Hírek

Heti lapszemle 2021. január 8.

Heti lapszemle 2021. január 8.

A PSZ követeli, hogy az oktatásban dolgozók kiemelt helyen szerepeljenek a nyilvánosságra hozott oltási tervben. Észszerű, hogy a középiskolákban folytatódjék a digitális oktatás, ám szakszervezetünk szerint a többi oktatási intézményben folyó munka is kockázatokat rejt.

 

január 3.

Orbán Viktor köszönetet mondott a pedagógusoknak is

A kormányfő szerint a magyar orvosok és ápolók kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, hasonlóan a pedagógusokhoz, akiknek köszönhetően sok százezer munkahely maradt meg, hiszen a munkavállalóknak nem kellett otthon maradniuk a gyermekeikkel.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/orban-viktor-magyarorszag-technikailag-keszen-all-tomeges-es-gyors-oltasra

 

Kevés fertőzöttet találtak az idei első tesztelésen

A közoktatásban dolgozókat január első hétvégéjén tesztelték. Csaknem 13 ezren regisztráltak a szűrésre, de ennél több embert sikerült tesztelni. Az első eredmények biztatóak, hiszen kevés fertőzöttet találtak. A cél a biztonságos iskolakezdés volt - hangzott el az M1 Híradójában.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/01/03/biztonsagban-folytatodik-a-tanitas-ujra-teszteltek-a-pedagogusokat?source=hirkereso

 

Rendszerszinten sérül az autonómia a magyar iskolákban

Nahalka István oktatáskutató elemzése, véleménye kitért a járványra, a digitális oktatásra is.

https://g7.hu/kozelet/20210103/rendszerszinten-serul-az-autonomia-a-magyar-iskolakban/

 

január 4.

A PSZ követeli, hogy az oktatásban dolgozók is szerepeljenek az oltási tervben

A PSZ megdöbbenve fogadta a nyilvánosságra hozott oltási tervet, melyből nem derül ki: az oktatásban foglalkoztatottak mely kategóriába tartoznak. Szintén döbbenetes az a feltételes miniszterelnöki bejelentés, hogy tömeges oltás esetén az oltási pontokat a szavazóhelyiségekben rendeznék be, melyek közül sokat nevelési-oktatási intézményekben alakítottak ki, ahová jelenleg még a szülők sem léphetnek be. A PSZ követeli: az oktatásban foglalkoztatottak kiemelten jelenjenek meg az oltási tervben. A lakosság tömeges oltásakor az oltási pontokat ne a nevelési-oktatási intézményekben jelöljék ki, ám az oktatásban dolgozók számára  a munkahelyen szervezzék meg az oltást.

https://pedagogusok.hu/hir/4179/a-pedagogusok-szakszervezete-koeveteli-hogy-az-oktatasban-dolgozok-is-szerepeljenek-az-oltasi-tervben

 

A pedagógusok továbbra is tartanak attól, hogy fizetésüknek csak 60 százalékát kapják meg táppénzként

A táppénz körüli bonyodalom magyarázza, hogy január első hétvégéjén a pedagógusok 10 százaléka jelentkezett tesztelésre - mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az ATV híradónak. Beszélt arról is, hogy az oktatásban dolgozókat kiemelten kell kezelni az oltási tervben, azt azonban a PSZ nem támogatja, hogy a lakosság tömeges oltásakor az iskolákban, óvodákban kialakított szavazóhelyiségekben oltsák be az embereket.

http://www.atv.hu/belfold/20210104-hamarosan-dont-a-kormany-arrol-hogy-a-kozepiskolak-visszaternek-e-a-hagyomanyos-oktatashoz/hirkereso

 

A PSZ támogatta a hétvégi tesztelést, de a táppénz ügyét hónapok óta nem oldotta meg a kormány

A januári tesztelésen résztvevők számát befolyásolta, hogy utazni kellett a tesztelési pontokra, ráadásul, ha a pedagógusok elkapják a vírust, fizetésüknek még mindig csak 60 százalékát kapják meg. A maradék 40 százalékért sok bürokratikus eljárás vár rájuk, ezért a PSZ szerint egyfajta „covid-adót” szed az állam a pedagógusoktól - a PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa az N1 televíziónak nyilatkozott erről. A szakszervezet követeli, hogy az oktatásban dolgozók kiemelten szerepeljenek az oltási tervben, ám azt nem támogatja, hogy a lakosság tömeges oltása esetén a köznevelési intézményekben lévő szavazóhelyiségekben alakítsanak ki oltópontokat. A személyes oktatást szorgalmazza a PSZ, de ha csak egy fertőzött is megjelenik az iskolában, az igazgatónak legyen joga dönteni a tanítás módjáról. A PSZ továbbra is kéri, hogy az otthoni digitális oktatás költségeit százezer forinttal kompenzálja a kormány a pedagógusoknak, oktatóknak.

https://alfahir.hu/2021/01/04/napi_tema

 

Nem szerepelnek a tanárok az oltási tervben

A PSZ első felmérése szerint a pedagógusok 60 százaléka beoltatná magát - őket saját munkahelyükön lehetne oltani, de a PSZ azt nem támogatja, hogy a lakosság tömeges oltása esetén az óvodákban, iskolákban kialakított szavazóhelyiségekben kapják meg a vakcinát az emberek - erről Totyik Tamás, a PSZ alelnöke beszélt az RTL híradónak. Az Emmi szerint az idős, krónikus beteg pedagógusok - másokkal együtt - a kiemelt csoportba tartoznak az oltási tervben.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/koronavirus-oltasi-terv-tanarok-nem-szerepelnek-vakcina

 

Nyitnak az iskolák, de nem mindegyik

A januári iskolakezdés előtt tesztelték a pedagógusokat, megvolt a nagytakarítás is. Molnár Zoltán, a PSZ BAZ megyei elnöke az Észak-Magyarországnak azt mondta: helyesnek tartja az újabb szűrést (amelyre január 2-án és 3-án volt lehetőség), hiszen ez a diákok és a kollégák biztonságát szolgálja. A legutóbbi hírek szerint január 11-én újraindul a normál tanítás a középiskolákban. Szerinte a félév zárása előtt célszerű lenne, ha az iskolák nyitva lennének, bár arról nincs felmérés, hogy a másfél hónapos digitális oktatás alatt mennyivel kevesebb ismeretet sajátítottak el a diákok. 

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/nyitnak-az-iskolak-de-nem-mindegyik-5084230/

 

A gyorsteszteken az óvodai és iskolai dolgozók 1 százaléka volt pozitív

A január első hétvégéjén tartott szűrésen 20 ezer 744 óvodai és iskolai dolgozó vett részt, egy százalékuk, 209 ember koronavírus-tesztje lett pozitív - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. György István emlékeztetett: a tesztet összesen 220 ezer köznevelésben és szakképzésben dolgozó pedagógus számára, országosan 99 helyszínen biztosították. Hangsúlyozta: azok, akik most fertőzöttnek bizonyultak, nem mehetnek közösségbe, tíznapos házi karantén vár rájuk, így a tanítás biztonságosan folytatódhat a téli szünet után.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/gyorgy-istvan-hetvegi-gyorsteszteken-az-ovodai-es-iskolai-dolgozok-1-szazaleka-volt-pozitiv

 

Az oktatási rendszer összes baja megmutatkozott a járványban

2020 nem volt sikerév a közoktatás számára, mivel - főként a járványnak köszönhetően - a rendszer összes gondja-baja megmutatkozott. Így értékelte a Magyar Nemzetnek az elmúlt esztendőt Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. A köznevelés egyik gyenge pontja a munkavállalók túlterheltsége. A mostani 149 ezer helyett legalább 160 ezer főállású pedagógusra lenne szükség, hogy az elmúlt évek alatt megnövekedett feladatmennyiséget el tudják látni. Szerinte a pandémia idején bebizonyosodott, hogy a digitális oktatásban nagy lemaradása van az iskolarendszernek, noha a pedagógusok hatalmas erőfeszítéssel küzdöttek. Kétségtelen, hogy sokat fejlődött digitális módszertanuk.

https://magyarnemzet.hu/belfold/gyors-es-eredmenyes-valtozasokat-hozott-az-oktatasban-a-mult-ev-9174833/

 

január 5.

