Heti lapszemle 2019. december 19.
Tízmilliárdokkal emelték meg a jövő évi költségvetésben a köznevelési előirányzatot. Mire költik a pénzt? Erről Totyik Tamás a PSZ alelnöke több helyen is nyilatkozott. A hatévesek kötelező beiskolázásáról, valamint a külföldi nyelvtanulás anomáliáiról is kérdezték a szakszervezet véleményét. A lapszemlében olvashatnak az iskolai erőszakról, a szegregációról, és számos más, oktatást érintő témával foglalkozó szakmai cikket is.
December 15.
Szövegértési eredmények: majdnem minden ötödik gyerek alkalmatlan lesz a munkában
Az pozitívum, hogy legalább a zuhanás megállt, a szövegértést vizsgálva azonban kiderült, hogy a magyar fiatalok 22,5 százaléka alulteljesített - mondta el a 2018-as PISA-felmérésről egy interjúban Totyik Tamás a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Az Alfahírnek adott interjút idézik:
Önként vállalt túlmunka - Mindent kifacsarnak a pedagógusokból
Beigazolta a pedagógus szakszervezetek félelmeit az új szakképzési törvény végrehajtási rendeletének tervezete, a szakképző intézményekben dolgozó tanárokat szinte teljesen kiszolgáltathatják a munkáltatónak, vagyis a szakképzési centrumoknak. A Népszava birtokába került, egyelőre még nem nyilvános rendelettervezet szerint például a tanórán kívüli oktatói feladatok közül jóval kevesebb tartozna a kötött munkaidőbe.
A tervezet azt is lehetővé tenné, hogy a fejlesztőpedagógusi, iskolapszichológusi, könyvtárostanári tevékenységet „szolgáltatásvásárlás” útján szervezze meg a szakképzési intézmény, vagyis ezeket a tevékenységeket kiszerveznék az iskolákból és külsős vállalkozókkal, cégekkel végeztetnék el.
https://nepszava.hu/3060327_onkent-vallalt-tulmunka-mindent-kifacsarnak-a-pedagogusokbol
A szakképzés és az ország sorsa – Szüdi János
Az ország sorsát az oktatás rendszere határozza meg. Ennek egyik fontos szelete a szakképzés, de nem önmagában, s nem kiszakítva az egészből…
A szakképzés megújítása nem lehetséges az egész rendszer újragondolása nélkül. Erre pedig ez a hatalom teljesen alkalmatlan. Nem kérdez, nem egyeztet. Ötletszerűen hoz döntéseket, az oktatás soha le nem záruló átalakításának folyamatában….
Hiába nevezi át szinte évente a hatalom a szakképző iskolákat, hiába dolgozzák át szinte évente a szakmajegyzéket, hiába írják át szinte évente a szakmai követelményeket, kilátszik a lóláb: minél többen, minél gyorsabban, minél kevesebb műveltséggel, informatikai ismeretek és idegen nyelv tudása nélkül váljanak a munkaerőpiac kiszolgáltatott szereplőivé. Aki szerint a szaktudáshoz nem kell érettségi, az nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a XXI. században is épülhet a gazdaság a jobbágyságra.
https://nepszava.hu/3060414_a-szakkepzes-es-az-orszag-sorsa
ITM: Kiemelt megbecsülés és átlagosan 30 százalékos béremelés a szakképzésben dolgozó pedagógusoknak
A közlemény szerint a törvény azt is garantálja, hogy senki nem járhat rosszabbul, az érintett tanárok megtarthatják a pedagógusi pályával együtt járó kedvezményeiket, a jubileumi jutalmat, a szabadságokat. Az Országgyűlés a napokban fogadta el azokat a kiegészítő törvénymódosításokat, amelyekkel hiánytalanul megteremtődtek a szakképzési rendszer megerősítésének jogszabályi feltételei. A részleteket szabályozó kormányrendelet előkészítése még zajlik, az ágazati érdekképviseletekkel egyeztetve. Közölték: az ellenzéki sajtóban megjelentekkel szöges ellentétben a szakképzésben dolgozó pedagógusokat senki nem akarja "kifacsarni", "kizsigerelni", épp ellenkezőleg: kiemelt megbecsülést és kiemelt bérezést fognak nekik adni. A szakszervezetek ellenérzéseit ismerik, nem érdekük, hogy 32 ezer pedagógus jogállása júliustól megváltozzon, ami az oktatókra nézve viszont kifejezetten előnyös. Ez esetben pedig fontosabbnak tűnik a pedagógusok érdeke, mint a szakszervezeteké.
