Heti lapszemle 2020. június 19.
Szakszervezetünk elvárja a kormánytól, hogy teremtse meg a fedezetet a bérek emeléséhez a jövő évi állami költségvetési javaslatban. A sztrájkbizottság munkáját csak felfüggesztettük a járvány miatt - mindez a tanévzáró sajtótájékoztatón hangzott el. A PSZ többször egyértelművé tette: az erőszaknak nincs helye az iskolákban, de a problémát nem az iskolaőrség oldja meg.
június 13.
Maruzsa Zoltán: Nem csak exrendőr lehet iskolaőr
Speciális rendészeti, valamint pedagógiai-pszichológiai felkészítést is kapnak a leendő iskolaőrök, akiknek munkába állás előtt vizsgán is bizonyítaniuk kell az alkalmasságukat - mondta Maruzsa Zoltán államtitkár. Az iskolaőrség felállítása fajsúlyos, de szükséges lépés, ami ugyanakkor nem önmagában áll, hanem a pedagógusok védelme érdekében, és az iskolai agresszió elleni komplex intézkedéscsomag része. Hangsúlyozta továbbá, hogy az érintett iskolák - ahol gyakori a pedagógusok elleni verbális vagy akár fizikai fenyegetés, bántalmazás - örülnek a fokozott védelemnek, de a segítség igénybevétele minden esetben önkéntes. Az iskolaőr több mint egy portás, de kevesebb egy rendőrnél: lőfegyvere nem lehet, ez semmiképpen sem indokolt egy iskolában.
https://magyarnemzet.hu/belfold/nem-csak-exrendor-lehet-or-8238012/
Újabb eset igazolja az iskolaőrség létrehozásának szükségességét
A hajdúhadházi eset arra világít rá, hogy indokolt a szigorítás az iskolai erőszak felszámolására - mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott. A minap egy vizsgázó rátámadt tanárára: többször megrúgta, majd egy székkel menekülésre kényszerítette. Mindezt azért tette - Horváth László elmondása szerint -, mert a tanár arra kérte, vizsgázás közben ne használja mobiltelefonját. Hangsúlyozta, van olyan eset, ahol már nem pedagógiai eszközökre, hanem gyors, erős és hatékony közbelépésre van szükség. Úgy vélte: ez az eset is bizonyítja, szükség van a büntethetőségi korhatár leszállítására.
Miklósi László: Ez így ugrás a sötétbe
A Történelemtanárok Egyletének elnöke a digitális oktatásról is nyilatkozott. „Én is tudok olyan esetről, hogy az egyik kollégámnak a „roppant magas” fizetéséből új laptopot kellett vennie, másként nem tudtak volna otthon négyen dolgozni, tanulni. Ehhez viszont semmilyen iskolai vagy állami támogatást nem kaptak. Az természetesen dicséretes, hogy kaphattak eszközöket azok a családok, akik maguktól nem tudtak szerezni, de kérdés, volt-e otthon hozzá internet-előfizetés? (…) „A tanévet le tudtuk zárni, de az biztos: senki nem gondolhatja, hogy a most kapott értékelések ugyanolyanok, mint a fél évvel korábban kapottak.” Az interjúban szó volt az alaptantervről, az iskolaőrségről is.
https://nepszava.hu/3081438_ez-igy-ugras-a-sotetbe-interju-miklosi-laszloval
Ki mit tart meg a távoktatásból őszre?
Bár a járvány második hulláma közbeszólhat, egyelőre kevés jele van annak, hogy ősszel nem a megszokott módon kezdődik az új tanév. Úgy tűnik viszont, hogy nem minden marad a régiben: van olyan iskola, ahol az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján azt fontolgatják, 1-1 hétre távoktatásba küldenek egyes évfolyamokat, a pedagógusok közül pedig többen is adnak majd fel számítógépen leckét.
június 14.
PSZ: az iskolaőr a megfélemlítés eszköze és nem a megelőzésé
Az ATV híradója idézte a Pedagógusok Szakszervezete szakmai véleményét: az állandó „iskolaőri-rendőri” jelenlét a megfélemlítés eszköze és nem a megelőzésé. A PSZ-nek számos szakmai javaslata is van, amellyel megelőzhető az iskolai agresszió. Szabó Zsuzsa elnök megjegyezte: egyetlen esetben elfogadható az iskolaőrség: ha azt kéri a tantestület és az egy komplett csomag része.
A gyermekpszichológus szerint az iskolaőrség nem megoldás - A PSZ szerint a szőnyeg alá söprik a problémát
Az iskolaőrökről benyújtott javaslat szerint mintegy ötszáz iskolába küldenének volt rendőröket, akik különböző kényszerítő eszközökkel ügyelnének a rendre. „A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy az intézkedés azt jelenti, a problémákat a pedagógiai megoldás helyett rendészeti eszközökkel a szőnyeg alá akarják söpörni. Az iskolaőrség a szakszervezetek szerint jelentős költségeket emésztene fel, indokolatlanul megfélemlítő jellegű lenne, egyben veszélyes, és beláthatatlan következményekkel járna” - idézte a lap a PSZ véleményét is.