A PSZ követeli: kezeljék kiemelten az oltási tervben a pedagógusokat

A pedagógusok különösen veszélyeztetettek, ráadásul köztük sok az idős, krónikus beteg, ezért a PSZ követeli, hogy az oktatásban dolgozókat kezeljék kiemelten az oltási tervben. A szakszervezet nem támogatja, hogy a lakosság tömeges oltásakor az iskolákban, óvodákban kialakított szavazóhelyiségekben oltsák be az embereket, hiszen most még a szülők sem léphetnek be az intézményekbe - erről Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke beszélt a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorának. Ismét elmondta: ha megjelenik a fertőzés, az intézményvezetőnek legyen joga dönteni az esetleges zárásról, a digitális munkarendről, mert a bürokratikus eljárás túl lassú.  Itt hallgatható meg:

https://www.klubradio.hu/adasok/psz-a-digitalis-oktatasban-leszakadt-a-gyerekek-jo-resze-115565

 

Gosztonyi Gábor: iskolák helyett sportkomplexumokban legyenek az oltási pontok

A PSZ követeli, hogy az oktatásban dolgozók kiemelt helyen szerepeljenek az oltási tervben - erről is beszélt Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Hírklikknek. A szakszervezetet megdöbbentette Orbán Viktor kijelentése, miszerint tömeges oltás esetén az oltási pontokat esetleg a szavazóhelyiségekben rendeznék be. Az alelnök feltette a kérdést: vajon a miniszterelnök tudja, hogy a szavazóhelyiségek 80-90 százalékban közoktatási intézményekben vannak?  Azokba a közoktatási intézményekbe jelenleg a szülőket sem engedik be a járvány miatt, de majd hétvégén minden oltást kérőt be fognak engedni? Ki fogja azokat az intézményeket hétfőre kitakarítani? Gosztonyi Gábor a kérdések után megfogalmazta a javaslatát is, szerinte az oltási pontokat az agyontámogatott, üresen álló sportkomplexumokban kellene inkább kialakítani.  

https://hirklikk.hu/kozelet/gosztonyi-gabor-iskolak-helyett-sportkomplexumokban-legyenek-az-oltasi-pontok/375029

 

Emmi: a pedagógusok a kiemelt célcsoportba tartoznak, csakúgy, mint más idős vagy krónikus beteg állampolgárok

„Természetesen az idős vagy krónikus beteg pedagógusok - minden más idős és krónikus beteg állampolgárral együtt - a kiemelt célcsoportba tartoznak az oltási terv szerint” - közölte az Emmi az ATV híradójával. A minisztérium szerint a kormány eddig is és ezt követően is kiemelten kezeli a pedagógusok és a gyermekek egészségének védelmét. „Ezért is tartatjuk be szigorúan a járványügyi intézkedéseket, fertőtlenítettük immár másodszor az intézményeket, vezettük be ősszel a kötelező hőmérőzést, végeztünk gyorstesztelést a köznevelési intézményekben és rendeltünk el azonnal rendkívüli szünetet vagy digitális munkarendet ott, ahol megjelent a fertőzés”.

http://www.atv.hu/belfold/20210105-itt-az-emmi-valasza-megvan-mikor-olthatjak-be-a-pedagogusokat

 

Egyre kevesebb a főállású pedagógus

Tovább csökkent a főállású pedagógusok száma a 2020/2021-es tanévben - derült ki a KSH oktatási adataiból: jelenleg 146,7 ezer olyan pedagógus van, akit főmunkaviszonyban foglalkoztatnak a köznevelésben és a szakképzésben, ez majdnem háromezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A Pedagógusok Szakszervezete alelnökét, Gosztonyi Gábort nem lepték meg az adatok, hiszen a főállású pedagógusok száma 2016 óta folyamatosan csökken. Szerinte a nyugdíjba menő tanárok helyére nem vesznek fel új pedagógusokat a tankerületi központok és a szakképzési centrumok, az így megüresedett álláshelyeket nem hirdetik meg, a feladatokat a tantestület többi tagja között osztják szét. Gosztonyi Gábor úgy véli, a szakképzés továbbra sem lett népszerűbb a diákok és szüleik körében.

https://nepszava.hu/3104843_egyre-kevesebb-a-foallasu-pedagogus

 

Kevesebb az óvodás, de az óvodákban nagy a szakemberhiány

Csökkent az óvodás gyermekek és a középfokú intézmények tanulóinak a száma, de nőtt az általános iskolásoké, a felsőoktatásban is többen tanulnak, mint egy évvel ezelőtt a KSH legfrissebb adatai szerint. Úgy tűnik, a fiatalok zöme élt a diplomamentő program nyújtotta előnyökkel, a legtöbb oklevelet a Debreceni Egyetemen vették át nyelvvizsga nélkül. Az óvodások csaknem nyolcezerrel lettek kevesebben egy év alatt, ám a főállású óvodapedagógusok száma a korábbi évekhez hasonlóan szerencsére még mindig 31 ezer fő. A szakemberhiány azért így is fenyegető ebben az intézménytípusban, elsősorban ennek a problémának az enyhítésére léptették életbe szeptemberben a köznevelési törvény módosítását.

https://magyarnemzet.hu/belfold/tobben-tanulnak-az-egyetemeken-mint-az-elmult-tanevben-9177059/

 

január 6.

