- „Van ma Magyarországon, aki úgy gondolja, hogy a szakszervezet feladata a mindenkori kormányzattal együttműködni.” Ez a véleménye Mendrey Lászlónak, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnökének, aki nem írta alá a megállapodást a miniszterrel, és kilépett a közös sztrájkbizottságból. Ez önökrõl szól.

- A PDSZ semmi kockázatot nem vállalt azzal, hogy kilépett a sztrájkbizottságból, s most bátran tetszeleghet a harcos, rendíthetetlen szakszervezet képében. Mert tudta, hogy a másik három szakszervezet által aláírt megállapodás eredményeként álláshelyeket és intézményeket mentettünk meg. Rendezettebbé válnak a foglalkoztatási kérdések, és lesz ágazati kollektív szerzõdés. Ezek eredmények, és ennek hasznát minden kolléga érzi majd. Mi sem értünk egyet a köznevelés átalakításával, és ezt a véleményünket három éve következetesen képviseltük. Volt eredménye? Sajnos nem. Most azt értük el, hogy a hiányzó jogszabályok készítésében, illetve módosításában részt vehetünk. Ez a szakszervezetek számára munka, de lehetõség is arra, hogy a kollégák érdekében alakítsuk azokat. Ha a PDSZ számára annyira vállalhatatlan kompromisszumokat kötöttünk, akkor miért nem akadályozta meg az aláírást? Megtehette volna azzal, hogy nem száll ki a sztrájkbizottságból. A miniszter csak akkor írta volna alá a megállapodást, ha mind a négy szakszervezet aláírja. Ezek után nem gondolom, hogy a PDSZ elnökének kellene minõsítenie az aláíró szakszervezeteket. Már csak azért sem, mert a PDSZ a megállapodást elõkészítõ összes szakmai bizottsági munkában részt vett, és ott volt a miniszterrel folytatott tárgyalásokon. Most azt mondani, hogy ez kevés, hogy nincs garancia, számomra elfogadhatatlan. A PDSZ akkor lenne hiteles, ha a közvéleményt arról is tájékoztatná, hogy nekik milyen konkrét javaslataik voltak a tárgyalások tartalmát illetõen. Az egyeztetések során nem emeltek kifogást. A PSZ részérõl az elnökség, az ötvenfõs országos vezetõség és december 8-án a 170 küldöttbõl álló kongresszus errõl a megállapodástervezetrõl azt mondta, hogy folytatni kell a tárgyalásokat. És ha néhány pontot még lehet módosítani, akkor ez elfogadható.

- Ezen a kongresszuson föl lehetett mérni, hogy van-e sztrájkhangulat?

- A hozzászólásokból az derült ki, hogy nagyon elkeseredettek a kollégák, nagyon rossz a hangulat az intézményekben, de a legkeményebb nyomásgyakorlás eszközérõl úgy vélekednek, hogy ha van remény megállapodásra, akkor a sztrájkot el kell kerülni.

- Az aláírás óta eltelt pár hétben a pedagógusok átélhették a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ diszfunkcionális működését, sokak bére például jelentõsen csökkent. Erõsödhet a sztrájkhangulat?

- Nõtt az elkeseredettség, különösen azon kollégákban, akik elestek azoktól a juttatásoktól, amelyeket eddig megkaptak az önkormányzattól. Ez az állami fenntartásba vétel következménye. Eddig az államtitkárság azt kommunikálta, hogy épp pontosan az állami fenntartás oldja meg, hogy ne legyen különbség a pedagógusok keresete között. Tehát az a kis faluban lévõ pedagógus, aki az önkormányzattól a bérén és a pótlékán felül semmiféle egyéb juttatást nem kapott, azt hitte, most megkapja azt, amit a nagyobb, erõsebb önkormányzatok pedagógusai. Azok pedig, akik eddig ilyen juttatást kaptak, nem hitték, hogy elveszíthetik.

- A tárgyalások alatt volt-e a tagság részérõl olyan nyomás, hogy mindenképpen megegyezzenek, vagy inkább azt várták, hogy javítsanak a helyzeten?

