A szülő igenis beleszólhat a tananyagba, és abba is, milyen legyen a tankönyv
Tanévnyitó értekezletet tartott Galló Istvánné elnök Szombathelyen, a PSZ Vas Megyei Szervezetének meghívására 2014. szeptember 25-én. Ebből az alkalomból készített vele interjút a Nyugat.hu munkatársa.
Szülőként az idei tanévkezdést eléggé kaotikusnak láttuk, a gyerekeink hetekig nem kaptak tankönyveket (aztán meg milyeneket), miközben pedagógus ismerőseink leterheltségről, lehetetlen órabeosztásokról panaszkodnak. Holott mindenhol csak azt hallani, mekkora béremelést kaptak.
Nem véletlenül, nagyon sok kollégának most ilyen a közérzete. Hogy az okokat megértsük, valahol ott kell kezdenünk, hogy 2010-ben az új kormány elhatározta a közoktatási rendszer teljes átalakítását. Ma Magyarországon a jövő mindig négy évig tart, a következő parlamenti ciklusig. Ezt a hatalmas és átfogó rendszert, a közoktatást, olyan rapid módon és rendkívül rövid idő alatt alakították át, hogy finoman szólva sem voltak az elképzelések kimunkálva.
Nagyon sok mostani működési problémának ez az átgondolatlanság és gyorsaság az oka. Az egész nagy rendszerhez egyszerre nyúltak hozzá. Radikálisan újat akartak, és nem mertek maguknak időt hagyni arra, hogy a részleteket alaposabban és megfontoltabban dolgozzák ki. Az egy másik kérdés, de nem elhanyagolható, hogy sem az ellenzéki pártokkal sem a társadalommal nem történt semmilyen közmegegyezés.
A szakmával és a szakszervezettel sem történt semmilyen egyeztetés?
Abban a két és fél évben, amikor a közoktatás átalakítása lezajlott, az államtitkárság az érdekképviseletekkel érdemben nem tárgyalt. Fordulat akkor következett be, amikor lemondott Réthelyi Miklós. Utódja Balog Zoltán lett, és 2012-ben a szakszervezetekből megalakult a sztrájkbizottság. Ez a szervezet tudta párbeszédre késztetni a kormányt, habár akkor a törvények már készen álltak. Arra pedig egy kétharmados többségű parlamenti támogatással bíró kormány esetében esély sem volt, hogy a sztrájkbizottság ezt az átalakítást meg tudja állítani, vagy egyáltalán más irányba tudja terelni.
Nem azt vitatjuk, hogy a Köznevelési Törvény nem szorult volna korrekciókra, de a kormány a köznevelés egész rendszerét sutba dobva egy teljesen új rendszert és filozófiát fogadtatott el magának. A közoktatás azonban tipikusan nem négy évre szól, a hosszú távú következményei miatt minden hatalmon lévőnek elemi érdeke lett volna az egyeztetés, a konszenzusok keresése.
Ezzel szemben a kétharmados többség fenekestül fordította fel az oktatás világát. Az oktatási és nevelési intézményeket állami fennhatóság alá helyezte. Olyannyira az utolsó pillanatban jelentette be az átalakításokat, hogy nem volt modellezve, előkészítve, pillanatonként változott az elképzelés. Bevezették a pedagógus életpályamodellt, látszólag nagyon szép és jó, hogy a pedagógusok béremelést kaptak, ezt hallja és tudja mindenki, ugyanakkor azt nem tudja a közvélemény, milyen árat fizettek érte.
Az új munkaszervezési módszer szintén példátlan: az, hogy a pedagógusok kötelező óraszáma nem egzakt módon van meghatározva, hanem –tól -ig határig, ez tényleg nonszensz. Ráadásul előírták az „idétlen” 32 órás munkaidőt, ami komoly szervezési problémákat okoz.
Aztán itt van a nyakunkon a pedagógusok minősítési rendszere, ami szintén nincs kidolgozva. Bevezettették a portfóliókészítést, ami, ha nem volt elegáns, akkor nagyon finoman fogalmazok. Ugyanis tényleg lehetetlen feladat elé állították vele a kollégákat, akiknek erre nem volt felkészülési idejük. Ugyanis egy ilyen portfólió elkészítése nem úgy zajlik, hogy leülök a gép elé és összerakom, hanem erre évek kellenének, mire valaki tisztességesen felkészül. Ezzel együtt sem gondolom, hogy egy ilyen írásos dokumentum bármi módon is tükrözné, hogy egy pedagógus milyen szakember.
Amit már a szülő is érez, az a tankönyvpiac államosítása. Erről mi a véleménye?