A VKF megkezdte a kétéves bérmegállapodás idei makromutatóinak értékelését
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) tavaly decemberi döntése értelmében a minimálbér és a garantált bérminimum 2019. és 2020. január 1-jétől is 8–8 százalékkal emelkedik, és a VKF a béremeléshez hasonlóan 8 százalékban határozta meg a bérajánlás mértékét is 2019-re és 2020-ra.
https://adozona.hu/altalanos/A_VKF_megkezdte_a_keteves_bermegallapodas_i_4ZXXOG#rss
Újratárgyalná a minimálbér-emelést a Magyar Szakszervezeti Szövetség
Úgy látják ugyanis, hogy a makrogazdasági mutatók jobbak, mint amivel előzetesen kalkulált a kormány, így a tervezett 8 helyett 10 százalékos növelést szeretnének.
A munkaadókat képviselő szakszervezetek nem látják indokoltnak a bérmegállapodás újratárgyalását.
A kormány december 20-ára ígéri azt a gazdasági prognózist, amely alapján véglegesen eldőlhet: mennyivel emelkedjenek a bérek. Ha 10 százalékos lenne az emelés, akkor a minimálbér 164-ezer, a garantált bérminimum 214-ezer 500 forint lenne.
Besenyei Andrea: “a gyerekeknek sincs könnyű dolguk” – Így segít a pedagógus a fáradt gyerekeknek!
Besenyei Andrea pedagógus, táncos, a Toppantó kompetenciafejlesztő program megálmodója hisz a tánc erejében. Ám látja, hogy amikor a manapság nagyon túlterhelt gyerekek elfáradnak, akkor már ez se mindig segít. Ezért bevetett egy új módszert. Feszültséget oldunk! És szerintem itt a kulcs. Az a gyermek, aki tele van feszültséggel, ki nem mondott szavakkal, meg nem élt agresszióval, elfojtott vágyakkal, nem lesz soha csapatjátékos, nem fog alkalmazkodni a keretekhez, szabályokhoz, és keresni fogja a komfortzónáját. Hiszen ez történik. Nincs a helyén a világa, mert esetleg nem aludta ki magát, vagy elveszett a kedvenc játéka, nehéz az alkalmazkodás az új oviban, az új osztályban.
Tanárok és diákok egyaránt bajban: ki védi meg őket?
Kihez fordulhatnak a diákok az iskolában probléma esetén? Mi vagy ki szolgálja a tanárok védelmét? Az utóbbi időben elharapózott iskolai erőszakok száma miatt megnéztük, milyen működő törekvésekkel igyekeznek megoldani a problémát.
A nagy port kavaró győri Jedlik Ányos középiskolában történt késelés után most az intézményen belül szintén azon gondolkodnak, szakpszichológusokat helyeznének el az iskolában, de a házirend szigorítása is felmerült. A házirendben ugyanis előírhatják és szabályozhatják az iskolába a tanulók által bevitt dolgok megőrzőben vagy öltözőben való elhelyezését. Ezen felül az oktatáshoz nem szükséges dolgok bevitelét megtilthatják, korlátozhatják vagy feltételhez köthetik - mondta el korábban az Eduline-nak Dr. Selmeciné dr. Csordás Mária, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) vezető jogtanácsosa. A szakember szerint összességében nagyon szigorú szabályok és jogi keretek határolják be a pedagógusok védezésének határait.
„Kék-zöld bokával megy haza a tanítónő”
Az oktatás lecsúszásáról a pedagógusokat érő terrorról és a közalkalmazottakra leselkedő veszélyekről beszélgettünk Szűcs Tamással, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökével, aki nemrég adta fel a szakszervezeti munkáért a tanítást és a diákszínjátszást – utóbbi annak ellenére is a legkedvesebb dolog volt számára 25 éves tanári pályáján, hogy pénzt nem kapott érte. A hétvégén a Földes Diákszínpaddal végzett munkájáért Solténszky Tibor-díjjal is kitüntette az Országos Diákszínjátszó Egyesület.
– Tartott egy szokatlanul rövid beszédet a novemberi budapesti pedagógustüntetésen. Azt lehetett belőle kiolvasni, hogy ez az utolsó pillanat, és ha nem tudják megszólítani az embereket, „ akkor az egész egy szart sem ér ”. Erős szavak.
