Heti lapszemle 2020. június 26.
A jövő héten összeül a PSZ kezdeményezésére a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács. Több nyilatkozatban egyértelművé tettük: a megígért 10 százalékos bérpótlék nem béremelés, holott a PSZ béremelést követel évek óta. További hírek a lapszemlében.
június 18., 20.
A PSZ nem találja a jövő évi állami költségvetési javaslatban a követelt béremelés fedezetét
A Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezte a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács ülésének összehívását, mert hiába követel évek óta béremelést, ennek fedezete a jövő évi állami költségvetési törvényjavaslatban sem látszik - erről is nyilatkozott Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az Inforádió Aréna című műsorának. A tanévzáró interjúban (június 18-án) jelezte: ha szükséges, ismét működni kezd a sztrájkbizottság, amely csak a koronavírus-járvány miatt függesztette fel tevékenységét. Felemás tapasztalatok vannak a digitális tanrendről, az iskolaőrség pedig komoly kérdéseket vet fel. Az interjú írott változata is elérhető:
A fizikai erőszak csak a jéghely csúcsa
Rengeteg visszajelzés érkezik síró, megalázott, tehetetlen pedagógusoktól - mondta Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke. A jelenség már régen elérte a középosztályt, nem korlátozódik az ország leszakadó régióira. A szakszervezet az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult még tavaly októberben, hogy lépjen a tanárok biztonsága érdekében. Válaszában azonban oktatásügyi javaslatokat nem, csak büntetőjogi eszközöket sorakoztatott fel. Abban a Nemzeti Pedagógus Kar és a PDSZ is egyetért, hogy az erőszak kialakulásának komplex problémáját nem, csupán egyes tüneteit képes kezelni az iskolaőrség. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) sem tartja megoldásnak az iskolaőrséget; az a megfélemlítés eszköze és nem a megelőzésé - írta a Magyar Hang.
https://magyarhang.org/belfold/2020/06/20/a-fizikai-eroszak-csak-a-jeghegy-csucsa/
Elárulta az Emmi, miért nem találkozott Rácz Zsófia a PSZ Ifjúsági Tagozatával
A március 16-i találkozó a veszélyhelyzet miatt maradt el, az április 21-i időpontot pedig hivatali program miatt kellett lemondani, de zajlik a találkozó új időpontjának egyeztetése. Bejárta a sajtót a tagozat Facebook-bejegyzése a megbeszélés elmaradásáról.
Bíróság küldi iskolába a hatéveseket
Esélyük sincs szembeszállni a szülőknek az Oktatási Hivatallal, ha azt szeretnék, hogy hatéves gyermekük szeptembertől még egy évig óvodában maradjon, de az OH ezt nem engedélyezte. Az egyetlen út a bíróság, de az eddigi eljárások többsége a szülők keresetének elutasításával végződött - mondta a Szülői Hang Közösség képviselője, Miklós György. A KK hangsúlyozta: az elsősök pontos száma csak az októberi statisztikákból lesz látható. A PSZ alelnöke, Totyik Tamás arról beszélt a Népszavának, több fővárosi tankerületben már tavaly felmérték, szükség van-e férőhelybővítésre. Az egyik tankerületben legalább 15 új első osztályra lett volna szükség, ha a hatévesek többségét tényleg beterelték volna az iskolákba. Úgy tűnik, az oktatásirányítás rájött, hogy ez ennyi idő alatt kivitelezhetetlen.
https://nepszava.hu/3082250_birosag-kuldi-iskolaba-a-hateveseket
Az iskolaőrség alkalmas a pedagógusok elleni erőszak csökkentésére
Az iskolaőrségről számos vélemény látott napvilágot, de viszonylag kevés volt, amelyik igyekezett az iskolai erőszak problémáját, annak kezelését és a tervezett iskolaőrséget komplex módon és a tények alapján elemezni. A Századvég elemzését az Origó ismertette.
Ösztöndíjjal segítik a bukott tanulók felzárkóztatását
Új módon zárkózhatnak fel a lemorzsolódó fiatalok a következő tanévtől. Elindul a korábbi szakképzési Hídprogramot felváltó Dobbantó program, amely alternatív tanulást kínál azoknak, akik még a nyolcadik osztályt sem fejezték be. Főleg magatartási és tanulási zavarokkal küzdő, az iskolai oktatásban lemaradó vagy már kisodródott 16-25 éves fiatalok kaphatnak második esélyt. Országszerte 64 iskolában választhatnak „dobbantó osztályt” az érdeklődők.
https://magyarnemzet.hu/belfold/osztondijjal-segitik-a-bukott-tanulok-felzarkozasat-8269470/
június 21.
