Hírek

Heti lapszemle 2020. november 6.

Heti lapszemle 2020. november 6.

Hiába levelezett hosszasan a PSZ az oktatási kormányzattal, még mindig sok fertőzött munkatárs nem kapta meg a 100 százalékos táppénzt annak ellenére sem, hogy azt a miniszter szeptember közepén megígérte. A PSZ arra buzdítja az érintetteket, írjanak levelet az Emmi e-mailcímére, az államtitkár ugyanis azt ígérte, kivizsgálja a panaszokat. A PSZ továbbra is szigorításokat vár az oktatásban, de a kormányfő legutóbbi bejelentésében sem szerepelt olyan, ami miatt biztonságban érezhetnék magukat azok, akik naponta bejárnak az intézményekbe.

 

október 30.

Még mindig nincs megoldva a táppénz, az Emmi szerint viszont igen

Sok koronavírus-fertőzött pedagógus még mindig nem kap száz százalékos táppénzt a PSZ szerint - ezt ezúttal az RTL híradónak jelezte Szabó Zsuzsa elnök. Továbbra is 60 százalékos táppénzre írják ki a pedagógusokat. Pedig Kásler Miklós szeptember közepén arról beszélt, hogy aki a munkahelyén kapja el a fertőzést, annak jár a teljes fizetése. Az Emmi a híradónak azt írta: nem is kell új jogszabály, pozitív tesztnél a tanárok két lépcsőben kaphatják meg a teljes fizetésüket: a kormányhivatal állapítja meg, hogy valaki a munkahelyén kapta el a fertőzést vagy sem. Így először 60, majd 40 százalékot kapnak az érintettek.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/meg-nem-kapnak-teljes-tappenzt-a-pedagogusok

 

Nem a PSZ és a PDSZ kezdeményezte a petíciót az iskolák bezárására

A Mérce helyreigazításában közölte, diákok indítottak petíciót az iskolák bezárására, a PDSZ és a PSZ a petícióhoz semmiféle módon nem kötődik. „Valótlanul állítottuk továbbá az Mfor nyomán azt is, hogy a PDSZ és a PSZ ebben a kérdésben közös álláspontot alakítottak volna ki.”

https://merce.hu/2020/10/30/peticioban-kerik-a-tanarok-az-iskolak-bezarasat/

 

A digitális oktatás bevezetését kérte a Liga november 2-től

A koronavírus-járvány miatt digitális oktatás bevezetését kérte a kormánytól a Liga Szakszervezetek elnöksége. Levelüket elküldték Kásler Miklós miniszternek és Maruzsa Zoltán államtitkárnak. Azt javasolják, hogy ezt a tanrendet az őszi szünet utáni első tanítási naptól vezessék be a téli szünetig. A digitális oktatást a Liga alapvetően a középiskolákban javasolja. Fontosnak tartják azt is: készüljön egyértelmű szempontrendszer annak eldöntésére, mely osztályokban indokolt a távoktatás. Ez alapján pedig a rendszer életbe léptetése az intézményvezetők felelőssége legyen.

https://mfor.hu/cikkek/makro/digitalis-oktatasra-valtana-az-egyik-szakszervezet.html

 

2,5 órára helyezett karanténba egy gyereket a kormányhivatal - A szakértő szerint maszkot kell viselni az órákon is

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, orvos Facebook-oldalán számolt be arról, hogyan helyeztek mindössze kettő és fél órára karanténba egy iskolást. Ha nyitva akarjuk tartani az iskolákat, el kell rendelni a maszk viselését az órákon is, legalább a felső tagozatokban és tovább. „És persze sokkal gyorsabban tesztelünk. Nincs mese, vagy ez, vagy bezárjuk a sulikat. Azok a megoldások, amelyek eddig az iskolai védekezést jellemezték, mint például a szünetekben a tanteremben maradás, már nem elégségesek. És légy szíves ne kezd elmagyarázni, hogy miért nem lesz képes a felsős gyerek maszkot hordani az órákon, mert ha az enyémek ezt meg tudták ugrani, akkor más is képes lesz rá.”

https://24.hu/belfold/2020/10/30/koronavirus-karanten-25-ora/?fbclid=IwAR2QBPQbh8ecPQpuqBKDgvtiiSfBGWlop6zn2etlQfU-biWzdL8wgxcjz0o

 

2021-től ismét szükség lesz nyelvvizsgára a diploma megszerzéséhez

Az áprilisban bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv értelmében nyelvvizsga nélkül is szerezhettek diplomát azok, akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek. Az ITM tervei alapján nem lehet arra számítani, hogy 2021 januárjától is részesülnek kedvezményében, akik 2020. augusztus 31. után záróvizsgáztak. Indoklásuk szerint ugyanis „nem képzelhető el európai műveltségű magyar értelmiség idegen nyelv ismerete nélkül.”

https://oktatas.atlatszo.hu/2020/10/30/2021-tol-ismet-szukseg-lesz-nyelvvizsgara-a-diploma-megszerzesehez/?fbclid=IwAR2veFM-1VAv1chqI-vBNyCquZDd-sNBN_ChWaenA-RT5DP_HgejiPEPmbY

 

október 31.

