Hírek

Tűréshatár az oktatásban

Tűréshatár az oktatásban

A PSZ jövőképe rajzolódott ki abból a beszélgetésből, amely 2018. augusztus 6-án a Klubrádió Tűréshatár című műsorában hangzott el.

A majd’ egy órás beszélgetésben a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Szabó Zsuzsa, alelnöke, Totyik Tamás és a műsorvezető Szunyogh Szabolcs az oktatás anomáliáiról, a szakszervezeti munka mibenlétéről és fontosságáról, a kettő közötti kapcsolatról cseréltek eszmét. A beszélgetés alapját a Magyar Nemzeti Bank „180 lépés a magyar gazdaság fenntartható felzárkózásáért” című, kormányzati felkérésre született jelentése szolgáltatta.

Szabó Zsuzsa egyebek mellett arról beszélt, hogy a mai iskolarendszernek kell felnevelnie a következő nemzedék munkavállalóit, és az oktatás dolga, hogy felkészítse erre a diákokat.

Totyik Tamás az MNB anyaggal kapcsolatban kifogásolta, hogy az nem foglalkozik a hátrányos helyzetű gyerekek életének az oktatás által lehetséges jobbá tételével.

Szó esett arról, hogy az oktatás önmagában nem tudja megoldani a szegénység, a szegregáció, a hátrányos helyzetű gyerekek problémáját, ezt a munkát a társadalom és a szociális szféra összefogásával közösen kellene elvégezni. A problémákat ki kellene beszélni, ahogy arról is beszélni kellene, hogy a jó iskola minőségét a hozzáadott érték adja. A szakmaiság és a szakszervezeti feladat ezért nem válaszható szét, szakmaiság nélkül nincs érdekképviselet. A megoldás nem egyedüli forrása a több pénz, például részmunkaidős foglalkoztatással lehetne enyhíteni a pedagógushiányt. Ugyanakkor a pedagógiai munkát segítők számának emelése elengedhetetlen, ahogy a pedagóguspálya presztízsének emelése is.

Olyan szakmai témák mellett, mint például az erős alapok fontossága, hallhattunk arról, hogy a szakszervezeti munka csapatmunka, és a többség véleménye a mérvadó, de törekedni kell a legkisebb közös többszörös megtalálására. A szakmaiság mentén a gyerekek és a pedagógusok érdekeinek védelme mellett a PSZ javaslatokat is kínál a problémák megoldására. Így a NAT-ról is készül szakmai anyag az érdekképviseletnél.

A beszélgetés meghallgatható:

http://www.klubradio.hu/index.php?id=208