Hírek

Heti lapszemle 2020. július 24.

Heti lapszemle 2020. július 24.

Bár még tart a nyár, egyre inkább felvetődik a kérdés: megkezdődhet-e ősszel a hagyományos tanítás a járvány miatt. A PSZ szerint - tanulva a tavaszi tapasztalatokból - mindenhol, a hátrányos helyzetű településeken is meg kell teremteni a digitális/távoktatás feltételeit. Egyre több a kérdés az iskolaőrök alkalmazása, fizetése miatt, már csak azért is, mert a tanárok nem kapnak cafetériát, így a pályakezdők évente kevesebbet keresnek majd, mint egy iskolaőr. További hírek a lapszemlében.

 

július 17.

 

Az iskolaőrök nem nyilatkozhatnak a sajtónak

A belügyminiszter rendelete a Magyar Közlönyben jelent meg, szabályozva az iskolaőrök alkalmazási feltételeit, ruházatukat, igazolványukat, egészségügyi, pszichológiai alkalmassági feltételeiket. Nem nyilatkozhatnak a sajtónak. Az iskolaőrök képzéséről kiadott másik jogszabály szerint meg kell tanulniuk, hogy támogassák a pedagógusok munkáját, működjenek együtt az iskolaorvossal, védőnővel, iskolapszichológussal, nevelési tanácsadóval. De a munkájukat szabályozó rendeletben ez nincs benne. Oktatási, pszichológiai, jogi ismereteket is elvárnak tőlük, ám a vizsgáztató bizottságról az olvasható, hogy tagjainak rendészeti, pszichológiai vagy pedagógiai diplomával kell rendelkezniük, vagyis három rendőrtiszt is eldöntheti, ki alkalmas iskolaőrnek.

https://hvg.hu/itthon/20200717_iskolaor_iskolaorseg_igazgato_iskolak

 

Óvodafejlesztések is segítik a helyben maradást a településeken

A Magyar falu program célja az elmúlt évtizedekben tapasztalt népességcsökkenés megállítása - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Tószegen, ahol óvodát adott át.

https://magyarnemzet.hu/belfold/az-ovodafejlesztesek-segitik-a-helyben-maradast-a-telepuleseken-8391450/

 

16 ezer új óvodai hely létesült az elmúlt 10 évben

Tizenhatezernél is több óvodai hely létesült 2010 óta, a programba bekapcsolódó katolikus és református egyháznak köszönhetően ez a szám több ezerrel nő a közeljövőben - mondta a Miniszterelnökség államtitkára Székesfehérváron, az Olajfa református óvoda alapkőletételi ünnepségén.

https://magyarnemzet.hu/belfold/tizenhatezer-ovodai-ferohely-letesult-az-elmult-tiz-evben-8302515/

 

július 18.

 

A tanévkezdésről, a digitális oktatásról, az iskolaőrökről, a KÖÉT üléséről

Ösztöndíjas helyek is várhatók az idei pótfelvételin a pedagógusok utánpótlásának biztosítására - mondta a Magyar Nemzetnek Maruzsa Zoltán államtitkár. Az áthelyezett szombati munkanapokon például lehet szó digitális munkarendről, miként érettségi előtt is. Az iskolaőröktől azt várják, hogy nyugodtabb legyen a tanítás. Beszélt a pedagógusoknak ígért ágazati szakmai bérpótlékról is, jelezve: nem került veszélybe ez a juttatás. „A Pedagógusok Szakszervezete elnökségével néhány hete tárgyaltunk a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács ülésén. Egyes portálokon erről csak az jelent meg, hogy szerintük ez nem béremelés, de a valóságban ott elhangzott az is, hogy egyébként ennek is örülnek, sőt értékelik, hogy a nehéz költségvetési helyzet ellenére a kormány nem vonta vissza és nem is halasztotta el az emelést” - mondta az államtitkár.

https://magyarnemzet.hu/belfold/maruzsa-zoltan-a-valsaghelyzetet-mi-nem-megszoritasokkal-kezeljuk-8394897/

 

A szombathelyi igazgató nem érzi indokoltnak az iskolaőrt

Szombathelyen két iskolát jelöltek ki arra, hogy ősztől iskolaőröket alkalmazzanak. „Nem érzem indokoltnak, hogy iskolaőr kerüljön ide. Szombathely van annyira nyugodt város, hogy bárhová megyünk, nem kell tartanunk attól, hogy atrocitás érjen minket. Nem tudom, miért pont a mi intézményünket választották” - mondta az egyik intézmény vezetője.

