval kapcsolatban háromszor tárgyalt a Közoktatáspolitikai Tanács és kétszer volt Közoktatási Érdekegyeztetõ Tanács, ahol a reprezentatív szakszervezetek, az önkormányzatok, az államtitkárság és az illetékes tárca képviselõi ülnek. Amikor a jogszabálytervezet második olvasatát tárgyalta az utóbbi testület, felszólítottak minket, hogy 2-3 percben fejtsük ki a véleményünket. Ez nem egyeztetés. Ahogy az az országjáró fórumsorozat sem, amelyet Hoffmann Rózsa tartott. Érdemes megkérdezni olyan pedagógus-kollégákat, akiknek "volt szerencséjük" részt venni ezeken a rendezvényeken. A résztvevõknek a helyszínen nem volt lehetõségük arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, csak elõzetesen, írásban lehetett kérdéseket küldeni az oktatási államtitkárságra.

- Ha lényegében senkinek a véleménye nem érdekelte a kormányzatot, akkor Ön szerint mi motiválhatta a döntéshozókat az oktatást érintõ súlyos, radikális rendszerátalakító intézkedések meghozatalában?

- Az államosítást - feltételezésem szerint - egyrészt az motiválta, hogy így nem az önkormányzatok képviselõ testületei, hanem a kormány-, illetve járási hivatalok fognak az intézmények sorsáról dönteni. Ezzel lehetõvé válik - a kormányzat véleménye szerint létszám alapján "nem százszázalékosan" feltöltött - iskolák összevonása, bezárása. Ebbõl két dolog következik: jelentõs költségvetési forráskivonás a közoktatásból, valamint tömeges pedagógus-elbocsátás. Ha az önkormányzat az intézményfenntartó, akkor a helyi képviselõk rögtön szembetalálkoznak a szülõvel, a választópolgárral, így százszor is megfontolják egy iskola bezárását. Emiatt a helyhatóságok sokszor erejükön felül próbálták fenntartani oktatási intézményeiket. A központosítási törekvések második kormányzati indoka az új Nemzeti alaptantervben (NAT) érhetõ tetten. Az esélyegyenlõség megteremtésének jelszavával államosítanak és központosítják a tananyagot, a nevelési elveket is. Így szerintük nem lesz különbség egy szabolcsi falu vagy egy fõvárosi elitkerület iskolája között.

- A NAT-ra vonatkozó indoklás korrektnek tűnik, de mi a helyzet a szakmai elvekkel?

- Ez az álláspont arra épül, hogy egy pártszövetség megmondhatja a feltétlen igazságot abban a kérdésben, hogy mit kell tanítani. A kormány felfogása ellentmond annak az Európában is elfogadott gyakorlatnak, hogy a helyi tanterveket a helyi gyermekközösségekre szabják, mert így eredményesebben taníthatók. A gyerekek ugyanis nem egyformák, tehát egy uniformizált tanterv, tanmenet nem lehet sikeres. Képzeljünk el egy ruhát, amit egyaránt rá akarnak húzni az alacsony, kövér és a magas, vékony kisfiúra is, emiatt egyikük sem fogja benne magát jól érezni. A pedagógustársadalom már régen felismerte, hogy ez a hagyományos, utasításos módszer nem vált be. Az igazság kedvéért azonban hozzá kell tenni: sok pedagógus örül az alaptantervnek. Sokan belefáradtak munkájukba, ezért azt várják, hogy mondják meg nekik, mit taníthatnak és mit nem, amit aztán vagy megtanul a gyerek vagy nem. Ha azonban a tanítás során egyre több kudarccal szembesülnek, mert például képtelenek lesznek az elõírt mennyiségű tananyagot átadni a diákoknak, akkor bizonyosan meg fog változni a véleményük. Ez a megoldás igényli a szigorú szakfelügyeleti rendszert, amely a központosított tantervet fogja számon kérni a pedagógusokon. Az Európai Unió ajánlásai ráadásul inkább a kompetencia-alapú oktatást támogatják, melynek lényege az egyéni készségek, képességek fejlesztése, a megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazása.

- A tanárok fásultságába a társadalmi megbecsülés hiánya is közrejátszik?

- A pedagógustársadalmon az utóbbi években olyan dolgokat kértek számon, amely nem csak az õ felelõsségük. Nem kérhetõ számon rajtuk a gyerekek családi nevelésének hiánya, vagy a társadalmi esélyegyenlõtlenség. Az oktatás sikerét vagy kudarcát nem lehet kizárólag a pedagógusok nyakába varrni. Számtalanszor tapasztalják a tanárok, hogy ha például egy tanulócsoport felszáll egy villamosra - és ki-ki vérmérséklete szerint viselkedik - akkor az utazóközönség általában a pedagógust hibáztatja, amiért a gyerekek nem tudnak rendesen viselkedni. Pedig vannak dolgok, például a viselkedés vagy a higiénia, amit nem csak a pedagógusnak kellene megtanítania. Ezzel nem hárítani akarom a dolgot, csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy az oktató-nevelõ munka csak akkor lehet sikeres, ha a tanár a szülõt partnernek tekinti - és viszont. A társadalom problémáit azonban nem lehet az iskolára hárítani.

- Az új tantervi szabályozás azonban megszünteti a szülõk, sõt, a tanárok beleszólási jogát az oktatómunka módszerébe és tartalmába.