- Én azt a feladatot kaptam, hogy a tárgyalásokon, ha lehet, valamiféle még elfogadható kompromisszumokkal a megegyezésre törekedjünk, és ne a sztrájkra. A mi filozófiánk elsõsorban a tárgyalás, a tárgyalás, a tárgyalás, és csak a legeslegvégsõ esetben a sztrájk. De azért ezt sem vetjük el, lehet az életünkben olyan pont, amikor azt mondják, hogy most már ne tovább. A kollégákban az elkeseredettség egyre erõsebb, ugyanakkor a munkabeszüntetéstõl való félelem is nõ.

- Utólag is helyes döntésnek tartja a megállapodást? Elegendõek a kormány garanciái? Hiszen a kormány az orrunk elõtt veri át a rektorokat, mert miközben a felsõoktatással kapcsolatban zajlanak az egyeztetések, a Fidesz már el is fogadta az egyetemek autonómiáját megszüntetõ javaslatot, a röghöz kötést pedig alaptörvénybe akarja foglalni.

- Ezt igazán majd az idõ fogja igazolni. Az elmúlt három évben a közoktatási reformba a szakszervezeteknek nem volt beleszólásuk. Mi minden lehetõséget, ami adatott nekünk, kihasználtunk. Az összes elõterjesztéshez, javaslathoz írásbeli véleményt készítettünk, a miniszterelnökhöz, a köztársasági elnökhöz, az Alkotmánybírósághoz, az ombudsmanhoz fordultunk. Három évig rengeteg munkát végeztünk, és nem volt eredménye, nem tudtuk befolyásolni a folyamatot.

- Az ombudsman viszont reagált a felvetéseikre.

- Õ a mi beadványunkat továbbította átdolgozással, de néhány témakört abból kiemelve az Alkotmánybíróságnak. Szerveztünk közösen tüntetést, demonstrációt. Az utolsó kezdeményezésünk a parlamenti vitanap volt: az volt  talán az utolsó pillanat, amikor az országgyűlés még nem fogadta el az intézményeknek az állami fenntartásba vételérõl szóló törvényt, nem fogadta még el a költségvetést, illetve az önkormányzatok még álltak, és az önkormányzatok dolgozói között még ott voltak azok a köztisztviselõk, akik eddig a közoktatással foglalkoztak. A vitanap érdektelenségbe fulladt. Mindent megtettünk tehát azért, hogy a közoktatás átalakítását, ha már megakadályozni nem tudjuk, legalább függesszék fel.

- Csakhogy az aláírással a rendszert szentesítik, miközben az anomáliák épp a rendszerbõl adódnak.

- Szó sincs errõl. Ez egy téves megközelítés, hogy bármit szentesítenénk. A megállapodás arra teremtett lehetõséget, hogy a folyamatba beavatkozzunk, és érvényesíthessük a kollégák érdekeit. A szakszervezet nem párt. Az a dolga, hogy az adott helyzetben és az adott körülmények között próbálja azt a funkcióját gyakorolni, amelyre létrehozták: az éppen működõ kormánnyal szemben eredményt kell elérnie. Nos, ha ez a megállapodás megvalósul, akkor az a kollégák számára hasznos. Lehet persze azt mondani, hogy ezt a rendszert ezzel a szakszervezet valójában segíti, de ez rossz megközelítés. A pálya szélérõl megfogalmazott bírálatainkkal semmire sem mentünk.  Most nyílt egy másik lehetõség: valóban, nem értünk egyet az államosítással, de a folyamatot valamilyen módon kontrollálhatjuk a monitoringbizottságok révén, hogy semmiféleképpen ne hangozhassanak el olyan nyilatkozatok, hogy zökkenõmentes sikertörténet az átalakítás...

- ...ami kicsit olyan, mintha a közoktatás rendszerét, s a benne dolgozókat visszazárták volna a hatvanas évek ketrecébe, és az aláírt megállapodás mindössze azt engedélyezné, hogy ennek a ketrecnek a berendezésében önök is részt vehessenek.