https://www.nyugat.hu/cikk/szombathelyen_ket_iskolat_is_erint_az_iskolaori_intezkedes

 

A kutatók is elveszítik közalkalmazotti státuszukat

Szeptemberben kerülhet parlament elé az a törvényjavaslat, amellyel megszüntetnék a tudományos kutatóintézetek dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonyát, foglalkoztatásukat egyszerű munkaviszonnyá alakítanák át - értesült a Népszava. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnál kész tényként kezelik a közalkalmazotti státusz megszüntetését. Az ITM azt írta: van szándék „a teljesítmény alapú, differenciált bérezést támogató foglalkoztatási jogviszony kialakítására”.

https://nepszava.hu/3085348_leminositik-a-kutatokat-is-elveszitik-kozalkalmazotti-statuszukat

 

július 19.

 

PSZ: a digitális oktatáshoz mindenhol meg kell teremteni a feltételeket

Digitális oktatás lehet az iskolákban a szombati munkanapokon, erről a köznevelési államtitkár beszélt a Magyar Nemzetnek. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint mindez csak akkor működne, ha a kormány minden tanárnak és diáknak biztosítaná a technikai feltételeket, a hátrányos helyzetű településeken is - mondta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke az RTL híradónak.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/digitalis-oktatas-lehet-az-iskolakban-a-szombati-munkanapokon

 

PSZ: a 9 órai kezdés sok kérdést felvet az iskolákban

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint most is megvalósítható a későbbi kezdés, nincs jogszabály arról, hánykor kezdődjön a tanítás. A döntést a szülőknek és a pedagógusoknak kell meghozniuk, a fenntartó pedig jóváhagyja az átírt házirendet. Például Hajdúszoboszlón a gyerekeknek negyedórával előbb kezdődik a tanítás. Úgy látja: a későbbi kezdés egyes szülők, illetve tanulók életét is felborítaná bizonyos esetekben.

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/budapest-iskola-kilenc-ora-kezdes-becsengetes-ervek-ellenervek/8k2e5hx?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

 

Rétvárinak elfelejtett szólni az iskolaőrök elvárt végzettségéről az Emmi

„Jogszabály valóban nem írja elő feltételként a középfokú végzettséget. Nem is állítottuk, hogy ezt jogszabály fogja előírni”  - írta az Emmi annak kapcsán, hogy a Népszava kiderítette: a korábbi nyilatkozatok ellenére 8 általánossal is lehet valaki iskolaőr, csupán előny, ha a pályázó képzettebb. Ugyanakkor Rétvári Bence államtitkár azt fejtegette egy képviselőnek, hogy az iskolaőri munkakörhöz minimum középfokú végzettség szükséges. A leendő őröket Budapesten és Pest megyében bruttó 230 ezer, vidéken bruttó 220 ezer forintos bér, valamint cafetéria várja. Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára szerint ilyen juttatás mellett nem csoda, ha a rendőrség nem talál elegendő felkészült jelentkezőt.

https://nepszava.hu/3085435_retvari-bencenek-elfelejtett-szolni-az-iskolaorok-elvart-vegzettsegerol-az-emmi

 

Július 24-éig lehet jelentkezni iskolaőrnek, augusztus elején kezdődik a képzés

Péntekig lehet jelentkezni iskolaőri képzésre. A tanárok szerint az iskolaőrök jelenléte biztonságérzetet ad majd az iskolákban - hangzott el az M1 híradójában.

https://hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2020/07/19/augusztus-elejen-megkezdik-az-iskolaorok-kepzeset?source=hirkereso#

 

„Görcsben van a gyomrom a gondolatra, hogy újra itthon kell maradnunk”

A tanárok és a szülők is aggódnak, hogy ősszel ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak, legalábbis egy részüknek. Az államtitkár hagyományos tanévkezdésben bízik, és azt ígéri, az elmúlt időszak tapasztalatai alapján vizsgálják, milyen új technológiai megoldásokat lehet használni, ha ismét terjed a járvány. Egyedülálló szülők, különösen, ha több gyereket nevelnek, lehetetlen helyzetbe kerülnek, ha ősszel is távoktatásba kényszerülnek a gyerekek. Szeptembertől ráadásul egy új Nemzeti alaptantervet kellene digi­talizálni.

https://nepszava.hu/3085266_gorcsben-van-a-gyomrom-a-gondolatra-hogy-ujra-itthon-kell-maradnunk

 

július 20.