- A kormány többször is azzal indokolta az alaptanterv egységesítését, hogy ma az iskolákban mindenki azt és úgy tanít, ahogy akar. Ez a közvélemény súlyos félrevezetése. Az eddigi alaptantervek is "leverték a cölöpöket", amelyekhez az iskolák a helyi pedagógiai programjukban igazodtak. Jelenleg is hatályban van az a NAT és azok a kerettantervek, amelyeket az elõzõ Fidesz-kormány alatt adtak ki. Az új NAT azonban csak az egységes kerettantervek készítõinek ad iránymutatást, amelyekbõl minden iskolának tanítani kell. Hoffmann Rózsa ennek ellenére azt állította, hogy a helyi tantervek elkészítésekor majd a szülõk véleményét is figyelembe veszik, késõbb mégis azt mondta, hogy õt nem érdekli a szülõi szervezetek véleménye, mert nem értenek hozzá. A nevelés pedig elsõsorban a szülõ joga és kötelezettsége, nem a kormányé. A család és az iskola nevelési értékrendje nem kerülhet összeütközésbe.

- A szülõi nevelést a törvényben kötelezõvé tett erkölcs- vagy hittanoktatás sem pótolhatja?

- Eddig is folyt nevelés a közoktatási intézményekben. Attól, hogy mostantól heti egy alkalommal erkölcstanórán vesznek részt a gyerekek, a helyzet nem fog különösebben megváltozni. A nevelés egy olyan folyamat, amit nem lehet megoldani heti egy órában. Alkotmányos szempontból viszont aggályos, hogy a szülõknek majd nyilatkozniuk kell arról, hogy erkölcstant vagy hittant választanak. Ebbõl pedig következtetéseket lehet levonni a szülõk világnézetével, vallásosságával kapcsolatban. Mivel ezek az adatok a fiatalok bizonyítványába is bekerülnek, így lehetõvé válik, hogy a munkáltató azért ne alkalmazzon valakit, mert más a világnézete.

- Visszatérve a pedagógusok társadalmi megbecsüléséhez, ennek egyik vonatkozása az anyagi megbecsülés. Ha jövõre mégis elhalasztják a pedagógus életpálya-modell bevezetését - ahogy azt a második Széll Kálmán Terv felveti - akkor más lesz a kormányzati intézkedéseket most még támogató tanárok hozzáállása?

- A köznevelési törvény az életpálya-modellben egy magasabb keresethez egy nagyon szigorú ellenõrzési és minõsítési rendszert társított. Hoffmann Rózsa szavaival: egy "kicsit keményebb" munkafeltételeket írtak elõ. Ennek lényege, hogy a pedagógus köteles heti 32 órában ellátni feladatait, ez a kötött munkaidõ. Marad heti 8 órája, amellyel szabadon rendelkezhet, például felkészülhet a következõ tanítási napra, dolgozatot javíthat. Ezen belül a tanítással lekötött idõ heti 22-26 óra, azonban az említett 32 óra erejéig, a tanítási órák megtartásán túl a pedagógus eseti helyettesítésre és tanulói felügyelet ellátására is kötelezhetõ. A jövõben akárhány órát tanít a pedagógus, nem kap majd többletóradíjat. Ráadásul az államosítás azt is jelenti, hogy a bér- és létszámgazdálkodás is az állami fenntartóhoz kerül. Minél magasabb heti kötelezõ óraszámmal állapítják meg a pedagógus létszámot, annál többen válnak feleslegessé.

- A tömeges leépítést más intézkedések is elõrevetítik?

- Csak a tankötelezettség korhatárának csökkentése - egy minisztériumi háttértanulmány szerint - 4900 pedagógus-álláshely megszűnését jelenti. Az egésznapos iskola bevezetése miatt plussz pedagógusokra nem lesz szükség, mert ez a tanárok 32 órás munkaidõ-keretén belül megvalósítható. A szakiskolai képzés 3 évesre csökkentése, ezen belül a közismereti tananyag arányának 33 százalékban való maximálása, a gimnáziumi férõhelyek várhatóan 40 százalékos csökkentése, valamint az államosított oktatási intézmények összevonása, bezárása becsléseink szerint 20-30 ezer pedagógus elbocsátásával jár majd. A kollégák ugyan megrökönyödve olvassák ezeket a számokat, ám egyelõre mégsem hiszik el azokat, és sokan bíznak az életpálya-modell bevezetésében is. Holott ennek egyszerűen nincs meg a költségvetési fedezete.

- Épp az életpálya-modellre hivatkozva fogják elutasítani a pedagógusok béremelési követelését.

- Nem csak a pedagógusokról van szó. 2008 óta nem volt közalkalmazotti béremelés egyetlen ágazatban sem. Azért kérünk 20 százalékot, mert ismerjük az ország gazdasági helyzetét. Ha fontosnak érzi a közszférát a kormány, akkor a források átcsoportosításával ez kigazdálkodható. A pedagógus napon a közszféra összes foglalkoztatottjáért, a szülõkért és gyermekeikért megyünk az utcára és hívjuk mind a 109 ágazati szakszervezet képviselõit is. A közoktatás ugyanis nem csak a pedagógusok ügye. Tavasszal egy pedagógiai világtalálkozón az USA oktatási államtitkára azt mondta: "a válság megoldása az az osztályteremben készül".

Biró Mariann - Molnár Richárd