A kormányfő levelet küldött érettségizőknek
Orbán Viktor elismerését fejezte ki az érettségizőknek, hogy az elmúlt időszak rendkívüli körülményeinek dacára is sikeresen teljesítették a vizsgákat. Jelentős eredménynek nevezte, hogy a diákok és a tanárok fegyelmezettségének köszönhetően egyetlen ember sem betegedett meg koronavírus-fertőzés miatt. Az Emmi tájékoztatta a kormányfő leveléről az érettségit szervező intézmények vezetőit. A leveleket a Miniszterelnökség a járási hivatalokba juttatta el, kérve: az érettségi bizonyítvánnyal együtt kapják meg a diákok. A miniszterelnök hagyományteremtő jelleggel valamennyi érettségi bizonyítványt szerző diáknak levelet küld majd.
https://nepszava.hu/3082334_levelet-kuldott-orban-viktor-az-erettsegizoknek
KK válasza a PDSZ kezdeményezésére
Nem először folytat alig leplezett politikai indíttatású kampányt a magyar oktatásügy, a kormány és annak különböző intézményei ellen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) - így reagált a Klebelsberg Központ az érdekképviselet újabb akciójára. Az oktatási intézkedések ellen rendszeresen tiltakozó PDSZ most a pécsi tankerületi központ igazgatóját szerette volna kirúgatni, mert nyíltan elhatárolódott az érettségit bojkottáló tanároktól.
https://magyarnemzet.hu/belfold/megint-feszultseget-a-pdsz-8272551/
Liberális fészek felszámolása zajlik, netán értelme is van az átalakításnak?
Tüntetést szerveztek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, hogy megértessék a kormánnyal: nem a "privatizáció" szó olvasható az alaptörvényben, hanem az egyetemi autonómia. Az egyetemek alapítványi fenntartása persze ennél sokkal összetettebb kérdés, ahogy az sem fekete-fehér, hogy egy „liberális fészek” felszámolása volna a kormány célja, vagy az egyetem hatékonyabb működése.
További a témában:
június 22.
Járványvésztervek kellenek az oktatásban
Bár a tanévet sikerült lezárni, túlzás, hogy a tantermen kívüli digitális munkarend jól vizsgázott. Erről több szakember és civil szervezet képviselője beszélt egy fórumon (a PSZ a helyszínt adta). Ercse Kriszta, a CKP szóvivője szerint a legtöbb iskolában nem történt más, mint a hagyományos, tantermi oktatás áthelyezése a virtuális térbe, rendkívül sok energiával. A PSZ alelnöke, Totyik Tamás emlékeztetett: már a 2016-os PISA-eredményekből látszott, mekkora gondok vannak a digitális kompetenciák terén, 38 pont különbség volt a magyar diákok számítógépen és papíron kitöltött feladatai között, ami a legmagasabb eltérés volt a mérésben részt vevő országok körében. Nem sokkal ezután elkészült a Digitális Oktatási Stratégia, ám sok lényeges elem máig nem valósult meg; ha ez megtörtént volna, idén márciusban a problémák felével sem kellett volna szembenézni.
Indokolt lehet az iskolaőrség, de a mediátoroknak is vannak fenntartásai
„Elfogadva, hogy lehetnek olyan iskolák, ahol az iskolaőr felkészültségével, felhatalmazásával rendelkező személy jelenléte is indokolt lehet, meggyőződésünk, hogy valamennyi probléma nem kezelhető ezzel az eszközzel” - közölte az Országos Mediációs Egyesület, amely kész együttműködni az iskolai konfliktusok kezelésében, megelőzésében.
https://mandiner.hu/cikk/20200622_indokolt_lehet_az_iskolaorseg_de
Töretlen a hazai művészeti oktatás népszerűsége, ám több tanár kellene
Országszerte több mint 230 ezer gyermek tanul zenét, képzőművészetet vagy színjátszást valamelyik alapfokú művészeti iskolában, és csaknem tízezer középiskolás jár a szakgimnáziumok művészeti tagozataira. A hazai művészeti nevelés világszínvonalú, sok szociálisan hátrányos helyzetű tehetséget is felszív a rendszer. Művésztanárból viszont sokkal több kellene.
https://magyarnemzet.hu/belfold/a-proban-mindenki-egyenlo-8276037/
Jocó bácsi a furcsa tanév tanulságairól írt
Balatoni József pedagógus összegezte az elmúlt hónapok digitális oktatásának tapasztalatait. Van olyan, amit továbbvinne, és olyan is, amit soha többé nem szeretne átélni. „Érdekes helyzet ez, mert ekkora összefogás ritkán van a szülők és a pedagógusok között. Annyira jó lenne ezt átmenteni, megőrizni, és továbbra is vállvetve, együtt haladni a közös cél felé”. „Láttunk omladozó vakolatot, ágyakkal zsúfolt, penészes szobát, leszakadt ajtajú, kopott szekrényt is. Most igazán bepillantást nyerhettünk a diákok életkörülményeibe” - írta a tanár.
https://wmn.hu/wmn-life/53058-balatoni-jozsef-egy-furcsa-tanev-tanulsagai
Bugyiban mutatták meg a gyermekvédelmi szociális intézményekben dolgozók, milyen munkaruhát kaptak járvány idején
Csak néhány papírlap takarja a gyermekvédelmi szociális intézményekben dolgozók testét - ezzel a kampányfotóval figyelmeztet a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete a szociális és gyermekvédelmi intézményekben dolgozók munkaruha-ellátásának évek óta húzódó problémájára. „Megkértük a dolgozókat, hogy készítsenek magukról fényképet abban a munkaruhában, amit a munkáltatójuk biztosít számukra és küldjék el nekünk. A képek jól szemléltetik, hogy „Covid előtt” és „Covid alatt” munkaruha nélkül kellett ellátni a fokozottan egészségkárosító feladatokat” - írta a szakszervezet, amely jelezte: az óvónők, szociális munkások, az idősotthonok és gyermekotthonok dolgozói, a szociális és gyermekvédelmi területeken dolgozók ugyanúgy ki vannak téve a fertőzésveszélynek, mint az egészségügyiek.
június 23.
„Még a nyári szünetben érkezik a pedagógusok megemelt fizetése”
„Augusztusban esedékes fizetésükkel kapják kézhez a pedagógusok a bejelentett tízszázalékos emelést. Az összeg a pályán töltött idő és a végzettség függvényében 20-40 ezer forint között alakul, és mivel az új bérelemet a garantált illetményhez kötötték, ezért a pótlék összege is minden alkalommal tovább fog emelkedni, amikor a pedagógus feljebb lép a ranglétrán” - írta a Magyar Nemzet. A változás nem az alapfizetéseket érinti, hanem egy új bérelemet vezetnek be, amely beépül a pedagógusok illetményébe. Ez lesz az ágazati szakmai pótlék. Nemcsak az állami fenntartású, hanem valamennyi köznevelési intézmény pedagógusának jár, de pedagógus szakképzettségű segítők, iskolatitkárok, pedagógusdiplomával rendelkező rendszergazdák, laboránsok is jogosultak lesznek rá - mondta Kozák András köznevelési szakértő, kiemelve: nincs mérlegelési jogköre a munkáltatónak, hogy adja-e vagy nem az ágazati szakmai bérpótlékot.
„Lementem a boltba tejért és úgy tudtam meg, hogy kereshetünk új iskolát”
Esélyt sem kaptak a mártélyiak tagiskolájuk megtartására, mert a "vasalódeszkás tanárt" megregulázó tankerületi vezető későn döntött az átszervezésről. Ráadásul még nem is értesítették őket hivatalosan a döntésről, amely ellentétes a kormány "kisiskola" koncepciójával. Az átszervezés lehetőségét csak márciusban vetette fel a tankerületi vezető, így az érintetteknek lehetőségük sem volt más fenntartót keresni a további működtetésre. A Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában 430-an tanulnak, 45 pedagógussal. Ehhez a létszámhoz tartozik a mártélyi tagintézmény, ahol jelenleg 22-en tanulnak két pedagógussal és egy pedagógiai asszisztenssel.
https://hvg.hu/itthon/20200623_martelyi_iskolabezaras?s=hk
Rácz Zsófia járja az országot, téma az oktatás és a lakhatás is
„Azt szeretném, hogy a fiatalok problémái, felvetései, ötletei eljussanak a kormányhoz. A fiatalok ingyenes nyelvvizsgájáért vagy a KRESZ-tanfolyam és -vizsga támogatásáért is mi felelünk. Idén az érettségi szervezéséről hozott döntéseket is igyekeztem segíteni azzal, hogy összegyűjtöttem és képviseltem a fiatalok észrevételeit - mondta a helyettes államtitkár. Országjáró körútján szóba kerül a lakhatás is, mert az vidéken és a fővárosban is probléma a fiataloknak.
Átlagosan 51 ezret költöttek saját pénzükből a pedagógusok, hogy tudjanak távoktatni
A PDSZ felmérést készített a digitális oktatásról. A válaszadók 78,1%-a szerint az új munkarendben többet kellett dolgozni. Az otthon végzett munka magasabb önköltséggel is járt: egyrészt a válaszadók 27,5%-a jelezte, hogy egyértelműen nőttek rezsiköltségei a távmunka alatt, másrészt a válaszadók csaknem fele (42,9%) kénytelen volt saját pénzéből beruházni, hogy el tudja látni feladatait, mert erre semmilyen központi megoldás nem érkezett. A válaszadók átlagosan 51 524 forintot költöttek saját zsebből a digitális munkarendre. A legtöbbet költő tíz százalék átlagosan 150 484 forintot fizetett ki. A digitális munkarend legfontosabb tanulsága a központi fejetlenség és a lokális lelemény volt. Sem az oktatás kereteinek kidolgozásában, sem tartalmi segítségben nem tudott tényezővé válni az az oktatásirányítás - írta a PDSZ.
