Hírek

Heti lapszemle 2020. július 3.

Heti lapszemle 2020. július 3.

A Pedagógusok Szakszervezete az általa kezdeményezett Köznevelési Érdekegyeztető Tanács ülésén is egyértelművé tette: a pedagógusoknak júliustól megígért 10 százalékos ágazati szakmai pótlék nem béremelés, egyébként is kevés ahhoz, hogy a pályán tartsa az oktatási dolgozókat, legfőképp a pályakezdőket. A PSZ felháborodását fejezi ki, amiért a kormányban nincs meg a politikai akarat az oktatásban dolgozók bérének érdemi emelésére.

 

június 26.

 

Eötvös József-emlékplakettet kapott a Külső-Pesti Tankerület is

A Pedagógusok Szakszervezete a nevelési-oktatási intézmények fenntartása érdekében végzett eredményes munkájának elismeréseként Eötvös József-emlékplakettet adományozott a Külső-Pesti Tankerületi Központnak. Az elismerést Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke adta át Bak Ferenc tankerületi igazgatónak a szakszervezet által szervezett tanévzáró ünnepségen.

https://pedagogusok.hu/hir/4059/eoetvoes-jozsef-emlekplakettet-kapott-a-kuelso-pesti-tankeruelet-is

 

A PSZ minden jogi segítséget megad azoknak, akiket jogsérelem ér a szakképzésben

Minapi közleményünkben jeleztük, milyen jogsérelem éri azokat, akik 2020. június 30. után nem vállalják, hogy a Munka törvénykönyve hatálya alá tartozzanak. 3-4 szakképzési centrumban tapasztaltunk jogsértő munkáltatói intézkedéseket - erről is beszélt Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Klubrádió Esti gyors c. műsorának.

https://www.youtube.com/watch?v=x5uLFN8bpQs&feature=youtu.be

 

június 27.

 

Hajnal Gabriella: Nem akarunk központosítani

Hazugság, hogy az oktatásirányítás nem támogatta eléggé a tanárokat a digitális távoktatásban - mondta a Klebelsberg Központ elnöke, aki sorolta a példákat, hozzátéve: „egyetlen kollégával sem történhetett meg, hogy kért és nem kapott számítógépet.” A Nemzeti alaptantervről azt mondta: „akik tiltakoznak, már több ízben elismerték, hogy nem is olvasták a NAT-ot. Én viszont igen, és azt gondolom, hogy jó és előremutató.” Kifejtette véleményét az iskolaőrségről is, jelezve: „azt még pontosan meg kell nézni, kinek milyen jogköre lesz.”

https://nepszava.hu/3083055_nem-akarunk-kozpontositani-mondja-hajnal-gabriella-a-klebelsberg-kozpont-elnoke

 

Hárommilliárd tehetséggondozásra - pedagógusokat is díjaznak

Számos területen segítik a kiemelkedő képességű gyerekeket a Nemzeti tehetség program pályázatai. A diákok támogatására idén is több mint hárommilliárd forintot ad a kormány. A pénzből ösztöndíjakat adnak, versenyeket támogatnak, tehetséggondozó műhelyeket működtetnek, a tehetséggondozásban élen járó pedagógusokat és önkormányzatokat is díjazzák.

https://magyarnemzet.hu/belfold/harommilliard-forint-jut-a-tehetsegeknek-8300643/

 

Nagyobb megbecsülés kellene az ápolóknak, szociális dolgozóknak, tanároknak

„Hétköznapi női hősöket” díjazna a járványban tanúsított helytállásukért a Novák Katalin kezdeményezésére márciusban alapított Nők Magyarországért Klub. Négy kategóriában (egészségügy, szociális ellátás, oktatás és egyéb) lehet 5 millió forinttal járó díjat nyerni, a nevezési határidő július 15. A Mérce szerint a kezdeményezés egyrészt keveset ér, másrészt konzerválja azokat a rendszereket, amelyek ezeket a túlnyomóan női szakmákat anyagi megbecsülés nélkül kizsigereli.

https://merce.hu/2020/06/27/nem-evi-egy-dij-hanem-hetkoznapi-megbecsules-kene-az-apoloknak-tanaroknak-es-szocialis-dolgozoknak/

 

június 28.