 

A digitális oktatás nagy kihívás lesz a leendő elsősök tanítóinak, szüleinek

Sokakat foglalkoztat, hogy ősztől mit érdemes megtartani a digitális oktatásból és mi lesz, ha a koronavírus második hulláma miatt újra korlátozásokat kell bevezetni. A kormány dolgozik a KRÉTA-rendszer fejlesztésén, és ha a járvány miatt nem indulhat el a hagyományos iskola, helyi és regionális szinten kezeli a helyzetet. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke az ATV híradójának azt mondta: az elsősök ősszel még nem tudnak írni-olvasni, ráadásul nem is mindenki iskolaérett közülük, ehhez jön az új Nemzeti alaptanterv szerinti tanítás, erre kell felkészülni.

http://www.atv.hu/belfold/20200720-mukodhet-hosszu-tavon-is-a-digitalis-oktatas

 

Kevesebb munkával is megúszhatták volna a tanárok az otthoni tanítást

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Klubrádió Tűréshatár c. műsorának nyilatkozott a digitális oktatásról, arról, hogy mi lenne szükséges annak hatékonyabbá tételéhez, ha ősszel ismét szükség lesz a tantermen kívüli munkarendre. Jelezte: a Digitális Oktatási Stratégiának jó megállapításai voltak, de nem valósult meg, pedig a pedagógusok és a szülők kevesebb munkával vészelhették volna át a tavaszi otthoni tanítást-tanulást.

https://www.klubradio.hu/archivum/tureshatar-2020-julius-20-hetfo-1900-11860

 

Később csengetnének

A Főpolgármesteri Hivatal és a BKK a járvány második hulláma elleni védekezésként bevezetné a csúsztatott iskolakezdést. „Az iskoláknak nagyon komoly logisztikai feladat lesz a csúsztatott kezdés, különösen, ha azt az elvet vesszük figyelembe, hogy gyermek nem lehet felügyelet nélkül az oktatási intézményben” - mondta 168 órának a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke. Totyik Tamás felidézte: a PSZ folyamatosan amellett érvelt, hogy az egészség védelme a legfontosabb, tehát ha a fővárosi tömegközlekedésben a zsúfoltság csökkentésével mérsékelni lehet a járvány terjedését, támogathatónak tartja a javaslatot.

https://168ora.hu/itthon/kesobb-csengetnenek-ervek-es-ellenervek-a-csusztatott-iskolakezdesrol-187936

 

Komoly feladat volt az elsősök digitális oktatása

Az élő kapcsolatra helyezték a hangsúlyt az első osztályosok digitális oktatásában a pedagógusok. A stabilan írni és olvasni még nem tudó legkisebbeknél komoly kihívást jelentett az on­line tanulás, ezért hatalmas szerep hárult a szülőkre is, hogy sikeresen teljesíteni tudják a tanévet a gyerekek. A Magyar Nemzet által megkérdezett alsós tanítók arról számoltak be, hogy a többség online munkarendben is el tudta sajátítani a tananyagot, nem jellemző az évismétlés.

https://magyarnemzet.hu/belfold/elsos-tanulok-online-kapcsolatban-8401374/

 

Nem fogjuk megtudni, mennyire maradtak le a diákok a távoktatás miatt

A PISA-teszt következő évre halasztása mellett elmarad a kompetenciamérés is. A felvételi és az érettségi mellett ezek a mai magyar oktatási rendszer leginkább objektívnek mondható szűrői. Az idei vizsgálatok kihagyásával nem lesz képünk arról, hogy a „távoktatás” milyen lemaradást okozott a tanulóknak - írta Bárány Balázs középiskolai tanár. Úgy véli: ha járvány második hulláma a tanév elején kopogtatna be, a tanulságokat hasznosítani kellene. Az egyik ilyen tapasztalat az, hogy nem lehet minden órát megtartani, pláne nem 45 percig.

https://azonnali.hu/cikk/20200720_nem-fogjuk-tudni-mennyire-maradtak-le-a-gyerekek-a-tavoktatas-miatt

 

Minden diák ingyen kap tankönyvet

A 2020/21-es tanévtől minden diák (1,2 millió tanuló) ingyen kapja a tankönyveket - mondta az Emmi parlamenti államtitkára. Rétvári Bence kifejtette: az intézkedés érinti az általános és a középiskolások mellett a 13-16. szakképzési évfolyamokra járó tanulókat is.