Gyarmathy Éva: hetediktől felfelé nyugodtan tanulhatnának otthonról a diákok

A pszichológus a Népszavának azt mondta, nem kellene minden intézményt teljesen bezárni. Általános iskola hetedik osztályától kezdve a felsőbb évfolyamosok nyugodtan tanulhatnának otthonról, a kisebbeknél viszont fontos a személyes találkozás. Ha az idősebb diákoknak nem kellene bejárniuk, több osztályterem felszabadulna, az alsóbb évfolyamosokat kisebb csoportokra lehetne osztani, ez pedig oktatási és járványügyi szempontból is jó megoldás lehetne. Szakmai kérdésekről is szól az interjú.

https://nepszava.hu/3097423_a-meseorszag-mindenkie-ugye-egy-felfujt-lufi

 

HÖOK: ha a távoktatás segíti a járvány kezelését, meg kell fontolnunk az átállást

Országos felmérést készít a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a távoktatásra való átállásról, mert az elmúlt hetekben aggasztóan gyorsult a járvány terjedése.

https://alfahir.hu/2020/10/31/hook_egyetemek_koronavirus

 

november 1.

Emlékezzünk!

A PSZ Elnökségének tagjai a halottak, a koronavírus-járvány áldozatai, köztük pedagógusok emlékére gyújtottak mécsest november elsején, egy akciósorozatot indítva. A videó a Facebookon érhető el, de itt is megtekinthető:

https://drive.google.com/file/d/1nRgAdDN6ysIkqkpVWa28PsG6n_uCST49/view?usp=sharing

 

Tatabányán a PSZ Komárom-Esztergom Megye Szervezet tartott megemlékezést az Életfánál

A szintén november elsején tartott megemlékezést a Facebookon élőben közvetítették. Ezen a linken is meg lehet nézni:

https://www.youtube.com/watch?v=dxL4jhMb2h0

 

Az iskola nem gyermekmegőrző - állásfoglalás az iskolabezárások ellen

Az iskolabezárások káros következményeire, a hátrányok növekedésének veszélyére, a gyerekek lelki egészségének romlására hívta fel a figyelmet az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. A napokban indult aláírásgyűjtésekre reagálva, a tavaszi iskolabezárások hatásait vizsgáló nemzetközi tanulmányok eredményeire alapozva arra hívták fel a szakemberek figyelmét, hogy az iskolák újbóli bezárásának káros hatásai jelentősen nagyobbak annak esetleges hasznánál. Míg elismerik a tavaszi iskolabezárás létjogosultságát elsősorban a vírus ismeretlensége miatt, az esetleges újabb bezárást nem tartják indokoltnak.

https://hvg.hu/itthon/20201101_iskola_nem_gyerekmegorzo_allasfoglalas_az_iskolabezarasok_ellen?s=hk

 

Rétvári Bence: több figyelem jut egy tanulóra

Csányi Tamás jobbikos képviselő írásbeli kérdést nyújtott be Kásler Miklósnak. A Köznevelési Információs Rendszer (KIR) adatai szerint az elmúlt húsz évben soha nem volt olyan alacsony a főállásban foglalkoztatott pedagógusok száma, mint a 2019/2020-as tanévben (149 362 fő). Tavaly kétezerrel, tavalyelőtt csaknem ötezerrel dolgoztak többen az oktatási intézményekben. Rétvári Bence államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a pedagógusokat béremelésekkel próbálják megtartani, ugyanakkor szerinte a tanárok száma nem csökkent, sőt olykor még nőtt is. 2010 óta az egy pedagógusra jutó gyerekek száma 11,5-ről 10,4-re csökkent, vagyis több figyelem jut egy-egy tanulóra.

https://alfahir.hu/2020/11/01/oktatas_csanyi_tamas_retvari_bence_pedagogusok_demografia

 

november 2.

Koronavírus-fertőzést követően meghalt egy tiszafüredi iskola pedagógusa

A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola egyik pedagógusa sajnálatos módon a koronavírus fertőzés következtében kórházban elhunyt - közölte a Népszava megkeresésére a Karcagi Tankerületi Központ, miután a lap értesült a pedagógus haláláról.

https://nepszava.hu/3097755_koronavirus-fertozest-kovetoen-meghalt-egy-tiszafuredi-iskola-pedagogusa

 

Digitális oktatásra tér át a nyíregyházi Eötvös gyakorlóiskola - ott is meghalt egy tanár

Tizenhárom tanár megbetegedése miatt tantermen kívüli digitális munkarendre tér át a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium - erősítette meg az MTI értesülését az intézmény igazgatója. Komáromi István elmondta: a várhatóan november 13-áig tartó intézkedés az iskola valamennyi évfolyamát érinti. Komáromi István megerősítette, hogy hétvégén elhunyt az iskola egyik tanára, aki egészségi problémái miatt október 12-től már távol volt az intézménytől.

https://www.nyiregyhaza.hu/post/digitalis-oktatasra-ter-at-az-eotvos-gyakorloiskola-18-diak-es-13-tanar-megbetegedett-2020-11-02

 

Egy pécsi pedagógus is lélegeztetőgépen

Az egyik pécsi iskola pedagógusa lélegeztetőgépen van, és nagyon sokan betegek, sokan karanténban vannak - mondta az ATV Híradónak Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője. A Pecsma.hu szerint valószínűleg a pécsi horvát iskola vezetőségének egyik tagjáról van szó.

