Hírek

Heti lapszemle 2019. december 13.

Heti lapszemle 2019. december 13.

Szelektív a hazai oktatás, az iskolák között óriási különbségek vannak - mondta a legutóbbi PISA-felmérés eredményeiről Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. A szakmai sajtó is foglalkozott a PSZ munkateher-felmérésével, amellyel bebizonyítottuk: túlterheltek a pedagógusok. Megmaradt a hatévesek kötelező beiskolázásáról szóló szabály, de átmenetileg, a következő tanévre két hetes haladékot kapnak a szülők a kérelmek beadására. A PSZ egész nyáron szakmai aggályait hangsúlyozta, követelve: vonják vissza a döntést, ne vegyék el a jogot az óvodapedagógusoktól és a szülőktől, akik leginkább meg tudják ítélni a gyermek iskolaérettségét. További részletek a lapszemlében.

 

december 6.

 

A Nemzeti Pedagógus Kar sürgeti a béremelést

A Nemzeti Pedagógus Kar állásfoglalást adott ki: „az NPK szükségesnek látja a pedagógus illetmények emelését, hosszú távon pedig azok társadalmi sztenderdhez kötését a pedagógusok által végzett közszolgálat megbecsülésének kifejezése mellett a feladatellátáshoz szükséges pedagógus utánpótlás biztosítása miatt is.” A kar elutasít minden olyan megoldást, amely a pedagógustársadalom megosztásához vezet, és amely az illetménynövekedést bármilyen munkateher-növekedéshez köti.

http://nemzetipedkar.hu/allasfoglalas-pedagogus-illetmeny-20191206/

 

A PSZ együttérzését fejezte ki a győri középiskolában történtek érintettjeinek

A PSZ határozottan elítél mindenféle erőszakos cselekedetet az iskola falain belül és azon kívül is. Rövid közlemény a honlapunkon a győri eset kapcsán.

https://pedagogusok.hu/hir/3919/a-psz-egyuetterez-a-gyori-koezepiskolaban-toertentek-erintettjeivel

 

Konfliktuskezelést kellene tanítani a pedagógusoknak, javasolta a PSZ alelnöke

„Azt szeretnénk, ha konfliktuskezelést is tanítanának a pedagógusoknak. Ez nagyon fontos lenne azért, hogy tudják, hogyan reagáljanak, ha provokálják őket” - mondta a győri eset kapcsán Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, aki szerint hasonlóan kellene eljárni akkor is, amikor a már aktív kollégáikat továbbképzik. „A pedagógus közfeladatot ellátó személy, így a büntetés mértéke is súlyosabb. Ám arra a szintre, mint Amerikában, hogy biztonsági őrök védjék a rendet az iskolákban, nem lenne szabad eljutni” - idézte őt a Blikk.

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/osztalytarsa-fekezte-meg-a-keselo-diakot-gyorben/7vremmt

 

Hátba szúrt oktatás

A dráma Győré és Magyarországé is. Születnek majd válaszok, de magyarázat helyett jelenleg egyetlen kérdés is elég: „Agresszív felnőttek világában miért lenne az iskolai élet szelíd?”

http://www.gyerekneveles.hu/hatba-szurt-oktatas-gyor/?fbclid=IwAR2J2ikZdIotKbTfJyuPL4L7QRHR15PaOqIrUOqJJoMZbd3-jCnpDm6X-_I

 

A tanárok pokoljárása: „három hónapot napköziztem, egy életre elég volt”

„Nem tudom, mi tartja őket a pályán. A legtöbbjét egyébként az, hogy már csak pár évük van a nyugdíjig. Fiatalok főként csak alsóban vannak, a többiek már rég elmenekültek (megértem). Akik maradtak, tucatszám csomagolták a mikulás-ajándékokat a diákjaiknak, dekorálták az iskolát, táborokat szerveztek, múzeumba, filmvetítésre vitték az osztályokat. Eszméletlen sok szabadidejüket áldozták fel, aminek sehol sincs nyoma. Csak azt tudom mondani: minden tiszteletem az övék. És sajnálom őket, mert ők is emberek. Hol vannak az ő jogaik?” Keserű beszámoló egy pedagógustól.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/a-tanarok-pokoljarasa-harom-honapot-napkoziztem-egy-eletre-eleg-volt/2/?fbclid=IwAR2qSqTZaM3nWTYeaRc2R6PWxj5V74-MivTDblMhVnFPpmC-2rKEdV_s1Jk