– Nem azokat a törekvéseket akartam leértékelni, amelyek eddig voltak. De most helyezi el a NER az utolsó záróköveket az oktatási rendszer átalakításában, utána már nagyon nehéz lesz átállni egy normális működésre. Ilyennek látom a szakképzési törvényt is, amely kiemeli a szakképzésben oktatókat a közalkalmazotti szférából. Szerintem hamarosan minden közszolgát kiemelnek belőle. Meg fog szűnni a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, és 450 ezer munkavállaló kerülhet sokkal kedvezőtlenebb körülmények közé. (…)
https://magyarhang.org/belfold/2019/12/14/kek-zold-bokaval-megy-haza-a-tanitono/
„A szülők veszik el saját gyerekük életét, aztán csodálkoznak, ha megszúrja a tanárt, vagy kiugrik az ablakon”
Két éve azt írtam, az oktatás sokkal rosszabb helyzetben van, mint az egészségügy, csak ott még nem halnak meg az oda beutaltak. Ma már meghalnak. Homonnay Gergely véleménye.
A tanárnak nem a gyerek az első, mert bármennyire is szeretné ezt, ha nem hobbiból tanít, mert eltartja a férje, akkor nagyon kemény az élete.
Magyar György: Iskolai erőszak – ez itt azért még nem Amerika
A legfrissebb sajtóértesülés szerint a tanúvallomások mellett egy kamerafelvétel is rendelkezésére áll az egyik győri középiskolában történt múlt heti támadásról. A 17 éves H. András az eddigi adatok szerint ezért késelte meg a tanárát, mert néhány órával korábban hármast kapott tőle. Az eset méltán váltott ki nagy felháborodást, de érdemes óvatosan bánni a minősítésekkel, mert csak pánikot kelt, aki úgy gondolja – és ez elhangzott a magyar médiában –, hogy ez itt már Amerika.
https://varosikurir.hu/magyar-gyorgy-iskolai-eroszak-ez-itt-azert-meg-nem-amerika/
Kerekasztal-beszélgetés a győri iskolai késelés okairól és tanulságairól
Úgy gondoltuk, hogy felelős médiumként megoldásokat keresünk a problémákra. Közös gondolkodásra hívtuk és egy asztalhoz ültettük a témában érintetteket.
Olyan vendégeket hívtunk kerekasztal-beszélgetésre, akiknek a véleménye fontos, saját területükön tenni is tudnak azért, hogy egy bajban lévő generáció kiutat találjon. A szerkesztőségünkbe szervezett beszélgetésre elfogadta meghívásunkat Németh Tibor, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatója, Gyertyás János, a Família Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, Benczéné Tímár Irén pszichológus, Rákász Gergely orgonaművész és virtuálisan velünk volt Klausz Melinda közösségimédia-szakértő, aki távolléte miatt írásban küldte meg kérdéseinkre a válaszait.
Németh Tibor: – Sajnálattal gondoltam azonnal a Jedlik-iskola közösségére, s természetesen először a tanárnőre, akit régóta ismerek, mert a tanítványom volt, emellett a családra, mert itt az egész család élete ment tönkre. Olyan esemény történt, amit nem lesz könnyű sehol megelőzni, megakadályozni, bár nyilvánvalóan erre próbálunk törekedni mindenütt az iskolákban. Egy dolgot mutat azonban. Azt, hogy kevesek vagyunk ehhez a témához. A megoldáshoz sokak felelős halmazát kellene összeállítani. Nagyon sok olyan tanulóval találkozunk, akinek a lelki élete nincs rendben, amit a mai társadalom, a mai család hoz létre, és rengeteg ember kellene ahhoz, hogy segíteni tudjunk a tanulóknak, a tanároknak, a szülőknek, mindenkinek, hogy preventívek legyünk ezekben a dolgokban.
Amit csinálunk, az nem oktatás, hanem intézményesített gyerekkínzás
Lénárt Marcell volt pedagógus szerint egész egyszerűen a diákok legalapvetőbb biológiai szükségletei nincsenek kielégítve, és mint azt a tanárképzés első félévében tanítják, ezután úgy is képtelenek bármiféle tanulásra.
Friss felsőoktatási rangsor: itt van a legjobb pedagógusképzések listája
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központja vezeti a hallgatói kiválóság alapján összeállított pedagógus-képzésterületi rangsort, az oktatói kiválóság alapján készült lista élén pedig a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara áll. Újságárusoknál a HVG Diploma 2020 kiadványa.
