Hírek

PSZ XXIII. KONGRESSZUSI KÖZLEMÉNY

A Pedagógusok Szakszervezete azt szorgalmazza, hogy mielőbb kezdődjenek tárgyalások a kormánnyal a köznevelés átszervezéséről, a szakképzés átalakításáról és az ágazat jövő évi finanszírozásával kapcsolatos elképzelésekről.

PSZ XXIII. KONGRESSZUSI KÖZLEMÉNY

Pedagógusok Szakszervezete

XXIII. KONGRESSZUSI KÖZLEMÉNY

 

A Pedagógusok Szakszervezete azt szorgalmazza, hogy mielőbb kezdődjenek tárgyalások a kormánnyal a köznevelés átszervezéséről, a szakképzés átalakításáról és az ágazat jövő évi finanszírozásával kapcsolatos elképzelésekről.

A Pedagógusok Szakszervezete 2014. október 11-én tartotta Kongresszusát, ahol a küldöttek felszólították a szakszervezet elnökét, Galló Istvánnét, hogy haladéktalanul kezdeményezze az oktatásért felelős miniszternél a tárgyalások megkezdését, összhangban a Pedagógus Sztrájkbizottság és a Kormány között kötött megállapodással.

A PSZ tisztában van azzal, hogy a mind ez ideig cáfolt, akár az 1700 milliárd forintot is elérő kormányzati megtakarítási szándék érintheti a köznevelést is. Hiszen a törvény lehetőséget ad az intézményrendszer átalakítására, a tanárok munkaterhének növelésére, a pedagógusok elbocsátására, mert csupán egy kormányrendelet írja elő a foglalkoztatható pedagóguslétszám meghatározását.

A Pedagógusok Szakszervezete - miként eddig is tette - elutasítja a köznevelés előkészítetlen átalakítását. Elutasítja az állami intézményfenntartó központ (Klik) előzetes egyeztetés nélküli, további átszervezését, a szakképzés kiemelését a köznevelés rendszeréből, a fenntartói irányítás tervezett megosztását a kormányhivatalokkal.

Óriási feszültséget szül az óvodákban és az iskolákban, hogy miközben emelkedett a pedagógusok fizetése, az oktatást-nevelést segítő, adminisztratív-technikai dolgozók 2008 óta nem kaptak fizetésemelést. A közoktatásban 40-50 ezer ember él havi 70-80 ezer forintból. Ezért a Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezi, hogy a kormány mielőbb rendezze az ő bérüket is!

Az érdekvédelmi szervezet felhívja a társadalom figyelmét is, hogy az óvodák és iskolák nemcsak munkahelyek, hanem a gyermekek, a tanulók felkészítésének színterei is. Megvédésük nem kizárólag szakszervezeti érdek, hanem az ország minden lakosának érdeke is. Nincs fenntartható fejlődés ott, ahol alacsony az iskolázottsági szint. Nincs esélyegyenlőség ott, ahol a hátrányos helyzetű családok gyermekei éhesen járnak iskolába, ahol megnehezítik az érettségihez, diplomához jutásuk lehetőségét.

A Pedagógusok Szakszervezete kéri tagjait, a köznevelési rendszer valamennyi alkalmazottját, ha sikertelen lenne a tárgyalásokat szorgalmazó kezdeményezés vagy maga a tárgyalás a kormányzattal, tegyék egyértelművé: vállalják a közös fellépést a köznevelés rendszerének megvédésére.

A kongresszus szolidáris a szociális és kulturális területen dolgozók bérharcával.
A PSZ kongresszusa elfogadta a vagyongazdálkodásról szóló szabályozást és döntött arról, hogy önállóan is csatlakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetséghez.

Budapest, 2014. október 11.

Pedagógusok Szakszervezete

 

Kapcsolódó galériák:

XXIII. Kongresszus