Hírek

PSZ: Verbális megbecsülés helyett valódi béremelést! - Ágazati szakmai pótléknak jó, béremelésnek kevés a 10 százalék

PSZ: Verbális megbecsülés helyett valódi béremelést! - Ágazati szakmai pótléknak jó, béremelésnek kevés a 10 százalék

A Pedagógusok Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy Kásler Miklós bejelentése szerint csak júliustól és csupán 10 százalékkal emelkedjen a pedagógusok bére, amelyet „ágazati szakmai pótléknak” nevezett a miniszter. A PSZ sajnálja, hogy az oktatási kormányzat a szakszervezettel csaknem másfél évig zajló tárgyalás után mindössze ennyit értett meg a pedagógustársadalom problémáiból.

A PSZ béremelést követelt és nem pótlékot, amelyet a kormány bármikor visszavonhat. Ráadásul ez még a bérfelzárkóztatáshoz is kevés, mivel a nemzetgazdasági átlagot sem éri el a pedagógusok keresete.

A megígért 10 százalékos ágazati szakmai pótlék azért is elfogadhatatlan, mert nem tudja az oktatásban tartani a pályakezdőket még akkor sem, ha esetükben, idézzük: a gyakornoki besorolású pedagógusok esetében a garantált diplomás bérminimumon felül érvényesül az ágazati pótlék, amely január elsejétől már 8 százalékkal emelkedett. Ezzel az újabb 10 százalékos emeléssel fél év alatt 18 százalékkal nő a gyakornokok bére”.  Ezt a kijelentést megtévesztőnek tartja a PSZ, mert garantált diplomás bérminimum nem létezik, hiába kerestük a jogszabályokban.

A valóság az, hogy a fiatalok néhány éves tapasztalat után továbbra is elhagyják a pályát, így tényleg nem lesz, aki tanítsa a gyermekeket, és éppen ezt nem akarja megérteni a kormány!

Az igazgatóknak megígért vezetői pótlék pedig (amellyel bruttó 821 ezer forintra is nőhet a fizetésük) kiválóan alkalmas a pedagógustársadalom további megosztására. Egyébként ez az „álomfizetés” a pedagógustársadalom 0,1 százalékát érinti, és a pótlékkal csak ők érnék el az egyetemi diplomások átlagkeresetét.

Értelmezhetetlen az is, miszerint az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint. A szakképzést önmagának kiszakító Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) többször bejelentette, hogy 2020 júliusától átlagosan 30 százalékos béremelést kap a szakképzésben dolgozó 32 ezer pedagógus – ennek továbbra sem látjuk a fedezetét. A PSZ kalkulációi szerint a valóságban a miniszter által bejelentett 170 ezer fő helyett csak kb. 120 ezer pedagógus kaphat pótlékot.

Az viszont örvendetes, hogy a pótlékban részesülő pedagógusok (még) nem veszítik el közalkalmazotti státuszukat. (Emlékezetes, hogy a szakképzési dolgozók a béremelésért cserébe a Munka törvénykönyve hatálya alá kerülnek, emiatt a PSZ Alkotmánybírósághoz fordul).

A bejelentés egyértelmű vesztesei a nevelést-oktatást segítők, pl. a dajkák, óvoda- és iskolatitkárok stb., akiknek áldozatos munkája nélkül semmi nem működhet a köznevelésben. Róluk miért feledkezett meg most is a kormány?

Mindezek miatt a PSZ még indokoltabbnak tartja a Pedagógusok Sztrájkbizottságának létrehozását és emlékezteti a kormányt: még mindig nem jelölte ki a hivatalos tárgyalópartnert, holott a határidő lejárt. (Emlékeztetőül: A PSZ azt követeli, hogy a pedagógusok és a közalkalmazottak bértáblája számítási alapja a mindenkori minimálbér legyen, a szakképzésben dolgozók maradjanak közalkalmazottak, a pedagógusok tanítással lekötött óraszámát hetente 22 órában rögzítsék.)

Mielőtt a szaktárcák ismét azzal vádolnák a Pedagógusok Szakszervezetét, hogy „politikai érdekeket szolgál”, továbbá „feszültséget akar kelteni”, a PSZ leszögezi: a feszültség keltésére az elmúlt hetekben kiváló alkalmat adott maga a kormány, amely társadalmi egyeztetés nélkül fogadta el az új Nemzeti alaptantervet, továbbá Kásler Miklós miniszter, amikor aláírta az arra épülő kerettanterveket. Az „ágazati szakmai pótlék” csak olaj a tűzre!

 

Budapest, 2020. február 25.

Pedagógusok Szakszervezete