 

Láthatók a láthatatlan tanoda eredményei

A Láthatatlan Tanoda hét éve segít a hátrányos helyzetű, nyolcadik kerületi, elsősorban roma gyerekeknek, hogy olyan iskolába járhassanak, amely másoknak evidens. A tanodának jelenleg 34 gyerek a tagja, közülük 15-nek van mentora, míg a többiek hetente csoportfoglalkozásokon vesznek részt. A Rosa Parks Alapítvány szeretné, hogy minden növendék mellett legyen egy állandó mentor, így folyamatosan toboroznak jelölteket a feladatra.

https://24.hu/belfold/2020/06/28/lathatatlan-tanoda-nyolcadik-kerulet-hatranyos-helyzetu-roma-gyerekek/

 

Bekerülhetnek-e a magyar tankönyvekbe a romák?

Jelenleg is folyik a Belügyminisztériumban olyan munka, amely a roma oktatásüggyel kíván foglalkozni, a kerettanterv módosítása van éppen napirenden. Magyarországon a romák történelme ma még nem szerves része a magyar történelemnek, a tankönyvekben sem jelenik meg. Az okokról és a lehetséges megoldásról Derdák Tibort, a Dr. Ámbédkar középiskola igazgatóját, szociológust kérdezte a portál.

https://privatbankar.hu/cikkek/kultura/bekerulhetnek-e-a-magyar-tortenelemtankonyvekbe-a-romak--interju-derdak-tiborral.html?utm_source=rss&utm_medium=referral

 

Nőtt a feszültség, sok munkájuk volt a nőknek az otthoni karanténban

A háztartások csaknem harmada (31 százalék) számolt be a megszokottnál nagyobb belső feszültségről a járvány kezdete óta, 13 százalék mondta azt, hogy határozottan több volt a feszültség otthon ebben az időszakban, mint általában. A 18 éven aluli gyermeket nevelők több mint fele (55 százalék) azt mondta: az oktatási intézmények bezárása miatt közepesen vagy nagyon megváltozott az élete. A nők helyzetét jobban befolyásolta ez a korlátozás.

https://infostart.hu/belfold/2020/06/25/letaglozo-kepet-fest-egy-hazai-felmeres-a-karanten-hatasairol

 

június 29.

 

Reggel 9 órás iskolakezdést a főváros

A reggel 7 és 8 közötti csúcsforgalomban a tömegközlekedésben utazók egyharmada diák, főként középiskolában és felsőoktatásban tanul. Azért, hogy ősztől se alakulhasson ki zsúfoltság, a BKK és a budapesti városvezetés javasolja az oktatási intézményeknek: csúsztassák el a kezdést 9 órára. Így 20 százalékkal csökkenhető az utasok száma. Erről egyeztetett a városvezetés és a BKK az Emmi, a KK, 10 budapesti tankerület, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, egyházak, felsőoktatási intézmények, szakképzési centrumok, szakszervezetek képviselőivel. Az egyeztetésen a PSZ-t Szabó Zsuzsa elnök képviselte.

https://infostart.hu/belfold/2020/06/29/csusztatott-iskolakezdest-javasol-a-fovaros

 

Az új tankönyvek attól modernek, hogy sokszor leírják: internet

Egy első osztályos 11 könyvből és munkafüzetből tanul, ezekben összesen 1324 oldal van, ami rengeteg egy óvodából éppen kikerült gyereknek. Az is megjósolható, hogy a terhek csökkentése a tanítóknak feleslegesen sok nehézséget fog okozni. 

https://444.hu/2020/06/29/az-uj-nat-tankonyvek-attol-lettek-modernek-hogy-sokszor-leirjak-bennuk-azt-hogy-internet?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=az-uj-nat-tankonyvek-attol-lettek-modernek-hogy-sokszor-leirjak-bennuk-azt-hogy-internet

 

Rétvári: szakmai érveket nélkülöző támadás érte az átdolgozott történelem tankönyveket

Durva, politikai alapú, szakmai érveket nélkülöző, szemlélet- és ízlésbeli támadás érte az átdolgozott történelem tankönyveket nem sokkal megjelenésük után - írta Facebook-oldalán az Emmi parlamenti államtitkára.  Szerinte a frissen átdolgozott könyvek kifejezetten korszerű, jól tanítható kiadványok.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2020/06/29/retvari-szakmai-erveket-nelkulozo-tamadas-erte-az-atdolgozott-tortenelemtankonyveket?source=hirkereso

További a témában:

https://index.hu/belfold/2020/06/29/retvari_bence_tortenelem_tankonyv_tortenelemtanitas_nat_biralat_tortenelemtanarok_egylete/

 

A TTE elfogadhatatlannak tartja, hogy szakmai véleményt politikai támadásnak minősítsen az államtitkár

A Történelemtanárok Egylete az államtitkár kijelentéseire reagálva hangsúlyozta: elemzésében kizárólag történész- és pedagógiai szakmai érveket fogalmazott meg. Ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy szakmai véleményt politikai alapú támadásnak minősítsenek. A TTE nyilvános vitára hívja ki a tankönyv készítőit.

