Hírek

Cseresnyés Péter: szeptemberben indul az új szakképzési rendszer

Cseresnyés Péter: szeptemberben indul az új szakképzési rendszer

Szeptemberben indul az új szakképzési rendszer, amelyben az új szakgimnáziumi kerettantervi struktúra felmenő rendszerben épül ki, így egyelőre csak az első évfolyamot érinti - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára augusztus 10-én az MTI-nek.

                                                                                                                       

Cseresnyés Péter hozzátette: a szakközépiskolai kerettantervek a korábbiakhoz képest nem változtak. Kiemelte: a szakgimnáziumokban oktatott szakmai ismeretek kerettanterveinek tervezetei június eleje óta már elérhetőek a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján (www.nive.hu).Az államtitkár szerint a szakgimnázium elvégzése után is van lehetőség a diploma megszerzésére, sőt a korábbi rendszerhez képest könnyebbé vált a felsőoktatási szakirányú továbbtanulás, valamint a tanulók vagy az érettségi, vagy a technikus szak elvégzése után rögtön Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) elismert képesítések birtokában léphetnek a munkaerőpiacra.  Cseresnyés Péter hangsúlyozta: a magyar szakképzési rendszer átalakítását külföldi oktatási szakemberek is elismerik.
Az NGM korábbi közlése szerint a jelenlegi szakközpiskolák alakulnak át a 2016/17-es tanévtől szakgimnáziumokká, a szakiskolákból pedig szakközépiskolák lesznek. A szakközépiskolában most négy év után a diákok érettségiznek, majd a szakma megszerzéséhez még egy évet kell teljesíteniük. Az új rendszerben azonban a leendő szakgimnáziumokban négy év alatt megszerzik az érettségit és szakmát is kapnak a fiatalok, így aki nem akar továbbtanulni, az is el tud helyezkedni a munkaerőpiacon.