MSZP: a tanárok harmada nem tudott digitálisan oktatni
Az MSZP becslése szerint a pedagógusoknak mindössze 30 százaléka tudott jól megfelelni a digitális oktatás követelményeinek, 30 százalékuk nehezen vette az akadályokat, 30 százalékuk pedig nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel - mondta a parlament kulturális bizottságának szocialista alelnöke, Kunhalmi Ágnes. Úgy véli: a digitális oktatásnak a jövőben a hagyományos, személyes kapcsolatokon alapuló oktatást kell kiegészítenie.
Az Erzsébet-program is bekerült az új történelem tankönyvbe
A tankönyvekre a jól használhatóság mellett a nemzeti elkötelezettség, a gyermekközpontúság és a 21. századi modernitás egyaránt jellemző - hangsúlyozta a minap az államtitkár. A nemzeti elkötelezettség szokatlan formáira is felfigyelt a 24.hu portál. Az új alaptantervhez készült, ötödikes történelem tankönyvben az Árpád-kori szenteket bemutató fejezetben Erzsébet is szóba kerül, illusztrációként pedig a kormány szociális üdültetési programjának logója is feltűnik.
https://24.hu/belfold/2020/06/23/nat-tortenelem-tankonyv-tortenelemkonyv-erzsebet-program/
Nő az egyházi iskolák száma
A legutóbbi tanévben az egyházak által fenntartott általános iskolák és gimnáziumok száma 37-tel emelkedett, az állami oktatási intézményeké 19-cel csökkent. Idén már kétszer annyian jártak valamilyen felekezeti iskolába, mint 2010-ben.
https://hvg.hu/360/202025_hatralo_allami_oktatas_emelkedik_azegyhazi_iskolak_szama
Szeptemberben nyílik a brit-magyar iskola
A brit-magyar iskola idén ősszel nyitja meg kapuit az általános iskola első négy évfolyama számára. Az intézmény a magyar Nemzeti alaptantervet a Cambridge International oktatási programjával ötvözi.
Megszünteti a brit kormány az uniós diákok tandíjtámogatását
Az Európai Unió diákjai 2021 augusztusától nem jogosultak tandíjtámogatásra - jelentette be az Egyesült Királyság kormánya nevében a felsőoktatásáért felelős miniszter.
https://444.hu/2020/06/23/megszunteti-a-brit-kormany-az-eu-s-diakok-tandijtamogatasat
június 24.
A PSZ emlékplakettel ismerte el a Kelet-Pesti Tankerület munkáját
A Pedagógusok Szakszervezete a nevelési-oktatási intézmények fenntartása érdekében végzett eredményes munkájának elismeréseként Eötvös József-emlékplakettet adományozott a Kelet-Pesti Tankerületnek. A kitüntetést Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke adta át 2020. június 24-én, a tankerület tanévzáró ünnepségén. Az elismerést Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó tankerületi igazgató és szakmai helyettese, Lengyel-Fehér Gyöngyi vette át. (Korábban az önkormányzatok kaptak hasonló elismerést fenntartóként.)
https://pedagogusok.hu/hir/4055/a-psz-emlekplakettel-ismerte-el-a-kelet-pesti-tankeruelet-munkajat
Nem béremelést kapnak a tanárok
A 10 százalékos ágazati szakmai pótlék, amelyet július 1-től kaphatnak meg a tanárok, nem béremelés - nyilatkozta a Népszavának a PSZ alelnöke, Totyik Tamás, miután a kormánypárti Magyar Nemzet béremelésről írt. A valódi béremelés azt jelentené, ha a tanári bérek befagyasztott vetítési alapját (amely a 2014-es minimálbér összege, 101 500 forint) emelnék meg, ám ez nem történt meg. A szakmai ágazati pótlék - amelyet a kormány bármikor rendeletben visszavonhat - bruttó 20-40 ezer forint közötti összegeket jelent a végzettségtől és a pályán töltött időtől függően, ez pedig az alelnök szerint nem fogja megállítani a pályaelhagyást és a tanárszakra jelentkezők számának csökkenését. A 10 százalékos pótlékemelés után egy pályakezdő fizetése bruttó 231 ezer forint lesz, miközben a diplomás pályakezdők átlagkeresete 344 ezer forint. Nem csoda, hogy a pálya továbbra sem vonzó: 17 ezerről 11 ezerre csökkent a pedagógus szakra jelentkezők száma - mondta az alelnök. A cikk felidézte: a PSZ évek óta azt szeretné elérni, hogy a bérek vetítési alapja ismét a mindenkori minimálbér legyen, ez jelenleg 161 ezer forint.
