Hírek

A centenárium alkalmából nemzetközi konferenciát tartott a PSZ

A centenárium alkalmából nemzetközi konferenciát tartott a PSZ

Együttműködési megállapodásokat írt alá a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kelet-közép európai társszervezetekkel 2019. március 28-án, Budapesten.

A jogelődje megalapításának 100. évfordulóját ünneplő PSZ - a centenáriumi ünnepséghez kapcsolódva - budapesti székházában látta vendégül a V4-ekhez tartozó Csehország, Lengyelország és Szlovákia, továbbá Bulgária, Románia, valamint Ciprus oktatási szakszervezetének vezetőit, képviselőit.

A vendéglátó PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa köszöntőjében fontosnak tartotta az ilyen találkozókat, hogy a partnerszervezetek felismerjék: problémáik azonosak, amelyekre közösen kell megoldást keresni.

Az Európai Oktatási Szakszervezetek Tanácsa (ETUCE) európai igazgatója, Susan Flocken arról beszélt, hogy sok európai országban vonzóvá kell tenni a pedagógusi hivatást, ami nehéz feladat, mert romlanak a munkafeltételek és a fizetés is kevés. Ráadásul nagy kihívás előtt is állnak a tanárok, mert több országban érzékelhető a jobbra tolódás, így szükség van arra, hogy a diákokat logikus-kritikus gondolkodásra, felelős állampolgári viselkedésre készítsék fel. Mindezek megvalósítására programokat dolgozott ki az ETUCE pl. a menekültek gyermekeinek tanítására, a szakoktatás jobb feltételeinek megteremtésére, továbbá, hogy a pedagógusok nemtől függetlenül azonos béreket kapjanak stb. Az ETUCE a jövőben 6 hetes online tanfolyamot is indít a pedagógusok szakmai támogatására.

A nemzetközi konferencián a PSZ kétoldalú megállapodásokat kötött a szakszervezetekkel. Ezek célja, hogy a partnerszervezetek az eddigieknél is hatékonyabban működjenek együtt oktatási kérdésekben, megismerjék egymás problémáit, továbbá átadják a jó tapasztalataikat.