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/otthon-akarnak-maradni-koronavirus-retteges-tanarok/v82pch8?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

 

Átállnak digitális oktatásra egy óbudai gimnáziumban

Az Emmi november 2-án a Telex kérdésére megerősítette: a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban aznaptól tantermen kívüli, digitális munkarendben vesznek részt. A III. kerületi gimnáziumban a tanárok tizedéről kiderült az őszi szünet alatt, hogy koronavírus-fertőzöttek. 

https://telex.hu/koronavirus/2020/11/02/koronavirus-iskolabezaras-engedely-nelkul-korosi-csoma-sandor-gimnazium-berczeledi-zsolt-igazgato

 

Arat a vírus, kényszerpályán az oktatási intézmények

A koronavírus-járvány miatt országszerte több óvodában és bölcsődében rendeltek el rendkívüli szünetet, több iskolában meghosszabbították az őszi pihenőnapokat. Van, ahol digitális oktatásra tértek át. Ez utóbbi szorgalmazásáért petíciót is indítottak, amelyet már majdnem 18 ezren írták alá.

https://hirklikk.hu/kozelet/arat-a-virus-kenyszerpalyan-az-oktatasi-intezmenyek/372001

 

59 intézményt fertőtlenítettek a katonák az őszi szünetben

Az előre kijelölt 59 intézményben 360 ezer négyzetméter fertőtlenítését végezték el a katonák, ezzel megteremtették a feltételeit annak, hogy a gyerekek biztonságos körülmények között tanulhassanak az őszi szünet után.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/benko-katonak-elvegeztek-az-elore-kijelolt-59-koznevelesi-intezmeny-fertotleniteset-az-oszi

 

Véget ért az őszi írásbeli érettségi

A járványügyi óvintézkedések betartásával zökkenőmentesen lezajlottak az október-novemberi érettségi időszak írásbeli vizsgái - tájékoztatott az Oktatási Hivatal.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2020/11/02/tul-vannak-az-elso-probatetelen-az-osszel-erettsegizok?source=hirkereso

 

Az SZFE hallgatói találkozóra hívták Palkovics Lászlót

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói tárgyalásra hívták Palkovics László innovációs és felsőoktatásért felelős minisztert november 11-re az egyetem Ódry Színpadára, hogy elkezdődjön az érdemi párbeszéd.

https://telex.hu/belfold/2020/11/02/szfe-hallgatok-sajtotajekoztato

 

november 3.

Utóbb megerősítették a koronavírust a nyíregyházi esetnél

Igazoltan koronavírusos volt a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanárnője, aki a minap halt meg. Ezt utóbb az igazgató erősítette meg a 444.hu portálnak.

https://444.hu/2020/11/03/meghalt-egy-nyiregyhazi-iskola-koronavirusos-tanarnoje?fbclid=IwAR0YapXOqWelfXha7GVp71QFeHz-io5thvoMQgViAhAcuhXmqJEafw1JGTg

 

Bezárt egy iskola Ercsiben, ott is meghalt egy pedagógus

Az Ercsi Eötvös József Általános Iskola igazgatója a közösségi oldalon közölte: az intézmény egy tanítója váratlanul elhunyt, másik hét kolléga pedig betegség miatt nem tud dolgozni. Közben a hiányzók névsora is nőtt, ugyanis többen fertőzött családtagjaik miatt nem tudnak dolgozni.

https://hvg.hu/itthon/20201103_ercsi_eotvos_jozsef_altalanos_iskola_tanitas_nelkuli_munkanap

 

Lélegeztetőgépen egy iskolaigazgató Borsod megyében

Kórházba került egy Borsod megyei szakképzési intézmény igazgatója, miután koronavírussal fertőződött meg. A Népszava úgy tudja, mesterséges lélegeztetésre szorul. Szűcs Tamás, a PDSZ Országos Választmányának tagja megerősítette, hogy az igazgató megfertőződött. Abban bízik: az intézmény engedélyt kap majd, hogy átállhasson a digitális munkarendre. A lap arra is kitért: az oktatásirányítás egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatokat tesz arról, hogy az iskolai fertőzöttségi adatok közölhetők-e.

https://nepszava.hu/3097773_lelegeztetogepen-egy-iskolaigazgato

 