 

Ombudsman: el kellene halasztani a hatévesek kötelező beiskolázását

Az iskolaérettség, a tankötelezettség kezdetének megállapítására vonatkozó új eljárásrend bevezetésének elhalasztását kérte a szaktárcától Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa. Szerinte kérdéses, hogy a rendelkezés bevezetéshez szükséges feltételek minden érintett szervezetnél fennállnak-e, ezért a jelenlegi helyzet a jogbiztonság követelményével és a gyermek jogaival összefüggő visszásság, jogsérelem bekövetkezését valószínűsítheti.

https://index.hu/belfold/2019/12/06/iskolaerettseg_bevezetes_ombudsman_kozma_akos_halasztas/

 

Emmi: Már nincs idő elhalasztani az iskolaérettségi szabályok változását

A tárca közleményben tagadta meg a halasztást, arra hivatkozva, hogy az új szabályozás megalkotását számtalan egyeztetés előzte meg, és lényegében azzal is érvelve, hogy már nincs idő elhalasztani. „A köznevelési tárca természetesen minden esetben megfontolja, amit az ombudsman javasol, feltéve, ha ezt időben megteszi. Felhívjuk azonban az ombudsman figyelmét is arra, hogy a törvény módosítása az őszi ülésszak vége miatt technikailag már nem lehetséges" - írta az Emmi, hozzátéve: a gyakorlat alapján fogják értékelni az új eljárást, és ha szükséges, módosítanak rajta.

https://magyarnarancs.hu/belpol/iskolaerettsegi-vizsgalatok-emmi-125140

 

Szociális dolgozók: „Áder Jánosé után a mi fizetésünket is duplázzák meg!”

Petícióban kérte a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete a kancelláriaminisztertől, hogy az ő bérüket is emeljék meg, mint a köztársasági elnökét. A petíciót a Szabad.aHang oldalon tették közzé, és Gulyás Gergelyt szólítják meg benne. Mint írják: a szociális ágazatban dolgozók átlagosan 160 ezer forintból élnek, vagy sokan csak próbálnak megélni, miközben a társadalom leginkább segítségre szoruló tagjainak segítenek. Ezek szerint Áder János megemelt havi 2,937 millió forintos fizetése annyi lesz, amennyit egy szociális ágazatban dolgozó másfél év alatt kereshet meg.

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/20691-szocialis-dolgozok-ader-janose-utan-a-mi-fizetesunket-is-duplazzak-meg

 

december 7.

 

A huszonéves államtitkárt nyilvános vitára hívta a Független Diákparlament

Szó lesz a fiatalok lakhatásáról, iskolai nyelvoktatásról és a pedagógus hallgatókról is - már ha az új helyettes államtitkár elfogadja a felhívást. Az egyik kérdés: „Milyen megoldást lát a tanárszakos hallgatók helyzetére, akiknek a közoktatásban tapasztalható alacsony fizetések miatt választaniuk kell a pedagógus hivatás és a tisztes megélhetés, családalapítás között?”

http://eduline.hu/felsooktatas/20191207_nyilvanos_vita

 

december 8.

 

Egyházi kézbe kerülhet Vas megye első állami gimnáziuma

Egyházi iskolát akar létesíteni Szentgotthárdon a Szombathelyi Egyházmegye. Erről a Szentgotthárdi Nagyboldogasszony Plébánia Facebook-oldalán is írtak, azzal, hogy az elmúlt hetekben eredményes megbeszéléseket folytattak az állami iskolafenntartó képviselőivel, a város vezetőivel, a választókerület országgyűlési képviselőjével, a szlovén és a német nemzetiségű polgárok felelős vezetőivel is.

https://www.nyugat.hu/cikk/eyghazi_iskola_vorosmarty_gimnazium_szombathely

 

Setényi János oktatáskutató: az iskola egy értelmes gyereket már nem motivál

A PISA-felmérés eredményei kapcsán az oktatáskutató úgy vélekedett: nagyon vékony a magyaroknál a kiválóan teljesítők aránya, a nagy masszát a szürke középszer jellemzi. Ami mögött nyilvánvalóan egy általános motiválatlanság áll, nem képességhiány. Az iskolai munka 2019-ben egy értelmes gyereket már nem motivál.

