Hírek

A minősítések eredménye: a köznevelésben elismerik az óvodai munkát

A minősítések eredménye: a köznevelésben elismerik az óvodai munkát

Az óvodákban foglalkoztatottakat érintő kérdésekről, az óvodapedagógusok minősítéséről tartott szakmai konferenciát a PSZ Óvodapedagógiai Tagozata 2017. március 9-én a budapesti székházban.

                                                                                                                                  

Az óvodák mind ez ideig a béke szigetei voltak - mondta köszöntőjében Galló Istvánné, a PSZ elnöke. Ezzel a kormány legutóbbi bejelentésére utalt, miszerint bevezetnék a 9 évfolyamos általános iskolát. Ez ugyanis valószínűleg érintené az óvodákat is, de mivel a szakszervezettel nem egyeztetett a kormány, azt nem lehet tudni, milyen változások várhatók.

Arra is emlékeztetett, hogy az óvodapedagógusok számára a béremelés valódi keresetnövekedést jelentett, miközben a nevelést-oktatást segítők továbbra is nehéz helyzetben vannak. Felidézte, hogy a nekik januártól járó 7+3 százalékos béremelést a PSZ, illetve a sztrájkbizottság harcolta ki. Több jelzés érkezett arról, hogy a differenciáltan szétosztható 3 százaléknyi részt az önkormányzatok visszatartják, holott jogszabály rendelkezik ennek kifizetéséről. Arra kérte a szakszervezet tisztségviselőit, hogy a helyi önkormányzatoknál érjék el a pénz kifizetését, továbbá, hogy a helyhatóságok adjanak béren kívüli juttatásokat a nevelést-oktatást segítő dolgozóknak.

 

Ehhez kapcsolódóan a konferencia előadója, Petránné Képes Gizella közoktatási szakértő, mesterpedagógus és óvodavezető elmondta: Miskolcon minden érintett megkapta a 7+3 százalékos béremelést, sőt, ezen felül még 10 százalékot is kifizettek, amiért köszönet illeti Makár Barnabásnét, a PSZ Óvodapedagógiai Tagozata korábbi vezetőjét.

 

Petránné Képes Gizella részletesen beszélt az óvodákat, az óvodapedagógusokat érintő minősítésről és a tanfelügyeletről. Utalt arra is, hogy kezdetben a kollégák felháborodtak, hogy miért nem használható a korábbi, jól bevált minősítési rendszer. De miután az óvodák és az azokban dolgozók betartják a jogszabályokat, „beletanultak” a változásokba. Az általa vezetett miskolci óvodában a minősítésre váró munkatársat mindenki segíti, így szakmai közösség lett az övék. Szerinte a minősítés országos hozadéka az lett, hogy mára a köznevelésen belül a többi pedagógus is elismeri az óvodapedagógiai munkát.

A fórumot követően dr. Varga Mária Beáta, a PSZ Országos Iroda munkajogásza és dr. Szüdi János oktatási szakértő egyedi problémákra, munkajogi kérdésekre válaszolt.

A szakmai tanácskozás szünetében az Óvodapedagógiai Tagozat ülésezett és elfogadta a szervezeti és működési szabályzatot.

 

KÉPGALÉRIA