PDSZ: az összeomlás szélére kerülhet az oktatás, be kell zárni az iskolákat

Intézmények hosszú sora jelzi a megbetegedések számának ijesztő növekedését. A koronavírus megjelenése után még napokig járnak az intézményekbe fertőző osztályok, mielőtt valamilyen intézkedés történne - írta a PDSZ. A szakszervezet szerint már nincs más megoldás, be kell zárni az iskolákat.

https://444.hu/2020/11/03/a-pdsz-szerint-az-osszeomlas-szelere-kerult-az-oktatasi-rendszer-a-jarvany-miatt?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-pdsz-szerint-az-osszeomlas-szelere-kerult-az-oktatasi-rendszer-a-jarvany-miatt

 

Úgy tűnik, nem a szülőkre és a tanárokra tartozik, mekkora a baj

A második hullám súlyosbodásával az iskolákban is egyre több a koronavírusos eset. Bár a kormányzat arról beszámolt, hogy az őszi szünetben a honvédség hány iskolát fertőtlenített, arról nincsenek hivatalos adatok, melyik oktatási intézményben hány fertőzött van. Intézményvezetőkkel, tanárokkal és szülőkkel beszélgetett a portál.

https://444.hu/2020/11/03/ugy-tunik-nem-szulokre-es-tanarokra-tartozik-mekkora-a-baj-az-iskolakban?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=ugy-tunik-nem-szulokre-es-tanarokra-tartozik-mekkora-a-baj-az-iskolakban

 

Jocó bácsi: ez már csak gyermekmegőrzés, nem több

Balatoni József tanár arról írt, hogy az iskolákban egyre nehezebb az oktatás és lassan már csak gyermekmegőrzésről van szó. Hiszen minél több diák hiányzik, annál nehezebb úgy haladni, ahogy kellene. A tanárok közül is egyre többen hiányoznak - betegség, kontakt vagy bármi miatt -, „és az alap tanárhiánnyal (mert az is van, nem is kis mértékben) együtt a feladatellátás akadozik, vagy nem megoldható”. Egyre több az óraelmaradás és a helyettesítés, de ezt főleg nem szakos tanárok tartják, ami miatt sérül az oktatás minősége.

http://eduline.hu/kozoktatas/20201103_Joco_bacsi

 

Szigorításokat, iskolai tesztelést akarnak a hvg.hu olvasói

A portál kérdőívet tett közzé, majd az eredményt is. Ha egy osztályban fertőzöttet találnak, a válaszadók 46 százaléka szerint tesztelni kellene a teljes iskolát. 30 százalék bezárná két hétre az iskolát, míg 24 százalék szerint elég lenne az osztályt és tanáraikat tesztelni. Az augusztusi, még az iskolakezdés és a második hullám előtt készített kérdőívhez képest többen pártolják a bezárást, a teljes körű tesztelést.

https://hvg.hu/itthon/20201103_koronavirus_jarvany_nagyteszt_kerdoiv_eredmenyek?s=hk

 

Egyszerűsítenék a hiányzások igazolását az óvónők

Az óvodák járvány okozta nehézségeire hívták fel a figyelmet a szakma képviselői a pedagóguskar országos küldöttgyűlésén. Az intézmények a vírushelyzet miatt csak orvosi igazolással fogadhatják a gyerekeket, ám a papírok kiadása nem mindenhol zökkenőmentes. Az óvodapedagógusok több, a járványhelyzettől független szakmai javaslatot is megfogalmaztak: szeretnék például, ha a pedagógusképzésben megemelnék a szakmai gyakorlat mértékét, kiterjesztenék a Klebelsberg Ösztöndíjat az óvodai hallgatókra is. Bővítenék a pedagógiai asszisztensek alkalmazásának lehetőségeit is.

https://magyarnemzet.hu/belfold/egyszerusitenek-a-hianyzasok-igazolasat-az-ovonok-8897657/

 

november 4.

Nyílt levél az oktatásban dolgozókhoz!

A PSZ kéri, hogy azok, akik nem kapták meg a miniszter által megígért 100 százalékos táppénzt, írjanak levelet a minisztériumnak. Minden fontos tudnivaló, e-mailcím benne van a nyílt levélben. Kérjük, terjesszétek az oktatásban dolgozók között! Kásler Miklós miniszter szeptember 16-án a Facebook oldalán megjelent interjúban a következőket nyilatkozta: „azok a pedagógusok, akik a munkahelyükön kapták meg a fertőzést, tehát Covid-pozitívak, ők teljes táppénzre jogosultak, de nemcsak ők, hanem a szoros kontaktjaik is, tehát mindazok a pedagógusok, akik a munkájukat az iskolában nem végezhetik, mert karanténban töltik az idejüket.”

https://pedagogusok.hu/hir/4149/nyilt-level-az-oktatasban-dolgozokhoz

 