https://nepszava.hu/3082674_nem-beremelest-kapnak-a-tanarok
Az iskola nem az erőszak, hanem a tanítás színtere
Az iskola nem az erőszak, hanem a tanítás színtere, ezért fel kell lépni az iskolai erőszak ellen - mondta az Emmi parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán. Rétvári Bence az iskolaőrség bevezetése kapcsán hangsúlyozta: az utóbbi időszakban több olyan videó is napvilágra került, amelyen az látható, hogy a tanárt megverik vagy hozzávágnak valamit. Az iskolaőr testi kényszert is alkalmazhat, ha rátámadnak, jogos önvédelemként akár gumibotot vagy gázspray-t is használhat, de lőfegyver nem lehet nála.
https://mandiner.hu/cikk/20200624_retvari_az_iskola_nem_az_eroszak_hanem_a_tanitas_szintere
Két hónapig biztosan kellenek majd az idei tankönyvek
A következő tanév elején két hónapig még biztosan az idei tankönyveket kell magukkal vinniük a diákoknak, ráadásul nyáron is ismételniük kell: budapesti gimnazisták beszámolója szerint több tantárgyból is nagy lemaradást szereztek a karantén alatt annak ellenére, hogy a tanárok nem vették kifejezetten rosszul az akadályokat.
A távoktatást ne nevezzük egyetemnek
Sok egyetemi oktatónak fogalma sem volt, mit kezdjen az online oktatással, a vizsgáztatás is nemegyszer abszurd komikumba torkollott. Egyetemi tanárok és hallgatók mondják el, mit gondolnak az elmúlt hónapokról. Ironikus módon - az Azonnali által megkeresett hallgatók beszámolói alapján - éppen a tanári szakokon értették meg legkevésbé, hogyan is kellene tanítani online.
https://azonnali.hu/cikk/20200624_lehet-tavoktatni-de-azt-ne-nevezzuk-egyetemnek
„Szaniszló szétveri az óvodai rendszert”
A Magyar Nemzet azt írta: Szaniszló Sándor (DK) polgármester a koronavírus-járvány alatt egy személyben döntötte el, egy kéz alá vezérli az összes kerületi óvodát, megvonva az óvodavezetők gazdálkodási és munkáltatói jogkörét. Augusztustól léphet hatályba az új rendszer, de már most látszik, hogy motiválatlanná teszi a jelenlegi intézményvezetőket, hárman önszántukból távoztak. A polgármester az új csúcsvezetői posztra egyik bizalmasát nevezheti ki, élettársának ismerősét. A kormányhivatal szabálytalanságokat észlelt, vizsgálat folyik.
https://magyarnemzet.hu/belfold/szaniszlo-szetveri-az-ovodai-rendszert-8286141/
Minden Erzsébet-táborban lesznek fertőtlenítő pontok
Minden Erzsébet-táborban lesznek helyek, ahol a gyerekek a kezüket fertőtleníthetik - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin. Országszerte június 29-én indulnak a napközis Erzsébet-táborok: 800 településen, csaknem ötezer helyszínen.
Kevesebb ráfordítással nagyobb kontrollt - erről szól az egyetemek átszervezése
Nyolc egyetemet privatizál az állam 2020-ban a Corvinus Egyetem mintájára - az újonnan létrehozott vagyonkezelő alapítványok azonban nem kapnak majd olyan vagyont, amely megalapozhatja az önálló gazdálkodásukat. A „magánegyetemek” továbbra is állami finanszírozásból működnek majd, az élükre kinevezett kuratóriumok gyakorlatilag teljhatalmat kapnak az intézmény irányításában.
Nem fogadta el a miniszter a színművészetis hallgatók javaslatait
Ötpontos követeléslistát adtak át a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Palkovics Lászlónak, kérve a kormányt, vonja vissza az egyetem modellváltásáról szóló javaslatát. Az ITM modellváltást létrehozná az intézményt fenntartó új alapítványt, amely megkapná ingyenesen az egyetem ingatlanát és vagyonát. Palkovics László szerint a hallgatók követelései lényeges visszalépést jelentenének ahhoz a jövőbeli állapothoz képest, amelyet az új fenntartói modell hozna, így a javaslatokat nem fogadja el.
https://nepszava.hu/3082796_nem-nyugodtak-meg-az-szfe-hallgatoi
Éhségsztrájkba kezdenek a szociális dolgozók
A szociális dolgozók arra kérik az egészségügyi munkavállalókat, hogy - hozzájuk hasonlóan - ebédidőben ne ebédeljenek, ezzel az „éhségsztrájkkal” hívják fel (július 2-án) közösen a figyelmet arra: a szociális szférának is jár az egyszeri bruttó 500 ezer forintos kiegészítés. Erről Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszélt egy ellenzéki pártokkal közösen tartott sajtótájékoztatón.
https://nepszava.hu/3082745_ehsegsztrajkba-kezdenek-a-szocialis-dolgozok
június 25.