Ostobasággal érvel a kormány
„Adva van ugyebár a kormány, amely érezhetően politikai tőkét kovácsol a cigányellenes retorikából. Jó apropója ennek az egész gyöngyöspatai szegregációs per, és annak utóélete. És adva van egy olyan oktatási rendszer, ami sok szempontból diszfunkcionális, eleve kirekesztő és egyenlőtlenségeket növelő struktúrára épül, és amelyben a pedagógusok eszköztelensége frusztrációk sorában csapódik le. Mindemellett eltagadhatatlan, hogy az iskolai erőszak egyre láthatóbb – tehát létező – probléma, amivel kezdeni kéne valamit. És akkor nagy hirtelen, mintegy a „társadalmi igényekre” rezonálva megjelenik az iskolaőrség koncepciója, mint egyfajta kormányzati megoldás.” Cikk a Mércén.
https://merce.hu/2020/06/14/demagog-ostobasaggal-ervel-a-kormany-az-iskolaorseg-felallitasa-mellett/
Elfogadják a tankerület vezetőjének lemondását
Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője június 15-i hatállyal távozik posztjáról. Az Emmi az ATV híradójának megkeresésére közölte: „a tárca egyértelmű túlkapásként értékeli a tankerületi igazgató eljárását. Tekintettel arra, hogy az érintett tankerületi igazgató több szakmai hibát is vétett az utóbbi időszakban, lemondását el fogjuk fogadni”.
Az új alaptantervet nem szabad így bevezetni - Az oktatásban alacsony bérért is húzzák az igát
Nem konszenzussal fogadták el a Nemzeti alaptantervet, a tanárokig el sem jutott előzetesen, idegen lesz számukra, majd csinálják belőle, amit tudnak - mondta Lannert Judit oktatáskutató. Szerinte az oktatás arra van kihegyezve Magyarországon, hogy a képzett, zömében női, alulfizetett dolgozók húzzák az igát, és úgyis megcsinálják, amit kell. Az egész szellemiség, amelyet sajnos Kásler Miklós miniszter is képvisel, arról szól, hogy az oktatást meg lehet úszni ennyiből is, „mert itt vannak ezek a drága nők, akik akkor is megcsinálják a dolgukat, ha nincsenek rendesen megfizetve.”
június 15.
A bérek emelését várja a kormánytól a PSZ
Továbbra is bérrendezést és a munkaterhek csökkentését várja a kormánytól a Pedagógusok Szakszervezete. A PSZ nem támogatja az iskolaőrséget, mert nem oldja meg az alapvető problémát. Tanévzáró sajtótájékoztatót tartott a PSZ - beszámoló a honlapon.
Csak felfüggesztettük a sztrájkbizottság működését
A járvány miatt kellett felfüggeszteni a sztrájkbizottság munkáját, de ha szükség lesz rá, ismét fel kell újítani - erről is beszélt a Klubrádió hírműsorának Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke. Jelezte: a PSZ kezdeményezte a KÖÉT összehívását, mert nem látjuk a követelések fedezetét a jövő évi költségvetésben.
https://www.youtube.com/watch?v=Jvl6FY9jUyg&feature=youtu.be
Véget ért a tanév, a pedagógusok továbbra is béremelést szeretnének
Az ATV híradója idézte Szabó Zsuzsa elnököt: óriási a munkateher, alacsony megbecsültség, a bér. Ezekben az ügyekben lépni fogunk, a sztrájkbizottság munkáját csak felfüggesztettük a járvány miatt. Az Emmi a híradó megkeresésére közölte: egyetért a PSZ-szel, hogy a tanév sikere a pedagógusok, a diákok és a szülők sikere. A pedagógusok bére 10 százalékkal nő júliustól, ezt is írta a tárca.
Amint a veszélyhelyzet engedi, a sztrájkbizottság folytatja munkáját
Továbbra is bérrendezést és a munkaterhek csökkentését várja a kormánytól a Pedagógusok Szakszervezete. Az elnök online sajtótájékoztatón azt mondta: amint a járványhelyzet engedi, a sztrájkbizottság folytatja tevékenységét. Szabó Zsuzsa arról is beszélt: a koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzetben a pedagógusok aktív közreműködésének köszönhetően sikerült eredményesen zárni a tanévet.