Határozott intézkedéseket követel a PSZ

Igencsak sérelmezi a Pedagógusok Szakszervezete, hogy amikor Orbán Viktor a járványvédelem miatt szükséges szigorításokról beszélt, az iskolákat meg sem említette. Pedig hihetetlen gyorsasággal terjed a vírus, nem utolsó sorban azért, mert iszonyú lassan megy a tesztelés, alig folyik kontaktkutatás. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke azt mondta a Klubrádió Esti gyors c. műsorában:  ha csak egyetlen fertőzöttet is találnak egy iskolában, azt azonnal be kellene zárni. Az is fontos lenne, hogy ilyen esetben a szülők tartsák otthon a gyerekeket, ne találkozzanak barátaikkal. Kitért arra a nyílt levélre is, amelyet a PSZ írt az oktatásban dolgozóknak a táppénz rendezetlensége miatt.

https://www.klubradio.hu/adasok/hatarozott-intezkedeseket-kovetelnek-a-pedagogusok-114560

 

Magukra hagyták az iskolákat

Komolyabb fellépést vár a kormánytól a Pedagógusok Szakszervezete is. Szabó Zsuzsa elnök azt mondta, a tavaszihoz hasonló teljes iskolabezárást nem tartanák jónak, viszont ott, ahol akár csak egy fertőzött diák, tanár vagy más iskolai dolgozó van, legalább tíz napra azonnal el kellene rendelni a távoktatást. Azok pedig, akik karanténba kerültek, csak negatív vírusteszttel mehessenek vissza az intézménybe. Hangsúlyozta, azonnal tenni kellene valamit a krónikus betegséggel küzdő pedagógusok védelmében, hogy ne történjen több haláleset.

https://nepszava.hu/3098061_magukra-hagytak-az-iskolakat

 

A PSZ-t nem lepte meg, hogy az oktatás kimaradt a szigorításokból

Miután nem vezetnek be a járvány egyre erősödő második hullámában szigorításokat az iskolákban, „bizonyítottnak látjuk, hogy a kormány feláldozhatónak tartja a pedagógusokat” - mondta az Alfahírnek Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke, aki szerint nem lenne jó megoldás a tavaszihoz hasonló teljes iskolabezárás, de olyan intézkedéseket várnak el a kormánytól, amelyek egyaránt védik a diákok és a tanárok, az oktatásban dolgozók életét.

https://alfahir.hu/2020/11/04/koronavirus_orban_viktor_szigoritas_pdsz_psz_felhaborodtak

 

Szigorítást vár az oktatás, feláldozhatók a pedagógusok

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke azt mondta a Hírklikknek: sajnos a PSZ nincs meglepve, hogy a szigorító intézkedések az oktatást semmilyen mértékben nem érintik. Ebből nyilvánvaló számukra: igazuk van, amikor azt mondják, hogy a kormány számára a pedagógusok feláldozhatók. Igenis szükség lenne további szigorító intézkedésekre az oktatásban. Kitért a krónikus betegekre is.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-jarvanyugyi-szabalyok-szigoritasat-varja-az-oktatas/372084

 

Hőmérés: túl a hibahatáron

A használati útmutatók alapján sem lehetnek pontosak gyors és tömeges ellenőrzéseknél az iskoláknak 600 millióért vett hőmérők. A készülékeknek nem is veszik mindig hasznát a Népszavának nyilatkozó pedagógusok. Verba Magdolna, a PSZ Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke azt mondta: munkahelyén a nyaki ütőér mellett mérik a gyerekek testhőmérsékletét, a készülékek ekkor reálisabb értéket mutatnak. Így sem egyszerű megmondani, hogy egy ovis lázas vagy csak kimelegedett. Azzal ő is egyetértett: a hőmérőzéssel csak a látványosan beteg gyerekeket lehet kiszűrni: a tünetmentesek ugyanúgy bekerülhetnek az óvodai közösségbe, ahol a pedagógusok maszk nélkül foglalkoznak velük.

https://nepszava.hu/3097940_homeres-tul-a-hibahataron

 

Egy budapesti zenei iskola számolt be igazgatóhelyettesének haláláról (Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI)

„Megrendülve tudatjuk a zeneművész szakmával és mindenkivel, aki ismerte, szerette, hogy a mai napon iskolánk igazgatóhelyettese, Nyíri János elhagyott bennünket. Az orvosi segítség ellenére vírus erősebbnek bizonyult szervezeténél.

Kifogyhatatlannak tűnő energiája, állandó derűje és kedvessége nagyon fog hiányozni iskolánk minden dolgozójának és tanulóinak egyaránt” - idézet a Facebookról.

https://www.facebook.com/szentistvanzene/posts/1638923579615455

 

Makón is meghalt egy tanár, bezárt az iskola

Koronavírusos megbetegedések miatt a makói Kálvin Téri Református Általános Iskolában november 8-ig tantermen kívüli oktatást rendeltek el. A Népszava úgy tudja, az intézmény egyik pedagógusa a napokban elhunyt, ám hivatalosan sem az iskola, sem a fenntartó nem erősítette meg, hogy halálának köze lenne a koronavírushoz. A Makó-Belvárosi Református Egyházközség elnöklelkésze, Kondrát Zoltán közölte: a halálok személyes adatnak minősül, amiről csak a közvetlen hozzátartozóknak nyilatkoznak az egészségügyi intézmények. A lelkész szerint az iskolafenntartó semmilyen hivatalos adatot nem kapott kollégájuk halálával kapcsolatban.

