Hírek

Heti lapszemle 2019. október 25.

Heti lapszemle 2019. október 25.

A PSZ sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kilép a Szakképzési és Innovációs Tanácsból. A Pedagógusok Szakszervezete felháborodással és aggodalommal értesült a sajtóból, hogy az új szakképzési törvény hatályba lépése után az állami fenntartású szakképzésben foglalkoztatottak elveszíthetik közalkalmazotti jogviszonyukat. Aggályos a köznevelési törvény nyári módosítása már csak azért is, mert nem látható, hogy a megnövekedett létszámú, 6 éves korukban iskolába kényszerített nebulóknak lesz-e elegendő tanítójuk és tantermük – erre is felhívta a figyelmet a szakszervezet.

 

október 18.

 

Nyílt levelet írt a PDSZ a tanárok biztonságával kapcsolatban

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nyílt levelet írt az Emberi Erőforrások Minisztériumának a pedagógusok biztonságával kapcsolatban. „Egyre gyakrabban kerülnek olyan szituációba kollégáink, amelynek kezeléséhez, sem ők, sem az oktatás jelenlegi rendszere nem rendelkezik kellő eszköztárral, s amelyek több esetben átlépik a pedagógiai megoldások kereteit.”  A PDSZ kéri az Emmi vezetőjét: a tárca tűzze napirendre a közfeladatot ellátó személyek biztonságának kérdését. Mint ismert, egy budapesti iskolában a minap diákok fenyegették tanárukat. (Az eset kapcsán a PSZ szakértője is nyilatkozott korábban.)

http://eduline.hu/kozoktatas/20191018_iskolai_eroszak_tanarok_vedelme#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-10-18

 

A PDSZ is csatlakozik az iskolapszichológusokhoz

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozik a pszichológusok nyílt leveléhez, és szakmai bizottság felállítását tanácsolja az iskolaérettségi vizsgálatokkal kapcsolatban. A minap nyílt levélben kérték a pszichológusok a kormányt, adjon bővebb információt a januártól életbe lépő iskolaérettségi vizsgálatokkal kapcsolatban.

http://eduline.hu/kozoktatas/20191018_PDSZ_iskolaerettsegi#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-10-19

 

Pölöskei Gáborné: a szakképzés a szakmáról szól, nem a tantárgyakról

A szakképzés átalakításának lényege, hogy az jobban megfeleljen a gazdasági szereplők igényeinek, hogy a középfokú iskolák speciális területek oktatása helyett szakmai alapokat adjanak a tanulóknak. Erről beszélt a helyettes államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. 174 alapszakmát tartalmaz majd a racionalizált új szakmajegyzék.

https://infostart.hu/belfold/2019/10/18/poloskei-gaborne-a-szakkepzes-a-szakmarol-kell-hogy-szoljon-es-nem-a-tantargyakrol

 

Egy magyar cég uniós díjat kapott a szakképzés megszervezéséért

Az Európai Unió Szakképzési Kiválósági Díj vállalatok és tanulók kategóriájában egy magyar cég, a Hot and Cold Therm Kft. is a díjazottak közé került a szakképzés népszerűsítésében és megszervezésében elért kiemelkedő teljesítményéért - közölte az Európai Bizottság.

https://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/20191018-egy-magyar-ceg-eu-s-dijat-kapott-szakkepzes-megszervezeseert

 

október 19.

 

Jön az új szakképzési törvény, tanárok veszíthetek el közalkalmazotti státuszukat

A Népszavához került tervezet szerint a szakképzésben dolgozó oktatók átkerülnek a közalkalmazotti törvény alól a Munka törvénykönyve alá, vagyis közalkalmazottból munkavállalóvá válnak. Ezt azzal indokolták, hogy így rugalmasabban alakítható a jogviszony és az illetmény. A lapot tájékoztató forrás szerint a munkavállalóknál és a szakszervezeteknél is kiveri majd a biztosítékot, hogy az oktatók közalkalmazottból munkavállalókká válnak, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény ugyanis sokkal nagyobb védelmet, garanciát nyújt a foglalkoztatásban, mint a Munka törvénykönyve. Sokkal könnyebben el lehet bocsátani valakit, ha nem közalkalmazott és a rabszolgatörvényt is alkalmazni lehet.

https://nepszava.hu/3054140_oktober-vegen-jon-az-uj-szakkepzesi-torveny-tanarok-veszithetik-el-kozalkalmazotti-statuszu

 

Győzött a fantasy Jókai Mór felett

A diákok háromnegyede örül, ha könyvet kap ajándékba, mégis egyre kevesebben és egyre kevesebbet olvasnak a gyerekek. Pedig a magyartanárok azt mondják, hogy a Harry Potter-láz nyomán felpezsdült hazai gyerekkönyvpiac egy-egy remekművéért megőrülnek a tinik. Nem is értik, hogy abban az életkorban, amikor az olvasás megszerettetése a cél, miért kell még mindig az érthetetlen és befogadhatatlan szerzőket tanítani.

https://magyarnemzet.hu/belfold/gyozott-a-fantasy-jokai-mor-felett-7415021/

 

Roma érdekvédők a tankötelezettségi korhatár felemelését szeretnék

Országos aláírásgyűjtés indul: roma érdekvédők szeretnék elérni, hogy tizennyolc évre állítsák vissza a tankötelezettségi korhatárt.

https://nepszava.hu/3054277_buszke-romak-vonultak-salgotarjanban

 

október 20.

 

Fejér megyében is van tanárhiány, sérül a minőségi oktatáshoz való jog

A PSZ Fejér Megyei Szervezetének elnöke, Jámbor Ferencné szerint a megyében is lehet pedagógushiányról beszélni. Szerinte vidéken inkább hiányoznak kollégák. Jelezte: sérül a minőségi oktatáshoz való jog, hiszen a nem szakos kolléga a legjobb szándéka ellenére sem feltétlenül tudja úgy átadni az anyagot, ahogyan kellene. Az óvónőknél is tapasztaltak létszámhiányt - mondta a Fejér Megyei Hírlapnak.

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kismertekben-fejer-megyeben-is-megmutatkozik-a-pedagogushiany-3339816/

 

október 21.

 

Újra szűkül Kásler Miklós tere, elvennék tőle az egészségügyi szakképzést

Noha az Emmi vezetőjeként Kásler Miklós hatáskörébe tartozik az egészségügy, az ITM már azt sem engedné, hogy beleszólása legyen az egészségügyi szakképesítések szervezésébe. A Népszava birtokába került új szakképzési törvénytervezet ugyanis már nem tartalmazza azokat a jogköröket, amelyek felruházták az egészségügyi szakképesítésekért is felelős minisztert, hogy részt vehessen az egészségügyi szakképzési programok szakmai irányításában. A lap úgy tudja: a szakképzés centralizálása az Emmi számára is vállalhatatlan.

https://nepszava.hu/3054350_tovabb-szalamizzak-kasler-tarcajat

 

Egymásnak ugrasztaná a tanárokat a szakképzési törvény, ha elfogadják

Szenes György, a Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégiumának elnöke szerint mérnöktanárt, műszaki tanárt lasszóval sem lehet fogni, hiszen az iparban három-négyszeres pénzt lehet keresni. Az oktatóhiányt úgy próbálja enyhíteni a kormányzat, hogy közalkalmazotti státuszból áthelyezi őket munkavállalóvá, így nem a közalkalmazotti törvény, hanem a Munka törvénykönyve vonatkozik majd rájuk, ezáltal rugalmasabban kezelhető, emelhető a fizetésük - hangzott el a Klubrádióban.

https://www.klubradio.hu/adasok/egymasnak-ugrasztana-a-tanarokat-a-szakkepzesi-torveny-109338

 

Segítség a fogyatékkal élő diákoknak

A felvételi szigor életbelépése után is megkapják a kedvezményeket —így akár a középfokú nyelvvizsga alóli felmentést is — a fogyatékkal élő hallgatók, akik közé a tanulási, figyelem- vagy magatartászavarral küzdők is beszámítanak. A felvételi rendelet szerint akkor is jogosultak a középfokú nyelvvizsgáért járó 28, illetve a felsőfokúért járó 40 pontra, ha a komplex vizsgát nem tudják letenni, csak az írásbeli, vagy csak a szóbeli részét.

https://magyarnemzet.hu/belfold/segitseg-a-fogyatekkal-elo-diakoknak-7417565/

 

október 22.