Nemcsak a piacot államosították, hanem tartalmilag is belenyúltak a tankönyvekbe. Új nemzeti alaptantervet készítettek, szintén rapid módon. Majdnem egy év alatt készültek el az új kísérleti tankönyvek, ami önmagában is lehetetlen vállalkozás.
2003-ban, amikor a nemzeti alaptantervet módosították, és a kompetencia alapú nevelésre fókuszáltak, akkor a kompetencia alapú tankönyvek négy évig készültek, és hatmilliárd forintba kerültek a tankönyvfejlesztések.
Nem tiszte a szakszervezetnek, hogy ezekbe a tankönyvekbe szakmailag belemélyedjen. De nyilvánvalóan az ilyen rövid idő alatt elkészített könyvek nem is estek át azon a hagyományos tankönyv-nyilvánítási eljáráson, amin annak idején a 2003-as tankönyvek. Korábban egy-egy tankönyvet évekig vizsgáltak, javítottak, próbaosztályokon tesztelték, nem csak úgy odadobták 1500 iskolához. Bizonyára vannak benne nyomdai hibák, de ezek elenyésző problémák ahhoz képest, amiket én már nem is tartalmi hibának neveznék, hanem ideológiai megfogalmazásoknak. Olyan állításokra és tételekre gondolok, amelyek esetleg nem azonosak a családok értékrendjével vagy a pedagóguséval, ezek azok, amik a későbbiekben komoly konfliktusokat okozhatnak a tankönyv használatakor.
A nagy átalakításhoz hozzátartozik a 16 éves tankötelezettségi korhatár bevezetése.
Ennél a pontnál érdekes módon a közvélemény megítélése is megosztott, sokan gondolják úgy, hogy aki nem akar tanulni, hadd dolgozzon, ne rontsa az iskolában a levegőt. Mások meg vannak győződve arról, hogy a gyereket minél tovább iskolában kell tartani, mert azokat a hátrányokat, amelyek a gyerekeket a családban érik, egyedül az iskola képes, ha nem is megszüntetni, legalább csökkenteni. De erről módunk sem vitatkozni, a kormány eldöntötte egyedül a kérdést.
Sok ilyen momentum van, amiket ha összerakunk, akkor való igaz, hogy a tavalyi év volt a kollégák számára talán a legnehezebb. Ilyen sok változás (a mindennapos testneveléstől kezdve, az egész napos iskolán át) nagyon leterhelte őket, nagyon elfáradtak.
És ehhez az átalakításhoz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) mennyi segítséget tudott adni?
Nem sokat. Akkor, amikor az állam átvette az intézmények irányítását, a KLIK-nek sem a tárgyi sem a személyi feltétele nem volt adott, és mind a mai napig nincs meg a működtetés finanszírozási feltétele. Amikor a kollégák arról panaszkodnak, hogy hetekig leveleznek a járási vezetőkkel valami beszerzésért, ami az oktató-nevelő munkához szükséges lenne, akkor a gyors döntés nem csak azért nem születik meg, mert a döntéseket feljebb és feljebb tolják, hanem azért, mert napi szinten nincs pénz.
Mit tehet ilyenkor a szakszervezet?
A KLIK-kel szemben, Balog Zoltán és a sztrájkbizottság közös javaslatára egy monitoring rendszert kezdünk el működtetni, ha gondokat észlelünk, azonnal jelezzük. Szabó Zsuzsa alelnökünk szinte napi szinten tartotta a kapcsolatot a KLIK-kel. Számtalan dolog így intéződött el, de ez nem normális. Egy rendszer nem működhet úgy, hogy egyéni intézkedések sorának kell történnie egy bérkifizetés vagy egy útiköltség-térítés ügyében. Ez így nagyon nem jó.
Amit még roppantul igazságtalannak éreztek a kollégák, az az új bérrendszer, és az ezzel együtt bevezetett harminckét órás kötelező munkaidő. Ez aránytalanul nagy terheket rótt rájuk. Visszatérve a szakszervezetre, mi nemcsak ősszel és a tanév végén járjuk az országot, hanem év közben is rendszeresen látogatunk testületi értekezleteket. A problémákat a kollégáink naponta jelzik. Tanév végén pedig összegyűjtöttük tíz pontban mit gondolunk mindezekről, és az államtitkárság felé folyamatosan továbbítjuk a szakmai véleményünket.
Mennyire veszik figyelembe később ezeket?