A PSZ javaslatokat fogalmazott meg a távoktatás eredményességéhez
Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Klubrádió reggeli műsorának is jelezte: a Digitális Oktatási Stratégiából kevés dolog valósult meg, kevés tananyag volt hozzáférhető, amely segítette volna a valódi digitális oktatást. Szakszervezetünk 7 pontban foglalta össze, mit kellene fejleszteni ahhoz, hogy sikeresebb legyen a tantermen kívüli oktatás, ha ismét szükség lesz erre a járvány következő hullámában. A PSZ többször szorgalmazta: az új Nat szeptemberi bevezetését el kellene halasztani, már csak azért is, mert abba be kellene építeni az elmúlt hónapok tapasztalatait a távoktatásról. Az alelnök módszertani szemléletváltást, továbbképzést is sürgetett a pedagógusok körében. (Ercse Kriszta, a CKP szóvivője is nyilatkozott a műsornak.)
https://www.youtube.com/watch?v=QaSybbm8Lo4&feature=youtu.beű
További a témában:
Június 22-én, a PSZ székházában a digitális oktatás tapasztalatait elemezték szakértők, civil szervezetek képviselői. A rendezvényt nem a PSZ szervezte, csak helyet adott neki. Meghívottként vett részt a beszélgetésen Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. Az eseményt a Facebookon közvetítették, ez alapján készült a Mérce összeállítása.
A digitális tanítás a jövőben is része lehet az oktatásnak, az iskolaőr adatkezelését szabályoznák
A digitális munkarend a jövőben is része lehet az iskolai oktatásnak. Ezt az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága által elfogadott módosítás tartalmazza. A nemzeti köznevelési törvény változtatása értelmében miniszteri rendelet tenné lehetővé a digitális tanítást. A szabályozás egyetlen esetben sem írná elő kötelezően azt, csupán lehetőséget adna jellemzően három esetben. Egyrészt az érettségi vizsgákat megelőző két hétben a végzősök számára, a szombatra áthelyezett munkanapokon, továbbá vis major helyzetekben is, amikor az intézményvezető akár rendkívüli szünetet is elrendelhetne, mert az iskola épülete használhatatlanná válik.
Az iskolaőr jogintézményét bevezető törvényjavaslaton is változtatást kezdeményezett a testület. Ez rendezi az iskolaőr tudomására jutott információk adatkezelési szabályait a GDPR-nak megfelelően. Az iskolaőr foglalkoztatási feltételei közé bekerül a pszichológiai alkalmasság igazolása, amelynek részletszabályait a rendészetért felelős miniszter határozhatja meg. Egy másik módosítás értelmében kizárólag szándékos bűncselekmény elkövetése esetén szüneteltetnék az iskoláztatási támogatást 12 éves kor felettiek esetében egy éven át. Az eredeti előterjesztés minden bűncselekmény-típusra kimondta ezt, így a fiatal által gondatlanságból elkövetett bűncselekményekre is. (Emlékeztetőként: a PSZ június 9-én, az iskolaőrökről kiadott szakmai véleményében felvette például azt is, ki és meddig kezeli, tárolja az adatokat.)
Gulyás Gergely: az idősebb rendőröket akár a nyugdíjuk megtartásával is lehetne alkalmazni iskolaőrnek
A miniszter a Kormányinfón az iskolaőrökről szólva egyebek mellett elmondta: a tervek szerint az idősebb rendőröket akár a nyugdíj elvesztése nélkül is lehetne alkalmazni, bár erről a belügyminisztérium dönt majd. Ezért nem lesznek bérfeszültségek a tanárok és az iskolaőrök között.
Nincs akadálya a gyöngyöspatai kártérítés kifizetésének
A gyöngyöspatai roma diákokat képviselő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermeknek Alapítvány egy hete írásban megkapta a Kúria végleges döntését arról, hogy jogerősen jár a pénzbeli kártérítés a tanulóknak. A végzés kézhezvételének időpontja azért fontos, mert a kártérítésre kötelezett gyöngyöspatai önkormányzatnak, illetve az általános iskolát jelenleg fenntartó Hatvani Tankerületnek onnantól kezdve 15 napja van a pénz átutalására. Kettejüknek csaknem 100 millió forintot kellene kifizetniük hatvan érintettnek, amiért 2004 és 2012 között a helyi Nekcsei Demeter Általános Iskolában etnikai alapon szegregálták a tanulókat.
https://nepszava.hu/3082785_nincs-akadalya-a-gyongyospatai-karterites-kifizetesenek
Jön az új jogviszony, nő a bér a szakképzésben: átlagosan 30 százalékos az emelés, a nem pedagógusoknak átlagosan 4!