https://nepszava.hu/3097941_makon-is-meghalt-egy-tanar-bezart-az-iskola

 

Orbán Viktor szigorításokat jelentett be, kihirdették a rendkívüli jogrendet

A kormányfő bejelentése után megjelent a Magyar Közlönyben a rendkívüli jogrend kihirdetéséről szóló kormányrendelet, valamint a szigorításokat tartalmazó jogszabály. Éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakó- vagy a tartózkodási helyén lenni, kivéve azokat, akik dolgoznak, munkába mennek vagy onnan térnek haza. Ezen kívül csak „egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal” lehet éjszaka közterületen tartózkodni. A kulturális és sportrendezvényeken a nézők csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el.

https://24.hu/belfold/2020/11/04/kijarasi-korlatozas-ejszaka-ejfel-szorakozohelyek/

 

Százezer teszt beszerzését indítja el a fővárosi önkormányzat, a felét felajánlja pedagógusok szűrésűre

A fővárosi önkormányzat százezer antigénteszt beszerzését indítja el a napokban a koronavírus-járvány megfékezéséért - közölte a főpolgármester. Ebből 50 ezret lakosságarányosan szétosztanak a kerületeknek, arra kérve a helyhatóságokat: biztosítsák a pedagógusoknak és az oktatást segítő munkatársaknak is az önkéntes szűrés lehetőségét. Miután a fővárosnak nehéz az anyagi helyzete, adománygyűjtést is indít, hogy minél több tesztet vásárolhasson.

https://hang.hu/belfold/2020/11/04/karacsony-gergely-bejelentette-100-ezer-tesztet-szereznek-be-ennek-felet-felajanljak-a-pedagogusok-szuresere/

 

A fővárosi II. kerület is besegít a tesztelésbe

A II. kerület tesztet biztosít az óvodai és bölcsődei dolgozóknak, és csatlakozik a főváros kezdeményezéséhez, amellyel a tanárokat és az iskolai dolgozókat is tesztelnék - írta a polgármester.

https://24.hu/belfold/2020/11/04/ii-kerulet-koronavirus-teszt/

 

Az alapítványi iskolák, az egyetemek szabadon dönthetnek az oktatás formájáról

Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, az egyetemek maguk dönthetnek a tanítás formájáról, a közoktatásban pedig számtalan óvintézkedés van. Ha az országot működtetni akarják, az iskolákat még nem kell bezárni. Közben pedagógus szakmai szervezetek több önállóságot akarnak a védekezésben. „Az élet normális működése érdekében mindenki arra törekszik, hogy az iskolát ne zárjuk be, csak szükséges esetben. Alapítványi iskoláknak szabad a kezük a döntésnél, az állami iskolánál a fenntartónak kell döntenie” - mondta a miniszter.

https://hvg.hu/gazdasag/20201104_Gulyas_szigoritas_kormanyinfo

 

Ha bezárnák az iskolákat, a szülőknek otthon kell maradniuk, vagyis egészségügyi dolgozóknak is

Az esetleges iskolabezárásokkal kapcsolatos felvetésre Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa közölte: „én nem vagyok annyira nagy híve az iskolabezárásnak. Persze, a digitális oktatás nagyon jó, ha működik, de nem olyan egyszerű ez, mert akkor a szülőknek otthon kell maradniuk. Nálam is, nővérek, orvosok nem tudnak otthon maradni a gyerekkel, vagy ha ezt tennék, az komoly probléma lenne, azonnal elveszítenék 1-2 nővért” - tette hozzá.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201104/szlavik-a-kozelebe-sem-szabad-menni-az-egeszsegugyi-kapacitasnak-csak-vaskezzel-lehet-iranyitani-a-magyarokat-455856?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_lin

 

Újabb iskolába érkeztek iskolaőrök

443 oktatási intézményben teljesít szolgálatot iskolaőr - közölte a Népszavával az Országos Rendőr-főkapitányság. Az utóbbi egy hónapban 21-el nőtt azon intézményeknek a száma, ahol iskolaőrök felügyelik a rendet, az ORFK korábbi tájékoztatása szerint ugyanis október elején még 422 ilyen iskola volt. Szeptember elseje és október 26-a között 257 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére. Ezek az intézkedések főként bűnmegelőzési célú figyelemfelhívások voltak. Kényszerítő eszközt tizenkét alkalommal használtak.

https://nepszava.hu/3097878_ujabb-iskolakba-erkeztek-iskolaorok

 

november 5.