https://propeller.hu/itthon/3557270-jo-hir-jovore-minden-diak-ingyen-kap-tankonyvet?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

 

Győzni csak együtt lehet

Dávid Ferenc közgazdász szerint Szűcs Tamás (a PDSZ OV lemondott elnöke) nyílt levelében a szakszervezeti mozgalom sanyarú jelene és bizonytalan jövője összegződik. Szerinte az oktatásban egységes és összetartó érdekképviseletre lenne szükség. Ha a pedagógustársadalom látná az erő összpontosítását, talán szívesebben fordulna az egységbe szerveződő érdekképviselet felé. A DK szakértője sokszor úgy látta, hogy a PDSZ és a PSZ sokkal inkább tűnt riválisnak, mint szövetségesnek. „Nem szabad tehát csodálkozni azon, hogy az ágazat dolgozói idegenkedve nézik a két szakszervezet indokolatlan szkanderezését, a kormány pedig szemérmetlenül kihasználja a viszálykodást. Nyilvánvalóan az is nehezíti az érdekképviseletek helyzetét, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) „szakszervezetpótló” gúnyában tetszeleghet.”

https://nepszava.hu/3085510_gyozni-csak-egyutt-lehet

 

Ahol az oktatás rendben van, ott ne nyúljon bele se az állam, se az önkormányzat

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a tanodákról, a cigányság oktatásáról, a gyöngyöspatai szegregációról is beszélt a 444.hu portálnak. Az iskolaőrséget firtató kérdésre azt mondta: ahol az oktatás rendben van, ott ne is nyúljon bele se az állam, se az önkormányzat. Az iskolaőrség sikere is azon fog múlni, hogy találnak-e megfelelő személyeket.

https://444.hu/2020/07/20/ahol-az-oktatas-rendben-van-ott-ne-nyuljon-bele-se-az-allam-se-az-onkormanyzat?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202007

 

július 21.

 

A felsőoktatásba jelentkezők ötöde marad csak a tanári pályán

A PSZ nem béremelésként tekint a júliustól megígért 10 százalékra, hanem ágazati bérpótlékként. Gosztonyi Gábor alelnök a Világgazdaságnak azt mondta: a pedagógusfizetések számításánál ismert vetítési alap évek óta nem változik, ez a 2014-es minimálbért, vagyis a 101 500 forintot jelenti. Ha a mindenkori minimálbér lenne a tanárok fizetésének alapja, elégedettebbek lennének, hiszen az folyamatosan emelkedik, így viszont az eltelt évek alatt milliókat veszítettek a pedagógusok. Kitért arra is, hogy a tanárképzésre jelentkezők, illetve a pályakezdők közül sokan lemorzsolódnak, veszélyeztetve a tanárok utánpótlását.

https://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/a-jelentkezok-otode-marad-csak-a-tanari-palyan-2-2473370/

 

Késnek a szerződések, csúsznak a végkielégítések

Bár a szakképzésben dolgozók július elsejével elveszítették közalkalmazotti státuszukat, még mindig vannak olyanok, akik nem kapták meg új munkaszerződéseiket. A PDSZ véleményének ismertetésén túl a Népszava felidézte: korábban a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is arra hívta fel a figyelmet: a szakképzési centrumok csak azoknak fizetnének végkielégítést, akik jogviszonyuk megszűnése után 60 napig nem helyezkednek el máshol és erről nyilatkozatot tesznek. Ez a PSZ szerint is törvényellenes.

https://nepszava.hu/3085617_kesnek-a-szerzodesek-csusznak-a-vegkielegitesek-es-neha-eltunnek-a-potlekok

 

Az ITM szerint rendben zajlik az oktatók jogállásváltozása

A Népszava cikkével szemben rendben zajlik a szakképzésben dolgozók jogállásváltása és béremelése, a tárca a lap állításait politikai hangulatkeltésnek tartja. „A fenntartó minden segítséget megad az érintetteknek a járványhelyzet miatt csekély számban felmerülő egyedi problémás ügyek mielőbbi megoldásához. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy egy esetleges későbbi szerződéskötés semmilyen hátrányt nem jelenthet a dolgozók számára. (…) „A szaktárca visszautasítja a Népszava munkavégzés helyét és végkielégítéseket érintő, valótlan híreszteléseit, az azokkal kapcsolatos eljárások is a hatályos jogszabályok szerint zajlanak”.