Júliustól a Munka törvénykönyve alá tartoznak a szakképzés dolgozói. Emellett átlagosan 30 százalékkal emelkedik a bérük - hangzott el a Debreceni Szakképzési Centrum tájékoztatóján. A kancellár, Tirpák Zsolt azt mondta: 700 oktatójuk közül senki nem utasította el a jogállás megváltoztatása miatt a bérajánlatokat. A pótlékok megszűntek, de vannak helyette bérelemek. „Mindenképpen azt lehet mondani, hogy az illetményrendszer egy valóban új és jelentős növekedést jelent, ha számszerűsíteni akarjuk, és ránézünk az oktatói, vezetői bértáblára, akkor 300, 400, 500, 600 ezer forintos fizetések is megjelennek” - mondta a kancellár. A Debreceni Szakképzési Centrumban 300-an nem pedagógus munkakörben dolgoznak. Ők átlagosan 4 százalékos béremelésben részesülnek.
Csaknem kétszázezren járnak egyházi intézménybe, nőtt az sns-s gyerekek száma
Tovább nőtt az egyházak szerepvállalása a köznevelésben, országszerte csaknem kétszázezer gyerek jár felekezeti intézménybe - derül ki a KSH idei tanévről szóló jelentéséből. Az óvodák 8,2 százaléka (378 intézmény) egyházi fenntartású, a felekezetek országszerte 27 ezer óvodást nevelnek. Az általános iskolák közül 546 van jelenleg egyházi fenntartásban, ami 111,7 ezer gyereket és 15 százalékos arányt jelent. A legerősebb egyházi jelenlét a középiskolákban látható: a gimnáziumi telephelyek harminc százalékát (255 iskola) működtetik a felekezetek, ezekben az intézményekben 55 ezer diák (a gimnazisták negyede) tanul. Érdekes, hogy míg a gyermeklétszám csökken, többen lettek a sajátos nevelési igényűek minden korosztályban. Az általános iskolákban 57 ezren (7,8 százalék), a középiskolákban 24 ezren (5,9 százalék) tartoznak ebbe a kategóriába. Csaknem kétszer annyi az SNI-s fiú, mint a lány.
Hasonló a témában:
http://eduline.hu/kozoktatas/20200625_kozoktatasi_statisztikak
Avítt, lapos, történelmet hamisít - szaktanárok az új tankönyvekről
Nemcsak a sokat bírált, három év alatt hazafiasított alaptantervben, hanem a hozzá készült tankönyvekben is sok helyen tetten érhető, ahogy a kormány politikai szempontjai felülírták a szakmai elveket, sőt, néhol a tényeket. Bár a Horthy-kedvelő Takaró Mihály részvétele miatt sokan az irodalomkönyvektől tartottak, ezek "csak" zsúfoltak és unalmasak, a történelemkönyvek viszont a hvg.hu által megkérdezett tanárok szerint konkrétan is hamisítanak, csúsztatnak.
TTE: látszik a tankönyveken a rohammunka
A Történelemtanárok Egylete elkészítette az új történelem tankönyvek gyorselemzését, mely szerint azok módszertanilag helyenként több évtizedes visszalépést jelentenek, a minőségükön meg is látszik a rohammunka. A TTE az új alaptanterv bevezetését is ellenzi: mivel megfelelő minőségű és előzetesen kipróbált tankönyveket nem lehet kifejleszteni a következő tanév kezdetéig, ez önmagában is akadályozza az új alaptanterv bevezetését.
Nem tanulnak az őskorról az általános iskolások
Az idén alig fél év alatt átírt történelemkönyvekből kimaradt az általános iskolában az őskor vagy Hammurapi törvénykönyve. Helyette lesz magyar őstörténet. A változásról az ATV híradónak a Történelemtanárok Egyletének elnöke, Miklósi László nyilatkozott. A köznevelési államtitkárság válasza: „Az említett szervezetek sajnos ezúttal is részesei a szokásos politikai támadásoknak. A politikai támadások hátterében pedig az áll, hogy a módosított Nemzeti Alaptanterv vállaltan hazafias, ezért a baloldal kezdettől támadja azt, ahogy most a tankönyveket is. A módosított Nemzeti Alaptanterv szerint készült tankönyveket az Oktatási Hivatal által felkért 130 szakember, szaktanár fejlesztette ki a kerettantervnek megfelelően.”
