Hírek

Kiállítás nyílt a PSZ székházában

Kiállítás nyílt a PSZ székházában

A Pedagógusok Szakszervezete fennállásának 100. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt a budapesti székházban 2018. november 6-án korabeli dokumentumokból, a szakszervezet emléktárgyaiból, régi oktatási eszközökből.

A PSZ jogelődje, a Magyarországi Tanítók Szakszervezete (MTSZ) 1918. december 30-án alakult meg Budapesten - a centenáriumra emlékezve ünnepségsorozatot indít a Pedagógusok Szakszervezete. Ennek első állomása a kiállítás, amelyet december közepéig bárki megtekinthet.

Köszöntőjében Szabó Zsuzsa elnök felidézte a 100 évvel ezelőtti megalakulás körülményeit, ismertette az elődök követeléseit, amelyeket - mint fogalmazott - mi, kései utódok értünk igazán. Arra is kitért, hogy múltunk mindnyájunkat kötelez a jövő építésére: érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezetként különösen sok még a teendő. A Pedagógusok Szakszervezete is igyekszik úgy dolgozni, hogy az utókorra ne csak emlékeket, ne csupán a kiállítás képeit hagyja örökül, hanem eredményeket is - mondta Szabó Zsuzsa.

Fasori esték címmel sorozatot indított a PSZ. Az első előadó (a kiállítás megnyitása után) Pléh Csaba akadémikus volt, aki a közoktatás helyzetéről beszélt. Emlékeztetett, hogy 100 évvel ezelőtt is lényegében két megközelítés volt a pedagógiában. Az egyik a tudásból, a tankönyvekből indul ki, a másik pedig a gyermek szempontjait helyezte előtérbe. Mint fogalmazott, ma létezik egy harmadik szemlélet is, amelynek lényege a haszon-, illetve menedzseralapú megközelítés. Kitért arra is, miként kellene felkészíteni a ma iskolapadban ülő diákokat arra, hogy évtizedek múlva is megállják helyüket a munkaerőpiacon.

A jövő év elején centenáriumi konferenciát szervez a PSZ, és részese lesz egy olyan nemzetközi szakmai tanácskozásnak, amelynek Budapest ad otthont.

A kiállítás megnyitóján fellépett az Érdi Vörösmarty Gimnázium Vox juventutis vegyeskara. Vezényelt: Hornyák Tamás Artisjus-díjas karnagy.

 

Tekintse meg képeinket!