https://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/tudas-es-innovacio-menedzsmentert-felelos-allamtitkarsag/hirek/megint-hazudott-a-nepszava-rendben-zajlik-az-oktatok-jogallasvaltasa

 

Javítani kell a diákok állóképességét - a karantén nem segített

Összehangolt kampányba kezdtek a hazai sportszakemberek, hogy mozgásra bírják a naphosszat képernyő előtt ülő magyar fiatalságot. A diákok fittségi mérései eddig sem mutattak túl fényes eredményt, amire a járványügyi korlátozások rátettek egy lapáttal. Balogh Gábor, a Magyar Diáksportszövetség elnöke azt mondta: tanévkezdésre ajánlásokat készítenek az iskoláknak, hogy legyen eszköz a tanárok kezében, ha jön a járvány második hulláma. Módszertani továbbképzéseikkel összesen mintegy 15-18 ezer pedagógust értek el az elmúlt években. A járvány miatt a továbbképzések is távoktatásként zajlanak.

https://magyarnemzet.hu/belfold/javitani-kell-a-diakok-allokepesseget-8406408/

 

július 22.

 

Rekordalacsony a pedagóguspályára jelentkezők száma

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint az átlagoshoz képest 5-6 ezerrel kevesebben jelentkeztek idén tanárképzésekre, ami az alacsony tanári béreknek köszönhető. Egy pályakezdő pedagógus a leendő iskolaőröknél is kevesebbet keres, ha hozzászámítjuk az iskolaőröknek kínált a cafetériát. Az Emmi úgy reagált: ágazati pótlékkal együtt magasabb a pályakezdők fizetése a leendő iskolaőrökénél. Gosztonyi Gábor alelnök az RTL híradó műsorának is jelezte: a szakma anyagi és erkölcsi megbecsültsége miatt néhány év múlva nem lesz, aki tanítsa a gyerekeket.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/pedagogushiany-tanarkepzes-berek-iskolaor

 

Volt rendőröket toboroznak iskolaőrnek, a nekik megígért fizetés nem vonzó

Volt rendőröket toboroznak iskolaőrnek, de még havi bruttó 220-230 ezer forintért sem vonzó nekik a feladat, holott ők még cafetériát is kapnak, évente 200 ezret. A pedagógusoknál cafetériáról sincs szó, pedig ők több évet eltöltenek a felsőoktatásban, iskolaőr pedig akár 8 általánossal is lehet valaki. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke nyilatkozott az ATV híradónak is.

http://www.atv.hu/videok/video-20200722-volt-rendoroket-toboroznak-iskolaornek-a-levelet-is-a-helyi-jarorok-viszik-hazhoz

 

Az iskolai agresszió megfékezésére hatékonyabb lenne a megelőzés, a szakemberek alkalmazása

Szakszervezetünk álláspontját a regionális Európa Rádió műsorában Molnár Zoltán, a PSZ BAZ Megyei Szervezetének elnöke ismertette. Jelezte: erőszakra nem gumibot a válasz, ugyanakkor megérti azokat a pedagógusokat, akik áldozatai voltak már iskolai erőszaknak. Az iskolaőrség azonban csak gyors beavatkozást jelent, a problémát nem fogja megoldani, sőt, esetenként az iskolaőr beavatkozása lehet jogilag támadható a szülők részéről - mondta a megyei elnök, aki hangsúlyozta a megelőzés fontosságát is.

https://europaradio.hu/tallozo/milyen-feladatot-lat-el-szeptembertol-az-iskolaorseg

Az interjú itt is elérhető:

https://youtu.be/XX1Xi4mWRs4

 

A PSZ szerint szólnak érvek a csúsztatott iskolakezdés mellett és ellen is

A PSZ alapvetően támogatja a fővárosi ötletet a 9 órás iskolakezdésre, ha annak célja a zsúfoltság csökkentése a tömegközlekedési eszközökön, akadályozva a járvány terjedését - erről is beszélt Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Hit Rádió Gyújtópont c. műsorában. Jelezte: az őszi tanévkezdés (ha elérkezik a járvány újabb hulláma) az elsősöket tanítóknak lesz az eddigieknél is nagyobb kihívás, hiszen a 6 éves kortól kötelező iskolába járás miatt nagy lesz az osztálylétszám, az elsősök közül nem is mindenki lesz iskolaérett, ráadásul írni-olvasni sem tudnak. Itt hallgatható meg a beszélgetés:

https://youtu.be/pgQx9EINdVQ

 

