Hírek

Heti lapszemle 2019. június 14.

Heti lapszemle 2019. június 14.

PSZ - Heti lapszemle

2019. június 14.

 

A PSZ ősztől akciósorozatot indít, mert az eddigi tárgyalások nem vezettek eredményre - jelentette be a szakszervezet elnöke budapesti tanévzáró sajtótájékoztatóján, 2019. június 13-án. A további tárgyalásokat fenntartja, de akciókat, akár sztrájkot is szervezhet a szakszervezet, hogy követeléseit teljesítsék. Közben a kormány benyújtotta a köznevelési törvény módosításáról szóló javaslatot. További részletek a lapszemlében.

 

június 8.

 

Az új, felpörgött generáció felőrli a tanárokat?

„Alapkövetelmény, hogy a pedagógus elfogadja a gyereket. Azt a gyereket is, akinek olykor még a saját szülei sem tudnak parancsolni. És ilyen gyerekből 30 van egy osztályban. A pályát belülről nem ismerők gyakorta azt mondják, hogy a tanár megtartja az órát és megy haza, ráadásul még nyári szabadsága van. Ezeket a kijelentéseket ismerjük, én rendkívül méltánytalannak tartom, de ez ráégett a szakmára. Felelősségünk volna annak kommunikálásában, hogy miért is fontos a tanár, mit csinál, mennyit küzd, mielőtt olykor feladja. Óriási idegi terhelést jelenthet ez a pálya, a hallgatók körében komoly személyiségfejlesztésre is szükség lenne, hogy jó tanárrá váljanak a jelöltek” - mondta Chrappán Magdolna, Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet főiskolai docense.

https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-uj-felporgott-generacio-felorli-a-tanarokat-3368081/

 

június 9.

 

Az iskolát tanárok csinálják

Július elsején befejezi a munkát és nyugdíjba vonul Gál Béla, a szegedi Radnóti gimnázium igazgatója. Négy ciklusban összesen 19 évig vezette az országosan is jegyzett intézményt, számos reform az ő időszakához fűződik. „Az országban elsőként mi csináltuk meg például a sávos nyelvoktatást, aminek a lényege, hogy nem rendelünk hozzá egy-egy osztályhoz az idegen nyelveket, hanem a diákok választhatnak. Ma már ez szinte mindenhol elterjedt. Büszke vagyok rá, hogy tőlünk ered a rendszer” - idézte őt a helyi lap.

https://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/az_iskolat_a_tanarok_csinaljak_-_ebben_hisz_szeged_legsikeresebb_gimnaziumabol_nyugdijba_vonulo_gal_bela/2599728/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso

 

június 11.

 

Lehet jelentkezni továbbképzésre a netes átverésekről

A tudatos médiahasználat iskolai keretek közötti fejlesztésére hozott létre közös képzési csomagot a Televele Médiapedagógiai Egyesület és az álhírek, átverések terjedésével több mint 15 éve foglalkozó Urbanlegends.hu. Az érdeklődő tanárok tréninget kapnak, pénzt és lehetőséget a hallottak iskolai megvalósítására.

https://hvg.hu/tudomany/20190611_pedagogus_tovabbkepzes_tudatos_mediahasznalat_trening_televele_urbanlegends_infogrund_netes_atveresek?s=hk

 

Ahol a gyerek az első

Az a kormány állítja, hogy számára a gyerek az első, amelyik kötelezővé teszi az egyetemi továbbtanuláshoz a nyelvvizsgát, amelyik kilenc év alatt negyedik alkalommal szervezi át a szakképzést, amelyik leszállította a tankötelezettség korhatárát - sorolta Ónody-Molnár Dóra a 168 órában.

https://168ora.hu/velemeny/onody-molnar-dora-ahol-a-gyerek-az-elso-169497

 

Felavatták az új szendrői református általános iskolát

A 4400 lakosú településen az iskolát 140 millió forint saját forrásból építette fel a Szendrői Református Egyházközség, amely pályázati forrásból elnyert 450 millió forintból folytatja az intézmény fejlesztését, azt tornateremmel és konyhával bővítik.