 

Nyílt levél a szakképzésben dolgozók védelmében

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) felháborodással és aggodalommal értesült a sajtóhírekből arról, hogy az új szakképzési törvény hatályba lépését követően az állami fenntartású szakképzésben foglalkoztatottak elveszíthetik közalkalmazotti jogviszonyukat. A PSZ felszólítja az ITM-et, hogy még a kormány döntése előtt bocsássa a törvénytervezetet társadalmi vitára, és a szakképzésben foglalkoztatottak jogviszonyáról, munkájuk szakmai feltételeiről, élet- és munkakörülményeiről folytassa le az érdemi párbeszédet a szociális partnerekkel, valamint a szakmai szervezetekkel!

https://pedagogusok.hu/hir/3880/a-pedagogusok-szakszervezetenek-psz-nyilt-levele-a-szakkepzes-joevobeni-foglalkoztatasi-koeruelmenyeirol

 

Gulyás Gergely: cél, hogy a szakképzésben oktatók magasabb bért kapjanak

A Miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón kérdezték arról a sajtóhírről is, hogy a szakképzésben oktató tanárok státuszát megváltoztatnák, közalkalmazottból a Munka törvénykönyvének hatálya alá kerülnének. Erre azt mondta, a kormány több olvasatban tárgyalja a szakképzés reformját. Céljuk, hogy hatékonyabb legyen a szakképzés és az oktatók magasabb bért kapjanak. A státuszokkal kapcsolatban még nem született döntés, de azt is mondta: jelenleg úgy látják, hogy a „közalkalmazotti bértábla mindenkinek kellemetlen”.

https://hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2019/10/22/itt-nezheti-eloben-a-145-kormanyinfot

 

Célkeresztben az óvodák az új Nemzeti alaptantervben

A Népszava értesülése szerint külön fejezetet kapnak az óvodák a készülő új Nemzeti alaptantervben. Ez főként az óvodai-iskolai átmenetre fókuszál, az Óvodai nevelés országos alapprogramját nem váltja fel. Azt beszélik, ez az óvodák államosítása felé vezető egyik első lépés lehet. Az Emmi cáfolta, hogy erre készülnének: „nincs ilyen kérdés a minisztérium napirendjén”. A lapnak nyilatkozott Verba Attiláné, a PSZ Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke is, aki hallott arról, hogy megjelenhetnek az alaptantervben is az óvodák, de arról nem tud, hogy erről a minisztérium bővebben tájékoztatta volna a szakszervezeteket. A rugalmas iskolakezdés eltörlése ügyében sem látnak tisztán, most ez aggasztja leginkább az óvodapedagógusokat.

https://nepszava.hu/3054460_celkeresztben-az-ovodak-a-hat-ev-alattiakra-is-kiter-az-uj-nat

 

Egy gyerek se menjen éretlenül iskolába!

A Szülői Hang Facebookos videós kampányában Verba Attiláné, a PSZ Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke amellett érvelt, hogy vissza kell állítani a rugalmas iskolakezdés lehetőségét: a szülők és az óvónők együtt döntöttek arról, hogy a gyermek maradjon óvodában vagy mehet iskolába, ha betöltötte hatodik életévét. Ezt a lehetőséget azonban a köznevelési törvény nyári módosítása eltörölte.

https://www.facebook.com/szuloihang/videos/420364978625838/?v=420364978625838

 