Online pályakövetési rendszerrel segíti a pályaválasztást a minisztérium
A köznevelés és a felsőoktatás közötti átmenetet, a pályaválasztást, valamint a pályaorientációt segíti a diplomantul.hu honlapon elérhető Diplomás Pályakövetési Rendszer, az online felület objektív, számszerű adatokat mutat arról, hogyan alakult a felsőoktatásban végzettek helyzete a munka világában.
A felület az Oktatási Hivatal, a Magyar Államkincstár, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, a Pénzügyminisztérium és a Diákhitel Központ adatai alapján működik.
December 16.
A kormány belátta: túl keveset számolt az oktatásra
Tízmilliárdokkal emelték meg a köznevelési előirányzatot, ki nem fizetett túlórákra, a tankerületek tartozásaira mehet a pénz.
– A kormány ezzel lényegében elismerte, hogy az idei költségvetésben is alultervezte az oktatásra fordítható összegeket – nyilatkozta a Népszavának a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke. Totyik Tamás szerint az emeléssel a ki nem fizetett túlórákat, pótlékokat és a tankerületek más adósságait rendezhetik. Felhívta a figyelmet arra, a 2020-as költségvetéssel is gondok lesznek: bár abban a köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatást 251 milliárdra emelték, az idei évi túllépés is alátámasztja, hogy jövőre ez sem lesz elegendő.
https://nepszava.hu/3060728_a-kormany-belatta-tul-keveset-szamolt-az-oktatasra
Kétszer mérik fel, hogy iskolaérettnek számít-e egy gyerek
Kétszer, 3 és 5 éves korban mérik fel a gyermekek képességeit, így derül ki, hogy ki alkalmas az iskolakezdésre – mondta el Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán, ahol az iskolaérettség megállapítására vonatkozó új eljárásrendről beszéltek.
A főigazgató elmondta, az 5 éves korban elvégzett vizsgálat során főként azokat a képességeket mérik fel, amelyek az írás-olvasáshoz, illetve a számoláshoz szükségesek. Ugyanakkor fontos az is, hogy a gyermek képes-e fenntartani a figyelmét, mert ha nem, akkor valószínűleg kudarcélmény érné az iskolában.
http://propeller.hu/itthon/3485624-ketszer-merik-fel-hogy-iskolaerettnek-szamit-egy-gyerek
L. Ritók Nóra: Ez a rendszer elengedte az oktatást
Iskolaigazgató, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány vezetője - L. Ritók Nóra érkezett a Reggeli személlyel. A mélyszegénységben élők helyzetének javítására "nincs kormányzati szándék", az oktatást elengedték, és van olyan kis falu, ahol még a szennyvíz-elvezetés helyett is focipályát szeretnének.
Aki elmegy egy szegregátumba, és bemegy egy komfort nélküli házba, ahol családok, gyerekek élnek, átjárja az az érzés, hogy szinte esélytelen innen kitörni. L. Ritók Nóra húsz éve alapította az Igazgyöngy Alapítványt, tíz évig oktatással foglalkoztak, tíz éve kezdtek el egy zsákfaluban dolgozni, amely a mélyszegénység és a roma integráció összes problémáját magában hordozza. Ő pedagógus volt, olyan iskolában, ahol sok cigány gyerek volt, és a művészet, vizuális nevelés segítségével talált rá egy olyan útra, amivel segíthet, de úgy érezte, ezt nem tudja az állami keretek között kiteljesíteni.
A progresszív oktatás mítosza
Miközben azt hisszük, hogy a gyerekek a sok fejlesztésnek és a legmodernebb pedagógiai módszereknek köszönhetően egyre okosabbak lesznek, a helyzet pont fordított. Nemrég került nyilvánosságra a Nemzetközi Diákértékelési Program (PISA) legfrissebb felmérésének eredménye, amely elég borús képet fest az OECD országok oktatási rendszeréről. Bár szerencsére Magyarország hosszú idő után ismét javítani tudott az eredményein, a legtöbb OECD-országban az ezredforduló óta folyamatosan romlik a diákok kompetenciaszintje. Miközben azt gondoljuk, hogy a PISA-teszt azt méri, melyik ország oktatási rendszere jobb a másiknál, valójában a verseny inkább arról szól, melyik ront kevesebbet a diákok értelmi képességein.
https://mandiner.hu/cikk/20191216_a_progressziv_oktatas_mitosza
A fizika a hobbija a tanárnőnek
Egy szegedi tanárnő is megkapta a több világhírű magyar tudós tudományos karrierjét is elindító, Rátz László tanár úrról elnevezett életműdíjat. Horváthné Fazekas Erika igazi pedagógus. Amellett, hogy mindig meghallgatja diákjait, képzésükbe maximális energiát fektet.