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2019/06/11/felavattak-az-uj-szendroi-reformatus-altalanos-iskolat?source=hirkereso

 

Nevelési útmutatót küldött a Vatikán katolikus iskoláknak

A katolikus egyház szerint a társadalmi nemek elméletének terjedése óta nevelési krízis van, ezért ideje volt útmutatót adni a katolikus tanárok, iskolák, szülők, nevelők kezébe.

https://hvg.hu/elet/20190611_Genderugyi_nevelesi_utmutatot_kuldott_szet_a_Vatikan_a_katolikus_iskolaknak#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019_6_11

 

„Ez már háború” – a Szépírók Társasága is kiállt az MTA mellett

Kiáltványt fogalmaztak meg a Szépírók Társaságának tagjai, köztük egyetemi oktatók, tudományintézeti kutatók, akadémiai doktorok, akadémikusok, a szervezett kutatásokhoz kívülről kapcsolódó irodalmi szakemberek is. Mint írták: „megütközéssel és aggodalommal követik a magyar tudományos élet, a felsőoktatás és az akadémiai kutatás szabadsága, szakmai-intézményi autonómiája ellen indított kormányzati támadássorozatot”.

https://hvg.hu/itthon/20190610_Ez_mar_haboru_Kialtvanyban_allt_ki_a_Szepirok_Tarsasaga_az_akademia_szabadsaga_mellett

 

június 12.

 

Törvénymódosítási javaslat: Nagyobb anyagi megbecsülés az iskolaigazgatóknak

A kormány benyújtotta a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását az Országgyűléshez. Az apróbb módosítások célja a gyermekek, tanulók előmenetelének támogatása, valamint az, hogy nagyobb anyagi megbecsülést kapjanak az iskolaigazgatók, így az intézményvezetői pálya vonzóbbá váljon a fiatalok, valamint a pedagógusok számára. Ha a képviselők elfogadják a javaslatot, az felhatalmazást ad a kormánynak további pótlék és ösztönzési kereset-kiegészítés megállapítására az intézményvezetők részére. A részletszabályok kidolgozása a törvény elfogadása után történhet meg.

https://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/nagyobb-anyagi-megbecsulest-kaphatnak-az-iskolaigazgatok

 

Megszüntetné a kormány a magántanulói státuszt

Kivezetné a 2020/2021-es tanévtől a magántanulói jogviszonyt a kormány -egyebek között ez is szerepel a köznevelési törvény módosítócsomagjában, amelyet benyújtottak az Országgyűléshez. A javaslat szerint „az érintettek a jövőben egyéni munkarendet kérhetnek, ha ezt a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és az a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös”.

https://merce.hu/2019/06/12/megszuntetne-a-kormany-a-magantanuloi-statuszt/

 

A kormány az oktatást is rózsaszín szemüvegen át látja

„Az Emmi azt hangoztatja, a pedagógusoknak nemcsak az anyagi, hanem a szakmai megbecsülése is nőtt, az oktatásra 2019-ben 606 milliárd forinttal több jut, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben. Noha az egekig dicsérik az Orbán-kormány által bevezetett pedagóguséletpálya-modellt, szinte nincs a szakmának olyan szeglete, amelyik a kormány hurráoptimizmusát igazolná. A helyzetet mindig is rózsaszín szemüvegen át szemlélő kormányzattal, illetve az őket kiszolgáló hivatalokkal szemben ott áll a szakma, és a két oldal között évek óta süketek párbeszéde zajlik.” - írta a Magyar hang.

https://magyarhang.org/publicisztika/2019/06/12/kesz-cirkusz-a-kormanyzat-az-oktatast-is-rozsaszin-szemuvegen-at-nezi/

 

Reformra szorul a nyelvoktatás a szakképzésben, a tanárokat is képezni kell

A szakképzésben az idegen nyelvi képzés hatékonyságának fejlesztéséhez az eszközrendszer mellett jelentős szemléletváltásra és módszertani megújulásra is szükség van - erre is kitér a kormány szakképzési stratégiája. Szükségesnek tartják, hogy a szakgimnáziumokban egy idegen nyelvet, elsősorban angolt tanítsanak óraszám csökkentése nélkül, és biztosítsák az intézmények számára az IKT-eszközökkel felszerelt tantermeket. Szükség lesz elektronikus tananyagok alkalmazására, a tanárok továbbképzésére is.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20190612-a-nyelvoktatas-reformokra-szorul-a-szakkepzesben

 

A 10 legnépszerűbb szakma a szakképzésben

A legnépszerűbb szakmacsoport a vendéglátás-turisztika, a gépészet és a mezőgazdaság volt, de sokan jelentkeztek kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció képzésekre is - derült ki az Oktatási Hivatal adataiból.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190611_10_legkeresettebb_szakkepesites_a_szakkozepiskolakban