https://index.hu/techtud/2019/12/08/tnt_podcast_oktataskutato_pisa_teszt/

 

Veszélyes álhírek - Egy kutatás, amely túlmutat önmagán

860 oktatási intézménybe küldtek kérdőíveket, 210 tanár válaszolt a kérdésekre. A 16-24 éves diákokkal fókuszcsoportokban találkoztak, hogy az ő véleményüket is megismerjék az álhírekről. Mindezt azért, hogy felmérjék, mennyire pusztít a dezinformáció és a manipuláció az iskolákban, és hogy az érintettek miképpen látják az ellene lehetséges fellépést.

https://168ora.hu/itthon/alhir-felmeres-magyarorszag-politika-178580

 

december 9.

 

Megbocsát a tanárnő az őt megkéselő diáknak

Mindent bevallott és megbánt H. András Csaba, a győri diák, aki nem emlékszik, mit tett. A háttérben pszichés problémák sejlettek fel, hiszen már testi jelei voltak annak, hogy a 17 éves tanuló nem bírta feldolgozni a teljesítménykényszer okozta stresszt. A szülők kitartanak a letartóztatott gyerekük mellett. A hétvégén meglátogatta a pedagógust a támadó édesapja. A szülő és a tanárnő hosszú percekig zokogott, majd az osztályfőnök azt mondta, kész megbocsátani támadójának.

https://magyarnemzet.hu/belfold/megbocsat-a-tanarno-az-ot-megkeselo-diaknak-7569329/

 

Biankó felmentést ad(hat)nak a szakértők a diáknak

Szigeti Ildikó pszichológus véleménye a győri ügyről: „Össztársadalmi bűnpártolás. Ha sarkítva akarnám meghatározni, mi zajlik a győri iskolai késelés kapcsán, ez jut az eszembe.”

https://varosikurir.hu/bianco-felmentest-adhatnak-a-szakertok-az-iskolai-keselonek/

 

Az iskola nem lehet az a hely, ahol a gyerekek félnek

Évekkel a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban történt zaklatási botrány után sikerült kialakítani egy olyan védelmi hálót az iskolában, amellyel elvileg megelőzhető, hogy még egyszer bármilyen érzelmi, verbális vagy fizikai erőszak megtörténhessen az intézmény falai között. Vagy ha megtörténik, annak azonnal legyenek következményei. A pannonhalmi gyermekvédelmi programért most kitüntetést kapott a gimnázium igazgatója, Juhász-Laczik Albin.

https://hvg.hu/elet/20191209_pannonhalma_oktatas_gyermekvedelem_molesztalas_hintalovon?s=hk

 

A Szülői Hang segédanyagot készített szülőknek

A Szülői Hang Közösség összefoglalót készített azoknak a szülőknek, akik gyermekük további egy év óvodai nevelését kérvényezik az Oktatási Hivatalnál.

http://eduline.hu/kozoktatas/20191207_szuloi_hang__segedlet_az_Oktatasi_Hivatal_iskolaerettsegi_kervenyehez#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-12-09

 

Több mint 30 ezer aláírás a kulturális élet szétverése ellen

„Az oktatás és a tudományos élet után a kormány a szabad kultúrára tör. A központosítás hulláma most elérte a színházat és a kultúra minden egyéb területét. A forrásokhoz való hozzáférést végleg politikai elköteleződéshez kötnék. Mondjon nemet a szabad kulturális élet szétverésére! A kultúra nem a politikusoké, hanem a miénk, embereké! Nem adjuk, mert a kultúra közös, nemzeti alap!" - áll a petícióban, amelyet több mint 30 ezren írtak alá.

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/akciok/20720-mar-tobb-mint-30-ezren-irtak-ala-a-kulturalis-elet-szetverese-elleni-peticiot

 

december 10.