Január 9-től rendezik meg az Educatio szakkiállítást Budapesten
A január 9-11-i kiállításon tizennyolc ország felsőoktatási intézményei és csaknem kétszáz kiállító mutatkozik be a Hungexpo „A” csarnokában, 20 ezer négyzetméteren.
Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött rendezvény célja, hogy a következő években érettségiző fiataloknak bemutassa a felsőoktatási intézményeket és az egyéb oktatási lehetőségeket.
https://uzletem.hu/programajanlo/januar-9-tol-rendezik-meg-az-educatio-szakkiallitast-budapesten
December 17.
Iskolaérett gyerekek
A szülőknek kérelmet kell benyújtaniuk 2020. január 31-ig az Oktatási Hivatalhoz, amennyiben szeretnék, hogy hatéves gyermekük még egy évet az óvodában töltsön. A köznevelési törvény tavaszi módosítása mondja ki, hogy minden gyereknek, aki az adott év augusztus 31-ig betölti hatodik életévét kötelező elkezdenie szeptembertől az általános iskolát. Az iskolaérettségről eddig a szülő és az óvodapedagógus döntött, a következő évtől a szülő kérelmére egy átláthatatlan bürokratikus rendszerben határoznak a gyerek sorsáról. Verba Attilané, a PSZ óvodapedagógiai tagozatának vezetője a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában nyilatkozott a témáról. Hangsúlyozta, a gyerekeket eddig sem tartották az indokoltnál tovább az óvodában, hisz senkinek nem érdeke, hogy az iskolaérettek ne az iskolában szárnyaljanak.
https://pedagogusok.hu/hir/3926/iskolaerett-gyerekek
Külföldi nyelvtanulás: diákonként kétezer euró
A miniszter szerint a sajátos nevelési igényű pályázók esetében kiegészítő támogatás is jár majd
Munkájuk ellentételezéseként 500 ezer forintot kapnak azok a pedagógusok, akik kísérőtanárként elmennek a diákokkal a kéthetes külföldi nyelvi utakra – derül ki a tegnap közzétett pályázati felhívásokból. A 9. és 11. osztályos diákok több mint hatezer állami támogatású kurzus közül válogathatnak, és a kínálat tovább bővül a februári jelentkezési határidőig.
https://magyarnemzet.hu/belfold/kulfoldi-nyelvtanulas-diakonkent-ketezer-euro-7597769/#
Rendkívüli ülést tartott a Szakképzési Innovációs Tanács
Az iskolai erőszak megelőzésének lehetőségeiről egyeztetett a Szakképzési Innovációs Tanács 2019. december 17-én, Budapesten. A testületet az innovációért és technológiáért felelős miniszter hívta össze a győri késeléses ügyet követően annak érdekében, hogy a szakképzés legmagasabb szintű egyeztető fórumának tagjai közös álláspontot alakítsanak ki a kérdésben.
Átverte a Belügyminisztérium a tűzoltókat
Többször is béremeléssel hitegette a tűzoltókat a belügyi tárca, de az ígéretekből úgy tűnik még 2020-ban sem lesz semmi.
Pintér Sándor belügyminiszter idén júniusban bejelentette, hogy 2020 januárjában fizetésemelés lesz a rendvédelmi ágazatban. Pintér az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában tartott éves miniszteri meghallgatásán nagyon pozitív képet festett az irányítása alatt működő szervek általános helyzetéről.
A határozott ígéret ellenére a minisztérium a következő hónapokban az egyeztető tanácsot sem hívta össze.
https://24.hu/belfold/2019/12/17/atverte-a-belugyminiszterium-a-tuzoltokat/
Széllel szemben
Orbán Viktor kilenc éve van hatalomban, azok a gyerekek, akik a kormányra kerülése idején születtek, nemsokára már felső tagozatba lépnek. Kilenc év olyan hosszú időszak, hogy nem lehet másra fogni a kudarcot, mint azokra az intézkedésekre, amelyek a magyar iskolarendszerben eleve meglévő negatív tulajdonságokat erősítették tovább: a mobilitás hiányát, a korai szelekciót, az egyéniség elnyomását, a gyerekellenességet, a túlterhelést, a tekintélyelvűséget, az értelmetlen stresszt.