Végkielégítés nélkül maradhatnak azok, akik nem fogadják el a bérajánlatot
Nem akarják kifizetni június 30-ai hatállyal a végkielégítését azoknak a szakképzésben dolgozó oktatóknak, akik úgy döntöttek, nem fogadják el új bérajánlataikat és munkaszerződésüket - ez is elhangzott a PSZ sajtótájékoztatóján. A szakképzési centrumok csak azoknak fizetnének végkielégítést, akik jogviszonyuk megszűnése után 60 napig nem tudnak elhelyezkedni, és erről nyilatkozatot is tesznek. A PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint újabb bizonyíték a fejetlenségre az agrárszakképzési intézmények átszervezése.
Lemondott a tankerületi igazgató
A PDSZ elnöke és a vasalódeszkás tanár, Vezsenyi László nyilatkozott az ATV Egyenes Beszéd c. műsorának. A tanárt visszavárják a gimnáziumba. Története az egész országban elterjedt, ombudsmani vizsgálat is indult az ügyben, melynek rövid időn belül következményei is lettek: június 15-i hatállyal lemondott a tankerületi vezető, Balázs József, még az Emmi is a tanár mellett foglalt állást.
http://www.atv.hu/belfold/20200615-oromhir-visszavarjak-iskolajaba-a-vasalodeszkas-tanart/hirkereso
Sokan álltak ki a vasalódeszkás tanár mellett, képeket feltöltve
Lassan szimbólummá válik a vasalódeszka, mint a digitális oktatás egyik eszköze. A makói gimnázium tanára biztosan nem gondolta korábban, hogy ennyire népszerű lesz a videója, melyben úszásoktatást mutatott be.
http://eduline.hu/campus_life/20200615_a_vasalodeszkas_tanar
Az új Nat is része a kormány nyelvstratégiájának
Noha továbbra sem nyilvános a kormány részletes idegennyelvi-stratégiája, három elemből áll - tudta meg a Népszava, miután a tárcától kért tájékoztatást. Az első a középiskolásoknak szóló külföldi nyelvtanulási program, amely idén indult volna, de a koronavírus-járvány miatt elmaradt. A második egy ugyancsak kéthetes nyelvi továbbképzés a nyelvtanárok számára, erre jövőre lehet majd jelentkezni. „A harmadik elemet az új Nemzeti alaptanterv idegen nyelvi tantárgyainak átdolgozása során hajtottuk végre” - írta az Emmi. A lap szerette volna megtudni, mikor tehetik közzé a teljes, 2019-2027 közötti időszakra szóló stratégiát, de erre nem kapott választ.
https://nepszava.hu/3081560_az-uj-nat-is-resze-a-kormany-nyelvstrategiajanak
Volt segítség a digitális oktatáshoz is
Rengeteg digitális eszközt juttatott el a kormány állami forrásokból és magánfelajánlásokból a rászoruló diákoknak a digitális oktatás idején, több ezer számítógép került például a gyermekotthonok lakóihoz - derül ki Rétvári Bence államtitkár tájékoztatásából, aki szerint további fejlesztésekkel készülnek a járvány esetleges második hullámára is.
https://magyarnemzet.hu/belfold/volt-segitseg-a-digitalis-tanulashoz-is-8243949/
Egyre népszerűbbek a technikumok
Szakács és informatikai szakember szeretne lenni a legtöbb olyan nyolcadikos, akik az érettségi mellett vagy ahelyett szakmát tanulnának. Az Oktatási Hivatal adatai szerint a könnyűipar, a vegyészet és a vízügy nem nagyon érdekli a mai fiatalokat, ellenben nagyon sokan vágytak idén a nyelvi előkészítő évfolyamokra. A nyolcadikosok háromnegyede az elsőként megjelölt helyre iratkozhat be. Ők jórészt technikumban kezdhetik meg tanulmányaikat, egyszerre szerezhetnek érettségi bizonyítványt és szakmát. Ez az iskolatípus egyébként fénykorát éli, az elmúlt 15 évben sosem volt még ilyen népszerű, mint idén. A fő tárgyakból ugyanazt a tananyagot kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Havi ösztöndíj minden tanulónak jár.
https://magyarnemzet.hu/belfold/egyre-nepszerubbek-a-technikumok-8243058/
Maruzsa Zoltán az Inforádió Aréna c. műsorának nyilatkozott
Szeptemberben a tantermekben kezdődik az új tanév
Az államtitkár szerint a digitális munkarendből sok megoldást már szeptembertől átemelhetnek a hagyományos oktatásba, és közben arra is készülnek, ha ismét munkarendet kell váltani. Jelezte: az áthelyezett munkanapokra, szombatokra kiváló lehetőség a digitális munkarend. Nagyon hasznos lenne a középiskolák számára, ha az érettségit megelőző két hétben elrendelhessenek digitális munkarendet intézményi jogkörben. Sokan jelezték, hogy ebben a rendben nagyon hatékonyan tudtak az érettségire készülni. Céljuk, hogy készítsenek a nyári szünetben olyan tantárgyi csomagokat, amelyek összeszedik a jó gyakorlatokat, és ha megint úgy alakul, jóval több segítséget, informatikai hátteret adjanak az új munkarendre való átálláshoz.