https://hvg.hu/elet/20200630_Leiskolaztak_a_tortenelemtanarok_Retvari_Bencet

 

Dicsérik a könyveket a szaktanárok

Jelentősen csökkent a tananyag, megszűntek a felesleges ismétlődések és egészségesebb lett a magyar, illetve az egyetemes történelem közti arány - így értékelte az új generációs tankönyveket a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete elnöke. Nánay Mihály nem ért egyet az ellenzéki kritikákkal, szerinte az új tantervi alapelvek sikeresen érvényesülnek a kötetekben.

https://magyarnemzet.hu/belfold/dicserik-a-tortenelem-tankonyveket-a-szaktanarok-8293512/

További a témában:

https://magyarnemzet.hu/belfold/ujdonsagok-a-magyar-ostortenetben-8298897/

 

Uzsorások várják a kártérítést Gyöngyöspatán?

Ezen a héten dönthet a parlament a szegregációbizniszt megszüntető jogszabályról. A kártérítést kapók közül többen uzsorakölcsönt vettek fel, mert arra számítottak, hogy a pénzüket azonnal megkapják a másodfokú bírósági ítélet után. Mivel nem ez történt, a kamatos kamat miatt immár többet kell(ene) visszafizetniük, mint amennyit kaptak. Egy roma önkormányzati képviselő szerint tapintható a feszültség. Szerinte az ügyet kirobbantó alapítvány képviselői nem törődtek azzal, milyen gyűlölethullámot generálnak a településen és országosan.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200629-nyomas-ala-helyeztek-az-ombudsmant-a-soros-szervezetek

 

Imádkozom, hogy legyen még egy szobánk

A járvány olyan problémákat is felszínre hozott, amelyekre a pedagógusok addig valószínűleg egyáltalán nem gondoltak. A cikk egy 45 éves roma asszony családját mutatja be. Amikor kitört a járvány, a család a legkevésbé sem volt felkészülve a „digitális oktatásra”. Az anya csak okostelefont tud valamelyest használni, párja egyáltalán nem ért ehhez. Otthon nem volt számítógép, lányának külön íróasztala sincs. Az iskolától kaptak egy lestrapált laptopot, de internetes kapcsolat hol volt, hol nem.

https://nepszava.hu/3083179_imadkozom-istenhez-hogy-legyen-meg-egy-szobank

 

június 30.

 

A PSZ nem látja követeléseinek pénzügyi fedezetét a jövő évi költségvetési javaslatban, ezért kezdeményezte a KÖÉT összehívását

A Köznevelési Érdekegyeztető Tanács június 30-ára kitűzött ülése előtt készítettünk egy videót arról, miért kezdeményezte a PSZ az érdekegyeztetést. Szabó Zsuzsa elnök elmondta: a Pedagógusok Szakszervezete évek óta küzd az érdemi béremelésért, a pályakezdőkért, az óraszámok csökkentéséért. Azonban a követelések teljesítésének nem látjuk a fedezetét a parlamenti elfogadásra váró jövő évi állami költségvetési javaslatban.

https://pedagogusok.hu/hir/4062/a-psz-kezdemenyezesere-oesszeuel-a-koeet

 

Lesz némi mozgástér a költségvetésben, de ez a PSZ számára nem garancia

A KÖÉT ülése után nyilatkozott az elnök az Inforádiónak. Elmondta: csak arra kapott garanciát a PSZ, hogy a pedagógusoknak megígért 10 százalékos bérpótlékot megkapják a kollégák júliustól, továbbá van fedezet az intézményvezetők és helyetteseik pótlékának emelésére, ám ez a PSZ szerint nem tekinthető béremelésnek. Szabó Zsuzsa példát is mondott: a megígért pótlékkal bruttó 230 ezer forintot keres majd egy pályakezdő pedagógus, miközben egy pályakezdő diplomás máshol 340 ezer forintot kap. Az államtitkár a KÖÉT ülésén azt mondta: van valamilyen mozgástér a költségvetésben, de ez a járványtól függ.

https://youtu.be/hpRAD1v1TFk

Hasonlóképpen nyilatkozott az elnök a Klubrádió hírműsorának is az ülés után.

https://youtu.be/Lg0S86xP3W8

 

A PSZ alapvetően támogatja a későbbi iskolakezdést a fővárosban, bár a javaslat sok kérdést felvet

Szakszervezetünk szerint támogatható, hogy a zsúfoltság csökkentése, az újabb járvány terjedésének megelőzése érdekében 9 órakor kezdődjön a tanítás a fővárosi iskolákban - mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorában.  A javaslat azonban sok kérdést felvet, amely további egyeztetést igényel majd szülőkkel, diákokkal, fenntartókkal.