Szolgálnak és kézbesítenek - rendőrök viszik házhoz a toborzó leveleket

Egy iskolaőröket toborzó levél a Népszavához is eljutott: a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság hívja fel volt munkatársainak figyelmét, hogy a megyében négy oktatási intézményben lesz iskolaőri szolgálat a rendőrség új állománycsoportjaként. Bár az iskolaőrök toborzása hivatalosan csak július 16-tól kezdődött, a levél július 9-i keltezésű. A lap emlékeztetett: érdekvédelmi és szakmai szervezetek több szempontból is aggályosnak tartják az iskolaőrök megjelenését. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint még több oktatási, szociális és gyermekvédelmi szakemberre, prevenciós programra lenne inkább szükség az iskolai erőszak visszaszorításához.

https://nepszava.hu/3085738_szolgalnak-es-kezbesitenek-rendorok-viszik-hazhoz-a-toborzolevelet

 

„Az iskolaőrség feladata, hogy erős és elrettentő választ kapjanak az iskolabűnözők”

Az állami intézményfenntartók javaslata és az iskolaigazgatók kérése alapján csaknem 500 iskolában lesznek iskolaőrök. „A rendőrség foglalkoztatja majd az iskolaőröket, akiknek augusztustól kezdődően folyamatos lesz a képzésük, hiszen többek közt jogi, rendvédelmi, pszichológiai és pedagógiai ismeretekkel is kell rendelkezniük” - mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

https://hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2020/07/22/az-iskolaorseg-feladata-hogy-eros-es-elrettento-valaszt-kapjanak-az-iskolabunozok?source=hirkereso

 

Már júniusban ki kellett volna fizetni a kártérítést

A gyöngyöspatai romáknak legkésőbb június 30-án meg kellett volna kapniuk azt a kártérítést, amelyet a helyi Nekcsei Demeter Általános Iskolában elszenvedett, etnikai alapon történt szegregáció miatt ítélt meg nekik jogerősen a bíróság. A Népszava megkérdezte a Kúriát, illetve az Egri Törvényszéket is, mikor postázták az érintetteknek a kártérítés pénzbeni kifizetésének kötelezettségéről szóló határozatot az államot képviselő tankerületnek, illetve az önkormányzatnak. Ez azért fontos, mert - noha a felek elektronikus formában már korábban kézhez vették az ítéletet - legkésőbb a postai átvételtől számított 15 napon belül kötelező lett volna kifizetni a pénzt.

https://nepszava.hu/3085726_gyongyospata-mar-juniusban-ki-kellett-volna-fizetni-a-karteritest

 

Kevesen jelentkeztek idén a felsőoktatásba

Idén döbbenetesen kevesen, mindössze 91 ezren jelentkeztek felsőoktatásba. 2010-11-ben 140 ezer, 2002-2004-ben pedig 160 ezernél is több jelentkező volt. Az idei visszaesés jóval nagyobb a korcsoport létszámának csökkenésénél. Magyarországon kulcskérdés a jelentkezők száma, a 20-24 évesek felsőoktatásban való részvétele ugyanis elmarad az uniós átlagtól: a magyar fiatalok körében ez az arány 26 százalék volt 2018-ban, miközben az EU-tagállamok átlaga 35 százalék volt. Az elmúlt tíz év kormányzati intézkedései nem éppen a képzések népszerűsítéséről szóltak, épp ellenkezőleg, jelentősen megnehezítették a felsőoktatásba való bejutást és az intézmények működését is.

https://g7.hu/kozelet/20200722/kevesen-izgulhatnak-iden-az-egyetemi-ponthatarok-miatt-es-ez-nagy-baj/

 

Egyházi kézbe kerül a gyermekvédelmi ellátás több mint 60 százaléka

Erősödik az egyházak szerepe a szociális ágazatban, a gyermekvédelemben - mondta Szegeden Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár. Az állam eddig is számított az egyházi szerepvállalásra a szociális ellátásban: a szakellátásban, az idős- és fogyatékos otthonok fenntartásában 25, az alapellátásban 44-45 százalékos az egyház részesedése, a gyermekvédelemben pedig év végére meghaladja 60 százalékot. Egy tavaly elfogadott jogszabály alapján az egyházi intézményfenntartók ingatlan-tulajdonjogot is kapnak, a jövő évi költségvetésben pedig az egyházi és civil fenntartóknak az ideinél 20 milliárd forinttal magasabb támogatást ad az állam.

https://nepszava.hu/3085828_egyhazi-kezbe-kerul-a-gyermekvedelmi-ellatas-tobb-mint-60-szazaleka

 

július 23.

