Hírek

A törvényt harmonizálni kellett volna

A törvényt harmonizálni kellett volna

Van annyi óvodapedagógus, és van annyi óvodai férőhely az országban, amennyire szükség van, csak nem ott, ahol kellene. A gond azzal van, hogy sokan nyugdíjba mennek, és az utánpótlás nem megoldott.

                                                                                                                                      

Ezt Galló Istvánné, a PSZ elnöke a Hír TV augusztus 9-ei Reggeli Hírjárat című műsorában válaszolta arra a riporteri felvetésre, hogy az óvodákban kevés a gyerek, mégis szakemberhiány van. Hozzátette, a magyar munkavállaló nem olyan mobil, hogy ezt a gondot átcsoportosítással meg lehetne oldani.
Arra, hogy az általános iskola alsó tagozatán csökkenteni lehessen  a tanulók terheit, és erre négy tanórát, illetve harminc perces órákat javasolt Palkovics László államtitkár, illetve a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta, az a baj, hogy bár ezek egybeesnek a pedagógusok követeléseivel, de nincsenek jogszabályba rögzítve. A törvényt harmonizálni kellett volna. Hallgassa meg az interjút: