Lapszemle 2018. október 26. Elfoglalt Parlament
Október 17
Szabó Zsuzsanna, a PSZ új elnöke a politikamentes szakmai egyeztetések híve
A szakszervezet fontos feladata, hogy mentesítse a pedagógusokat a mindennapi csörtéktől, hadd csinálják azt, amihez értenek – írja a zaol.hu.
Fellebbez a kormány a tankönyvpiac ügyében hozott döntés miatt
A kormány fellebbezni fog a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi elsőfokú, nem jogerős ítélete ellen, amely "nem a tankönyvpiaci kiadványok fejlesztésének állami monopolizálása, hanem a tankönyvek iskolákba történő kiszállításának 2011 decemberében bevezetett és 2013-tól alkalmazott központosítása kapcsán született" - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Október 18.
Mégsem vezetik be 2019 őszén az új NAT-ot?
Erős kétségei vannak, hogy 2019 szeptemberétől be lehet vezetni az új Nemzeti alaptantervet, lehet, hogy erre csak 2020-tól kerül sor – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője.
http://eduline.hu/kozoktatas/2018/10/18/mikor_vezetik_be_az_uj_NATot_XVY23E
Nagyon 21. századi lett a DSZC 113 éves iskolája – videóval
Új vegyészeti laboratóriumot adtak át a Debreceni Szakképzési Centrum Burgundia utcai telephelyén. Az épületet tavaly részlegesen már birtokba vehették a diákok, de az elmúlt hónapokban folyamatosan korszerűsítették a 113 éves iskolát. A beruházás 100 millió forintba került, amit a szakképzési centrum saját forrásból finanszírozott.
http://www.dehir.hu/debrecen/nagyon-21-szazadi-lett-a-dszc-113-eves-iskolaja/2018/10/18/
Ónody-Molnár Dóra: Így is, úgy is
Nem túlzás azt állítani, hogy a Corvinusról szóló tervezetével alaposan meglepte a kormány a közvéleményt. Mivel a felsőoktatás az Emmi alá tartozik, amelyet olyan miniszter vezet, aki a legkisebb érdeklődést sem mutatja az oktatás iránt, talán szerencsére, a területet másik minisztériumból kezdték el irányítani. A Corvinus át is került az innovációs tárcához azzal a céllal, hogy majd állami alapítású alapítvány fenntartásában működjön tovább.
https://168ora.hu/velemeny/onody-molnar-dora-igy-is-ugy-is-157900
Október 19.
Szabó Zsuzsa az ATV Híradójának nyilatkozott
A pedagógusok nem tudnak többet dolgozni, többet adminisztrálni – így reagált a múlt héten nyilvánosságra került budapesti iskolaigazgató segélykiáltására a PSZ elnöke 2018. október 19-én.
http://www.atv.hu/videok/video-20181019-segelykialtas-lemondott-az-iskolaigazgato
A tankerületi központ szerint csúsztat az igazgató
A Dél-budai Tankerületi Központ is kiadott egy közleményt: „visszautasítják azokat a csúsztatásokat és valótlanságokat, amelyek a Farkasréti Általános Iskoláról megjelentek", szerintük szó sincs arról, hogy az iskola vagy az állami intézményfenntartás működésképtelenné vált volna, mert a Tankerületi Központ számára a források biztosítottak ahhoz, hogy az intézményekben az alapvető minőségi oktató-nevelő munka megvalósuljon.
Pálinkás József az oktatásról, a szakképzésről
Az állam feladata az, hogy biztosítsa az alap infrastruktúrát a fejlesztésekhez – véli a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke. Pálinkás József nem ért egyet azzal, hogy a szakképzés ne adjon általános műveltséget. A hvg.hu portálnak azt mondta: „Nem vagyok híve annak a szakképzésnek, amely nem ad kellő általános műveltséget. Ha a szakképzés egy konkrét munkafolyamatot tanít meg valakinek, és nem azt, hogy egy problémát hogyan kell megoldani, akkor az új technológiai szintben képtelen lesz mozogni”.
https://hvg.hu/itthon/20181019_Palinkas_Jozsef_Ha_nincs_verseny_az_a_tudomany_halala?s=hk
Megújuló szakképzés: korszerű intézmények, tartalomfejlesztés
Egyértelművé kell tenni a mérnöknek készülő fiatalok számára, hogy a szakgimnázium nemcsak az egyetemre való bekerülés, hanem a bent maradás lehetőségét is erősíti – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.
http://magyarhirlap.hu/cikk/131919/Megujulo_szakkepzes_korszeru_intezmenyek_es_tartalomfejlesztes
Részleges sztrájkba lépett több oktató az ELTE-n
Az Index információi szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a Biológiai Intézet egyes oktatói október 15-én részleges sztrájkba kezdtek. A tiltakozó akció határozatlan ideig, de előreláthatóan legalább egy hónapig fog tartani. Oka az, hogy az intézet az ELTE költségvetéséből nem kapta meg a gyakorlati oktatáshoz szükséges összeget a 2018/19-es tanév első félévére. A részleges sztrájk abból áll, hogy a természettudományi képzésben elengedhetetlen gyakorlati órákon az oktatók és a hallgatók nem végeznek semmiféle költséges gyakorlati tevékenységet, az oktató csupán szóban ismerteti, hogy mik lettek volna az éppen aktuális kísérletek.
https://index.hu/techtud/2018/10/19/reszleges_sztrajkba_lepett_tobb_oktato_is_az_elte-n/
Október 20.
„Értékválasztást jelent a NAT”
„Mi egy elég jó alaptantervet kívántunk létrehozni. Tessék jobbat csinálni” – fakadt ki Csépe Valéria nemrég egy konferencián. A dokumentum bemutatásakor egyetlen szót sem vesztegetett a nemzeti tartalmakra, amelyeket egyébként sokan hiányolnak a tervezetből.
http://magyarhirlap.hu/cikk/131608/Ertekvalasztast_jelent_a_NAT
Nem eléggé nemzeti az alaptanterv a kormánypárti sajtónak név nélkül nyilatkozó tanárok szerint
Túl liberális ráadásul, szóval nincs nagy jövője a NER-ben. Sokan bírálják az új Nemzeti Alaptanterv tervezetét „elsősorban annak liberális szellemisége, illetve a hiányzó nemzeti jelleg miatt” - írta a kormányközeli Magyar Hírlap név nélkül nyilatkozó szaktanárok elmondására hivatkozva. Ez nagyjából biztossá teszi, hogy hamarosan átdolgozzák a kormányzati részről, illetve haladó szemléletű szakértők részéről is bírált NAT-tervezetet, amelyet elvileg 2019-ben akarnak bevezetni felmenő jelleggel.
Elkészült a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének állásfoglalása az új Nemzeti alaptanterv tervezetéről
„Egyesületünk általánosságban véve üdvözli az új NAT-javaslat történelem tantárgyra vonatkozó szabályzását. Az előirányzott változtatások kellően átgondolt, felkészült és koncepciózus implementációval (érettségi, tankönyv, tanártovábbképzés) a történelemoktatás ma meglévő számos problémáját orvosolhatja. Ugyanakkor aggodalomra adhat okot, hogy elsietett, kapkodó bevezetés esetén a javaslat lényegi reformjai oly sok korábbi tantervhez hasonlóan csupán írott malaszt maradnak” - közölte az egyesület, amely előzőleg felmérést végzett: a kérdőívet 108 kolléga töltötte ki, ez kb. az országban tanító történelemtanárok 2%-a. Ugyanakkor iskolatípus szerint felülreprezentáltak voltak a négy-, hat- és nyolcosztályos gimnáziumok tanárai, szemben a szakgimnáziumokkal, szakközépiskolákkal és általános iskolákkal.
A KK nem tudja értelmezni, hogy folyamatosan nő a pedagógusok terhelése az iskolában
„Szó sincs arról, hogy az iskola vagy az állami intézményfenntartás működésképtelenné vált volna” – így reagált a Klebelsberg Központ arra, hogy Fazekas László, a budapesti Farkasréti Általános Iskola igazgatója lemondana, a döntését indokló levelében pedig azt írta, a rendszer teljes csőd, a pedagógusok reménytelen helyzetbe kerültek, a diákok pedig túlterheltek.
Paradigmaváltás helyett párbeszéd kell
Az oktatásról zajló vitákat tematizáló két fő paradigma, a ténytanító, humanisztikus és a praktikus, gyakorlati oktatás dilemmája kibékíthetetlennek tűnik. A lapunknak nyilatkozó középiskolai tanár szerint egyik modell sem kikezdhetetlen, és lehet a kettőt szintetizálni. Megoldásként a tanárok szerepkörének módosítását, az arányok eltolását, valamint a két tanítási nyelvű oktatást javasolja.
http://magyarhirlap.hu/cikk/131607/Paradigmavaltas_helyett_parbeszed_kell
Október 21.
Természettudományos tantárgyak összevonása: a kapkodás vesztesei a diákok
Két éve egy konferencián Csapó Benő, az MTA doktora, oktatáskutató egyetemi tanár több alkalommal is beszélt a természettudományos oktatás megújításának fontosságáról, de úgy vélte, hogy ezt nem lehet megoldani a közoktatás átfogó fejlesztése nélkül. Szerinte az óvodától az érettségiig egy egységes természettudományos tantárgy oktatása lehet a megoldás, ehhez viszont a feltételeket is meg kell teremteni, a természettudomány tanítási módszertanának megújítására, a kutatásalapú oktatás elterjesztésére is szükség van. Az elkapkodott döntések hatása rövid és hosszú távon is megbosszulja magát, vesztese a társadalom és a diákok lesznek - olvasható a cikkben.
Tovább terhelik a diákokat: a szünidős napokat is pótolniuk kell
A probléma nem most jelentkezett először, csak éppen a jelenlegi tanévben feltűnőbb a sok hosszú hétvége, s az emiatt áttett munka- és tanítási napok miatt. A pedagógusok értetlenül szemlélik a szervezést: az NGM-nek és az Emmi-nek idén sem sikerült egyeztetnie.
https://nepszava.hu/3012794_tovabb-terhelik-a-diakokat-a-szunidos-napokat-is-potolniuk-kell
A Fazekas Gimnáziumban nem kell a diákokat tanulásra kényszeríteni
Az itt tanuló gyerekek igen nagy része legalább olyan okos, vagy még okosabb, mint az őket tanító tanár” – ezzel a nem könnyű helyzettel szembesülnek a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanárai Pásztor Attila igazgató elmondása szerint. Az elitiskola elnevezés helyett is inkább azt gondoljuk, hogy ez tehetséggondozó műhely. Az itt tanuló gyerekek csaknem száz százaléka a felsőoktatásban tanul tovább. És nem „valamilyen” egyetemen, hanem azon, amelyet ő választott.
https://hvg.hu/kultura/20181021_Itt_nem_kell_a_gyerekeket_kenyszeriteni_hogy_tanuljanak?s=hk
Iskolai könyvtárak Magyarországon
A grafikonról leolvasható: míg a 2000-es évek elején több mint 4000 iskolai könyvtár volt, 2017-ben már alig 3000.
https://profitline.hu/Mennyi-iskolai-konyvtar-van-Magyarorszagon---abran-mutatjuk-384826
Október 22.
Igazítanak az oktatás látószögén Debrecen különleges iskolájában
Kritikus gondolkodás, önreflexió, készségfejlesztés, szabad terek – Öreg János igazgatóval beszélgettünk arról, hogyan képzeljük el a jövőre induló nemzetközi iskolát.
Október 23.
Halácsy Péter: nem reformáljuk az oktatást, új rendszer építünk
Halácsy Péter és alapítótársai nem a jelenlegi oktatási rendszerből indultak ki, hanem létrehoztak valami teljesen újat: útjára indítottak egy olyan, mikroiskolákból álló hálózatot, melynek alapelvei között szerepel - a gyerekek személyiségének kiteljesedése mellett - a jövő kihívásaira, az ismeretlenre való felkészítés. Ezekben a kis létszámú közösségekben a gyerekek természetes módon, tanárcsapatok segítségével sajátíthatják el a boldog, sikeres élethez szükséges gondolkodásmódot és képességeket.
https://divany.hu/szuloseg/2018/10/23/halacsy-peter-budapest-school/
Hogyan hat az iskolai szegregáció?
Az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában a gyöngyöspatai Csemer Nikoletta és Berki Dávid arccal vállalta, hogy elmesélje, milyen az, amikor az önkormányzat valakitől már gyerekkorában elveszi az esélyt a jobb életre.
http://www.atv.hu/belfold/20181023-az-eletunk-tonkrement-hogyan-hat-az-iskolai-szegregacio/hirkereso
Tanítja a Molotov-koktél készítését a történelemkönyv
Egy szülő talált rá, ki is tette a grafikát a Facebookra. A Történelem 12. az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tankönyve, Boronkai Szabolcs, Kaposi József, Katona András és Száray Miklós munkája. A könyv a Nemzeti Köznevelési Portál honlapján is megtalálható.
Október 24.
Közös gondolkodásra törekszik a PSZ
A Pedagógusok Szakszervezete új partneri együttműködésben gondolkodik a fenntartóval és a jogalkotókkal – erről Szabó Zsuzsa elnök beszélt a Békéscsabán tartott megyei tanévnyitó értekezleten (2018. október 24-én). A rendezvényről a megyei lap tudósított.
https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kozos-gondolkodasmodot-akarnak-megvalositani-1567655/
A gyerekek 20-25 százaléka küzd mentális problémákkal
Tizenhat éves életkor alatt a második leggyakoribb krónikus betegség a mentális betegségek csoportja – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Pászthy Bea gyerekpszichiáter, egyetemi docens. A pszichiátriai betegségek továbbra is stigmát jelentenek, a rendszer képtelen az igényeket ellátni, és hiába akar a kormány növekvő szülésszámot, abba már nem gondol bele, ezeknek a gyerekeknek milyen lelki egészsége lesz.
https://hvg.hu/itthon/20181024_Ez_most_egesz_Europa_legkomolyabb_kerdese
2200-an írták alá eddig a PDSZ petícióját
A szakszervezet rendezné a pedagógusok kötelező óraszámát, emellett a tanári fizetések alapját jelentő vetítési alap emelését és a többletmunka kifizetését kéri. Állítsák vissza a pedagógusok kötelező óraszámát a közoktatási törvényben korábban rögzítettek szerint, de legfeljebb 22 tanórára – ez az egyik követelés.
Az oktatási minimumra vonatkozó javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek
A kilenc ellenzéki párt által aláírt, civil szervetek közreműködésével készített program ciklusokon átívelő, pártfüggetlen oktatási javaslatcsomag, amit az MSZP-Párbeszéd készített.
Oktatási minimum
56 ponton változtatna a jelenlegi oktatási rendszeren az ellenzék.
https://hirtv.hu/lapzarta/oktatasi-minimum-2470442?utm_source=feed&utm_medium=rss
Magyarországon a legkisebb az oktatási mobilitás az európai OECD-országok közül
A 2015-ös PISA-felmérés alapján Magyarország az oktatási mobilitásban a sereghajtók közé tartozik, az európai OECD-tagok közül pedig a legutolsó. A 21 százalékos érték azt jelenti, hogy a 2015-ös mérés alapján a természettudományos tesztek jelentősen eltérő eredményeit 21 százalékban magyarázza a tanulók társadalmi-gazdasági státusza. A jelentés szerint az oktatáshoz való korai hozzáférés kulcsfontosságú, miként az is, hogy különösen a hátrányos helyzetű családokból érkezők minél előbb képesek legyenek elsajátítani az alapvető szociális és érzelmi készségeket.
Százezer forintos ösztöndíjat hirdet a mezőhegyesi szakiskola
Csaknem 100 ezer forintot is hazavihet az a diák havonta, aki a Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium képzéseire iratkozik be. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. fenntartásában működő intézmény az országban egyedülálló ösztöndíjprogramot dolgozott ki, emellett az iskola oktatási palettáján megjelenik a technikusi képzés is, amely lehetővé teszi az egyetemi jelentkezést.
Megújult egy badacsonytomaji iskola
A méltányos, esélyteremtő és minőségi oktató-nevelő munkához elengedhetetlen a megfelelő infrastrukturális háttér - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára Badacsonytomajon.
https://magyaridok.hu/belfold/megujult-a-badacsonytomaji-tatay-sandor-altalanos-iskola-3604301/
Lehet modern eszközökkel is tanítani a pénzügyeket?
A Pénziránytű Alapítvány kiemelt figyelmet fordít a tartalomfejlesztésre és – a hazai és nemzetközi trendeknek megfelelően – a tartalmak digitális platformokra történő adaptálására. Az alapítvány stratégiájának újabb fontos termékét adta át a szakgimnazistáknak: szeptemberre elkészült az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv 18 órányi e-learning tananyaga. A digitális megoldás segíti a pedagógusok munkáját, a tanórai munka hatékonyságát.
http://tantrend.hu/hir/lehet-latvanyosan-modern-modszerekkel-tanitani-mindennapi-penzugyeket
Gyermekkori depresszió
A gyermekkori depresszió abban különbözik az általános lehangoltságtól, hogy a tünetek kihatnak az érzelmekre, a gondolkodásra, a viselkedésre és a vegetatív funkciókra, emellett hosszú ideig, jelentős változás nélkül fennállnak. A korai felismerésnek kiemelt szerepe van a gyógyulásban.
http://tantrend.hu/hir/depresszio-mar-gyermekkorban-vegyuk-eszre
Sportcipőket gyűjtöttek rászorulóknak Győr-Moson-Sopron megyében is
A Magyar Diáksport Szövetség elindította az „Egy cipőben járunk" társadalmi felelősségvállalás programját. A szervezet a sportcipőgyűjtési akció során összegyűlt adományokat nehéz körülmények között élő, sportolni vágyó gyermekeknek juttatja el. A programhoz a Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola is csatlakozott.
Október 25.
Mielőbbi érdekegyeztetést sürget a PSZ
A Pedagógusok Szakszervezete a vidéki tanévnyitók tapasztalatait, a kollégák problémáit összegyűjtve szorgalmazza az érdekegyeztetést – erről beszélt Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a szakszervezet Békés Megyei Szervezete évindító értekezletén, melyet Békéscsabán tartottak 2018. október 24-én. A helyi televízió és a helyi lap is tudósított a rendezvényről.
https://www.youtube.com/watch?v=o8cY3gYJMEc&feature=youtu.be
https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kozos-gondolkodasmodot-akarnak-megvalositani-1567655/
A diákok túlterheltsége is téma volt
Több szempontból is nehéz tanév előtt állnak a pedagógusok. A magas óraszám, a diákok túlterheltsége, a minőségi munkának való megfelelés és a bértáblában adódó vélt igazságtalanságok is szóba kerültek a Pedagógusok Szakszervezetének kibővített titkári értekezletén. A szervezet országos elnöke szerint a tanárhiány is plusz terheket ró a rendszerre.
http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=51582
+1 fideszes igazgató -15 dolgozó – Itt a Momentum matekpéldája az iskolabotrányról
Ha egy fideszes igazgató kinevezése miatt 15 dolgozót veszít az intézmény, akkor mennyit számít a kormánynak a diákok érdeke? – teszi fel a kérdést a Momentum Facebook-oldalán.
Megújuló örömforrás
Miként lehet tavat létesíteni egy városi iskolában? Lehet-e ökoiskolai tevékenység a pályázatírás? Miért fontos, hogy a pedagógusok ne csak tantermi környezetben találkozzanak diákjaikkal? Kérdéseinkre Tóthné Timár-Geng Csilla, a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyugalmazott igazgatóhelyettese, a környezeti nevelés sokoldalú és elismert hazai szakértője válaszolt, aki augusztus végén miniszteri elismerő oklevelet vehetett át a környezeti és fenntarthatóságra nevelés terén elért kiemelkedő pedagógiai munkájáért.
http://tantrend.hu/hir/megujulo-oromforras
Két nyelv helyett egy is elég lenne?
Mi lenne, ha a középiskolások kettő helyett egy idegen nyelvet tanulnának, és a második nyelv óraszámát az első tanulására fordítanák? Más javaslatok mellett ezzel is foglalkozik az innovációs minisztérium. Az ötlet a Nemzeti Versenyképességi Tanácstól származik, amely a nyelvszakos egyetemisták külföldi résztanulmányainak támogatása, a nyelvi kurzusra fordítható diákhitel bevezetése, a nyelvi táborok szervezésének ösztönzése, a külföldi filmek feliratozásának előtérbe helyezése mellett ezzel a javaslattal is foglalkozna, javítva az iskolai nyelvoktatás hatékonyságán.
http://eduline.hu/nyelvtanulas/2018/10/25/hany_nyelvet_tanuljon_a_magyar_diak_LRR7Y0
Petíció: A családi életre nevelés jelenjen meg a Nemzeti Alaptantervben!
Frivaldszky Edit, a CitizenGO magyar ágának elindítója és az Emberi Méltóság Központ igazgatója petíciót indított a családi élet iskolai oktatása érdekében.
Folyamatosan nőtt az örökbefogadások száma az elmúlt években
Az örökbefogadások száma az elmúlt években folyamatosan nőtt: míg 2010-ben 754, 2017-ben már 1025 gyereket fogadtak örökbe, ami 36 százalékos emelkedést jelent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) díjátadó ünnepségén.
Középiskolások foglalták el egy napra a Parlamentet
A Van beleszólásod! Parlamenti Ifjúsági Nap hetedik alkalommal került megrendezésre 2018. október 19-én, a Tempus Közalapítvány, az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, valamint az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának közös szervezésében.
http://tantrend.hu/hir/kozepiskolasok-foglaltak-el-egy-napra-parlamentet
Utcára mennek a szakszervezetek
A kormány nem tartotta be az ígéretét, semmiféle egyeztetés nem történt. A szakszervezetek ezért másfél hét múlva demonstrációval tiltakoznak a béren kívüli juttatások, a cafeteria megadóztatása ellen – nyilatkozta lapunknak Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) elnöke. A tervek szerint november 6-án, kedden a Magyar Nemzeti Banktól a Parlamenthez vonulnak majd.
https://nepszava.hu/3013180_utcara-mennek-a-szakszervezetek
A kormányszóvivő szerint csak blöfföl a CEU a bécsi költözéssel
A kormány szerint a Közép-Európai Egyetem (CEU) bejelentése, hogy az amerikai diplomák kiosztását Bécsbe költöztetik, egy Soros-féle politikai blöff – mondta a kormányszóvivő csütörtökön, a CEU sajtótájékoztatójára reagálva.
https://168ora.hu/itthon/a-kormanyszovivo-szerint-csak-bloffol-a-ceu-a-becsi-koltozessel-158105
Október 26.
Az iskolának ennél több kéne
Elkészült a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium korábbi javaslatait is figyelembe vevő munkaanyag, amely alapján a Pénzügyminisztérium konkrét intézkedésekre tesz javaslatot Magyarország versenyképességének javítására. A három elképzelés közül az MNB 180 pontja a legátfogóbb, legismertebb, legelismertebb. A kérdés - aminek megválaszolásából következtetni tudunk a PM javaslatainak helyességére - az, hogy tartalmazza-e ez a tervezet a fejlődéshez igazán szükséges reformlépéseket.
https://nepszava.hu/3013219_az-iskolanak-ennel-tobb-kene
CEU: ha nincs megoldás decemberig, az új hallgatók Bécsben kezdenek
Remélik, addig mégis sikerül megoldást találni, és az intézmény képzései maradhatnak Magyarországon. Ha december elsejéig nem sikerül megoldást találni a Közép-Európai Egyetem (CEU) körül kialakult helyzetre, a felsőoktatási intézmény amerikai akkreditációjú mester- és doktori programjaira jelentkező új hallgatók a 2019/20-as tanévtől a CEU bécsi kampuszán tanulnak majd - jelentette be az intézmény vezetője csütörtökön Budapesten.
Országos sztrájk bénítja meg Olaszországot
Országos sztrájkot hirdettek meg az olasz szakszervezetek, a munkabeszüntetést a vasúti dolgozók indítják csütörtök este kilenc órakor, később csatlakoznak a pedagógusok és a köz- és magánszféra több ágazata is - írja az MTI.
https://www.hrportal.hu/c/orszagos-sztrajk-benitja-meg-olaszorszagot-20181025.html