A kormány önmagától sehová nem küld iskolaőröket, külföldi nyelvi képzés tanároknak
Ha csak egyetlen helyen is pedagógust bántalmaznak, vagy egyetlen tanulót ér olyan zaklatás és fizikai bántalmazás, amit egyébként egy iskolaőr megakadályozhatott volna, akkor már előrébb vagyunk. (…) Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy erre van igény, éppen ennek a felmérése zajlik. Körülbelül ötszáz iskolával számolnak. Az intézmények dönthetik el, hogy élnek-e az iskolaőri rendszer lehetőségével. Szó volt az új Nemzeti alaptantervről, továbbá arról is, hogy a pedagógusok külföldi nyelvi továbbképzésére mintegy másfél milliárd forintot fordatanának.
június 16.
Béremelést vár a kormánytól a PSZ, elutasítja az iskolarendőrségről szóló törvénymódosítási javaslatot
Az ATV Start c. műsorának nyilatkozott Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke. Beszélt az alacsony bérekről, a munkaterhekről. Jelezte: a pálya anyagi és erkölcsi megbecsültsége továbbra is alacsony. A PSZ egyszeri 30 százalékos béremelést szeretne, nem elég a júliustól megígért 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlék. Kitért arra a régi követelésre is, miszerint a befagyasztott vetítési alapot a mindenkori (folyamatosan növekvő) minimálbérhez kellene igazítani. Ami az iskolaőrséget illeti: a törvénymódosítási javaslatot határozottan elutasítja a PSZ, mert nem oldja meg az alapvető problémát. Az iskolai agresszió kezeléséhez, megelőzéséhez iskolapszichológusok és más szakemberek kellenek.
Az írott változat:
Jogi csűrés-csavarás folyik a végkielégítések kifizetésével
Nem akarják kifizetni június 30-ai hatállyal a végkielégítését azoknak a szakképzésben dolgozó oktatóknak, akik úgy döntöttek, nem fogadják el új bérajánlatot és a munkaszerződést - hangzott el a Pedagógusok Szakszervezete tanévzáró sajtótájékoztatóján. A szakképzési centrumok csak azoknak fizetnének végkielégítést, akik jogviszonyuk megszűnése után 60 napig nem tudnak elhelyezkedni. Gosztonyi Gábor, a PSZ szakképzésért felelős alelnöke a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorának azt mondta: jogi csűrés-csavarással akarják megakadályozni a végkielégítés kifizetését. A PSZ saját felmérése szerint a válaszadók 17%-a nem vállalja, hogy tovább foglalkoztassák.
https://www.youtube.com/watch?v=mCm7BzR4pb8&feature=youtu.be
„Úgy kell beépíteni az iskolák életébe az iskolarendőröket, hogy ne a rendszeren kívül működjenek”
Az Eduline cikke felidézte: a PSZ nem támogatja az iskolaőrség létrehozását, összeállítása rávezet a június 9-én kiadott szakmai véleményünkre. Jármi Éva szakpszichológus szerint az iskolaőrségnek lehet olyan üdvözlendő jellege, hogy az iskolát szeretnék alapvetően biztonságos hellyé tenni. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha ennek megfelelő szakmai háttere van, és az iskolaőrök be tudnak abba a rendszerbe épülni, amelyben egy iskola működik. Idézett amerikai kutatást is: „ott, ahol bevezetik ezt a megoldást, automatikusan megnő a bűncselekményt elkövetők száma, a diákok hamarabb kriminalizálódnak - hiszen az eddigi pedagógiai eszközökkel kezelt fegyelemsértés most már bűncselekménynek minősül.”
http://eduline.hu/kozoktatas/20200616_iskolaori_rendszer_magyarorszagon
Érettségik előtt és szombati munkanapokon is jöhet a távoktatás
Maruzsa Zoltán államtitkár a TV2-ben beszélt arról, mit lehet a digitális munkarendből átemelni a következő tanévre. Elképzelhető, hogy jövőre a vizsgák előtti két hétben távoktatást lehetne elrendelni a diákoknak. Szóba kerültek az áthelyezett szombatok is - amikor kiesett hétköznapot kell pótolni. Ilyenkor kevesen mennek iskolába, így ideális megoldás lehetne, hogy azokon a napokon is digitális oktatás legyen. Nyárra több fórumot is szerveznek, ahol jogi szempontból vizsgálják a távoktatást. Az oktatásban tart a felkészülés a járvány második hulláma miatt, a Kréta rendszerét fejlesztik, az okostankönyvek körét bővítik. Fokozatos átállásra készülnek, ha a fertőzés terjedése indokolná.
http://eduline.hu/kozoktatas/20200616_a_tavoktatas_jovoje
A szombathelyi tankerület kirúgta a zenetanárt, aki véleményt mondott
A szombathelyi tankerület vezetése elbocsátotta állásából Rác Gábor zenetanárt, aki nyilvánosan kifogásolta a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola igazgatójának cselekedeteit. Az igazgató egy mesterpedagógusi vizsgán lepontozta saját igazgatóhelyettesét. A tankerület megpróbálta elsimítani az ügyet. A tanári karból többen is az igazgató távozását követelték. A véleményét elmondó Rác Gábort elbocsátották, az igazgatóhelyettest lefokozták, miközben az igazgatót senki nem vonta felelősségre.