https://www.youtube.com/watch?v=pQRPC-4ZqSI&feature=youtu.be

Az elhangzott nyilatkozatból a Klubrádió összeállítást is készített:

https://www.klubradio.hu/adasok/kezdodjon-9-kor-az-iskola-a-szakszervezet-tamogatja-113084

A PSZ elnöke az Inforádiónak nyilatkozva felvetette például azt is, hogy a szülő munkájával miként egyeztethető össze a 9 órás kezdés. Ráadásul később is végeznének a diákok, ez is szempont a mérlegelésnél.

https://youtu.be/uDQIx1fnEyQ

A főváros szerint az alsósokra nem vonatkozna a 9 órás kezdés - derült ki az RTL híradójából. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a híradónak is jelezte: a nagyobbakat valóban nem kell kísérgetni, ám a kisebbek miatt szükséges a szülők, a diákok szervezeteivel is egyeztetni. Debrecenben akár már ősztől tervezik a későbbi kezdést, erről az intézmények döntenek, mondta a polgármester.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/also-tagozatosokra-nem-vonatkozna-a-kesobbi-iskola-kezdes

 

Átlag 30 százalékkal nő a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére

Átlagosan 30 százalékkal nő a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére július 1-től - mondta Schanda Tamás, az ITM parlamenti államtitkára. A béralkuk már le is zajlottak, és az érintettek "elsöprő többsége", szinte mindenki elégedettséggel nyugtázta a változtatást, az országos átlagban 96,8 százalék fogadta el a megajánlott új bért. Pölöskei Gáborné helyette államtitkár szerint a fiatalok különösen jól járnak, volt olyan, aki magas pontszámot ért el az értékelésen, és a korábbi 250 ezer forinttal szemben mostantól 420 ezer forintot kaphat - mondta, megjegyezve: átlagosan 80 ezer forint az emelés összege.

https://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/parlamenti-allamtitkar/hirek/atlagosan-30-szazalekkal-emelkedik-julius-1-tol-a-szakkepzesben-dolgozo-pedagogusok-bere

 

Az Emmihez tartozó minden ágazat több pénzből gazdálkodhat jövőre

A 2021-es költségvetési törvényt július 3-án fogadhatja el az Országgyűlés. Az oktatásra 80 milliárd forinttal több jut.  Rétvári Bence államtitkár beszélt arról is: júliustól tíz százalékkal nő a pedagógusok bére, az intézményvezetők és helyetteseik  vezetői pótlékot kapnak. Míg egy főiskolai végzettségű, 20 éve tanító, pedagógus II. besorolású tanár 10 éve 150 ezer forintnál kevesebbet keresett, jelenleg 301 ezer forint a fizetése, júliustól pedig 331 ezer forintot kap. Egy pedagógus II. besorolású, 20 éve tanító egyetemi végzettségű tanárnak, aki 2010-ben 172 ezer forintot keresett, most 334 ezer forint a bére, júliustól 368 ezer forintot keres. Hatezer iskolaigazgatónak is nő a bére: akinek 25 éves gyakorlata, egyetemi végzettsége van és egy 1000-nél több diákot oktató iskolát vezet, akár 715 ezer is lehet a bruttó illetménye. Az igazgatók a kiemelkedő teljesítményt tovább ösztönözhetik havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal.

https://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/parlamenti-allamtitkarsag/hirek/az-emmihez-tartozo-minden-agazat-tobb-penzbol-gazdalkodhat-2021-ben

 

9 órás iskolai kezdés - több érv szól ellene?

Több ellene szóló érvet látok, mint mellette szólót - mondta az ATV Híradó kérdésére Gulyás Gergely miniszter a főváros javaslatáról, a 9 órás iskolakezdésről. Semmivel sem lenne kevésbé tömött a BKV, ha 9-kor kezdődne az iskola - tette hozzá. Novák Katalin államtitkár ötletelésnek nevezte a javaslatot.

http://www.atv.hu/belfold/20200630-oszi-9-oras-iskolakezdes-gulyas-szerint-tobb-erv-szol-ellene-mint-mellette/hirkereso

 

Emmi: az iskolák maguk dönthetnek a 9 órás iskolakezdésről

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma - szintén az ATV megkeresésére - azt írta, nincs jogszabály arról, hánykor kezdődjön a tanítás, erről az intézmények maguk dönthetnek.

http://www.atv.hu/belfold/20200630-az-emmi-is-megszolalt-a-9-oras-iskolakezdesrol/hirkereso

 