Az X-Faktor-győztes Ruszó Tibi története jó példa lenne az iskolarendszerben is
A roma tehetségkutatással foglalkozó szakember szerint Ruszó Tibi története nem csak a "te voltál a legjobb, neked kellett megnyerni" - sztori, sokkal több annál.
Szőke Judit szerint ugyanígy „ha a cigány gyerekeket az iskolába nem ejtik már az elején, és a többiek társaságában, nem elkülönítetten minőségi ellátásban részesítik lelkileg, tanításilag, szakmailag, (Tibi kiváló és empatikus énektanárt, előítéletet félrerakó mentort stb. kapott), csak akkor tudja megmutatni milyen tudást és értéket hordoz mindenki örömére és tanulságára...”
December 18.
Nyelvtanulás külföldön
Sok mindenre lehetne elkölteni azt a 90 milliárd forintot, amit a diákok külföldi nyelvtanulására szán a kormány. Mindenesetre ez a döntés is azt mutatja, hogy a béremelés politikai szándék kérdése. Mondta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Klubrádió Esti gyors című műsorában 2019. december 17-én. A programban résztvevő minden egyes diákra 2000 eurót költenek, ez körülbelül 650-700 ezer forintot jelent. Tudni kell, hogy a fejkvóta diákonként egy tanévre 800 ezer forint.
https://pedagogusok.hu/hir/3927/nyelvtanulas-kuelfoeldoen
PISA-felmérés: szükségtelen az önmarcangolás
Bár a legutóbbi PISA-felmérés alapján a magyar diákok eredménye elmarad az OECD-átlagtól, a Mandiner által megkérdezett oktatási szakértő szerint ettől még nem szabad kétségbe esni. Setényi János úgy véli, a vizsgálat több sebből is vérzik, miközben más felmérések alapján az nemzetközi élmezőnyben szerepelnek a magyar diákok. Hazánk emellett diákolimpiai nagyhatalom, a legjobbjaink tarolnak a nemzetközi versenyeken.
https://mandiner.hu/cikk/20191218_pisa_felmeres_szuksegtelen_az_onmarcangolas
Reménytelenül leszakadva – Az Orbán-kormány megpecsételte a magyar diákok sorsát
Annak kell örülni, hogy nem romlott tovább a színvonal – így fogalmazta meg egy pedagógus egy közösségi oldalon a PISA-teszt 2018-as, Magyarországra vonatkozó eredményeinek kapcsán a véleményét, és ha zanzásítani kéne a számok mögötti tartalmat, valóban erre a következtetésre lehet jutni. Magyarország 2000, azaz a mérés elindulása óta részt vesz a PISA-vizsgálatokban. Ha az eredményeket távlatba helyezzük, azt látjuk: azokból visszatükröződnek az oktatásban évtizedek óta jelen lévő problémáink. A tét hatalmas: a közoktatás egyik feladata, hogy tudással készítse föl a gyerekeket, valamint segítse őket készségeik fejlesztésével, hogy a bennük rejlő tehetség, potenciál kiteljesedhessen felnőtt életük során. Ehhez az oktatásnak is folyamatosan fejlődnie, változnia, alkalmazkodnia kell, nem véletlen, hogy a fejlett országokat egyre inkább foglalkoztatja az, hogy a negyedik ipari forradalomnak nevezett hatalmas átalakulás során miként kell az oktatási rendszerüket átalakítani, sikeresebbé tenni.
https://168ora.hu/itthon/oktatas-orban-kormany-iskola-pisa-felmeres-179021
Az elavult oktatási szemlélet nem fog értelmiséget kinevelni
A hazai oktatás több sebből vérzik, ez jól mutatja, hogy az új Nemzeti Alaptantervet több éve próbálják összerakni, de egyelőre semmi biztosat nem tudunk róla, pedig 2020 szeptemberétől már ezen irányelv alapján kéne oktatnia a diákokat a pedagógusoknak. Az elmúlt egy évben több közneveléssel kapcsolatos változás történt, de többségében szakmai egyeztetés nélkül vitte át ezeket a javaslatokat a kormányzat. A jelenlegi magyar oktatáspolitikáról a Jobbik Ifjúsági Tagozat részéről Sipos Ferenc Norberttel, míg a Tizen X-től (Momentum) Nagy Károllyal beszélgetett a lap újságírója.