Újraalakult a Szakképzési Innovációs Tanács, de a PSZ nem vállalta a tagságot
Az új szakképzési törvény jogszabályi szintre emelve rögzítette a tanács jogállását és feladatait. A szakképzés országos stratégiai kérdéseinek érdekegyeztetésére létrehozott testület kibővült tagsággal folytatja munkáját. Június 11-én tartotta alakuló ülését a megújult Szakképzési Innovációs Tanács (SZIT). A tagság részben átalakult, újonnan kapott helyet a Tanácsban mások mellett a Felnőttképzők Szövetsége, a Magyar Rektori Konferencia és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is. A munkában való részvételre ismét felkérték a Pedagógusok Szakszervezetét, a PSZ azonban nem vállalta a tagságot.
Csapó Benő: Ahol eleve hatékonyabb az iskola, jobban működik a távoktatás
Eddig optimista hipotézis volt, hogy a pedagógusok tudnának önállóbban, a mindenkori helyi feladatokhoz alkalmazkodva dolgozni, de a távoktatás erre kézzelfogható bizonyítékot is nyújtott. Megtapasztaltuk, hogy a hagyományos iskola számos tevékenységi formája felesleges, és kipróbáltunk új dolgokat, amelyek hatékonyabbnak tűnnek - mondta Csapó Benő oktatáskutató. Jelezte: az UNESCO és az OECD is elemzi a világszerte alkalmazott digitális oktatást és kiadja a maga ajánlásait. A hosszabb interjú több témát is érint.
https://hvg.hu/elet/20200616_CsapoBeno_interju
Classroom terem nélkül
A tanárok nagy része kihívásként élte meg az új eszközök felfedezését. Többféle vélemény a lapban.
https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/classroom-terem-nelkul-8244390/
A magyarok kétharmada szerint ezután jobban megbecsülik a tanárokat
A járvány miatt bevezetett digitális oktatásban a tanárok és a szülők együtt tanították a gyermekeket - az értékteremtő neveléshez mindkét félre nagy szükség van. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) felméréséből kiderül: a pedagógusok és a szülők számára is az a legfontosabb, hogy a gyermekek felelősségteljes felnőtté váljanak.
https://magyarnemzet.hu/belfold/ertekteremto-gyermekneveles-a-jarvany-utan-is-8246733/
Hitelből épülnek oktatás intézmények
50 milliárd forintból épülhetnek köznevelési intézmények és iskolai sportlétesítmények a következő években - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter, miután aláírta az erről szóló hitelszerződést az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal.
június 17.
Gumibottal, bilinccsel és gázspray-vel felszerelt iskolaőrök: jó lenne ez? - A PSZ-nek javaslatai vannak az agresszió megelőzésére
A PSZ szerint a kormány arra hivatkozva vezetné be az iskolaőrséget, hogy megszaporodtak az erőszakos esetek a pedagógusok ellen, de a szakszervezetnek nincs statisztikája arról, hány ilyen ügy lehet. A PSZ szerint az agresszió megfékezésére hatékonyabb lenne a megelőzés. Több javaslatot is tettek az iskolaőrség bevezetése helyett. Kétszáz tanulónként legyen legalább egy iskolapszichológus, aki mindennap ott van az iskolában. Legyen több fejlesztőpedagógus és gyógypedagógus, különösen a hátrányos helyzetű térségekben. Legyen több pedagógiai szakasszisztens is, akik segíthetnek a konfliktusok korai felismerésében. A szakszervezet alelnöke azt is mondta, az egy hónapos iskolaőri képzés egyáltalán nem elég. „Nagyon veszélyesnek tartjuk, hogy pedagógiai és pszichológiai alapismeretek nélkül gyerekek közé engednek „rendészeti” dolgozókat” - mondta Totyik Tamás alelnök.
https://index.hu/belfold/2020/06/17/iskolaorseg_iskolai_eroszak_oktatas_neveles_gyerekek/
Nem támogatja az iskolaőrséget a PSZ
Totyik Tamás alelnök a Szeged TV-nek is kifejtette a PSZ iskolaőrséggel kapcsolatos véleményét (június 12-én), kiemelve a kényszerítő eszközök használatával kapcsolatos aggályokat. Az összeállítás 12 perc 20 mp-nél kezdődik.