Jocó bácsi szerint semmilyen feltétel nem adott a későbbi iskolakezdéshez

Balatoni József pedagógus szerint az alsósoknál a fő problémát az jelenti, hogy a szülőknek dolgozniuk kell, így ügyeletet kellene biztosítani. A gimnazistáknak csábító, hogy tovább aludhatnak, náluk viszont a most is hatalmas óraterhelés jelent problémát. Egy középiskolás diák így is délután 3-4-ig bent van az iskolában, egy órás csúsztatásnál 4-óra körül végezne. A tervnek egyedül akkor lehet realitása, ha az óraterheket is csökkentik. Az új alaptantervben sincs szó ilyesmiről, legalábbis csak minimális mértékben.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/joco-bacsi-semmilyen-feltetel-nem-adott-a-9-oras-iskolakezdeshez/

 

L. Ritók Nóra: az iskolában nincs helye rendőrnek

Elképzelhető, hogy egyes középiskolákban, amelyekben régóta gyűlnek a gondok, gyakoriak a konfliktusok, sok a balhés gyerek, elterjedt a drog és kevés a tanár, nem kezelhető másképp a helyzet, csak rendőri jelenléttel. Ám általános iskolában nincs helye rendőrnek - mondta a Klubrádiónak L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója. Szerinte az oktatás szerkezetét kellene átalakítani, mert a kiscsoportos oktatás hatékonyabb. Ha van elég pedagógus, fejlesztőpedagógus, pszichológus, pedagógiai asszisztens, lehet boldogulni a hátrányos helyzetű gyerekekkel is.

https://www.klubradio.hu/adasok/altalanos-iskolaban-nincs-helye-rendornek-113083

 

Csodálkozunk, ha megjelennek a vasalódeszkás képek?

„Ugyan látunk fejlődést az internetelérés területén, az infrastruktúrafejlesztés is számottevő, de nagyon mélyről indultunk, így a lakossági és intézményi eszközlefedettség még mindig alacsony” - írta Sallai György digitalizációs szakértő. „Csodálkozunk, ha megjelennek a vasalódeszkás képek a közösségi médiában. Hogyan lehet tornaórát tartani egy kisiskolásnak Zoomon?”

https://privatbankar.hu/cikkek/makro/milyen-eredmennyel-vizsgazott-a-digitalis-oktatas-gorbul-legalabb-a-jegy.html?utm_source=rss&utm_medium=referral

 

július 1.

 

A PSZ szerint a bérpótlék nem béremelés - ezt a KÖÉT ülésén is egyértelművé tettük

A Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezte a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács (KÖÉT) ülésének összehívását még a jövő évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat parlamenti elfogadása előtt. Az ülést 2020. június 30-án tartották Budapesten. A PSZ azért szorgalmazta a KÖÉT ülését, mert évek óta követeli az oktatásban dolgozók bérének érdemi emelését, de mint kiderült: az elfogadásra váró, 2021-es állami költségvetési javaslat sem tartalmazza - külön soron - ennek fedezetét. Lesz némi mozgástér, de ez a PSZ számára nem garancia az érdemi béremelésre. A PSZ sajnálattal és felháborodva állapítja meg: hiába követeli évek óta az érdemi béremelést, a kormányban továbbra sincs meg a politikai akarat ehhez! Pótlékokról beszél úgy, mintha béremelést adna, visszaél a pedagógusok és az oktatásban dolgozók hivatástudatával, kiszolgáltatott helyzetével.

https://pedagogusok.hu/hir/4063/a-psz-sajnalattal-allapitja-meg-hogy-a-kormany-nem-lat-fedezetet-az-oktatasban-dolgozok-valodi-beremelesere

 

Kollektív jogokat veszítenek a dolgozók

A kollégák kiszolgáltattak, így a túlnyomó többség aláírta az új munkaszerződést a szakképzésben - mondta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Klubrádió Szolidaritás c. műsorának. Átlag 30 százalékos emelést a pedagógusokból oktatókká váló dolgozók kapnak. Sokan nem tudják, hogyan fogják foglalkoztatni őket, miután a Munka törvénykönyve hatálya alá tartoznak. Számos kollektív jogot is elveszítenek a kollégák - jelezte.  A PSZ jogsegélyszolgálatot kínál, illetve munkaügyi perekben is képviseli tagjait, hiszen a végkielégítés kifizetéséről is problémát jeleztek tagjaink.

https://youtu.be/kzbU6BX9lNk

 