 

ITM: a piaci szintet is elérheti a szakképzésben dolgozók bére

Az Országgyűlés elfogadta azokat a kiegészítő jogszabály-módosításokat, amelyekkel megteremtődnek a szakképzési rendszer átalakításának törvényi keretfeltételei – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A tárca szerint osztrák mintára jobb, rugalmasabb, gyakorlatiasabb lesz a szakképzés, emelkedik az oktatók bére, ösztöndíjakat kapnak a tanulók.

https://hvg.hu/gazdasag/20191210_itm_tanarok_fizetes_szakkepzes?s=hk

 

Számos törvényen módosított a parlament, két hét haladék a szülőknek

Átmenetileg, vagyis a 2020/2021-es tanévre szólóan január 15-éről január 31-re hosszabbították meg a tankötelezettség alóli felmentési kérelem beadási határidejét, így döntött a parlament.

http://eduline.hu/kozoktatas/20191210_iskolaerettsegi_vizsgalatok

 

Ragaszkodik a korai beiskolázáshoz az Emmi

Felmentést a beiskolázás alól jövőre január 31-ig, 2021-től pedig január 15-ig kérvényezhetnek a tárcától a szülők. A minisztériumnál megerősítették: a kérvényt kiváltja a pedagógiai szakszolgálatok véleménye, amennyiben azok is javasolják, hogy a gyereket csak hétévesen küldjék iskolába. „Most megerősítést kaptam a legilletékesebb helyről, hogy ez a lehetőség él, vagyis a szülők bátran forduljanak a szakszolgálatokhoz! A január 31-ig beszerzett vélemény kiváltja a kérvényt!” - írta a Facebookon Szél Bernadett képviselő.

https://nepszava.hu/3059986_mit-nekik-ombudsman-ragaszkodik-a-korai-iskolaztatashoz-az-emmi

 

A legtöbb szülőnek az a célja, hogy mentse a gyermekét

Molnár Anikó gyógypedagógus nyílt levelet írt a kötelező iskolaérettségi szabályozás miatt. Ő az egyik fővárosi pedagógiai szakszolgálatnál dolgozik, ahol háromszor annyi gyereket kénytelenek megvizsgálni, mint általában. Az új szabályozás okozta kaotikus állapotok rendkívül nehéz helyzetbe sodorták az iskolaérettségi vizsgálatokat végző szakszolgálatokat. Az elmúlt hetek iskolaérettségi vizsgálatain főként olyan gyerekek vettek részt, akik nyári születésűek. Vékonyak, törékenyek, szociálisan éretlenek. Közülük vizsgálnak naponta 16-18-at, és mindössze egy-kettő iskolaérett!

https://24.hu/belfold/2019/12/10/kotelezo-beiskolazas-gyogypedagogus-molnar-aniko-peticio-iskolaerettseg-vizsgalat-humantarca-szakszolgalat/?fbclid=IwAR2sps0OS20jLcTDSE1JrTVWnysT-lZcF-I1X8C64CqNaDlxAul8SJRJeJw

 

PDSZ: börtön fenyegetheti a pedagógiai szakszolgálatokban dolgozó pszichológusokat

A PDSZ szerint a héten tárgyalt, kormány által kezdeményezett törvényjavaslat oda vezethet, hogy a pedagógiai szakszolgálatokban eddig végzett pszichoterápiás szakértői tevékenységért egy év börtönbüntetés várhat az ott munkát végző pszichológusokra. A szakszervezet levélben fordult az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a frakciók és a Klebelsberg Központ mellett a Magyar Orvosi Kamarához is, mert úgy tudja, a javaslatot a kamara fogalmazta meg.

http://eduline.hu/kozoktatas/20191210_PDSZ_kozlemeny#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-12-10

 

Vita a kormány oktatáspolitikájáról

Hiller István (MSZP) arról beszélt a parlamentben, hogy kormányzati bejelentés szerint pár hónap múlva lehet jelentkezni a diákoknak külföldi nyelvi kurzusra. Ám ezzel szinte egy időben a kormány bejelentette: eláll attól, hogy a felsőoktatási intézményekbe a bejutáshoz kötelező legyen a középfokú nyelvvizsga. Tehát belátták: az elmúlt kilenc év oktatáspolitikája teljes csődöt mondott. Rétvári Bence államtitkár szerint a diákok az elmúlt tíz évben előreléptek, felfelé ívelő pályán vannak az eredmények.

http://propeller.hu/itthon/3484019-hiller-szerint-elmult-ev-oktataspolitikaja-teljes-csodot-mondott?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

 

Csökken a rászoruló diákok száma

Az Oktatási Hivatal adatai szerint a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók létszáma a 2018/19-es tanév óta 128 829-ről 117 574 főre változott, vagyis 8,7 százalékkal lett kevesebb rászoruló diák a köznevelésben. A szakképzést átalakító intézkedésekkel az ITM szerint néhány éven belül akár három százalékra is visszaszorulhat az iskolaelhagyók aránya.

