Hírek

Statisztikával mindent be lehet bizonyítani?

Statisztikával mindent be lehet bizonyítani?

Cáfolta Galló Istvánné, a PSZ elnöke az Emmi államtitkárának kijelentéseit a Hír TV-nek adott nyilatkozatában 2017. június 21-én. Rétvári Bence ugyanis az Orbán-kormány sikeres oktatáspolitikájának tudja be, hogy öt év alatt nagyot csökkent a 8 általánossal sem rendelkezők aránya.

                                                                                                                          

 

A PSZ  elnöke a tanulatlan, 8 általánossal sem rendelkezők halálával magyarázza az arányok javulását. Galló Istvánné szerint most itt egy nagyon komoly visszalépés van, és 10 év múlva fogjuk csak látni ennek a hatását. Azt mondta, a 16 éves tankötelezettségi korhatár, az, hogy a középiskolába felvételizni kell, ennek a hatása 5-10 év múlva lehet érezhető és statisztikailag kimutatható. A Jobbik szerint jelenleg nem is elégtelen hanem a katasztrofális jelző kerülne az oktatásért felelős döntéshozók bizonyítványába. A Párbeszéd úgy véli, egy újabb olyan iskolai évet hagytunk magunk mögött, amiben a kormány, a Fidesz-kormány a gyerekektől, a magyar diákoktól elveszi a jövőt, elveszi a továbbtanulás lehetőségét.

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-tanulatlanok-halala-kozmetikazza-az-orvendetes-mutatokat-1397788