Hírek

A PSZ Ifjúsági Tagozata a jövő stratégiáján dolgozik

A PSZ Ifjúsági Tagozata a jövő stratégiáján dolgozik

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Ifjúsági Tagozata országos találkozót tartott a budapesti székházban 2019. július 10-én. A rendezvény egyik célja az volt, hogy bemutassa a tagozat kutatásának eredményét, továbbá stratégiát dolgozzon ki a jövőre.

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a tanácskozáson emlékeztetett: a szakszervezet a tanévzáró sajtótájékoztatón bejelentette, hogy ősszel tiltakozó akciókra készül, miután az eddigi tárgyalások a pedagógusok béremeléséről és óraszámának csökkentéséről nem vezettek eredményre. Az elnök a szakszervezet munkájának erősítésében, a tagtoborzásban, az akciókban számít a fiatalokra. Hasonlóképpen vélekedett Gosztonyi Gábor, a tagozatok koordinációjáért felelős alelnök is, aki felidézte: a rabszolgatörvény elleni tiltakozás felélénkítette a szakszervezeti mozgalmat a versenyszférában, de a közszférában alig. Ennek az a magyarázata, hogy egy munkáltatóval könnyebb egyezségre jutni, mint egy egész ágazattal.

Dvorácskó Balázs, az Ifjúsági Tagozat elnöke a közelmúltban végzett kutatásuk eredményeit ismertetve jelezte: a megkérdezett pedagógusok közül minden második „katasztrófaként” jellemezte az oktatás 2030-ra várható állapotát. Tömeges pályaelhagyástól tartanak. A társadalmi tényezők közül szerintük a gyermeklétszám csökkenése befolyásolja majd az oktatást bő tíz év múlva, a technikai tényezők közül pedig a digitalizáció meghatározó szerepét emelték ki. Az elnök elgondolkodtatónak nevezte, hogy a megkérdezett pedagógusok nagy része szerint a környezeti hatások (mint pl. a klímaváltozás) nem hatnak majd az oktatásra.

A tagozati elnök azt is elmondta: fontos, hogy a tagozatnak legyen stratégiája, hogy elérje a fiatalokat, hiszen egy szakszervezet csak akkor lehet erős, ha nemcsak meghallgatja tagjai véleményét, hanem a munkába is bevonja őket. Szerinte szakítani kell a szakszervezet szolgáltató jellegével, a tagok aktivitására épülő mozgalmat kell építeni. Ehhez fontosnak nevezte a képzést, amelynek segítségével tudatosabbá válhatnak a munkavállalók már fiatal korukban. Neubauer Tamás, a PSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének elnöke arról beszélt: a szakszervezet jövője múlik azon, hogy a fiatalok fogékonyak-e az érdekképviseleti munkára.

A találkozón megjelent fiatalok (a 41 év alattiak) bemutatkozásukkor elmondták, hogy nyitottak a szakszervezet munkája iránt, érdekli őket, miként alakul az oktatás, benne a munkavállalók helyzete.

Tekintse meg képgalériánkat!