PSZ: ha csak egy koronavírusos is megjelenik egy iskolákban, azt azonnal be kell zárni

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, sok panasz érkezik hozzájuk, hogy a covidos tanárok az ígéretek ellenére sem kapják meg a 100 százalékos táppénzt. Ezért nyílt levélben kérték a pedagógusokat: írjanak közvetlenül az EMMI-nek, milyen hátrány érte őket, hogy lássa a szaktárca a pontos helyzetet. A szakszervezet jó ideje követeli, hogy teszteljék a tanárokat (ez a kormány feladata lett volna), ezért a PSZ támogatja a főváros bejelentését a tesztelésről. Azt is mondta: az engedélyezés túl bürokratikus, sok idő eltelik, amíg az illetékesek döntenek a távoktatásról.

http://www.atv.hu/belfold/20201105-psz-ha-csak-egy-koronavirusos-is-megjelenik-egy-iskolaban-azt-azonnal-be-kene-zarni

 

Bármikor összeomolhat a közoktatás

A PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa az Indexnek arról beszélt, milyen veszélynek vannak kitéve az oktatásban dolgozók, de a digitális oktatásra való átállásról az igazgatók nem dönthetnek. A hivatalos döntésig viszont napok telnek el, és ebben a nem biztonságos helyzetben kell a tanároknak helyt állniuk. A cikk kitért a táppénz miatt megfogalmazott nyílt levélre, továbbá jelezte: a PSZ honlapja tíz halálesetet említ a koronavírussal összefüggésben.

https://index.hu/belfold/2020/11/05/barmikor_osszeomolhat_a_kozoktatas/

 

Terjed a vírus a tanárok között, de védelmük nem garantált

Bár nincsenek hivatalos adatok, egyre több hír érkezik koronavírus miatt lélegeztetőgépre került vagy elhunyt pedagógusokól. Ők mind „aktív korú” tanárok voltak, 39 és 62 év közötti korúak - mondta a hvg.hu-nak Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke. Nagyobb szabadságot szeretne az intézményeknek: helyteleníti, hogy változatlanul az Oktatás Hivatal kezében van a döntés joga az iskolai szünetek elrendeléséről. A PSZ az elmúlt hetekben több követelést is megfogalmazott: teszteljék a tanárokat, mentesítsék krónikus betegséggel küzdőket a tantermi oktatás alól. A szakszervezet hibrid oktatást látna szívesen, ami azt jelenti, hogy az osztályokat megfeleznék: az egyik csoport egy héten 3 napot járna iskolába, két napot otthon tanulna, majd a következő héten cserélnének.

https://hvg.hu/itthon/20201105_koronavirus_pedagogusok_tanarok_vedelme_nemzeti_pedagoguskar_oktatas_iskolak_jarvanyugy

 

A PSZ a román példát követné

A PSZ alelnöke, Totyik Tamás a Hírklikknek adott interjújában felidézte, mit tett augusztus óta a szakszervezet, milyen követelései voltak/vannak a járvány megfékezésére. Kitért a korábbi online felmérésre is. A portál az interjú végén ismertette a PSZ oktatásban dolgozókhoz írt nyílt levelét is.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-pedagogusok-szakszervezete-a-roman-peldat-kovetne/372111/

 

Nem kell félniük a pedagógusoknak a teszteléstől

Sinkovitsné Pirigyi Katalin, a PSZ budapesti szervezetének elnöke azt mondta a Hírklikknek: nem hallott arról: a tankerületi központok eltiltották volna attól a pedagógusokat, hogy igénybe vegyenek bármilyen „ellenzéki tesztelést”.  Eddig még az önkormányzatoktól sem kaptak semmilyen írásos megkeresést. Arról sem hallott, hogy ha ilyen lenne, a pedagógusok a „KK haragjától tartva” félnének igénybe venni a tesztelést.

https://hirklikk.hu/kozelet/nem-kell-felniuk-a-pedagogusoknak-a-tesztelestol/372147

 

Eszébe sem jutott, hogy a vírus támadta meg - megszólalt a koronavírusban elhunyt tiszafüredi tanár családtagja

A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium 59 éves tanárnője pár nap alatt halt meg. Kunhegyesen élt családjával, onnan buszozott át Tiszafüredre, komolyan vette a veszélyt, az utazásnál mindig felvette a maszkot. Zsóka fáradtságra panaszkodott az utóbbi időben, ezért is vártuk az őszi szünetet. Eszébe sem jutott, hogy a vírus támadta meg - nyilatkozta a Blikknek az egyik családtag. A férje, Gyula is testnevelő, kézilabdaedző, a csapattal mérkőzésekre is jár. Nincs tünete, mégis emészti magát, lehet, hogy épp tőle kapta el a vírust.