PSZ: növelni kellett volna az oktatásra szánt kiadásokat

Továbbra sem kezeli kiemelt ágazatként az oktatást a kormány. Jövőre ugyan 80 milliárd forinttal többet (2229 milliárd) költene rá, mint az idén (2149 milliárd), ami nominálisan 3,7 százalékos növekedés, ám reálértéken csak 0,7 százalékkal nőnek a kiadások. Szakértők a többletet kevésnek tartják annak fényében is, hogy ígéretek szerint július elsejétől tíz százalékkal nő az ágazati szakmai bérpótlék (ez bármikor elvehető), és átlagosan 30 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére. A következő tanévtől a szakképzésben tanulók is többletjuttatást kapnak ösztöndíjként, ám ennek sem látjuk a fedezetét - mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke.

https://magyarhang.org/belfold/2020/07/01/az-egyetemek-a-kormany-mostohagyerekei/

 

10 százalékkal emelkedik a köznevelésben dolgozó pedagógusok bére, a szakképzésben dolgozóké átlagosan 30 százalékkal

Július elsejétől tíz százalékkal emelkedik a köznevelésben dolgozó pedagógusok bére. Az intézményvezetők pótlékai pedig a duplájára, helyetteseiké pedig ötven százalékkal nőnek. Szintén júliustól átlagosan harminc százalékkal több pénzt vihetnek haza a szakképzésben dolgozó pedagógusok - hangzott el az M1 híradójában. „A pedagógusbér-emelés a gyakornoki besorolású pedagógusokat is érinti, a bérük a mostani és a januári 8 százalékos emeléssel fél év alatt 18 százalékkal emelkedett.”

https://hirado.hu/belfold/cikk/2020/07/01/tiz-szazalekkal-emelkedik-a-koznevelesben-dolgozo-pedagogusok-bere?source=hirkereso

 

Pedagógiai képzést is sürget az iskolaőröknek a Független Rendőr Szakszervezet

Senki nem érdeklődött még Pongó Gézánál, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkáránál az iskolaőri munkáról. A szakszervezettel sem a Belügyminisztérium, sem az ORFK nem egyeztetett, tájékoztatást sem kaptak. Még arról sem tudnak, hogy nyugdíjas vagy szolgálati járadékos rendőrökből akarják az iskolaőrséget felállítani. Szerinte ahhoz, hogy az iskolaőrök elkezdhessék a munkát szeptemberben, szűkös az idő, mert mindenképpen megfelelő képzettség kell egy ilyen beosztáshoz. A főtitkár a buktatók között említette pl., hogy ha 500 iskolában lesz szükség iskolaőrre, 500 rendőr nem elég, hiszen a szabadságolást és a helyettesítést is meg kell oldani. Ha két műszakra osztanák be őket, akár 800-1000 főre is szükség lehet.

https://magyarhang.org/belfold/2020/07/01/pedagogiai-kepzest-is-surget-az-iskolaoroknek-a-fuggetlen-rendor-szakszervezet/

 

Nem vette be a Fidesz Miskolc elitgimnáziumát

Nem választott új igazgatót a Földes Ferenc Gimnázium élére az Emberi Erőforrások Minisztériuma, pedig a pályázaton egy fideszes politikus is indult, akit többen biztos befutóként emlegettek. A tantestület nem őt, hanem a jelenlegi megbízott igazgatót támogatta. A pályázatot érvénytelennek/eredménytelennek nyilvánította az Emmi, amihez nem fűzött indoklást az államtitkár. Fazekas Róbert megbízott igazgató augusztus 15-ig látja el feladatát, a folytatásról nincs pontos információ.

https://hvg.hu/itthon/20200701_Nem_vette_be_a_Fidesz_Miskolc_elitgimnaziumat

 

Sokan pánikba estek a későbbi iskolakezdés miatt?

A lázadás főleg a közösségi oldalak anyái között formálódik, leginkább azért, mert félinformációk alapján mondják, hogy a 9 órás iskolakezdés romba dönti majd a családokat. Az ötlet nem is új, már 2018-ban is volt róla szó, és az Emmi hivatalos álláspontja az volt: nincs akadálya a későbbi kezdésnek. Akkor még nem a járvány miatt, hanem a gyerekek érdekeit szem előtt tartva kezdődött volna később a tanítás. Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes azt nyilatkozta: a munkáltatókkal is egyeztetni akarnak.

https://nlc.hu/csalad/20200701/iskolakezdes-tanitas-bkk/

 

A digitális munkarendben is sikerrel zárult a digitális témahét

Idén is nagy érdeklődés kísérte a Digitális Témahetet, amelynek ünnepélyes díjátadóját online tartották. A Digitális Jólét Programban futó Digitális Témahétre beérkezett intézményi és pedagóguspályázatokat a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ meghirdetett 3 kategóriája mellett további 10 különdíj kategóriában bírálták el. A győztes pályázók számos, a pedagógiai gyakorlatban alkalmazható digitális eszközt, programlehetőséget, továbbképzést nyerhettek el.