https://magyarnemzet.hu/belfold/csokken-a-raszorulo-diakok-szama-7566050/#

 

A késelő diák nyugodt és együttműködő

A Blikk úgy tudja, a győri diák egyszemélyes cellában van, mert nem zárhatják össze felnőttekkel, fiatalkorúak börtönébe pedig egyelőre nem kerülhet, mert a további eljárás miatt a városban kell maradnia. Feltehetőleg a bűncselekmény rekonstrukciójához visszaviszik az iskolába, illetve kihallgatások is várnak rá. A börtönben pszichológus foglalkozik vele.

https://www.blikk.hu/aktualis/krimi/kamerak-figyelik-gyori-tanar-keseles-egyszemelyes-cellajaban-igy-viselkedik/69ljy80

 

Nagyon sok az iskolai bántalmazás, aminek egy része látens

Az ATV Jakupcsek plusz c. műsorában a győri Váci Mihály Általános Iskola igazgatónője azt mondta: intézményében animátori program indult. Egy-egy előadássorozatban több dolgot is átbeszélnek, pl. hogy milyen jelekből lehet felismerni a bántalmazást, hogy mi a különbség az árulkodás és valódi segítségkérés között. Répásiné Hajnal Csilla jelezte: ha náluk bántalmazás történik, elbeszélgetnek mindkét féllel, utána a szemlélőkkel is arról, hogyan fajulhatott el bántalmazásig az ügy.

http://www.atv.hu/belfold/20191209-nagyon-sok-az-iskolai-bantalmazas-aminek-egy-resze-latens/hirkereso

 

Ismét várja a tanárokat a HiperSuli

5 év alatt 350 tanár és több mint 5000 diák állt át az internet és a digitális eszközök használatára Magyarországon a HiperSuli programban. Csaknem 100 tanár hivatalosan is digitális tanárnak számít, miután elvégezte a HiperSuli szaktárca által akkreditált képzését. A program most újra várja az érdeklődő pedagógusokat.

https://www.origo.hu/techbazis/20191209-telenor-hipersuli-akkreditalt-kepzes.html?utm_source=hirkereso

 

Kétmilliót nyerhetnek a kiváló tanulók az iskolájuknak

Már elindult a jelentkezés a Pénzügyminisztérium „Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjára”. A kimagasló tevékenységet felmutató tanulót 150 ezer forinttal, általános vagy középiskola tanárát félmillió forinttal, az iskolát kétmillió forinttal díjazzák. A díjazottakra 2020. március 31-ig lehet javaslatot tenni.

https://www.origo.hu/gazdasag/20191210-ketmillio-forintot-nyerhetnek-a-diakok-az-iskolajuknak.html?utm_source=hirkereso

 

Valóban aljas játszmák

A gyermekek Mikulás-várásának napjára időzítette Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár Aljas játszmák a gyermekvédelemben című cikkét a Mandiner. A cikk címével, írásának utolsó két mondatával egyetértek. „A gyermekek jövőjével játszani nem szakmai vagy politikai tévedés. Sokkal inkább aljasság.” Írása lényegével, érvelésével - Fótra vonatkozó bekezdéseivel különösen - nem tudok azonosulni, írta Fábry Béla pedagógus.

https://nepszava.hu/3059914_valoban-aljas-jatszmak

 

Homályos megvilágosodás

A hatalmas összegbe került roadshow, a Befogadlak Nevelőszülői Program egyáltalán nem járt olyan nagy sikerrel, mint ahogy a kormány állítja. A résztvevők „nagy” száma nem a leendő nevelőszülőkből adódott, hanem a már ezt a feladatot végzőkből és a szakszolgálatok kivezényelt dolgozóiból. Az is feltételezhető, hogy nem ugrott meg lényegesen a nevelőszülőknek jelentkezők száma - Prokal Judit gyermekvédelmi szakember írása.

https://nepszava.hu/3059915_homalyos-megvilagosodas

 

Hogyan érhető el, hogy a szociális munka ne szélmalomharc legyen?

