Tanévkezdés - a fenntartói feladatok változásáról tartanak értekezletet a Klik vezetői
Budapest, 2016. augusztus 24., szerda (MTI) - A tanévkezdéssel és a fenntartói feladatok változásával összefüggő témákról tart értekezletet az iskolák igazgatóinak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke és elnökhelyettese, akik háromhetes országjáró körútra indultak a héten.
A központ MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint minden intézményvezetővel személyesen találkozik Pölöskei Gáborné elnök, valamint Magyar Zita elnökhelyettes.
A szervezet vezetői a tanévkezdéssel és a fenntartói feladatok változásával összefüggő témákról tartanak értekezletet minden leendő tankerületi központ területén az iskolák igazgatóinak. Az állami intézményfenntartó többször is hangsúlyozta, hogy nagyon fontosnak tartja a partneri viszonyt az iskolákkal, pedagógusokkal, ezért is döntött úgy a szervezet elnöke, hogy minden tankerületben megbeszélést folytat az intézményvezetőkkel.
Mint írták, a tankerületek elvégeztették a szükséges karbantartási munkákat, beszerezték a bútorokat és egyéb eszközöket is. Kiemelt cél, hogy szeptembertől az igazgatók pontosan és naprakészen ismerjék a rendelkezésükre álló pénzügyi kereteket, mivel ez a feltétele annak, hogy valódi vezetőként irányíthassák a rájuk bízott intézményeket.
A közleményben rögzítették, hogy az állami intézményfenntartó költségvetése biztosítja a fenntartással - működtetéssel kapcsolatos költségek fedezetét, az új szervezeti keretek között zökkenőmentesen fog alakulni az idei tanév, az új fenntartói szemlélet rugalmasabb és kiszámítható működést jelent az iskolák számára.