NYÍLT LEVÉL az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszternek
Tisztelt Miniszter Úr!
A Pedagógusok Szakszervezete sajnálattal tapasztalja, hogy az új (módosított) Nemzeti Alaptanterv koncepcióját 2020 januárjában sem kapta meg, holott az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Pedagógusok Szakszervezete 2019 márciusában stratégiai megállapodást kötött.
Kérjük miniszter urat, hogy a koncepciót 24 órán belül küldje el a PSZ részére! Ennek hiányában ugyanis a Pedagógusok Szakszervezete nem tudja kialakítani álláspontját.
A PSZ megdöbbenéssel fogadta az eljárást, amit ebben a nyílt levélben hoz a nyilvánosság tudomására!
Budapest, 2020. január 16.
Szabó Zsuzsa
elnök
Pedagógusok Szakszervezete
A Nemzeti Pedagógus Kar is nekiment az új alaptantervnek – a PSZ meg sem kapta
A Pedagógusok Szakszervezetének valamennyi munkacsoportja megfogalmazta véleményét a 2018-as Nat-tervezettel kapcsolatban, ám semmilyen visszajelzést nem kaptunk, nem tudjuk, ezeket végül beépítették-e vagy a kollégák feleslegesen dolgoztak – mondta Szabó Zsuzsa PSZ-elnök a Népszavának. Hozzátette: a legfrissebb Nat-verziót már meg sem kapták, annak ellenére sem, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumával tavaly márciusban stratégiai megállapodást kötöttek arról, hogy minden jogszabálytervezetet idejében megkap a szakszervezet véleményezésre.
A stratégiai megállapodás ellenére sem kapta meg a PSZ a Nat koncepcióját
Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az Inforádiónak is kifejtette (2020. január 16-án), hogy a szakszervezet nem is kapta meg a Nat módosított változatát annak ellenére sem, hogy tavaly stratégiai megállapodást kötött az Emmivel. Itt lehet meghallgatni:
https://www.youtube.com/watch?v=iqxtf6EWaR4&feature=youtu.be