Az alacsony bérek, a rossz munkakörülmények mellett sokan csupán elhivatottságból végzik a gyakran lelkileg, mentálisan és fizikailag rendkívül megterhelő munkát. Ők dolgoznak pl. a család- és gyermekvédelemben, ápolnak beteg, idős embereket, ők próbálják a felszínen tartani társadalmunk legelesettebb tagjait. Miközben a szakma jó ideje kongatja a vészharangot, a kormány semmilyen szándékot nem mutat az érdekképviseletek követeléseinek teljesítésére.

https://merce.hu/2019/12/10/hogyan-lehetne-elerni-hogy-a-szocialis-munka-ne-szelmalomharc-legyen-a-politikaval-szemben/

 

Napok óta nincs fűtés egy gyömrői általános iskolában

Egy hete tönkrement az épület kazánja. A Monori Tankerületi Központ úgy tájékoztatott: a kazánt soron kívül, 1,6 millió forintért javíttatják meg, várhatóan szerdára lesz fűtés az iskolában. A polgármester azt mondta: az iskola épületeiben a teljes rendszert fel kellene újítani, ami legalább 50 millió forintba kerülne. Bár az önkormányzat szerette volna megkezdeni a felújítást, az iskola időközben állami fenntartásba került, így a munka a tankerületre hárult. 

https://nepszava.hu/3060019_bedoglott-az-iskola-oreg-kazanja-rendkivuli-munkarendben-tanulnak-a-gyomroi-felsosok

 

Sorsdöntő napok előtt a francia kormány a sztrájkok miatt

Ismét utcai felvonulásokkal tiltakoztak Franciaországban a szakszervezetek a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, miközben hatodik napja folytatódott a közlekedési sztrájk.  A belügyminisztérium összesítése szerint országszerte 339 ezren, a CGT szakszervezet szerint 885 ezren vettek részt a megmozdulásokban, így az első, december 5-i tiltakozáshoz képest megfeleződött a létszám. A kormány kitart tervezett reformja mellett.

https://infostart.hu/kulfold/2019/12/10/az-elkovetkezo-napok-sorsdontoek-lehetnek-a-francia-kormany-szamara

 

december 11.

 

PSZ: nagyon szelektív a hazai oktatás, az iskolák közötti különbségek óriásiak

Minimálisan javult a diákok teljesítménye, de még mindig az OECD-átlag alatt teljesít a hazai oktatás - derült ki a PISA-jelentésből. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás az Alfahír portálnak nyilatkozott: szerinte üdvözlendő, hogy legalább a zuhanás megállt, de jelezte: nagyon szelektív a hazai oktatás, az iskolák között hatalmas különbségek vannak. Elmondta, hogy a szegényebb rétegekből érkező diákoknak csupán alig 10 százaléka kerül be a felsőoktatásba.

https://alfahir.hu/2019/12/11/pisa_felmeres_pisa_teszt_kozoktatas_pedagogusok

 

Pokorni Zoltán: a kistelepülési és kis létszámú iskolák nem kerültek jobb helyzetbe az államosítással

A volt oktatási miniszter (Hegyvidék fideszes polgármestere) szerint az általános iskolák kudarcosak, az állami iskolák sok mindent átvehetnének az alapítványi és magániskoláktól. A Pesti Hírlap első számában nyilatkozott oktatási és egyéb ügyekről. A kudarcos helyzet miatt oda jutottak a szakiskolák, hogy nekik kell megtanítaniuk a gyerekeket szorozni és olvasni.

https://index.hu/belfold/2019/12/11/pokorni_zoltan_pesti_hirlap_budapest_interju_lapszemle/

 

L. Ritók Nóra: ez a rendszer elengedte az oktatást

Az Igazgyöngy Alapítványt létrehozó pedagógus szerint egy civil kezdeményezés sosem volt elég jelentős hatással a rendszerre. Szerencsésebb időszak volt, amikor fókuszáltak arra, hogy a nehezebb körülmények közül jövő gyerekek iskoláinak plusz támogatást adjanak korrepetálásra, szakkörökre. Ez a mostani rendszer elengedte az oktatást, soha nem látott mértékű az oktatási szegregáció, nincs fókuszban az esélykiegyenlítő oktatás.

https://www.klubradio.hu/adasok/l-ritok-nora-ez-a-rendszer-elengedte-az-oktatast-110214

 

A Fidesz nem volt hajlandó megszavazni a fóti gyermekotthon ügyét

Szél Bernadett képviselő nemrég a Mérce portálon kifejtette, milyen álságos körülmények között számolják fel a fóti gyerekotthont. Ahelyett, hogy az ott lakó gyerekeknek megfelelő körülményeket biztosítanának, a kormányközeli érdekcsoportokat szolgálják ki a hatóságok döntéseikkel.