 

Kevesebb stresszel jár a számítógépes nyelvvizsga

Sokkal kevesebb stresszel jár a számítógépes nyelvvizsga, mint a hagyományos, papíralapú - mondta el az MTI-nek Czifrik-Keszthelyi Barbara, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat oktatásszervezője.

https://www.hirado.hu/belfold/cikk/2019/06/12/kevesebb-stresszel-jar-a-szamitogepes-nyelvvizsga?source=hirkereso

 

Élethosszig tarthat a gyerekkori stressz hatása

Egyértelműen kimutatható: a gyermekkorban tapasztalt krónikus stressz káros hatással van a felnőttkori egészségre és fontos szerepet játszik a függőségek kialakulásában. A friss hazai kutatási eredmények szerint a tartósan negatív élményeknek kitett gyerekek harmincszoros eséllyel válnak szenvedélybeteg felnőttekké, az öngyilkosság lehetősége is ugyanennyivel nőhet körükben.

https://magyarnemzet.hu/belfold/elethosszig-tarthat-a-gyerekkori-stressz-hatasa-7014119/

 

„Az idő előtt elcsábított informatikus szakmájának segédmunkása lesz”

A középiskolások körében a természettudományos, a műszaki és az informatikai szakmaterületek kevésbé népszerűek, nehéznek tartják az ezeket megalapozó tárgyakat a diákok. Így a jelentkezési számok alacsonyabbak, mint kellene - mondta Tevesz Gábor, a BME tanszékvezető helyettese. „A hatalmas informatikushiányból az következik, hogy mi elkezdjük képezni a hallgatókat, de egy év után, amikor már valamennyire megtanítottuk őket programozni, algoritmizálni, megjelenik az ipar, és olyan fizetésekkel csábítja el őket, hogy esélytelenek vagyunk velük szemben. Az ipar nagyon hamar kiszívja a leendő szakembereket, ők kevés eséllyel jutnak el a diplomáig. Kicsit sarkosan fogalmazva: ezek az idő előtt elcsábított fiatalok informatikai segédmunkások lesznek.”

https://hvg.hu/elet/20190612_informatika_kepzes_bme_tevesz_gabor_interju

 

Több mint 82 milliárd gyermekétkeztetésre

A 2020-as költségvetésben az eddigieknél is többet, 82,5 milliárd forintot biztosít a kormány gyermekétkeztetésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ezzel 2010 óta megháromszorozódott a gyermekétkeztetésre fordított kormányzati támogatás.

https://www.lokal.hu/2019-06-jovore-825-milliardot-fordit-a-kormany-gyermeketkeztetesre/

 

Lovász László segélykiáltása: Mi nem tudunk Bécsbe költözni! A magyarok támogassák az MTA-t

„Mert csak” - ezzel az érveléstechnikájával találta magát szembe az MTA, amikor a kormányt arról kérdezte, miért kell leválasztani a kutatóintézeti hálózatát és létrehozni egy újat. Az MTA nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, amelyen kiderült, mi a különbség a CEU és az MTA között. „A magyaroknak kéne támogatni minket, a saját országunknak. Mi nem tudunk Bécsbe költözni.”  - mondta egy kérdésre válaszolva Lovász László elnök.

https://hvg.hu/itthon/20190612_Lovasz_mta_kutatohalozat_orban_kormany?s=hk

További a témában:

https://168ora.hu/itthon/lovasz-laszlo-mi-nem-koltozhetunk-becsbe-169609

http://www.atv.hu/belfold/20190612-palkovicsek-kozlemenyben-reagaltak-lovasz-sajtotajekoztatojara/hirkereso

 

június 13.

 

A PSZ ősztől akciósorozatot indít, mert az eddigi tárgyalások nem vezettek eredményre

„Eddig tárgyaltunk, ősztől akciósorozatot hirdetünk” – jelentette be a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Szabó Zsuzsa a szakszervezet tanévzáró sajtótájékoztatóján, 2019. június 13-án. Az Országos Vezetőség közelmúltban hozott döntésére hivatkozott: a megyei elnökökből álló testület annak közlésére hatalmazta fel az elnököt, hogy a PSZ – a további tárgyalásokat fenntartva – ősztől akciósorozatot indítson. A sajtótájékoztatón elhangzott: mindezt az tette szükségessé, hogy a PSZ sem a kormány által a parlamentnek benyújtott  állami költségvetésről szóló törvényjavaslatban, sem  a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításában nem látja követeléseinek teljesülését.