Rácz Zsófia hónapokon át nem ért rá beszélgetni a PSZ Ifjúsági Tagozatával
Nagyon szeretett volna találkozót szervezni a Pedagógusok Szakszervezete Ifjúsági Tagozata a fiatalokért felelős helyettes államtitkárral, Rácz Zsófiával, ám egyik próbálkozásuk sem sikerült. Az ifjúsági tagozat egyebek között a pedagógushiány, a fiatal kollégák túlterheltsége, az iskolai agresszió, a lakhatási helyzet kezelésében kért volna segítséget Rácz Zsófiától.
A Fidesz bevenné Miskolc elitgimnáziumát
Újra politikai csatározások kereszttüzébe kerülhet a miskolci Földes Ferenc Gimnázium. Korábbi igazgatója Veres Pál volt, aki többször konfliktusba került a Fidesszel. Párton kívüliként az ellenzék támogatásával tavaly Miskolc polgármestere lett. Az igazgatói posztra most hárman pályáznak: a jelenlegi megbízott igazgató, az egyik tanár és egy külsős jelölt, aki a sajószögedi általános iskolát vezeti, mellesleg fideszes politikus. Pályázatát ízekre szedték a bírálók, többen attól tartanak, politikai kinevezett kerül a gimnázium élére.
Rosszul lett a vegyszertől, kirúgta a tankerület
Rendkívüli felmentéssel bocsátotta el a Pécsi Tankerületi Központ az egyik pécsi gimnázium nevelés-oktatást segítő munkatársát, aki egészségügyi okokra hivatkozva nem akart részt venni az érettségik előtti vegyszeres fertőtlenítésében - értesült a Népszava. A Klebelsberg Központ szerint a tankerület jogszerűen járt el, de a dolgozó nem így látja, ezért - a PDSZ segítségével - bírósághoz fordult. Egyébként kérte a döntés felülvizsgálatát a Klebelsberg Központtól, ahonnan azt a választ kapta, nem találtak olyan indokot, amely alapján a tankerület intézkedését felül kellene bírálni. Azt javasolták, észrevételeivel keresse a tankerületi igazgatót. A Pécsi Tankerületi Központ vezetője Páva Péter, Pécs korábbi fideszes polgármesterének testvére.
https://nepszava.hu/3081851_rosszul-lett-a-vegyszertol-kirugta-a-tankerulet
Menesztenék a tankerületi igazgatót Pécsen
Kezdeményezte Páva Péter, a Pécsi Tankerületi Központ igazgatójának felmentését a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Kásler Miklós miniszternél és Hajnal Gabriellánál, a Klebelsberg Központ elnökénél - értesült a Népszava. Levelükben emlékeztettek: Páva idén áprilisban a „vörös brigádok” kifejezést használta azokra a tanárokra, akik nem akartak érettségi felügyeletet vállalni a koronavírus-járvány várható tetőzésének idején. Páva nevéhez több jogellenes munkáltatói intézkedés is fűződik a PDSZ szerint, legalább öt bírósági ügyben a tankerületnek több millió forintot kellett fizetnie.
https://nepszava.hu/3081974_menesztenek-a-tankeruleti-igazgatot-pecsen
Az önkormányzattal sem egyeztetett kisiskola bezárásáról a hódmezővásárhelyi tankerület lemondott vezetője
A vasalódeszkás tornatanárt megregulázó hódmezővásárhelyi tankerületi vezető, Balázs József lemondott, de korábban több ügye is volt, egyebek mellett a szentesi gimnázium felvételijének utólagos módosítása is. Róla derült ki az is: úgy egyeztetett a minisztériummal az alsó tagozatosok számára fenntartott Varga Tamás Általános Iskola mártélyi tagintézményének bezárásáról, hogy nem konzultált sem a szülőkkel, sem az önkormányzattal, sem a pedagógusokkal.
https://index.hu/belfold/2020/06/17/iskola_martely_bezaratas/
Írt a posztjáról távozó tankerületi vezető
Június 15-i hatállyal távozott posztjáról Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője, akinek a szentesi gimnáziumi felvételi feltételeinek utólagos módosító döntése, majd a makói vasalódeszkás testnevelő tanár elleni fellépése váltott ki sajtóvisszhangot. Az ATV-hez jutatta el közleményét Balázs József Köszönetnyilvánítás címmel, sorolva, kinek mit köszön.
Elkészültek a módosított alaptantervnek megfelelő új tankönyvek
Maruzsa Zoltán államtitkár közölte: a tankönyvek határidőre elkészültek, pdf-formátumban a tankönyvkatalogus.hu oldalon valamennyi rendelkezésre áll. Júniusban és júliusban esedékes legyártásuk után augusztus elsején megkezdik kiszállításukat az iskolákba. Hangsúlyozta: a tankönyvekre a jól használhatóság mellett a nemzeti elkötelezettség, a gyermekközpontúság és a 21. századi modernitás egyaránt jellemző. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke arról beszélt: egyes tankönyvek teljesen megújultak, mások kiegészítést kaptak és várhatóan azok is meg fognak újulni.