A bérek és a sok munka is az oka annak, hogy nem vonzó a pedagóguspálya

A KSH adatai szerint csökken a főállású pedagógusok száma - erről a minap írt a Népszava, amelynek Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke kifejtette véleményét. A létszám csökkenésének okairól a Trend FM-nek is nyilatkozott. Jelezte azt is: egyre kevesebben jelentkeznek képzésre, ráadásul a hallgatók egy része lemorzsolódik. Évek múlva a végzetteknek is csak töredéke marad a pályán, aminek oka az alacsony fizetés és a sok munka.

https://trendfm.hu/cimlap/egyre-kevesebb-a-tanar-15107

 

KSH: az elmúlt évben 3000-rel csökkent a főállású pedagógusok száma

A mozgó óraszámokkal (értsd: heti 22-26) el tudják fedni a pedagógushiány egy részét, emiatt viszont nagy a tanárok munkaterhe. Jelenleg csaknem 4 ezer álláshirdetés van a közoktatásban és a szakképzésben. A PSZ számításai szerint azonban 10-12 ezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből - mondta Gosztonyi Gábor alelnök a Blikknek.

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/egyre-kevesbe-vonzo-a-tanari-palya/c98krmd

 

Trencsényi László: csupa rossz választ ad a kormány az oktatásban

A Magyar Pedagógiai Társaság elnöke veszélyesnek tartja, hogy a főállású tanárok száma csökken, mert ezzel gyengül a tantestület szerepe is, ami meghatározó volt egy-egy intézményben. Hogy miért ront el mindent a kormány? Trencsényi László szerint egyszerűen csacsiságból. Rendkívül alacsony a színvonal az államapparátusban is, hiányzik a stratégiai gondolkodás. A kormánynak nincs gondja az oktatásra, nevelésre, csupán annyi, hogy a saját ideológiájára gyúrja a következő nemzedékeket.  Csakhogy nem létezik ideológiája, ami van helyette, az egy vallásos, nemzeti mázzal leöntött semmi - mondta a Klubrádiónak.

https://www.klubradio.hu/adasok/csupa-rossz-valaszt-ad-a-kormany-az-oktatasban-115581

 

Feláldozhatók

Néhány hete felháborodva utasította vissza az oktatási kormányzat a tanári érdekképviseletek azon kijelentését, miszerint a pedagógusok (és a többi iskolai dolgozó) „feláldozhatók” lennének a koronavírus elleni küzdelemben. A szakszervezetek csak pánikot keltenek - mondták -, hiszen az oktatási intézmények munkavállalóira most is kiemelten figyelnek.

https://nepszava.hu/3105014_felaldozhatok

 

január 7.

Ha a kormány is dönt, marad a digitális tanrend a középiskolákban

Az operatív törzs azt javasolta a kormánynak, hogy a január 11-én lejáró számos intézkedés közül a középiskoláknál hosszabbítsa meg a tantermen kívüli digitális munkarendet, vagyis folytatódjon a köznevelésben és a szakképzésben a digitális munkarend - mondta a köznevelési államtitkár az operatív törzs sajtótájékoztatóján.  Maruzsa Zoltán hozzátette: a kormány a többi intézkedéssel együtt határoz majd a kérdésben. Kérte az oktatási intézményektől, úgy készüljenek, hogy január 11-én még nem áll vissza a jelenléti oktatás a 9-12. évfolyamokon. Az óvodák, általános iskolák január 4-én rendben megnyitottak, jelenleg 12 óvodában, jellemzően egy-két csoportban van rendkívüli szünet, ami az óvodák 0,2 százaléka. 14 általános iskolában - az iskolák 0,5 százalékában - van (jellemzően egy-két osztályban) tantermen kívüli digitális munkarend.   A pedagógusok közül elsőként a 60 év felettieket, majd a veszélyeztetetteket fogják oltani. Maruzsa Zoltán kérte, minden iskolai dolgozó regisztráljon, ha igénybe szeretné venni az oltást.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/maruzsa-az-operativ-torzs-kozepiskolai-digitalis-oktatas-meghosszabbitasat-javasolja

 

Észszerű döntés lenne, ha a középiskolákban maradna a digitális oktatás

Vannak iskolák, ahol jól működik az online oktatás, de máshol a felzárkózáshoz, az érettségizők felkészítéséhez szükség van kiscsoportos, személyes oktatásra, erre eddig is lehetőség volt - erről Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke beszélt az ATV híradónak 2021. január 7-én.