Részletes, frissített beszámolónk a PSZ honlapján:

https://pedagogusok.hu/hir/3771/psz-osztol-akciosorozatot-indit-mert-az-eddigi-targyalasok-nem-vezettek-eredmenyre

 

Megunták a pedagógusok a kormány trükkjeit, ősszel többnapos sztrájk jöhet

„A Közoktatási Érdekegyeztető Tanáccsal hiába próbált eredményre jutni, gyakran még rendes tárgyalást sem tudott lefolytatni a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöksége és csak levelezésig jutottak a kormány egyeztető szervével, ezért ősztől fokozatos akciósorozatot indítanak, melynek végső lépése a többnapos pedagógussztrájk lehet” - mondta a PSZ évzáró sajtótájékoztatóján Szabó Zsuzsa, a szervezet elnöke.

https://168ora.hu/itthon/meguntak-a-pedagogusok-az-orban-kormany-trukkjeit-osszel-tobb-napos-sztrajkot-vallalnanak-169665

 

Felrúgta a Pedagógusok Szakszervezetével kötött megállapodást a kormány - nem vált be a kulturált emberek módszere

A szakszervezet eddig tárgyalt, ősztől akciókat hirdetünk - jelentette be tanévzáró sajtótájékoztatóján Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. Elismerte: a kormánnyal történt eddigi egyeztetések nem vezettek eredményre, a köznevelési törvény benyújtott módosításaiban sehol nem látják azokat a tételeket, amelyekről a tárgyalások során még úgy tűnt, megállapodás születhet. A PSZ 2019. szeptemberi béremelést, a pedagógus óraszámok csökkentését, a tanárbérek minimálbérhez kötését, a többletterhek csökkentését, kiszámítható jogalkotást kért. – Eddig partneri kezet nyújtottunk, mert úgy gondoltuk, kulturált emberek egyeztetéssel, érvekkel eredményeket tudnak elérni. Ez az értelmiségi lét egyik alapja. Mostantól más eszközöket fogunk használni céljaink elérése érdekében – fogalmazott az elnök. Hangsúlyozta: a nyomásgyakorlásnak akár a sztrájk is az egyik eleme lehet.

https://nepszava.hu/3039396_felrugta-a-pedagogusok-szakszervezetevel-kotott-megallapodast-a-kormany-nem-valt-be-a-kulturalt-emberek-modszere

 

Nem lesz itt nyugodt tanévkezdés, több napos pedagógussztrájk jöhet

„Mint nemrégiben a miniszternek címzett levelemben is megírtam, a pedagógusok csak úgy mehetnek el a megérdemelt nyári szabadságukra, ha a tanév vége előtt tudják, hogy mi vár rájuk szeptemberben, számíthatnak-e béremelésre vagy sem. Erre sem kaptam eddig választ. Mindezek alapján úgy érezzük, hogy vége a türelmünknek” - hangsúlyozta Szabó Zsuzsa.

https://magyarhang.org/belfold/2019/06/13/nem-lesz-itt-nyugodt-tanevkezdes-tobb-napos-pedagogussztrajk-johet-az-osszel/

 

Elvenné a kormány a beleszólást az iskolaigazgatók kinevezésébe

Az iskolaigazgatók kinevezésekor az érintett tanári közösségek, diákok, szülők, nemzetiségi önkormányzatok hivatalosan is véleményezhetik a jelölteket. Több olyan botrány is volt az elmúlt években, hogy két jelölt közül nem az kapta az állást, aki az iskolai közösség szerint rátermettebb volt. Ilyenkor a tiltakozók kezében erős kártya volt, hogy az ellenjelöltet mindenki szakmailag megfelelőbbnek tartotta, sokszor sikerrel is jártak végül. Ennek most vége lehet: az állam elvenné a véleményezési jogot mindenkitől.

https://index.hu/belfold/2019/06/13/iskolaigazgato_kinevezes_miniszter_nevelotestulet_palyazat/?_ga=2.251955276.432185800.1560431885-1181269066.1558614917

 

Tanárhiány van: többet taníthatnának az óraadó pedagógusok

„Az óraadók megbízási szerződés alapján a jövőben heti tíz óra helyett akár tizennégy órát is tarthatnának” - sok más mellett ezt is tartalmazza a köznevelési törvény módosító javaslata, amelyet a kormány benyújtott be az Országgyűlésnek.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190613_magasabb_oraszamban_tanithatnak_az_oraado_tanarok#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-06-13