 

PSZ: Beárazták a pedagógusokat

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorában jelezte: a tanárok bére - még a júliustól megígért, 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlékkal együtt is - alacsony, ezzel is magyarázható, hogy idén minden eddiginél kevesebben jelentkeztek pedagógusképzésre. Ha be is fejezik a képzést, illetve elkezdik a pályát, lemorzsolódnak, így 5-6 év múlva nem lesz elég pedagógus, hiszen akkor nagyon sokan mennek majd nyugdíjba.

https://youtu.be/fhpxt2chcy8

A nyilatkozat megjelent a Klubrádió honlapján is:

https://www.klubradio.hu/adasok/ha-mast-nem-a-pedagogusok-alacsony-beret-sikerult-granitba-vesnie-a-kormanynak-113355

 

Jövőre a szakképzésben tanulók is esélyesek lehetnek diákhitelre

A Gazdasági Kabinet javaslatot fogalmazott meg a kormánynak, hogy a jövő tanév tavaszi félévében a szakképző intézmények tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszonyban résztvevők is élhessenek a diákhitel adta lehetőségekkel - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. A szabadon felhasználható hitel akár havi 150 ezer forint is lehet.

https://hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2020/07/23/jovore-a-szakkepzesben-tanulok-is-eselyesek-150-ezer-forint-diakhitelre?source=hirkereso

 

Gyógypedagógus-képzések - pályázatokat vizsgáltak felül

A tankerületek gyógypedagógus-továbbképzésre kiírt közbeszerzési pályázatain olyan oktatásszervező cégek is tolonganak, amelyek nem rendelkeznek a speciális fejlesztési módszerek szerzői és felhasználási jogaival. Egyes társaságok ráadásul nyertek is. Az Emmi szerint a tankerületek a tőlük elvárható gondossággal ellenőrizték a pályázatokat - írták, hozzátéve: tudnak „egy-két esetről”, amikor észrevételt tettek, ezeket az eseteket felülvizsgálták. A Klebelsberg Központ jelezte: kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a tankerületek a jogszabályoknak megfelelően járjanak el a beszerzéseknél.

https://magyarhang.org/belfold/2020/07/23/gyogypedagogus-kepzesek-palyazatokat-vizsgaltak-felul/

 

PDSZ: Az iskolaőri fizetés az aktív rendőrök, a tanárok és akár az iskolaigazgatók bérét is meghaladhatja

„Eljutottunk oda, hogy egy jó fizikumú, egészséges, frissen végzett pedagógus anyagilag jobban jár, ha inkább iskolaőrnek megy a tanítás helyett” - írta közleményében a PDSZ, utalva arra, hogy az iskolaőröknek a kezdő tanárokénál tízezer forinttal több, bruttó 220 ezres fizetés jár, plusz emellé évi 200 ezer cafeteria.  Aki ráadásul a korkedvezményes (bár 2012-ben csökkentett) járadék mellett vállalja el az iskolaőrséget a nyugdíjazott rendőrök közül, még az iskola igazgatójánál is többet vihet haza. A PDSZ szerint különösen aggasztó, hogy a nagyjából ötszáz intézmény között számos olyan is található, amelyben tanulásukban akadályozott, értelmi fogyatékos, autista vagy más tanulási nehézségekkel küzdő diákok tanulnak.

https://merce.hu/2020/07/23/az-iskolaori-fizetes-az-aktiv-rendoroket-a-tanaroket-es-akar-az-iskolaigazgatok-beret-is-meghaladhatja/

 

Nem vonzó, ha valaki iskolaőr

A névre szóló toborzóleveleket járőrök viszik ki volt kollégáiknak, a korengedményes nyugdíjba vonult rendőröknek. Az MSZP szerint komoly problémát jelez, ha még ilyen nagy munkanélküliség idején sem akar senki iskolaőr lenni. A DK szerint az is probléma, hogy az iskolaőr a felkészítő tanfolyam elvégzése nélkül is elkezdheti a munkát. A cikk írója úgy látja: ha ennyire lasszóval kell fogni embereket, az nem ígér sok jót. „Biztos, hogy jól mérték fel a szándékot azok, akik ezt az egész iskolaőr-rendszert kitalálták?”