Hadd mondjak egy példát, milyen lassan és körülményesen működik ez az egész. Idén márciusban jeleztük először, hogy a pontatlanul megfogalmazott törvény miatt a szakszolgálatoknál a gyógypedagógus kollégák nem kapják meg a pótszabadságukat, ellenben az ott dolgozó asszisztensek megkapják. Még nyári szünet előtt, márciusban jeleztük ezt a törvényi hiátust, és kértük a törvény pontosítását. Hónapok múlva intéződött el, mire vége lett a nyárnak.
Milyen fontosabb feladatok várnak a szakszervezetre ebben az évben?
A mostani tanévben elsősorban a szakképzés átalakításának véleményezésében kívánunk komoly szerepet betölteni, hiszen reprezentatív szakszervezet lettünk a mostani tavaszi mérés alapján. Nagy a bizonytalanság, hiszen az átalakításról még semmilyen tervezetet nem kaptunk, az újságcikkekben megjelent nyilatkozatokat szakmailag nem kívánom kommentálni. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a PSZ minden esetben szakmai alapon fejtse ki a véleményét, és minden kérdésben ennek az elvnek a mentén keresi a párbeszédet a kormánnyal.
A másik, ami az oktató-nevelő munkát segítő kollégák bérhelyzetét illeti: közel 50 ezer olyan kolléga dolgozik a közoktatásban, akinek nincs pedagógus végzettsége, de a munkájukra nagy szükség van. Az óvodákban a dadusok, az iskolákban a pedagógiai asszisztensek és iskolatitkárok, a szakképzésben a szakoktatók is ide tartoznak. Ezek a kollégák 2008 óta nem kaptak fizetésemelést, úgyhogy a szakszervezeteknek, köztük a közszolgálatban tevékenykedőknek összefogásra lesz szükségük, hogy a közalkalmazottak bére is emelkedjen. Nem volt még arra példa, hogy egy négyéves kormányzati ciklus alatt a közszféra béreit ne emelték volna.
Harmadrészt pedig szeretnénk, ha minél több közszférában dolgozó pedagógus csatlakozna hozzánk, mert ezzel is nő a tárgyalóképességünk. A lényeg az, hogy a pedagógus-társadalomnak is fel tudjuk mutatni, hogy a szakszervezetnek igenis értelme van. Ebben a nagyon nehéz helyzetben is a szakszervezet volt képes arra, hogy a kormányzattal megállapodjon. Nekünk, a szakszervezetnek ez a küldetés, Hogy legyen bármilyen színezetű a kormányzat, próbáljon meg tárgyalni. És minél magasabb a szakszervezet taglétszáma, annál erősebb a tárgyalási pozíciója.
Hány pedagógus tagja a szakszervezetnek?
Aktív tagságunk több mint 24 ezer, de emellett szép számmal vannak nyugdíjasaink is, velük együtt a tényleges létszámunk 35 ezer fő. Ilyen méretű szakszervezet nincs még egy az országban, mi vagyunk a legnagyobbak.
Végezetül, mit üzenne erre a tanévre a pedagógusoknak és a szülőknek?
Csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy a hatalmas, időnként tényleg emberfeletti munkáért, amit a tavalyi évben a kollégák végeztek, azért köszönet jár. Ha a szülők ezt nem köszönték meg, helyettük a Pedagógus Szakszervezet nevében most megköszönöm.
A szülőknek pedig azt üzenem, hogy a gyermekük nevelésért elsősorban ők a felelősek, ne engedjék magukat attól a jogtól megfosztani, hogy ne legyen beleszólásuk abba, hogy az államilag fenntartott közoktatási intézményben mit és hogyan tanul a gyerek. Mert jelenleg a szülők ebből a véleménynyilvánításból kizárattak. Azzal például, hogy idén a tankönyv kiválasztását sem volt lehetőségük véleményezni. Mert korábban, ha egy iskola tankönyvet rendelt, akkor előzetesen a szülői munkaközösség véleményét is bekérték róla. Azok a szülők pedig nem csak azt nézhették meg, hogy mennyibe kerülnek ezek a tankönyvek, hanem bele is lapozhattak.
Az idei évben az 1500 iskolában kipróbálandó új kísérleti tankönyvekhez előzetesen nem juthattak hozzá a szülők. Ezért is arra biztatom a szülőket, ne engedjék, hogy megfosszák őket ettől a lehetőségtől. Mert igen is joguk van véleményezni azt, hogy az iskolában milyen nevelői munka folyik, és mit tanítanak. Nem úgy, mint egy szakembernek, de tartalmilag igenis van a szülőnek a tananyagba is beleszólási joga.
Pais-H. Szilvia
www.nyugat.hu