https://merce.hu/2019/12/11/a-fidesz-nem-volt-hajlando-szavazni-sem-a-foti-gyerekotthon-sem-a-csaladi-potlek-emelese-ugyeben/?fbclid=IwAR393_x7f4rbhzuMads8WS4LZw9Sd7GmcQr5JLrPQDEI2Iwdk_9QLk7vQCA

 

Csapatmunkára nevelnek a játékok

Az osztályon belüli konfliktuskezelést, a diákok kreativitását és kritikus gondolkodását is fejlesztik az improvizációs és szituációs játékok, amelyeket már közvetlenül színházaktól is elsajátíthatnak a pedagógusok. A Pesti Magyar Színház és a Momentán Társulat tanítóknak indított olyan képzéseket, amelyek a pedagógusok rugalmasságát növelik, előadói eszköztárát bővítik, hogy kreatívabb, izgalmasabb órákat tarthassanak. Akár olyan tantárgyakból is, amelyeknek semmi közük a művészetekhez.

https://magyarnemzet.hu/belfold/csapatmunkara-nevelnek-a-jatekok-7569173/

 

Még mindig nincs megállapodás a minimálbér emeléséről

December 11-én ülésezett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, ahol a bérmegállapodás újratárgyalása volt az egyik téma. A munkáltatók kérésére a kormányoldal december 20-ára ígérte a kért gazdasági prognózist. Ez alapján döntenek, mikor lesz a következő forduló, amikor megállapodhat arról a három oldal, hogy mennyivel emelkedjenek a legkisebb bérek, illetve mennyi legyen a bérajánlás. Ha 10 százalékos lesz az emelés, akkor 164 ezer forint lehet jövőre a minimálbér és 214 500 forint a bérminimum.

https://24.hu/fn/gazdasag/2019/12/11/minimalber-a-kormany-szerint-is-indokolt-ujratargyalni-mennyi-legyen-az-emeles/

 

Kipaterolták a szakszervezetet, nem oszthatott Mikulás-csomagot a jászfényszarui gyárban

A parkolóba szorult ki 220 szakszervezeti tag a német autóipari beszállító jászfényszarui gyárépületéből, amikor a szakszervezet átadta a tagoknak a Mikulás-csomagot és a hozzá tartozó utalványt. A szakszervezet kérte a gyár vezetésétől: valamelyik szociális helyiséget bocsássák rendelkezésükre. Az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezetének elnöke szerint azt mondták nekik, a parkolóban oldják meg az akciót.

https://24.hu/fn/gazdasag/2019/12/11/mikulas-szakszervezet-kitiltotta-a-thyssenkrupp/?fbclid=IwAR0ABtc9V5mtUmRkvuA9SpeUVdmJVvOV2lhPrLhPHhacYWDGBEE7FNjjFK8

 

december 12.

 

Ennyire leterheltek a pedagógusok - Az Eduline ismertette felmérésünk részleteit

Ha a tanórákat 45 percben mérjük és hozzávesszük a helyettesítéseket, egy átlagos pedagógus heti 26 órát oktat (kerekített érték 25,72-ről). Ám az oktatással lekötött idő csak egy része a tényleges munkával töltött időnek - írta az Eduline a felmérés alapján. A hazai pedagógus átlagosan heti 56 órát dolgozik. Az otthoni adminisztratív munka, a felkészülés a másnapi órákra, a dolgozatjavítás heti 18 órát vesz igénybe. A maradék időben az oktatók esti/levelező tagozatokon praktizálnak, szervező-koordináló munkákat végeznek, esetleg szaktudásukat fejlesztik.

http://eduline.hu/kozoktatas/20191211_pedagogus_leterheltseg#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019-12-12

 

Palkovics-reform alulnézetből: a tanárok elégedetlenek, de félnek szólni

Négy középiskola közül miért éppen abban reformálják meg az informatika-képzést, amelyik ezt a tárgyat sokkal eredményesebben tanítja a másik háromnál? A szakmai oktatás átszervezéséről szóló szegedi történetből az derül ki, nem a tudás vagy a pénz hiányzik leginkább, hanem a bizalom. A PSZ nevének említése nélkül a cikk felidézte: több ezer tanár tüntetett nemrégiben Budapesten. A 30 százalékos béremelés, a heti óraszám csökkentése mellett a szakképzési törvény bevezetésének elhalasztása is szerepelt a követelések között.