A családi terhek tartják fogva a munka nélkül maradt fiatalokat
Magyarországon egyre több fiatal talál munkát, miközben egyre kevesebben tanulnak. Akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak, azok főleg a családi, ápolási feladatok vagy betegség miatt maradnak otthon, miközben senkitől nem kapnak igazi segítséget. A roma fiatalok egyre könnyebben helyezkednek el, de ebben még mindig nagy szerepe van a közmunkának, ahová sokan úgy kerülnek be, hogy megszakítják a középiskolai tanulmányaikat. A Munkaerőpiaci Tükör idei kiadása szerint sok képzéssel, kompetenciafejlesztéssel és mentorálással lehetne javítani a helyzeten.
https://444.hu/2019/12/17/a-csaladi-terhek-tartjak-fogva-a-munka-nelkul-maradt-fiatalokat
Digitális készségektől függhet a gazdasági növekedés
Számos digitális készság hiányzik a munkavállalókból világszerte, egy nemrég publikál† nemzetközi kutatás szerint. Itthon a gazdasági fejlődés egyik fő motorjának viszont éppen a digitalizációt jelölték meg, cél, hogy az oktatási rendszert senki ne hagyja el megfelelő digitális tudás nélkül.
Az öt legfontosabb digitális készség között helyet kaptak a kiberbiztonság, a programozás és a szoftverfejlesztés mélyebb megértése, valamint az adattudományok. Érdekes eredmény, hogy a klasszikus tudás megléte csak a hatodik legfontosabb készség.
https://www.magyarhirlap.hu/tech/20191217-digitalis-keszsegektol-fugghet-a-gazdasagi-novekedes
Mindennek az eredője az oktatás
A magyar gazdaság csak úgy lehet sikeres, ha a lehető legjobban használjuk ki a digitalizációban rejlő lehetőségeket. Ami ehhez elengedhetetlen: több tízezer jól képzett fejlesztő és üzemeltető, több százezer olyan ember, aki munkája során rendszeresen használja a digitális eszközöket, továbbá a lakosság alapvető informatikai ismeretekkel rendelkező, több milliós tábora.
Két évvel ezelőtt a digitális munkaerőhiány enyhítésére a magyar kormány a piaci szereplőkkel és a gazdasági érdekképviseletekkel karöltve elindította a Digitális Munkaerő Programot (DMP). Milyen eredmények születtek eddig a DMP-nek köszönhetően, illetve hogyan tovább – erről beszélt Laufer Tamást, az IVSZ elnökét.
https://computerworld.hu/uzlet/mindennek-az-eredoje-az-oktatas-272055.htm
Egyetemcsere
Míg a demokrácia és a szabadság alapértékeire épülő amerikai-magyar Közép-európai Egyetem (CEU) egyre távolabb (nyugatabbra) kerül Magyarországtól, addig a Kínai Kommunista Párt közvetlen irányítása alá tartozó sanghaji Fudan Egyetem szép lassan megtelepedik Budapesten. A magyar kormány annyira örül ennek, hogy egy év leforgása alatt háromszor is hírt adott a hazánkat ért megtiszteltetésről – ugyanis az ilyen hierarchikus, szelektív és felülről irányított egyetemek egyikének sincs még külföldi kampusza.
https://nepszava.hu/3060877_egyetemcsere
December 19.
Taigetosz hétezer gyermeknek
Az út szélén nem hagynak, de árokba kényszerítenek napjainkban közel 7000 gyermeket, mert ellehetetlenítik továbbtanulásukat. Ők a tanulási, magatartási zavarokkal és születésüktől fogva testi, szellemi hátrányokkal élők. Tudomásunk van arról, hogy több helyen a fenntartó a 2019/2020. tanévben előkészítő évfolyamra beiskolázott, sajátos nevelési igényű tanulók számára a jövő ősztől kezdődő képzések osztályindítási engedélyét visszavonta, mégpedig a szakképesítések OKJ módosítással összefüggő megszűnésére hivatkozva. Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás cikke.
https://nepszava.hu/3061008_taigetosz-hetezer-gyermeknek
Nem lehet tudni mire szánják a plusz milliárdokat
Egy kormányrendelet 32,5 milliárd forintot csoportosít át „köznevelési célú humánszolgáltatásra és működési támogatásra”. Minden pénz jól jön az oktatásnak, hisz jelenleg a költségvetés beruházásokra fordított összegének csak 2,9 százaléka kerül a közoktatásba, míg 2006-2007-ben ez 5,8 százalék volt. Az említett megfogalmazásból nem lehet tudni, mire szánják ezt az összeget – nyilatkozta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában 2019. december 18-án. Ha a pénz egésze béremelésre menne, akkor is csak 5 százalékos emelést jelentene.