- Akkor nézzük meg, hogy a 2014-es választásra készülõ pártok, amelyek most készítik az oktatási programjukat, abban a szent tudatban, hogy meg fogják nyerni a választást, mit is gondolnak a közoktatásról. Hány olyan program van, amely azt tervezi, hogy visszaállítja az önkormányzatiságot, az önkormányzatok intézményi fenntartásának a jogát, és így tovább. Hát nem nagyon lehet ilyet találni. Én még nem olvastam olyan javaslatokat, amelyek feketén-fehéren azt írnák le, hogy ha mi nyerünk,  akkor visszaállítjuk a 2600 intézményfenntartó önkormányzatnak az összes ezzel kapcsolatos jogosítványát. Tehát valószínű, hogy valami hasonló rendszer marad. Lehet, hogy a központosításon majd puhítanak, valamennyire lakhatóvá, elviselhetõvé teszik. Mi nem alkudtunk meg, hiszen nem azonosulunk a rendszerrel: próbáljuk javítani. 2012 júniusában meghirdettük a pedagógusnapi tüntetést. Nézzük meg, hányan jöttek el! Milyen társadalmi támogatottságot kaptunk ehhez? Most könnyű a fotelból forradalmárkodni, meg árulónak minõsíteni bennünket! Nagyon sokan azt gondolják, a kormány oktatáspolitikájának a megfékezése a szakszervezet dolga. Csináljanak már valamit a pedagógusok! – kiabálják. Az oktatás nem csak a pedagógusok ügye. Hol voltak június elsõ vasárnapján azok, akik most ennyire aggódnak, miért csak tízezren és nem százezren voltunk a minisztérium elõtt? Ezért mondom, künnyű a fotelbõl lázadásra lázítani a pedagógusokat, és megalkuvással vádolni a szakszervezeteket.

- Voltak kilépések a PSZ-bõl a megállapodás miatt?

- Igen, például a Szent László Gimnáziumban. Viszont tudok olyan intézményt, ahol a PDSZ-tagok léptek ki, mert nem tudtak azonosulni a PDSZ által most alapított sztrájkbizottság követeléseivel.

- Visszatérve: elegendõk a megállapodás garanciái?

- A kormány nevében Balog Zoltán miniszter, az Emberi Erõforrások Minisztériuma nevében pedig Hoffmann Rózsa államtitkár írta alá. Lehet azt mondani, hogy hányszor szegi meg a kormány az ígéretét, de a kormány érdeke, hogy a megtépázott renoméját helyreállítsa, és ennek a megállapodásnak a betartásával javíthat rajta. A másik: a kormány is engedett a tárgyalások során.

- Például a monitoringbizottságban?

- Nem, ezt a miniszter javasolta, mégpedig azért, hogy a szakszervezet ellenõrzõ szerepet kapjon az átadás-átvételben. Ez mindaddig működik, amíg egyértelműen és világosan nem tisztázódnak a feladatok, hatáskörök. Vagyis sokáig, mert már kiderült, hogy az államosítás se tartalmilag, se szervezetileg, se infrastrukturálisan nem volt megfelelõen elõkészítve. És ezt a pedagógusok megérzik, rögtön a fizetési jegyzékükön megérezték, és hát azért naponta vannak gondok a túlóra-elszámolástól kezdve a családi adókedvezmények igénybevételéig. A szakszervezet feladata a problémák jelzése és az intézkedés ellenõrzése. Ez a monitoringbizottságban a szerepünk.

- Azért lehet, hogy a kétkedõket jobban meggyõzné, ha nem szimplán egy miniszteri aláírás lenne a garancia, mert annak az értéke tényleg erodálódott, hanem mondjuk egy konkrét törvényjavaslat, vagy a köznevelési törvény módosítása, ha a kötelezõ óraszámokról beszélünk.

- A megállapodás számos esetben rögzíti, hogy ezt meg azt jogszabályban kell rendezni. Lehet erre azt mondani, hogy a megállapodást akkor kell aláírni, amikor ezek megvannak, de versenyt futunk az idõvel: addig újabb hónapok teltek volna el.

- Azért az a nyomás mértékétõl is függ.

- Mert?

- Ha erõsen együtt van a négy szakszervezet és a sztrájkbizottság, akkor mondhatják azt, hogy ha sikerült Brüsszel és Strasbourg között alkotmányt írni, akkor esetleg ez a törvénymódosítás vagy jogszabályalkotás két héten belül is megoldható.

- Igen, csak a megállapodás szerint be kell vonni a szakszervezeteket a jogszabályalkotásba. Hát lehet, hogy egy miniszter vagy egy államtitkár, vagy az ottani szakértõk egy hét alatt el tudnak készíteni egy kormányrendeletet vagy el tudnak készíteni egy törvényjavaslatot, és lehet, hogy egy hét alatt még a parlament el is tudja fogadni, csak akkor éppen a szakszervezet esik el attól a lehetõségtõl, ami benne van a megállapodásban, hogy részt vesz ezeknek a jogszabályoknak a kidolgozásában.