 

Törvényi garancia a tankönyvek ingyenességére

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: az apróbb módosítások célja a tanulók előmenetelének támogatása, valamint az, hogy nagyobb anyagi megbecsülést kapjanak az iskolaigazgatók, és ezáltal az intézményvezetői pálya vonzóbbá váljon. A minisztérium emlékeztetett: 2020. szeptember 1-jétől az alap- és középfokú oktatás valamennyi évfolyamára kiterjed az ingyenes tankönyvellátás, amihez a jövő évi költségvetésben rendelkezésre áll a forrás is.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20190613-torvenyi-garancia-a-tankonyvek-ingyenessegere

 

Ötvenmilliárdos az oktatás többlete

Harminc százalékkal emelkedik a hallgatói normatíva, jön a harmincötmilliárdos nyelvi stratégia és csaknem hatvanmilliárd forinttal több pénzből gazdálkodhat a középfokú oktatás - csak néhány sor a jövő évi költségvetési javaslatból, amely szerint összesen negyven­nyolcmilliárd forinttal többet tud oktatásra szánni az állam 2020-ban, mint idén. Jövő ősztől ingyenes lesz a tankönyvellátás, a szakképzést pedig elsősorban az uniós források jelentősebb bevonásával fejlesztené a kormány - írta a Magyar Nemzet.

https://magyarnemzet.hu/belfold/otvenmilliardos-az-oktatas-tobblete-6995696/

 

Hátránykiegyenlítés az általános iskolákban

Az Oktatási Hivatal közzétette a 2018-as országos kompetenciamérés alapján készült listát, amelyből kiderül, melyek azok a legjobban teljesítő iskolák, amelyek a vártnál jobb hátránykiegyenlítő hatással rendelkeznek a szövegértés vagy a matematika területén. A kistelepülésen működő iskoláktól egészen a fővárosi intézményekig több általános iskola került fel kimagasló eredményeivel.

http://eduline.hu/kozoktatas/20190612_hatranykiegyenlites_altalanos_iskolak#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-06-13

 

június 14.

 

Nem teljesültek a PSZ követelései, nincs fedezet a béremelésre

A PSZ továbbra is tárgyal, azt szeretné, ha a kormány teljesítené a korábban megfogalmazott követeléseit. Ám a nyomásgyakorlás egyéb eszközeivel is élni fog, amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre – erről Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke nyilatkozott az ATV Start műsorában 2019. június 14-én. Szó volt a köznevelési törvény tervezett módosításáról is.

http://www.atv.hu/videok/video-20190614-psz-nincs-fedezet-a-pedagogusok-beremelesere

 

Megoldás helyett baklövés – így roncsolja a kormány az oktatást

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a köznevelési törvény módosítását, amelynek egyik célja a magántanulói státusz megszüntetése. „Össztársadalmi érdek, hogy a gyerekek iskolába járjanak és végzettséget szerezzenek” - indokolták a módosítás szükségességét. A tervezetről a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ) sem egyeztettek – annak ellenére sem, hogy Kásler Miklós miniszter márciusban stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a PSZ elnökével. Ebben a kormány nevében ígéretet tett arra, hogy a köznevelést érintő jogszabályok előkészítésébe bevonják a szakszervezetet, a jogszabály-tervezeteket is közvetlenül megküldik számukra. Szabó Zsuzsa a Népszavának kijelentette: a kormány felrúgta a megállapodást. Jelezte: ősszel akár sztrájkolhatnak is a tanárok. A törvényjavaslat azért is aggályos, mert a tantestületek, a nemzetiségi önkormányzatok, valamint a szülők a jövőben nem véleményezhetik majd az igazgatói pályázatokat – írta az újságíró.

https://nepszava.hu/3039465_megoldas-helyett-bakloves-igy-roncsolja-a-kormany-az-oktatast

 

Diplomás besorolást kaphatnak a nyelvvizsga nélkül dolgozó tanárok

Beismerő vallomással ér fel a köznevelési törvénymódosításban eldugott javaslatpont, amely a diplomájukat kiváltani nem tudó pedagógushallgatókat segíti munkához: a 28-as paragrafus alapján gyakornoki besorolással taníthatnak az olyan tanárok, akiket már csak a nyelvvizsga hiánya választ el a diploma megszerzésétől. Az így felvett, közalkalmazottnak számító tanárokat a gyakornoki idő határáig tudják foglalkoztatni, ha addig sem szerzik meg a nyelvvizsgákat, akkor munkaviszonyuk véget ér. A trükk viszont az, hogy a diploma nélkül dolgozó személyt „az általa betöltött pedagógus-munkakörhöz előírt, megszerzendő végzettsége és szakképzettsége alapján kell besorolni” - vagyis diplomás besorolást és bért kap. 

