Hírek

Tanárhiány: fele se tréfa!

Tanárhiány: fele se tréfa!

Az elmúlt hetekben többször is elmaradtak az első órák, a helyettesítéseket sem könnyű megoldani a budapesti Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolában - értesült a Népszava.

                                                                                                 

Leöveys diákok és egy pedagógus szerint szakmai és természettudományos tárgyak maradnak el a leggyakrabban, elsősorban a szaktanárok hiánya miatt: ha egyikük például betegszabadságra megy, a szakórát lehetetlen helyettesítéssel érdemben megtartani. Az iskola igazgatója, Petőné László Katalin nem erősítette meg, de nem is cáfolta az értesülést, ám tájékoztatás helyett a fenntartóhoz irányította az újságírót. Ugyanakkor beszédes az iskola weblapja: a 24 fős tantestületben mindössze egyetlen biológia-kémia szakos pedagógus található, ahogy matektanárból is csak egy van, mégpedig az igazgató. Fizikatanár egy sincs, így a diákok órarendjeiben meg sem jelenik ez a tantárgy, hiába folytat az iskola szakképzés mellett "normál" gimnáziumi képzést is. A weboldalon a napi helyettesítéseket és óraelmaradásokat is rögzítik, a november 23-kai táblázat szerint aznap kilenc tanórát nem sikerült érdemben megtartani. Ezek közül három teljesen elmaradt, a többit felügyelettel vagy például testnevelés órával helyettesítették.

 

http://nepszava.hu/cikk/1146335-tanarhiany---a-fele-se-trefa/