- Jó: akkor a szakszervezet meg tudja majd akadályozni az iskolák bezárását?

- Az elsõ lépés az, hogy a megyei fejlesztési terv készítésének szempontjai jogszabályban jelenjenek meg. Ebben a folyamatban már benne vannak a szakszervezetek szakemberei. Miután e jogszabály megvan, a 19 megyére és a fõvárosra vonatkozó fejlesztési terv elõkészítésében is ott lesznek a szakszervezetünk képviselõi, és igenis, így érvényt tudunk szerezni annak, hogy a lehetõ legtöbb iskola maradjon meg a pedagógus-álláshelyekkel. Ez nagyon kemény munka, de ez a szakszervezet dolga. Nem olyan látványos persze, mint tüntetni vagy sztrájkot hirdetni. Viszont az intézményhálózatot, amennyire csak lehet, megpróbáljuk megmenteni. A másik kardinális kérdés a pedagógusok foglalkoztatása: azt gondolom, a tárgyalások fordulópontja az volt, amikor meg tudtunk állapodni a finanszírozott álláshelyek számában. Ez kardinális kérdés volt, mert nem tudtuk, miként fogják a finanszírozott álláshelyeket kiszámítani.

- Milyen határidõt adtak maguknak, hiszen ha a kormány húzná az idõt…

- De miért húzná? Miért húzná az idõt, amikor az az érdekük, hogy a 2013–2014-es tanévet már új munkaszervezési formával kezdjék?

- Talán mert a költségvetés szűk, és jó lenne spórolni a pedagógusok kirúgásával.

- De ez nem megy.

- Ha ennyire gumi köznevelési törvényünk van, akkor…

- ...nem, a gumi köznevelési törvény rendeletek nélkül végrehajthatatlan, ezt nagyon pontosan tudják. Ezeknek a munkálataiban fogunk részt venni, ami majd az itt megfogalmazottakat jogszabályban jeleníti meg. Nagyon fontos továbbá, hogy a pedagógusok minõsítési rendszerében, illetve besorolásánál több dolgot sikerült elérni. Az elsõ az, hogy minden pedagógusra ez vonatkozzon. Eredetileg ugyanis a gyermekvédelemben, a szakszolgálatoknál, a szakmai szolgáltatásoknál dolgozó kollégák csak 2015-ben kerültek volna az életpályamodellbe, vagyis a magasabb keresetbe. Ez már nem így van, és ezt nagyon keserves vita árán alkudtuk ki. A másik eredményünk, hogy vegyék figyelembe a pedagógusok szakvizsgáját. Aki szakvizsgával rendelkezik, azt rögtön magasabb fizetési fokozatba sorolják. Elfogadták azt is, hogy valamennyi munkaviszonyt számítsanak bele a pedagógusok életpályamodell-táblázatába, mert az volt az eredeti elképzelés, hogy csak a katedrán töltött éveket veszik figyelembe. Tehát ha valaki számítástechnikai mérnök volt, húsz évet dolgozott a versenyszférában, aztán elment tanítani, és 15 évet tanított a pedagógus pályán, akkor hiába volt 35 éves munkaviszonya, csak azt számították volna bele, amit a katedrán töltött. Nagyon fontos a kollektív szerzõdés is. Ez régi vágya volt a pedagógustársadalomnak. És 2600 intézményt fenntartó önkormányzatokkal ilyet nem lehetett kötni. Most látjuk, mekkora szükség lenne az ágazati kollektív szerzõdésre, ahol az egyéb juttatások kérdését is rendezni lehet majd. Július 31-ig el kell készülnie ennek az ágazati kollektív szerzõdésnek.

- Mindezek erõteljes érvek a megállapodás mellett. A Fideszben viszont Balog Zoltán ünnepelt sztár, ami azt jelenti, hogy megerõsítést kapott az eddigi politikája. Biztos, hogy a kormánynak mindez kompromisszum?

- Hát nyilvánvalóan kellett engedniük. Gondolom, azt ismerték föl, hogy a közoktatásban óriási a feszültség, a gyerekeken keresztül milliós nagyságrendű embert érint, amit nem lehet már úgy kezelni, ahogy eddig. Ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy a közoktatás átalakításáról a társadalom a véleményét 2014-ben a szavazófülkékben fogja elmondani.