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200617-elkeszultek-a-modositott-natnak-megfelelo-uj-tankonyvek
Hallgatók tehermentesíthetik nyáron a pedagógusokat
Együttműködik a Klebelsberg Központ a tanár- és tanítóképző intézményekkel, hogy a hallgatókat is be tudják vonni a diákok nyári táboroztatásába. Hajnal Gabriella, a központ elnöke a nyári szünetről a Magyar Nemzetnek azt mondta: megkérték az intézményvezetőket, hogy a szünidőben adódó feladatok elvégzésére megbeszélés alapján osszák be a kollégákat, de ne legyen kényszer a nyári munkavégzés. Jelezte: az Erzsébet-táborban nincsenek szabadságon az érintett nevelők, tehát ezeket a napokat később kivehetik, nettó 25 ezer forintos étkezési utalványt kapnak.
https://magyarnemzet.hu/belfold/hallgatok-tehermentesithetik-nyaron-a-pedagogusokat-8252916/
Biztonságérzetet ad, egyúttal visszatartó erő a tervezett iskolaőrség
A pedagóguskar szerint is vannak olyan intézmények, ahol egyes diákok számára legfeljebb a kényszerintézkedés alkalmas az agresszív magatartás megakadályozására - írta a Magyar Hírlap, több vélemény is ismertetve, köztük a PSZ-ét is. „Szintén a segítő szakemberek, vagyis az iskolapszichológusok, a fejlesztőpedagógusok és a gyógypedagógusok számának növelését sürgeti a Pedagógusok Szakszervezete, amely az iskolaőrség felállítását teljes egészében elutasítja. Akárcsak az ellenzéki sajtó, amely szerint az iskolaőrség „barbárság”, „nettó agyrém”, „demagóg ostobaság.”
június 18.
Nagy próbatétel volt az elmúlt három hónap - Nem elég a pedagógusoknak a 10 százalékos bérpótlék
Az Inforádió Aréna c. műsorának vendége volt Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke. A tanévzáró interjúban szó volt arról: a pedagógusok sokat tettek azért, hogy eredményesen le lehessen zárni a tanévet. A szakszervezet 7 pontban fogalmazta meg javaslatait a digitális oktatás fejlesztéséhez, ha ismét szükség lenne a tantermen kívüli oktatásra egy újabb járványban. Ismét felidézte a régi követeléseket: a bérek emelésének, a munkaterhek csökkentésének szükségességét, példákat említett arra, hogy a diplomás átlagbérhez képest keveset keresnek a pedagógusok. A sztrájkbizottság ismét munkához lát, ha szükség lesz rá. A PSZ már kezdeményezte a KÖÉT összehívását, mert nem látja a jövő évi költségvetési javaslatban sem a béremelés fedezetét. A megígért 10 százalék csak bérpótlék és nem béremelés.
https://infostart.hu/arena/2020/06/18/szabo-zsuzsa-a-pedagogusok-szakszervezetenek-elnoke
Kérdőjelek a végkielégítések kifizetése körül a szakképzésben
Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Magyar Hangnak - több pedagógus jelzése alapján - azt mondta: a munkáltatók arról tájékoztatták a dolgozókat, csak hatvan nap múlva fizetik ki a végkielégítést, miközben az már június 30-án esedékessé válna, ha egy tanár úgy dönt, nem marad a szakképzésben. Ez jogellenes gyakorlat lenne. Ráadásul úgy értesültek, hogy több pedagógussal szóban azt közölték az intézmények, nekik kell majd hatvan nap múlva igazolniuk, hogy ezen időszakban nem helyezkedtek el másik intézményben. Ebben az esetben jár ugyanis a törvény szerint a végkielégítés. Ha viszont elhelyezkednek, akkor nem kapnak végkielégítést.
Felfrissült a tankönyvkínálat
Elkészültek a következő tanévben használatos új tankönyvek, összesen 2907 kiadvány közül választhatnak a pedagógusok - jelentették be a köznevelési államtitkárság sajtótájékoztatóján.
https://magyarnemzet.hu/belfold/felfrissult-a-tankonyvkinalat-8254950/
Maruzsa Zoltán: Jó döntés volt megtartani az érettségit
Jó döntésnek bizonyult az érettségi megtartása a járványhelyzetben, hiszen végül egyetlen megbetegedést sem regisztráltak a vizsgázó diákok között - mondta a köznevelési államtitkár a Kossuth rádió reggeli műsorában. Nagyon készülnek - például tájékoztató anyagokkal, továbbképzésekkel - az őszi időszakra, hogy a váratlan helyzeteket is kezelni tudják. Ugyanakkor optimisták, arra számítanak, hogy „hagyományos” tanév kezdődhet el ősszel.