https://nepszava.hu/3039444_diplomas-besorolast-kaphatnak-a-nyelvvizsga-nelkul-dolgozo-tanarok

 

Többletjuttatást kaphatnak a tanárok

Az intézményvezetői pálya vonzóbbá tétele, a többletfeladatok elismerése érdekében az előterjesztés különböző kereset-kiegészítési módokat is bevezet. Az iskolaigazgatók a teljesítményüktől függően ösztönzési keresetkiegészítést, valamint differenciált vezetői pótlékot kaphatnak, a pedagógusoknak pedig a céljuttatás lehetőségét teremtik meg. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a célhoz köthető, a munkakörbe nem tartozó, az általános munkaterhet jelentősen meghaladó pluszfeladatokért a pedagógus az illetményén felül pluszpénzt kap. Jelzik azonban: a helyettesítés nem tartozik ebben a körbe.

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/tobbletjuttatast-kaphatnak-a-tanarok-2482811?utm_source=feed&utm_medium=rss

 

Célkeresztben a magántanulók

Egyelőre még a szakemberek is csak találgatják, mi lehet a kormány célja a magántanulói státusz megszüntetésével és helyette az egyéni munkarend bevezetésével. A jövő évtől már nem az iskolaigazgatók, hanem egy állami szerv engedélyezné az iskolán kívüli tanulást. Ez jelentheti annak a káros gyakorlatnak a megszüntetését, hogy az igazgatók egy része a problémás, nehezen kezelhető gyerekeket eddig a magántanulói státusszal távolította el az iskolából, és végleg zsákutcába utalta őket. Az új szabály azonban azokat a modern, alternatív, tanulócsoportos "lakásiskolákat" is érinti, amelyekbe a szülők a merev állami közoktatás elől menekítik a gyerekeiket.

https://index.hu/belfold/2019/06/14/magantanulo_emmi_torvenyjavaslat_egyeni_munkarend_tanulocsoport_hatranyos_helyzet_beilleszkedes/

 

Jobban tudják

„Össztársadalmi érdek, hogy a gyerekek iskolába járjanak és végzettséget szerezzenek” - érvelnek azok, akiknek az egyik legelső oktatási intézkedése az volt, hogy a tankötelezettséget 18 évről 16-ra csökkentsék. Nincsenek szakértői viták. Nincs se beválási, se hatástanulmány. Nem baj, a magántanulói jogviszony jövőre megszűnik, mindenféle előzetes figyelmeztetés, egyeztetés nélkül. Legalábbis a kormány ezt tervezi. Az erről szóló javaslat már az Országgyűlés előtt van. Vélemény a Népszavában.

https://nepszava.hu/3039480_jobban-tudjak

 

PSZ: „Súlyos minőségromlás lenne a középfokú óvodapedagógiai képzés visszaállítása”

„Nem lenne jó megoldás így rövidíteni a képzési időt, és ezzel csökkenteni az óvadapedagógus-hiányt” - mondta az Eduline-nak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke, Verba Attiláné. Szakmai szervezetekhez az elmúlt hetekben olyan információk jutottak el, amelyek szerint kormányzati oldalán felmerült a középfokú óvodapedagógiai képzés visszaállítása. A cikk arra is kitért: a PDSZ Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkárt vonta kérdőre, aki azt válaszolta, ő is hallott már arról, hogy ez a hír terjedt el, „ilyen döntés azonban nem született”.

http://eduline.hu/felsooktatas/20190613_ovodapedagogusok_kepzese#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-06-14

 

Kezdődik a vakáció, de a tanárok még dolgoznak, emlékeztetett a PSZ elnöke

Az utolsó tanítási napot kezdik meg pénteken diákok az idei tanévben, ez nap már a szabadabb élet jegyében zajlik, felelni már nem kell - mondta a Pedagógusok Szakszervezete elnöke, aki rámutatott, a pedagógusoknak még nem tört ki a vakáció.

https://infostart.hu/belfold/2019/06/14/akacio-vakacio-itt-az-utolso-tanitasi-nap-a-tanarok-dolgoznak-tovabb

 

A válogatás nem teljes körű!