https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/nyugi-majd-megtudod-mit-fogsz-tanitani-nem-az-allasukat-az-iskola-presztizset-feltik-szegeden-125190

 

Tanulószerződéssel a munka világában

Az átalakuló szakképzési rendszer már ismert elemeinek bemutatására szervezett konferenciát a BKIK. A jelenlegi rendszer egybehangzó vélemények szerint nem éri el a kívánt szintet, így a változtatás indokolt, de számos részletkérdés még nem tisztázott.  Az új szerkezetre vonatkozó teljes anyag az Innovatív Képességtámogató Központ honlapján (ikk.hu) érhető el.

http://kamaraonline.hu/tanuloszerzodessel-a-munka-vilagaban/

 

Diákhitel: ha megvan a nyelvvizsga, nullára csökken a kamat

Országosan 93 ezer olyan fiatal van, aki nyelvvizsga hiányában nem vehette át diplomáját. Ez a létszám minden évben további tízezerrel nő, hiszen a felsőoktatásba felvettek átlagosan harminc százaléka még a nyelvvizsga megszerzése előtt áll. Az új diákhitel kamata 1,99 százalék, ez nullára csökken, amint az ügyfél megszerzi a nyelvvizsgáját.

https://magyarnemzet.hu/belfold/nyelvtanulasi-diakhitel-ha-megvan-a-vizsga-nullara-csokken-a-kamat-7579106/

 

Gulyás Gergely: iskolarendőrségről is gondolkodik a kormány

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón elmondta: a miniszteri tájékoztatások alapján felmerült az iskolarendőrség lehetőségének vizsgálata, a kormány korábban is felvetette ezt.  Jelezte: a győri esetnek semmilyen előzménye nem volt, a szakképzési iskolák között a győri iskola elitintézménynek számít. A miniszter együttérzéséről biztosította a megsérült tanárnőt és jobbulást kívánt neki.   

https://index.hu/belfold/2019/12/12/kormanyinfo_gulyas_gergely/

 

Sürgős lenne a győri diák elmevizsgálata

Három négyzetméteres, kétsze­mélyes cellában, de egyedül várja sorsa alakulását a 17 éves H. András, aki december 5-én megkéselte tanárnőjét a győri iskolában. Csak jövő héten tervezik kihallgatni, az elmeorvosi vizsgálata is késik, pedig védője szerint egyáltalán nem biztos, hogy a börtönbe való, ellenkezőleg: kezelésre szorulhat.

https://magyarnemzet.hu/belfold/gyori-keseles-surgos-lenne-a-tamado-elmevizsgalata-7579922/

 

Béremelést kapnak a bölcsődei dolgozók

A bölcsődei szakemberek köré­ben nincs olyan mértékű pályaelhagyás, mint amilyen más szakmáknál tapasztalható - mondta Kovácsné Bárány Ildikó. A miniszteri biztos szerint fontos, hogy a fiataloknak vonzóvá tegyék a kisgyermeknevelői hivatást, mert a kollégák többsége már a pályája második felében jár. A középfokú végzettségűek átlagosan hatvanötezer, a felsőfokúak hatvanezer, a bölcsődei dajkák pedig harminchatezer forinttal kapnak majd több fizetést.

https://magyarnemzet.hu/belfold/igy-emelik-a-bolcsodei-dolgozok-beret-7550024/

 

A fóti gyermekotthonban folyamatos az ellátás

A szociális ügyekért felelős államtitkár nyomatékosította: „Fóton, a Károlyi István Gyermekközpontban folyamatosan biztosítottuk eddig is, és biztosítjuk ezután is az ellátást az ott élő gyerekeknek.” A kormány szerint érthetetlen, hogy Szél Bernadett képviselő továbbra is ugyanazzal a kérdéssel manipulál és kelt hangulatot - miért akarják bezárni a fóti gyermekotthont -, amelyre világos választ adott a Parlament Népjóléti Bizottságában Fülöp Attila.

https://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/szocialis-ugyekert-es-tarsadalmi-felzarkozasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-foti-gyermekotthonban-folyamatos-az-ellatas

 

A válogatás nem teljes körű!

Lezárva: 2019. december 12.