https://hirklikk.hu/kozelet/nem-vonzo-ha-valaki-iskolaor/367049/

 

A felsőoktatásba jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre

Bódis József, az ITM államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott tájékoztatót, jelezve: a nagy egyetemek nagyjából úgy szerepeltek az általános felvételi eljárásban, mint az elmúlt években. Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese azt mondta: pótfelvételi idén is lesz, akit nem vettek fel vagy nem adott be jelentkezést az általános eljárásban, még adhat be kérelmet. Idén - az elmúlt évektől eltérően - állami ösztöndíjas formában több képzési területre is lehet jelentkezni a pótfelvételin.

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/felveteli-ponthatarok-oktatas-felsooktatas.710451.html

 

A Corvinusra 33 százalékkal jelentkeztek kevesebben idén, mint tavaly

Az elmúlt években az oktatásirányítás ellentmondást nem tűrőn állt ki például amellett, hogy idén csak legalább egy középfokú nyelvvizsga birtokában lehet majd felvételizni, holott az idegennyelv-oktatás egyáltalán nincs felkészülve, hogy az érettségiig eljuttassa erre a szinte a középiskolások nagy részét. Erről az utolsó pillanatban, tavaly novemberben tettek le. Múlt évben jelentették be azt is, hogy minimum egy tantárgyból emelt szinten kell érettségiznie annak, aki egyetemre akar menni - ez is sokakat váratlanul érhetett. Ehhez jött még a bejelentés több egyetem alapítványi fenntartásba kerüléséről, karok vagy teljes intézmények összeolvadásáról - sorolta az okokat a Népszava, miért volt idén kevesebb felvételiző.

https://nepszava.hu/3085984_kihirdettek-az-egyetemi-ponthatarokat

 

július 24.

 

Gyengébben sikerült az idei érettségi a tavalyinál

Alacsonyabb átlagok születtek az érettségi vizsgákon, mint tavaly. Az emelt szinten vizsgázók körében megnégyszereződött a bukások aránya, írta a Népszava az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint az eredményekben az is közrejátszhatott, hogy idén sokkal kevesebben vizsgáztak, miután a járvány miatt úgy döntött a kormány, csak a végzősök, illetve a továbbtanulók érettségizhetnek. Törölték az előrehozott vizsgákat, ami mintegy 30 ezerrel kevesebb érettségizőt jelentett. A gyengébb eredmények oka lehet az is, hogy idén a szóbeli vizsgák többsége elmaradt. Ugyanakkor érdekes adat, hogy míg az érettségizők összlétszáma jelentősen csökkent, az emelt szintű vizsgákra jelentkezők aránya nőtt. A PSZ alelnöke szerint ez azért alakult így, mert az idei évtől már legalább egy emelt szintű érettségi kell ahhoz, hogy valaki bekerülhessen a felsőoktatásba.

https://nepszava.hu/3085961_gyengebben-sikerult-az-idei-erettsegi-a-tavalyinal

 

Kihirdették a ponthatárokat - 8 ezer jelentkező pedagógusképzésre

Tavalyhoz képest visszaesett a jelentkezők száma, de a fiatalok preferenciái nem változtak. Az ősszel kezdődő képzésekre 91 460-an felvételiztek, közülük több mint 81 ezren államilag támogatott helyre szerettek volna bekerülni, mintegy tízezren választottak fizetős képzést. Régóta köztudott, hogy kevés a pedagógus a köznevelésben, ezzel kapcsolatban jó hír, hogy a felvételin ismét sokan választották ezt a területet - írta a Magyar Nemzet. A legtöbb fiatalt vonzó alapszakok tízes listájára megint felkerült a gyógypedagógus- és az óvodapedagógus-képzés. Az összes képzési szintet figyelembe véve több mint nyolcezren készülnek pedagóguspályára első helyen. Ha azokat is beleszámítjuk, akik hátrébb sorolva jelölték meg ezt a területet, több mint 11 ezer fiatalról beszélhetünk. Maruzsa Zoltán államtitkár azt ígérte: a tanári utánpótlás biztosítására idén valószínűleg a pótfelvételin is lesznek ingyenes helyek a pedagógusképzésben.

https://magyarnemzet.hu/belfold/nyilvanossagra-hoztak-felsooktatasi-felveteli-ponthatarokat-8420064/

 

A válogatás nem teljes körű!