Hírek

A PSZ azt várja a kormánytól, hogy döntsön az oktatásban dolgozók béremeléséről

A PSZ azt várja a kormánytól, hogy döntsön az oktatásban dolgozók béremeléséről

A Pedagógusok Szakszervezete – miként azt többször nyilvánosságra hozta – a Magyar közoktatás napjáig (november 22.) adott határidőt a kormánynak, hogy teljesítse követeléseit, különben ősszel tüntetést, de ha ez sem elég, januárban sztrájkot hirdet.

A PSZ információi szerint rövidesen a kormány elé kerül a PSZ béremelésre és óraszámcsökkentésre vonatkozó javaslata, amelyet az Emmi terjeszt a kabinet elé.

A PSZ Országos Vezetősége november 22-ére tervezett ülésén dönt arról, hogy elfogadja-e avagy sem a kormány döntését. Azon a napon sajtótájékoztatót tart a PSZ, ahol nyilvánosságra hoz minden fontos tudnivalót.

Miután egy országos tüntetés megszervezéséhez nem elegendő néhány nap, ezért a PSZ – ezt szintén bejelentette korábban – megkezdte a felkészülést a budapesti tüntetésre, melynek időpontját november 30-án, 14 órára tervezi. A jogszerű szervezés miatt a szakszervezet felvette a kapcsolatot a rendőrséggel.

Bárhogy is dönt a kormány az Emmi béremelési javaslatáról, a közoktatásban évek óta meglévő gondok, ide értve az óvodákat is, továbbá a parlament előtt lévő új szakképzési törvényjavaslat miatt elkerülhetetlennek látszik a tüntetés.

A PSZ tehát a háttérben megkezdte a felkészülést, továbbra is számít valamennyi szakszervezeti konföderáció, a társszakszervezetek és a társadalom támogatására. A Pedagógusok Szakszervezete minden információt idejében nyilvánosságra fog hozni!

 

Budapest, 2019. november 13.