https://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-digitalis-munkarendben-is-sikerrel-zarult-az-v-digitalis-temahet

 

Az Európai Tanács a roma történelem tanítását szorgalmazza az iskolákban

Az Európa Tanács miniszteri bizottsága ajánlást fogadott el, amelyben felkéri 47 tagállamát: nemzeti tanterveikbe és oktatási anyagiakba foglalják bele a roma történelmet. A roma történelem tanítása elősegíti annak a megértését, hogy a romák szerves részét képezik az európai társadalmaknak, továbbá fontos eszköz az előítéletek, a radikalizálódás, a holokauszt tagadása elleni küzdelemben is.

https://alfahir.hu/2020/07/01/romak_ciganysag_tortenelem_oktatas_europai_tanacs

 

„November elsején majd arra ébredünk, hogy halottak napja van, és már nem vagyunk közalkalmazottak”

Dobrovits Orsolya művészettörténészt választotta elnökévé a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének kongresszusa. Nehéz időszakban veszi át a szervezet irányítását, hiszen a kormánypárti többség előállt az ágazatban dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetésével, a törvényt azóta el is fogadta a parlament. Novembertől a könyvtári, a múzeumi, a levéltári, a közművelődési, a többségében vidéki színházi és a nagyzenekari munkavállalók közalkalmazotti jogviszonya munkaviszonnyá alakul át. Az érdekvédők célja, hogy az átsorolás a lehető legkevesebb hátrányt okozza a munkatársaknak.

https://nepszava.hu/3083513_november-elsejen-majd-arra-ebredunk-hogy-halottak-napja-van-es-mar-nem-vagyunk-kozalkalmazottak

 

július 2.

 

A PSZ Ifjúsági Tagozata továbbra is szeretne találkozni a fiatal helyettes államtitkárral

A nyilvánosságra került levélváltás és egyeztetés után Ungár Péter LMP-s képviselő írásban kérdezte az Emmit: Milyen egyéb közfeladatot látott el helyettes államtitkár asszony ilyen vehemenciával, hogy nem tudott erre a találkozóra sort keríteni? Mikor tud helyettes államtitkár asszony találkozni a Pedagógusok Szakszervezetének Országos Ifjúsági Tagozatának tagjaival? A válasz szerint zajlik a találkozó új időpontjának egyeztetése - írta Rétvári Bence államtitkár.

https://444.hu/2020/07/02/egy-soha-veget-nem-ero-sztori-fiatal-tanarok-szeretnenek-talalkozni-egy-fel-orara-a-fiatalokert-felelos-helyettes-allamtitkarral-de-erre-most-mar-4-es-fel-honap-is-keves-volt

 

Elfogadhatatlan, hogy bárkinek félve kelljen bemennie az iskolába - mobilapplikációval riaszthatják a tanárok az iskolaőrt

Tanárt és diákot megfélemlíteni, bántalmazni szigorúan tilos: ez olyan norma, amit mindenkinek be kell tartania - erről Horváth László fideszes országgyűlési képviselő beszélt napirend előtt a parlamentben. Rétvári Bence, az Emmi államtitkára emlékeztetett: szeptembertől kezdhetik meg a munkát az iskolaőrök ott, ahol az iskola kéri. Jelezte: mobilapplikációt akarnak minél előbb kifejleszteni, egy "pánikgombbal" tudják a tanárok riasztani az iskolaőrt. Július 3-án várható a parlamenti szavazás.

https://www.origo.hu/itthon/20200702-orszaggyules-napirend-elott-julius-2.html?utm_source=hirkereso

 

Iskolai erőszak: mintha nem ugyanarról beszélnének a tanárok és a diákok

A Hintalovon Alapítvány adatai azt mutatják, hogy a tanárok szerint ők legtöbbször közbelépnek, ha bántalmazás történik. A gyerekek ezt másképp látják.

https://hvg.hu/elet/20200702_Elgondolkodtato_abra_az_iskolai_bantalmazasokrol_mintha_nem_ugyanarrol_beszelnenek_a_tanarok_es_a_diakok

 

Várják az emberek véleményét a tanulók és a tanárok ingyenes internethasználatáról

A kormány várja az emberek véleményét a diákok és a tanárok ingyenes internethasználatáról - mondta az Emmi államtitkára. Maruzsa Zoltán jelezte: a nemzeti konzultációban lehet válaszolni a kérdésre.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/koznevelesi-allamtitkar-varjak-az-emberek-velemenyet-tanulok-es-tanarok-ingyenes