https://pedagogusok.hu/hir/3928/nem-lehet-tudni-mire-szanjak-a-plusz-milliardokat
Nem minden tanár kap pulykapénzt
A Klebelsberg Központ és a tankerületek alá tartozó intézmények többségében semmit nem kapnak a pedagógusok, vagy ha mégis, csak minimális összegű pluszjuttatásra számíthatnak.
Továbbra sincs egységes szabályozása, előre betervezett forrása a pedagógusok karácsony előtti jutalmazásának, csakis a munkáltatók, vagyis a tankerületi központok és a szakképzési centrumok aktuális gazdasági helyzetén, a tankerületi vezetők, centrumigazgatók döntésén múlik, elismerik-e év végi pluszjuttatásokkal a tanárok munkáját. Bár mind a tankerületek, mind a centrumok állami iskolafenntartók, a jutalmak tekintetében hatalmas különbségek vannak.
https://nepszava.hu/3060990_nem-minden-tanar-kap-pulykapenzt
Úgy néz ki, nem lesz nagyobb minimálbér-emelés, mint tavaly
Maradhat a tavaly kialkudott 8 százalék, bár a szakszervezetek kétszámjegyű emelést akarnak.
Várhatóan nem kötnek új megállapodást a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege a 2018 végén megkötött, kétéves egyezség értelmében.
A kormány év végéig csak abban az esetben hívja össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését, amennyiben a képviseletek ezt maguk kezdeményezik, mert álláspontja szerint a szociális partnereknek kell egyezségre jutniuk.
A 2020-as minimálbérek pontos összegét várhatóan a december utolsó napján megjelenő Magyar Közlönyben hirdetik ki.
https://hvg.hu/kkv/20191219_Ugy_nez_ki_nem_lesz_nagyobb_minimalber_emeles_mint_tavaly?s=hk
Fontos információ szülőknek: így kaphatnak meleg ételt a diákok a téli szünetben
A téli szünetben - ahogyan az összes iskolai szünetben - is biztosítja a kormány az ingyenes gyermekétkeztetést a rászoruló diákoknak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
A közleményen azt írták, hogy a szülőknek a települési önkormányzat jegyzőjénél kell jelezniük, ha szeretnék, hogy gyermekük napi egyszer meleg ételt kapjon a téli szünet alatt is. Az étkezés megszervezése az önkormányzatok feladata
https://eduline.hu/kozoktatas/20191218_Igy_kaphatnak_meleg_etelt_a_diakok_a_teli_szunetben
Tíz szakma, ami végleg eltűnik az OKJ-s képzések listájáról
A több mint 700 OKJ-s képzésből 2020-tól mindössze 174 alapszakma közül választhat az, aki a felnőttoktatásban szeretne tanulni. Az eltűnő szakmák egy része ugyan megtalálható más tanulmányi területeken, akár összeolvadva egy másik - eddig önállóan működő - szakmával, de a képzési listából ezek többsége nem működik majd tovább. Az Eduline mutat tíz közismert szakmát, amelyek vagy a "nem vész el, csak átalakul" kategóriába tartoznak, vagy pedig teljesen eltűnnek a választható képzések közül.
https://eduline.hu/felnottkepzes/20191218_vegleg_eltuno_szakmak
Rendeznék a kis betegek oktatását
Speciális kórház-pedagógiai képzés kezdődhet a jövőben, hogy megfelelő körülmények között és felkészült szakemberektől tanulhassanak azok a diákok is, akik valamilyen tartós betegség miatt hosszú hónapokra kiesnek az iskolából. A kórházi kezelésre vagy hosszas otthoni ápolásra szoruló tanulók oktatásának egyelőre nincsenek központi irányelvei, ezen a téren hiányos a jogi szabályozás és az ellátás is. Az alapjogi ombudsman azonban most kezdeményezi a szakminiszternél, hogy teremtsék meg egy speciális képzés feltételeit, és dolgozzák ki a részletszabályokat.
https://magyarnemzet.hu/belfold/rendeznek-a-kis-betegek-oktatasat-7602827/#
A válogatás nem teljes körű!
Lezárva: 2019. december 19.