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/negy-nap-alatt-elvitte-a-tanarnot-a-koronavirus/m21xm70

 

A szülők többsége támogatná az iskolák bezárását, ha lenne garancia, hogy ez nem veszélyezteti a megélhetésüket

Tízezer szülő véleményét gyűjtötte össze a Szülői Hang. 90 százalékuk jelezte, hogy a járványügyi intézkedések nem működőképesek. Hiányolják a párbeszédet is, nincs információjuk az iskolai fertőzésekről. A megkérdezettek 59 százaléka szeretne távoktatást, 48 százalékuk a munkahelyről való kimaradás anyagi következményeitől is tart.

https://444.hu/2020/11/05/a-szulok-tobbsege-tamogatna-az-iskolak-bezarasat-ha-lenne-garancia-hogy-ez-nem-veszelyezteti-a-megelhetesuket?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-szulok-tobbsege-tamogatna-az-iskolak-bezarasat-ha-lenne-garancia-hogy-ez-nem-veszelyezteti-a-megelhetesuket

 

Az FDSZ követeli a haladéktalan áttérést az online oktatásra

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöksége a járványügyi helyzetre való tekintettel szükségesnek és már nem halogathatónak tekinti a teljes áttérést az online oktatásra az egyetemeken.

https://mandiner.hu/cikk/20201105_mielott_tul_keso_koveteljuk_a_haladektalan_atterest_az_online_oktatasra

 

november 6.

Orbán Viktor: megpróbáljuk nem bezárni az iskolákat, ameddig csak lehet

A kormányfő rádióinterjújában beszélt arról is, hogy 98 óvodát zártak be, 7 iskolában szünet van (a digitális oktatást sem tudták megszervezni), 23 iskolában távoktatás, 78 iskolában pedig vegyes oktatás zajlik. „Megpróbáljuk nem bezárni az iskolákat, ameddig csak lehet”.  Szerinte 7 hét van hátra a (téli) szünetig, addig kellene kibírni. A középiskolások akkor sem maradnának otthon, ha átállnának digitális oktatásra, ezért a kérdés az, mi a nagyobb kockázat: ha kontroll alatt vannak bent az iskolában, vagy ha nem mennek be, aztán lesz, ami lesz.

https://hvg.hu/itthon/20201106_Orban

 

A szülők is kerülnék az iskolát

A Szülői Hang Közösség felmérése szerint a megkérdezettek 71 százaléka a tanórai távolságtartás és a maszkviselés hiányára panaszkodott, 70 százalékuk szerint nincs megfelelő kontaktkutatás, tesztelés. A válaszadók 57 százaléka tartja problémának, hogy gyakran elmarad a távoktatás vagy a karantén elrendelése még akkor is, ha valaki megfertőződik. Vegyes a kép a szülő és az iskola kommunikációjában: vannak pozitív visszajelzések, de a válaszadók 31 százaléka kifejezetten elégedetlen. Érdekvédelmi szervezetek hetek óta kérik, hogy a kormányzat közöljön adatokat az iskolák fertőzöttségéről. A Klebelsberg Központ azt írta a Népszavának: az iskolák maguk döntik el, milyen járványügyi adatokat tesznek közzé. Van, ahol a tankerület ezt kifejezetten kéri is az intézményektől.

https://nepszava.hu/3098177_jarvanytanbol-elegtelen-a-szulok-is-kerulnek-az-iskolat

 

Minden iskolai dolgozónak jutna a tesztből a fővárosban

Budapesten körülbelül 30 ezer iskolai dolgozó van, így az 50 ezer tesztből biztosan jut mindenkinek - írta a 24.hu. Mivel a program önkéntes, valószínűleg nem vesz majd benne részt minden iskolai dolgozó, így igény szerint akár később egy ismétlő teszt is beleférhet egyeseknél.

https://24.hu/belfold/2020/11/06/koronavirus-budapest-teszteles-program-oktatas-pedagogusok/

 

Mendrey László: a kormány kísérletezik az iskolákban

„Azt már régóta lehet tudni, hogy a rezsim retteg az olyan fajta leállástól, mint a tavaszi volt. Az ugyanis nyilvánvalóan nagy nehézséget jelentene a gazdaságnak. A gazdaság összeomlása pedig a kormány súlyos válságát, akár bukását okozhatná” - mondta Mendrey László, a PDSZ korábbi elnöke. Szerinte hazugság, hogy a Klebelsberg Központnak nincsenek adatai a fertőzöttekről.

https://ezalenyeg.hu/kozugy/mendrey-laszlo-a-fidesz-kormany-kiserletezik-az-iskolakon-23990?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=23990

 

Jelentősen javult a szakképzésben részt vevő tanulók teljesítménye

Segítséget kapnak képességeik fejlesztésére a szakképzésben tanulók 2018 óta. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal jóvoltából külön kompetenciamérést vezettek be, így speciális egyéni vagy tanulócsoportos fejlesztésben részesülnek a lemaradók. Az innovációs tárca szerint a fiatalok teljesítménye már két tanév alatt is jelentősen javult. Régóta kiemelt kormányzati cél a végzettség nélküli iskolaelhagyók arányának tíz százalék alá szorítása. A legutóbbi, 2019-es adatok szerint országosan a diákok 11,8 százaléka hagyja félbe tanulmányait a végbizonyítvány megszerzése nélkül. 

https://magyarnemzet.hu/belfold/jelentosen-javult-a-szakkepzesben-reszt-vevo-tanulok-teljesitmenye-8914406/

 

A válogatás nem teljes körű!