Hírek

Felemásra sikerült az idei béremelés az óvodákban

Felemásra sikerült az idei béremelés az óvodákban

Az óvodák egy részében megkapták a kisegítőket megillető 10 százalékos emelést, máshol nem - erről számoltak be a PSZ Óvodapedagógiai Tagozata Intéző Bizottságának tagjai.

                                                                                        

2017-ben utolsó ülését tartotta az Intéző Bizottság december 12-én a PSZ budapesti székházában. Az ülésen részt vett Galló Istvánné, a PSZ elnöke, valamint Gosztonyi Gábor alelnök. A bizottság tagjai arról tájékoztatták őket, hogy bár 2017 januárjától járt a nevelést, oktatást segítőknek a 10 százalékos béremelés, sok helyen nem kapták meg, esetleg év vége felé visszamenőleg utalták ki, máshol visszatartották a 7 százalékon felüli 3 százalékot, illetve ahol maradt pénze az önkormányzatnak, az ünnepek előtt fizetik ki a béremelést.

 

Galló Istvánné arra utalt, hogy ezeket a problémákat a helyi szakszervezeti vezetőknek követniük kellene. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 10 százalékos béremelés a jövő év januárjától is jár. Tehát a garantált bérminimum bruttó 180.500 lesz, a 10 százalékos emeléssel pedig bruttó 198.550 ft. Ennyi kapna pl. egy dajka vagy egy óvodatitkár. Ez persze bérfeszültséget okoz, amire a PSZ már többször felhívta a kormány figyelmét. Ugyanis egy pályakezdő óvónő bruttó bére 177 ezer forint lesz 2018 januárjától, vagyis diplomásként kevesebbet keres majd, mint egy érettségizett dajka.

 

Újabb problémaként jelezték, hogy az óvodapedagógusokat is megillető, a béremelés idén szeptembertől járó utolsó részletét egy tanévre állapították meg. Ám vannak települések, amelyeken ez is elmaradt.

 

A PSZ elnöke utalt arra is, hogy az óvodákban meglehetősen alacsony a szakszervezeti tagok száma, akad olyan megye, ahol csupán 4-5 óvodában működik alapszervezet. Ha több tagja lenne a szakszervezetnek, nagyobb lehetne az érdekérvényesítő képessége. Verba Magdolna, a tagozat vezetője emlékeztetett: legutóbb a PSZ kongresszusán kérte a megyei elnököket, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az óvodákra, növelve a taglétszámot.

 

Az intéző bizottság tagjai sorolták a helyi problémákat: a bérfeszültségen kívül a megnövekedett munkát, a minősítéssel, értékeléssel járó adminisztratív és egyéb teendőket. Ráadásul az óvodák többsége vidéki kistelepülésen működik: ott a helyi önkormányzatok nehezen tudnak bármit is kigazdálkodni.

 

Ezekre a gondokra a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület is felhívta a figyelmet abban a levélben, amelyet a PSZ elnökének írt. A Pedagógusok Szakszervezete Óvodapedagógiai Tagozata Intéző Bizottsága ezért 2018 januárjában egyeztető tárgyalásra hívja meg az egyesület elnökét, hogy közösen keressenek választ a felmerült problémákra.

 

A hagyományokhoz híven az intéző bizottság tagjai - az ünnepek közeledtével - saját készítésű és egyéb ajándékokkal, süteményekkel kedveskedtek egymásnak.

 

Tekintse meg képgalériánkat!