„Már általános iskolában eldöntöttem, hogy kitörök innen”
Mindenkinek nagy lépés az érettségi megszerzése, de vannak olyan diákok, akik olyan hátránnyal indulnak, hogy kisebb csoda a sikeres vizsga. Egy miskolci iskola a legalsó társadalmi rétegekből származó gyerekeket juttatja el eddig a pontig. Másfél évtizede működik, majdnem be kellett zárni, de úgy tűnik, megmenekül a Dr. Ámbédkar Iskola. Bizonyítványosztáson járt a hvg.hu munkatársa.
https://hvg.hu/elet/20200625_Ambedkar_erettsegi_cigany_roma
Több szabadságot hoz a modellváltás
Kollektív szerződéssel védi meg dolgozóit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, hogy egyetlen munkavállaló se járjon rosszabbul az intézmény fenntartóváltása után. Fülöp József rektor arról beszélt, hogy alapítványi működtetésben sem sérülhet a művészeti szabadság, a legfontosabb oktatási és tudományos döntéseket pedig ezentúl is az egyetem szenátusa fogja meghozni. Várhatóan bővül a képzési paletta is, a klasszikus alap- és mesterszakok mellett gyorsabban elvégezhető képzések indítását is tervezik.
https://magyarnemzet.hu/belfold/fulop-jozsef-tobb-szabadsagot-hoz-a-modellvaltas-8290956/
június 26.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik a szakképzésben foglalkoztatottakkal szembeni sorozatos jogsértések ellen
A 2020. június 30-a utáni továbbfoglalkoztatásukat nem kérő egyes kollégák jelzései alapján szabadságukat jogsértően íratja ki a munkáltató! Szintén a szakképzésből távozó kollégák panaszolják, hogy végkielégítésüket jogsértő módon, közalkalmazotti jogviszonyuk 2020. június 30. napján történő megszűnését követő 60. napon akarják kifizetni a munkáltatók! A PSZ minden segítséget megad egy munkaügyi perhez. Közlemény a honlapunkon.
Kifizeti a kormány a romáknak járó kártérítést
Az állam ki fogja fizetni a gyöngyöspatai diákoknak járó kártérítést. Az alperes dönti el, hogy melyik felperessel szemben érvényesíti a követelését. A miniszter szerint annak ellenére hajtják végre a bírósági ítéletben foglaltakat, hogy nem értenek egyet annak tartalmával, és mindenki - a pernyertesek, a gyöngyöspatai polgárok és az egész állami működés - szempontjából károsnak tartják azt - hangzott el a Kormányinfón.
https://magyarnemzet.hu/belfold/kifizeti-az-allam-a-tetemes-gyongyospatai-karteritest-8296197/
Eltűntek a kortárs költők az elsős tankönyvekből
Ezekre a tankönyvekre mindent lehet mondani, csak azt nem hogy XXI. századiak - mondta Romankovics András, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének elnöke az új Nemzeti alaptantervhez készült tankönyvekről. Szerinte az elsős tankönyvek tartalma 85-90 százalékban szóról szóra megegyezik a korábbiakkal, valamiért mégis új szerzők nevei kerültek rájuk. Furcsának tartja azt is, hogy az elsősöket írni, olvasni tanító kötetekből teljesen eltűntek az olyan kortárs költők gyermekversei, mint Varró Dániel, Gryllus Vilmos, Szilágyi Ákos, Tóth Krisztina, Lackfi János. Helyettük például Nemes Nagy Ágnes vagy Móra Ferenc költeményeivel ismerkedhetnek meg először a kisiskolások. Ami természetesen nem baj, ezek is nagyon szép versek, de akkor senki ne mondja ezekre a tankönyvekre, hogy modernek és XXI. századiak - jelezte Romankovics András.
https://nepszava.hu/3082924_eltuntek-a-kortars-koltok-az-elsos-tankonyvekbol
Megbecsülni is nehéz, hány gyermeket bántalmaznak saját családjában
A védőhálón, amit a gyerekek köré kellene fonni, nagy lyukak vannak. Ha olyan szerencsés a gyerek, hogy van körülötte olyan felnőtt, aki észreveszi a bajt és tenni próbál ellene, személyesen kaphat figyelmet és támogatást. Ebből a szempontból elég irreális jogszabályi keretben dolgoznak a segítők. Ezer iskolás gyerekre jut egy pszichológus, egy szociális segítőre nemritkán 10 intézmény esik. Így nehéz valódi támogatást adni. Miközben megbecsülni is nehéz, hogy hány gyereket bántalmaznak a saját családjában - mondta Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő. Szerinte az iskolaőrség sem szakmailag, sem emberileg nem fogadható el.
A válogatás nem teljes körű!