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200618-maruzsa-jo-dontes-volt-megtartani-az-erettsegit
PSZ: a digitális oktatás tapasztalatait hasznosítani kell
A Budapest TE meg ÉN városi podcast-sorozatnak Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke is nyilatkozott a digitális oktatásról. Szerinte az elmúlt hónapokban a tanárok, a diákok és a szülők is jól vizsgáztak. Nemcsak a diákok tanultak a tanároktól, hanem fordítva is. A szülők pedig jobban látták, hogyan tanulnak a gyerekeik, hogyan viszonyulnak hozzájuk tanáraik. A siker ellenére úgy véli: ha a következő tanév ugyanilyen kihívások elé állítja a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat, abból sok probléma fakadhat. Úgy véli, elemezni szükséges a tapasztalatokat, a digitális oktatás eredményeit be kellene építeni a Nemzeti alaptantervbe.
http://enbudapestem.hu/2020/06/meg-kellene-fontolni-a-nat-bevezetesenek-elhalasztasat/
A PDSZ szerint rossz a tankerületi rendszer
A Pécsi Tankerületi Központ igazgatójának felmentését kéri a PDSZ. Pécsett feltűnően megszaporodtak a jogsértések, amelyeket a bíróság is megállapított. Máshol is rendszeresen előfordul, hogy nem fizetik ki a képzésekért, a túlmunkáért járó pénzt. Vannak olyan kirívó esetek is, amelyek eljutnak a médiához, mint például a vasalódeszkás tornatanár esete, vagy a mostani, amikor arra kényszerítettek volna egy dolgozót, hogy fertőtlenítsen az érettségi előtt egy termet a munkavédelmi szabályok megsértésével. Szűcs Tamás elnök a Klubrádió Esti gyors c. műsorának nyilatkozott.
https://www.klubradio.hu/adasok/pdsz-rossz-a-tankeruleti-rendszer-112946
Tüntetést szerveznek a Színművészeti Egyetem hallgatói
Az intézményt magánegyetemmé alakító törvénytervezet elfogadása ellen tiltakoznak. Június 21-én, 16.00 órakor Budapesten, az Uránia előtt gyülekeznek. Azt kérik, tartson velük mindenki, aki osztja aggályaikat.
http://eduline.hu/felsooktatas/20200618_SZFE_megmozdulas
június 19.
„Egy fél ország röhögött a videómon három hónapig, közben az én életemből eltűnt a humor”
Nem szereti, hogy „vasalódeszkás tanárként” vált ismertté, ha visszamehetne az időben, nem is csinálná meg a „digitális úszásóra” videót, ami miatt az azóta lemondott tankerületi vezető meghurcolta. Felsejlik azért az ügy mögött némi politikai leszámolás is, noha erről végképp nem szeretne beszélni. Vezsenyi László nem akar népi hős lenni. Harminc éve a pályán van, szeretik a diákjai, a kollégái, most viszont az sem biztos, hogy pedagógus marad. Interjú készült vele.
Sok szülő úgy érzi, a járványban az iskola cserbenhagyta a gyerekeket
Míg az államtitkár szerint sikertörténet volt a digitális oktatás, a Qubit által megkérdezett szülők többsége arról számolt be: március közepétől június 2-ig sem ők, sem a gyerekeik nem látták a tanároknak még a színét sem. Ezekben az esetekben a pedagógusok a feladatok kiküldésére és a befotózott megoldások ellenőrzésére korlátozták a munkát. Akadtak, akik magántanárt voltak kénytelenek fogadni, mert a budai általános iskolában, ahová a gyermekeik járnak, a tanárok a karantén kezdete óta „még egy kósza frontális órát sem tartottak a digitális térben”.
Több mint 8000 diák máltai nyelvtanulását fizeti a kormány
A koronavírus és a migráció veszélyes összhatásáról beszélt máltai útja után Szijjártó Péter. A külügyminiszter azt fejtegette: meg kell akadályozni, hogy a koronavírus-járványt követően Afrikából, Ázsiából újabb migrációs hullám érje el Európát - és az ellen is tenni kell, hogy az Európába tartó illegális migránsok egyáltalán hajóra szálljanak Líbiában. Szerinte ehhez plusz európai források szükségesek, valamint koordinációs központ, amit Máltán kellene felállítani. Arra is kitért, hogy Málta fontos partnere Magyarországnak, hiszen 8300 magyar diák regisztrált, hogy oda menjen angolt tanulni. Bár a képzések idén kezdődtek volna, a koronavírus-járvány miatt egy évvel halasztották a nyelvi programot.
https://nepszava.hu/3082107_tobb-mint-nyolcezer-diak-maltai-nyelvtanulasat-fizeti-a-kormany
A válogatás nem teljes körű!