 

Mégis iskola nélkül marad Mártély

A minap még biztatást kaptak az oktatási államtitkártól az iskolájuk megmentésért kétszáz kilométert lefutó szülők, majd kiderült, mégis bezárhat a mártélyi iskola. Az önkormányzat és a szülők az oktatási jogok biztosához fordultak, vitatva a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ döntésének jogszerűségét. Ha nem lesz fordulat, ősztől megszüntetett iskolájuk anyaintézményében folytatják tanulmányaikat a gyerekek, de mindnyájan azon lesznek, hogy a 2021/22-es tanévig újra megnyissák az iskolát.

https://hvg.hu/itthon/20200702_Hidegzuhany_a_Martelyrol_Maruzsahoz_futoknak_megis_iskola_nelkul_marad_a_falu?s=hk

 

Ismerős oldalak az új tankönyvekben

A 2019/2020-as tanévtől a kormány gyakorlatilag megszüntette a nem állami tankönyvek iskolai rendelhetőségét, így a Mozaikos könyvek is lekerültek a listákról. Az Eduline két képet adott közre, amelyen a régi Mozaikos és az új matekkönyv egy-egy oldala látható - szembeötlő a hasonlóság. Az érdekes egyezést az Iskola a határon oktatási Facebook-csoportban tették közzé, de a legbizarrabb az egészben nem is a hasonlóság, hanem az, hogy a két könyv szerzői között - már ami a tartalomjegyzék alapján kiderül - nincs átfedés.

http://eduline.hu/kozoktatas/20200701_tankonyvek_regen_es_most

 

Nők, merjetek bátrabbak lenni, ha bérről van szó!

A Zyntern.com állásportál országos, összesen 3000 fiatal (16-26 éves korosztály) részvételével készült felméréséből kiderült: átlagosan 50 ezer forinttal kérnének kevesebbet a nők férfi kortársaikhoz képest. A nők átlagos nettó bérigénye 223 000 forint, a férfiaké nettó 273 000 forint.

https://merce.hu/2020/07/02/mar-a-palyakezdok-berigenyeiben-is-vilagosan-kirajzolodik-a-nemek-kozotti-berszakadek/

 

július 3.

 

Majdnem 500 iskola kér iskolaőrt

A tankerületi fenntartású iskolák közül 288, a szakképző intézmények közül pedig 204 kérte, rendeljenek ki hozzájuk iskolaőrt szeptembertől - értesült a Magyar Nemzet. A fővárosban 23 iskola szeretne iskolaőrt, Győr-Moson-Sopron megyében 19, Szabolcsban 18, Hajdú-Biharban pedig 16. A legkevesebb fegyelmi gonddal Heves és Vas megye szakképző iskolái­ban küzdenek, ezekben a térségekben csak három-három igazgató kérne segítséget az erőszak ellen. Az iskolaőröknek augusztusban többhetes pedagógiai-pszichológiai, valamint rendészeti képzésen kell részt venniük, majd vizsgán bizonyítaniuk az alkalmasságukat.

https://magyarnemzet.hu/belfold/panikgombbal-riasztjak-majd-a-pedagogusok-az-iskolaort-8327898/

 

Szakvizsga nélkül is kezdhetnek az iskolaőrök

Elképzelhető, hogy vannak iskolák, ahol az iskolaőr jelenléte csökkentheti a konfliktusokat és az erőszakot, de nem ez az egyetlen eszköz - mondta a Népszavának Krémer András, az Országos Mediációs Egyesület alelnöke, javasolva, hogy az iskolák vegyék fel a kapcsolatot képzett közvetítőkkel. Jogi akadályok is előfordulhatnak - hívta fel a figyelmet a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára, Pongó Géza. A szolgálati járadékosok körében is próbálnak iskolaőröket toborozni, ám az ő keresetük nem haladhatja meg a minimálbér másfélszeresét, mert megvonják tőlük a járadékot. A törvényalkotási bizottság minapi ülésén olyan módosítást illesztettek be a törvényjavaslatba, amely lehetővé teszi, hogy az iskolaőri vizsgát a munkaviszony létesítésétől számított 90 napon belül is le lehet tenni. Vagyis szeptemberben azok is elkezdhetnek iskolaőrként dolgozni, akik nem fejezték be képzésüket. Bekerült a javaslatba az is, hogy a jelentkezőknél a pszichológiai alkalmasságot is igazolni kell.

https://nepszava.hu/3083635_szakvizsga-nelkul-is-kezdhetnek-az-iskolaorok

 

A válogatás nem teljes körű!