http://www.atv.hu/videok/video-20210107-maradhat-a-digitalis-oktatas-a-kozepiskolakban

 

Egy gyermekorvos szerint sem kellene kinyitni a középiskolákat

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke úgy véli: ha a középiskolákban eddig nem kezdődött el a jelenléti oktatás, járványügyi szempontból jó lenne, ha pár hétig még így is maradna.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-gyermekorvos-szerint-nem-kene-kinyitni-a-kozepiskolakat/375129/

 

Kiszolgáltatottak a pedagógusok, a tesztelés csak látszatintézkedés

A tesztelés tapasztalatairól, az oltási tervről is írt az Index, ismertetve a PSZ minap kiadott közleményét, miszerint szakszervezetünk követeli: az oktatásban dolgozók kiemelten szerepeljenek az oltási tervben.

https://index.hu/belfold/2021/01/07/kiszolgaltatottak_a_pedagogusok_a_szakszervezetek_szerint/

 

Elvitték a tanítóképzést Kecskemétről

Több évtized után megszűnt a tanítóképzés Kecskeméten, miután a református egyház tavaly átvette a helyi Neumann János Egyetem (korábban Kecskeméti Főiskola) Pedagógusképző Karát, amely így a Károli Gáspár Református Egyetem szervezetébe olvadt. Tanítóképzési alapszakra már csak Budapesten és Nagykőrösön lehet jelentkezni, Kecskeméten az óvodapedagógusi, csecsemő- kisgyermeknevelői és közösségszervezői szakok maradtak. A PSZ alelnökét aggasztja, hogy a pedagógusképzés egyre nagyobb része szakad el az állami oktatástól és kerül az egyházakhoz. A fenntartóváltás ellen a PSZ és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete is tiltakozott, aggódva a világnézetileg semleges oktatásért. Totyik Tamás azt is problémának tartja, hogy az átszervezésekkel a pedagógusképzés keretszámai nem változtak, az sem várható, hogy vonzóbb lesz a pálya.

https://nepszava.hu/3105088_elvittek-a-tanitokepzest-kecskemetrol

 

január 8.

PSZ: minden oktatási intézmény kockázatnak van kitéve

Az operatív törzs észszerű javaslatot fogalmazott meg, remélem, a kormány meg is fogadja - mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke a Népszavának. Gosztonyi Gábor arra is felhívta a figyelmet: a vírus terjedése szempontjából nemcsak a középiskolák, hanem minden oktatási intézmény - így az óvodák és az általános iskolák is - „rizikósak”. A PSZ továbbra is azt szeretné, ha az intézményvezetők maguk dönthetnének a rendkívüli szünetek vagy a digitális tanrend elrendeléséről a több napig tartó bürokratikus eljárás helyett.

https://nepszava.hu/3105272_covid-oltas-uj-nap-uj-terv

 

Február elsejéig marad a korlátozás, így a középiskolákban a digitális munkarend

Orbán Viktor szokásos rádióinterjújában azt mondta: a korlátozó intézkedéseket február elsejéig meghosszabbítják. A középiskolákban is marad az online oktatás, február elején meglátják a többit annak függvényében, „hogy állunk”.

https://nepszava.hu/3105297_orban-viktor-a-korlatozo-intezkedeseket-februar-elsejeig-meghosszabbitjuk

 

PSZ: az oktatási dolgozók kiemelten szerepeljenek az oltási tervben

Korábban a PSZ is sürgette a pedagógusok beoltását, illetve rendszeres szűrését. Könnyű belátni, hogy az oktatásban foglalkoztatottak munkájuk során közvetlenül kapcsolatba kerülnek a lakossággal, továbbá a pedagógusok között szép számmal akadnak olyanok is, akik „a Covid-19-fertőzés szempontjából a kockázati csoportba tartozó hatvanévesnél idősebbek” - hangsúlyozta minapi közleményében a PSZ. A szakszervezet azt kéri, hogy az oktatásban dolgozóknak a munkahelyükön szervezzék meg az oltást, a lakosság tömeges oltásakor viszont ne a nevelési, oktatási intézményekben jelöljék ki az oltási pontokat.

https://magyarnemzet.hu/belfold/ma-dont-a-kormany-arrol-hogy-zarva-maradjanak-e-a-kozepiskolak-9194195/

 

A válogatás nem teljes körű!