Az Európa Tanács hatékonyabban akar fellépni a szegregáció ellen

A 168 Óra információja szerint az Európa Tanács szakemberei október végén találkoznak a kormány képviselőivel: megvitatnák, milyen lépéseket tett Magyarország, hogy visszaszorítsa a roma gyerekek indokolatlan fogyatékossá nyilvánítását és az etnikai alapú diszkriminációt az oktatásban. Sok jóról bizonyosan nem tudunk beszámolni. A kabinet még a jogerős precedensítélet ellenére is kétségbe vonja, hogy szegregált oktatás folyna Magyarországon.

https://168ora.hu/itthon/szegregacio-orban-kormany-tarsadalom-magyarorszag-europa-tanacs-176107

 

A Kúria lezárta a vitát a magánkiadók és az OH között

A Kúria szerint jogszerű volt az Oktatási Hivatal eljárása, amikor az új tankönyvtörvény alapján nem hosszabbította meg a korábbi engedélyeket. A jövő évi költségvetésben 14 milliárd forint lesz az ingyenes tankönyvekre, ezért fontos, hogy „ez a pénz ne a magán tankönyvkiadók profitérdekét, hanem a köz érdekét szolgálja, és a diákok minél jobb minőségű tankönyvvel ellátását" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

http://eduline.hu/kozoktatas/20191022_ingyenes_tankonyvek

 

Az őszi szünetben is lesz ingyenes étkezés

Az őszi szünetben - ahogyan az összes iskolai szünetben - is biztosítja a kormány az ingyenes gyermekétkeztetést a rászoruló diákoknak - közölte az Emmi.

http://eduline.hu/kozoktatas/20191022_oszi_szunet_etkeztetes

 

október 24.

 

A PSZ partnerséget ajánl minden szülői közösségnek

50 százalékkal nőhet azoknak az elsősöknek a száma, akiknek 2020 szeptemberétől iskolába kell menniük 6 éves korukban, miután a parlament módosította 2019 nyarán a köznevelési törvényt. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt a kérdést tette fel a Szülői Hang Facebookos kampányában, hogy lesz-e elég pedagógus, lesz-e elég tanterem a kisiskolások elhelyezésére?

https://www.facebook.com/szuloihang/videos/511709579612669/?v=511709579612669

 

A pedagógusok is csatlakoztak az általános sztrájkhoz Rómában

Rómában pénteken, a város történetében először, általános sztrájkot tartanak, amelyhez a három legnagyobb szakszervezeti tömörülés csatlakozott. A munkabeszüntetés érinti a főváros résztulajdonában levő szolgáltató vállalatok mintegy 30 ezer dolgozóját, valamint  csatlakoznak a római pedagógusok, orvosok, a köz- és magánszférában dolgozók is.

https://www.alon.hu/kitekinto/2019/10/sztrajk-olaszorszag-a-vasutasok-inditjak-az-altalanos-sztrajkot-olaszorszagban

 

október 25.

 

Kilép a Szakképzési Innovációs Tanácsból (SZIT) a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), így döntött az Országos Vezetőség. Erről a PSZ levélben tájékoztatta Palkovics László minisztert. A kilépést az indokolja, hogy az elmúlt egy évben megjelent jogszabálytervezeteket a SZIT nem véleményezhette – hangzott el a PSZ budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a részletekről Szabó Zsuzsa elnök és Gosztonyi Gábor alelnök számolt be 2019. október 25-én.

A Mérce portál élőben közvetítette a sajtótájékoztatót a Facebook oldalán.

https://www.facebook.com/magyarinfo/

A honlapunkon is elérhető:

https://pedagogusok.hu/hir/3882/kilep-a-szakkepzesi-innovacios-tanacsbol-a-pedagogusok-szakszervezete-igy-doentoett-az-orszagos-vezetoseg

 

Kilép a Szakképzési Innovációs Tanácsból a PSZ

Az Eduline portál ismertette a sajtótájékoztatóra kiadott írásbeli összefoglalónkat:

http://eduline.hu/kozoktatas/20191025_PSZ_kozlemeny#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-10-25

 

A válogatás nem teljes körű!